2019. február 9., szombat

16. fejezet

Sziasztok! :) Megérkeztem a következő fejezettel, amiben Adri és Bálint még közelebb kerülnek egymáshoz, egy rögtönzött játék keretein belül. Bálint elhatározásra jut, őszintén beszél az érzelmeiről, nem is sejtve, mekkora lavinát indít el vele. Visszatekintünk a múltba is, ezért aki nem olvasta a tavaly előtti különkiadást, annak ajánlom figyelmébe ;) Jó olvasást kívánok! <3 :3
(Wattpadra is majd felkerülnek a részek, csak még nem találtunk a barátnőmmel, Rikkivel normális borítót :D )
Puszi: Anett

16.
Bálint
„Szeretlek.”

A következő napok borzalmai közül Vivi rángatott ki fél órára, amiért rohadtul hálás voltam a lánynak. Ő még szóba állt velem, ami a haverjaimról nem volt elmondható. Akárhányszor megjelentem közöttük, mintha észre se vettek volna, ha pedig Olga is tiszteletét tette, hamar szétszéledtek. Felhúztak. „Mint egy csapat óvodás.”, mérgelődtem magamban, de egy idő után elfogadtam, hogy nem kíváncsiak a pofámra. Akartam volna Kamillával dumálni, azonban most ő menekült előlem. Már csupán néhány nap volt az esküvőig, ezért is csodálkoztam, amikor Vivi felkeresett a szobámban. Éppen Olgával voltam elfoglalva, azon fáradoztam, hogy kibékítsem a múltkori kajálás miatt.
– Dagadt! – jelent meg Vivi a küszöbön, miután kopogott. Kérdőn pillantottam rá. – Beszélni szeretnék veled a ceremóniával kapcsolatban?
Bólintottam, és azonnal felpattantam az ágyról.
– Én mehetek? – szólalt meg egyből Olga.
Vivi olyan képet vágott, mint akit súlyos fogfájás kínoz.
– Négyszemközt kéne.
Olga csalódottan elhúzta a száját, de nem akadékoskodott tovább. Engedelmesen követtem Vivit, és kissé csodálkoztam, amikor az udvar felé vette az irányt, onnan pedig kimentünk az utcára.
– Sétáljunk egy kicsit – mondta.
– Az esküvőről lesz szó egyáltalán? – pillantottam rá gyanakodva.
– Isten ments! Örülök, hogy nem kell egy fél percig rágondolnom. Nagyon ideges vagyok miatta.
– Nem látszik – jegyeztem meg.
– Tomi érdeme – mosolygott a lány. – Minden nap legalább tízszer bepánikolok, és ő nyugtat le.
Elvigyorodtam.
– Tudod, amikor betámadt a haver, rohadtul nem örültem a dolognak, mert fostam, hogy csak egy dugásra kellesz neki, aztán csá. Vagy úgy ér véget, mint Andrissal.
Vivi szusszantott egyet.
– Igen, az nem volt jó.
Komoran bólintottam. A lány kurvára megzuhant, amikor Andris dobta, még jó pár évvel ezelőtt. Néhány hónapig futottak együtt, úgy ismertem meg a csávót és az edzőtermét.
– Mindegy, nem ez a lényeg, hanem az, hogy ismerem Tomit, és azt mondom, hogy csak egy fokkal jobb nálam, ha a csajokról van szó. – Vivi nevetett. – Nem vicces, féltettelek tőle, de feleslegesen paráztam. – Őszintén elvigyorodtam. – Odáig van érted.
Vivi zavartan somolygott az orra alatt.
– Évekig próbálkozott, úgyhogy én nem attól tartottam, amitől te.
– Na ja, de faszom se tudta, hogy a hátam mögött az unokatestvéremre hajt a kanos – röhögtem, mire a lány is felkacagott. – Mitől fostál?
Vivi néhány másodpercig hallgatott.
– Tudtam Cukráról – mondta végül. – Tudtam, hogy őt szereti, és nem akartam második lenni. Hónapokig járkált hozzám Csepelre, de nem történt semmi közöttünk. Szó szerint semmi, még kézfogás se, csak ölelés, amikor találkoztunk, meg amikor elköszönt. Ez meggyőzött arról, hogy a szándékai komolyak.
– Aha! Szóval ez a recept! Nem is próbálkozott?
Vivi jót nevetett, aztán rám hunyorgott.
– Dehogynem, de elutasítottam mindig. – Felemelte az ujját. – Mégsem adta fel! Aranyos és kitartó volt. Elhiszed, hogy már tíz éve ígérgeti, hogy feleségül vesz? Akkor nem vettem komolyan.
– Miért küldted el?
– Fiatal volt hozzám.
– Most nem az? – vigyorogtam.
– Figyelj, dagadt. Tizenhat évesen szemelt ki magának először. Akkor voltam huszonegy, és úgy éreztem, hogy nagy a korkülönbség. Ráadásul egy idióta volt. – Ezen egyszerre röhögtünk fel.
– Emlékszel, amikor úgy megijesztette Kamillát, hogy a szerencsétlen nekiugrott az ajtófélfának? – Megint nevettünk, Vivi bólogatott. – Mondjuk akkor nem volt ennyire vicces, mert össze kellett varrni a fejét.
– Hát igen.
– Meg amikor bekente nutellával a vécét Kamilla után, aztán meggyanúsította, hogy ő szarta össze.
– Szegény lányt folyton szivatta – törölgette a szemét Vivi.
– Belenyomta az arcát utána a nutellába, de Kamilla azt hitte, hogy szar és elhányta magát. – A hasamat fogtam a nevetéstől, ahogy eszembe jutott.
– De visszakapta – mutatott rám vigyorogva Vivi. – A ragasztó!
Hatalmasat röhögtünk. Természetesen emlékeztünk rá, amikor Kamilla ragasztót öntött a haver samponosflakonjába. Tomit kopaszra kellett utána nyírni, úgy összeállt tőle a haja; még a keze is beleragadt, azt meg ollóval vágtam ki belőle. Felejthetetlen pillanat!
– Mondom én, hogy egy idióta volt – mondta Vivi.
– Most is az – vigyorogtam rá.
– De már nem annyira – nevetett a lány.
– Múltkor benyúlt az állatboltban a papagájokhoz, és csodálkozott, hogy megcsípték az ujját. Szerinted?
Vivi kacagott, aztán legyintett.
– Mindegy, nem is ezért téptelek le a barátnődről. Még szerencse, hogy tőlem nem tiltott el.
Elhúztam a számat.
– Nem tiltott el senkitől, csak én nem akarom feszíteni nála a húrt.
– Felőlem. – A lány vállat vont. – Csak azt akartam mondani, hogy büszke vagyok rád, amiért kiálltál Adri mellett.
– Legalább egyszer az életben büszke lehetsz – húztam féloldalas mosolyra a számat, majd előszedtem a zsebemből egy szál cigit. Még Adri adta nekem a múltkor.
Vivi elmosolyodott.
– Nem igaz. Mindig is te voltál a legnormálisabb a családban.
Gúnyosan felhorkantottam.
– Ez a családra nézve kurva gáz.
– Soha nem értettem, hogy miért szólod így le magadat. – Erre csak megvontam a vállamat. Tudtam, hogy rohadtul nem voltam jó ember, csak néha voltak jó megmozdulásaim. Azokkal ellensúlyoztam a sok szart, amiket eddig csináltam. Beleszívtam a cigibe.
– Lekurváztam Adrit – vallottam be szégyenkezve. – A pofájába vágtam, hogy egy szemét kurva.
Vivinek kikerekedett a szeme.
– Miért?
– Mert egy idióta vagyok? Az volt a minimum, hogy bevédtem a seggét.
Hallgattam egy ideig, aztán elkezdtem mesélni. Úgy buktak ki belőlem a szavak, mintha kötelező lenne. Feszítettek belülről, muszáj volt gyónnom. Mindent elmondtam a lánynak, onnantól kezdve, hogy a kocsmai jelenet után felkerestem Adrit. Én is elcsodálkoztam azon, mennyi minden történt másfél hét leforgása alatt. Vivi figyelmesen hallgatott, majd amikor egy óra múlva befejeztem, megmutattam neki a videót, amit a Westendben csináltam fagyizás közben. A lány szélesen mosolyogva nézte végig.
– Aranyosak vagytok – szólalt meg hosszas hallgatás után.
– Mint két nem normális.
Vivi felnevetett.
– Mert azok vagytok. – Bólintottam. Egy darabig csendben baktattunk egymás mellett, aztán újra megszólalt. – Tudom, hogy nincs beleszólásom a dolgaidba, de Olgával jól átgondoltad?
– Ebbe ne menjünk bele – hárítottam ingerülten. Már kurvára untam, hogy mindenki ezzel jött. Tényleg nem volt beleszólásuk, de ez a tény rohadtul nem zavart senkit, rajtam kívül.
Vivi megtorpant, és szembefordult velem. A vállamra tette a kezét, úgy bámult rám a zöld szemével.
– Csak annyit mondok, hogy nézd meg még néhányszor a videót, és tedd fel magadnak a kérdést: megéri?
– Vivi, kurvára mindegy! Ha nem éri meg, akkor sem tehetek mást. Adri az esküvő után visszahúz németbe. Pont, téma lezárva.
– Nem hiszem el, hogy másik, sokkal normálisabb lány nincsen, csak Olga – csóválta a fejét hitetlenkedve.
– Kerestem, és nem találtam.
– Rossz helyen kerested – jelentette ki nemes egyszerűséggel. – Esküszöm, Karolával ezerszer jobban jártál volna.
– Karolával? – Felröhögtem. – A csajok közül a legjobb haverom.
– Nem azt mondom, hogy jöjj vele össze, csak egy példát hoztam fel a sokból, hogy igenis vannak normális lányok. Dagadt, én mindig őszinte voltam veled, akkor is, ha fájt. Annak idején Adrinál is megmondtam, hogy nem természetes az a rajongás, amit produkáltatok.
– Soha nem szakítottunk volna, ha nem költözik el! – mutattam a lányra.
– Tudom – bólintott Vivi. – Visszasírom azokat az időszakokat. Önmagad voltál, boldognak láttalak mellette, miután felnőttetek a kapcsolathoz. Össze sem lehet hasonlítani a mostani énedet, és az akkorit. Aggódok érted.
– Nem kell – vigyorodtam el.
Észre se vettem, hogy idő közben visszaértünk a nyaralóhoz. Vivi vezetett végig, nem is figyeltem az utat.
– Adrival voltak fenntartásaim, de örülnék, ha újra összejönnétek. Csak erre akartam kilyukadni. Persze, ez a te döntésed – emelte fel védekezően a karját. – De ajánlom figyelmedbe a videót – bökött a zsebemre, ahol a mobilom lapult.
Némán bólintottam. Több szó nem esett közöttünk. Amint beléptünk a házba, bevonultam a fürdőbe, és Vivi tanácsát követve megnéztem. Aztán újra. És újra. Nem volt hosszú, mégis érdekes. A képemen a mosoly letörölhetetlen volt, a végén pedig halkan felnevettem. A videó után Adri két képe következett, amiket szintén hosszú percekig bámultam. Abban a pillanatban annyira távolinak tűnt a lány, holott csak néhány szoba választott el minket egymástól. Amióta odaadtam neki az adományokat, egyszer sem látogattam meg. Nem is láttam, nem dugta ki az orrát a nappaliba, teljesen elkülönült a többiektől, ahogy én is. Szocializálódnunk kellett volna, egy hatalmas bulira volt szükségünk.
Felpattantam a budiról, és a fürdőből kilépve egyenesen a lányhoz siettem. Az ajtaja előtt megtorpantam, aztán kopogtam. Nem érkezett válasz odabentről, ennek ellenére óvatosan benyitottam. Adri állig betakarózott, körülötte egy halom szemét; a kaják nagyját már felfalta, mellette félig üres whiskys üveg hevert. Éppen olvasott, nem láttam az arcát, csupán a kócos haját, ami úgy nézett ki, mintha septében rádobták volna a feje tetejére. Szemmel láthatóan elhagyta magát, és isten tudta, mikor szellőztetett utoljára.
– Csá! – köszöntem, majd becsuktam magam mögött az ajtót.
– Szia – mosolygott, ahogy kikukucskált a könyve mögül.
Megkerültem az ágyat, és az öklömet nyújtottam felé, amikor mellé értem. Erőtlenül beleütött a jobb kezével.
– Látom, bejött az önkéntes száműzetés.
– Be – nevetett halkan. A gesztustól megszépült az arca. – Piát? – nyújtotta felém a whiskyt. Először nem akartam elfogadni Olga miatt, aztán rálegyintettem. Egy kicsi még belefér. Elvettem Adritól, és meghúztam. Azzal a lendülettel majdnem vissza is köptem. Könnybe lábadt a szemem, köhögőroham tört rám. A lány csak nevetett a szenvedésemen.
– Te… Te tisztán vedeled? – kérdeztem, amikor szóhoz jutottam.
– Nem ilyen nagy kortyokban!
Adri hátravetette a fejét, úgy kacagott, még a könyv is kiesett a kezéből. Szerettem volna azt hinni, hogy a könyvek és a kaja miatt lett jobb a kedve, hogy miattam lett jobb. Szélesen mosolyogtam rá, többször akartam így látni.
– Miért nem kevered kólával? Hoztam azt is.
– Már elfogyott, de én bírom a piát – hunyorgott rám Adri.
Most én röhögtem fel.
– Emlékszem ám, amikor együtt feküdtünk ki Tomiék budija előtt a folyosón, és ott aludtunk egymáson! Meg amikor Cukrával smároltál! – szegeztem rá a mutatóujjamat.
Az emléken olyan hangosan nevettünk, hogy biztosra vettem, mindenki hallotta a házban. Örülhettek, legalább haverkodtunk.
– Azóta már megedződtem!
– Akkor ma be is bizonyíthatod, mert bulit szervezek itthon.
– Miért? Mit ünnepelünk? – Adri gonoszan elmosolyodott. – Talán most már cigizhetsz Olga előtt?
– De kurva vicces vagy – morogtam, a lány meg ismét felnevetett. – Nem, csak úgy – vontam vállat. – De erről még senki sem tud.
– Akkor csak ketten fogunk bulizni? Előre szólok, egy hármasban nem vagyok benne Olgával.
Az újabb beszólásán résnyire szűkült a szemem.
– Látom, már jobban vagy – jegyeztem meg.
– Igyekszem – bólintott kissé komoran a lány. – Amióta kikapcsoltam a telefonomat, sokkal nyugodtabb vagyok. Állandóan hívogatott – magyarázta, a kérdő tekintetemet látva. Nem mondtam semmit, csak elhúztam a számat. – Na, mindegy – legyintett. – Térjünk vissza a bulira.
– Érdekel?
– Aha – mosolyodott el ismét.
– Fasza! – Összedörzsöltem a tenyeremet. – Akkor szólok a többieknek, utána segítened kell.
– Miben?
– Eljössz velem bevásárolni.
Adri arcáról azonnal eltűnt a mosoly. Sejtettem, hogy ez nem fog neki tetszeni, de muszáj volt kirángatnom a szobájából. Kezdett úgy kinézni, mint egy hajléktalan, aki túl jól érzi magát a szemétdobja kellős közepén.
– Nem akarok – jelentette ki zárkózottan.
– Nincs vita! Ragaszkodok hozzá! – Adri a fejét rázta. Más módszerhez kellett folyamodnom. – Ha nem jössz, akkor elviszek mindent, amit hoztam.
A lánynak felháborodottan kikerekedett a szeme. Talán egy kis rémületet is láttam benne. A hatás kedvéért egy gyors mozdulattal kikaptam a kezéből a könyvet. Utána nyúlt, ám nem volt elég fürge. Amint elkoboztam tőle a nyomdaterméket, egyből megváltozott a viselkedése, lekonyult a szája, és olyan mély szomorúsággal bámult rám, mintha a szeme láttára nyírtam volna ki Zoknist. Nem jött még helyre lelkileg, tényleg csak próbálkozott. Dolgokba kapaszkodott, és amikor elvesztette az egyik kapaszkodóját, megzuhant.
– Na? – néztem rá könyörtelenül, és meglengetten előtte a könyvet.
– Szemét vagy! – mondta durcásan.
– Az vagyok, vállalom.
Adri tekintete köztem és a könyv között ugrált, végül nagyot sóhajtott.
– Oké. Most már visszaadhatod – nyújtotta a kezét.
– Biztos? – vontam fel a fél szemöldökömet.
– Biztos.
– Nem baszol át! – A lány fejét rázta, mire visszakapta a kapaszkodóját; úgy szorította magához, akárha az élete múlna rajta. – Akkor kapd össze magad, fél óra múlva indulunk!
Mielőtt elhagytam volna a szobát, kinyitottam az ablakot.
Összecsődítettem mindenkit az egyik emeleti szobába, hogy közösen megtárgyaljuk a dolgot. Amikor kitaláltam, hogy milyen fasza lesz végre lazítani, csapatni, csak egyre nem gondoltam, ám Cukra azonnal emlékeztetett rá. Nagyon nem díjazta az ötletet a gyerekek miatt. Alkoholra náluk zérótolerancia volt, és Karola is osztotta a véleményét. Törtem a fejemet, hogy hogyan kéne megoldani a helyzetet, de csak nem zárhattuk be a kölyköket egész estére a szobájukba, és a zenét sem hallgathattuk fülhallgatón keresztül. Igen, ez komoly problémát okozott.
– Megtartjuk a kertben! – mutattam körbe, mintha valami nagy bölcsességet mondtam volna, amiért tapsot várok. – A gyerekek bent maradnak a házban veled – pillantottam Cukrára. – Úgyis terhes vagy, nem ihatsz, és a hangos zene sem lenne túl jó neked.
– Ez diszkrimináció! – grimaszolt a lány, de a végén igazat adott nekem.
– Figyeljetek – fordultam a társaság felé. – Abban egyetértünk szerintem, hogy Adrit gatyába kell rázni. Jót fog neki tenni a buli, segítsünk rajta.
– Miatta találtad ki? – kérdezte halkan Kamilla.
Határozottan bólintottam.
– Benne vagytok?
Ahogy végignéztem a jelenlévőkön, a csajok szemében elismerést láttam, Vivi az orra alatt somolygott, Tomi meg sem próbálta titkolni a vigyorát, Kamilla pedig felpattant az ágyról, ahova tíz perce ült le.
– Én igen!
– Én is! – állt Kamilla mellé Karola.
– Nem ismerem a gádzsit, de a buli mehet – szólalt meg Nusi is az egyik sarokból.
Sorban felsorakoztak egymás mellé, mintha adományosztásra várnának. Mellettem Olga összecsapta a tenyerét.
– Ez milyen cukii! Olyan megható! – visította, ám nem meglepő módon senki nem figyelt rá.
Büszkén pillantottam végig a barátaimon. Ez volt az igazi összetartás.
– Elmegyünk Adrival bevásárolni, aztán kezdhetjük. Addig előkészítitek a helyet a kertben? – Néhány bólintottak. Vivihez fordultam: – Mi a helyzet a szomszédokkal? A ti nyaralótok, ismered őket?
A lány csupán legyintett.
– Nem lesz gond, jó fejek, de azért szólok nekik.
– Fasza! Úgy gondoltam, hogy bográcsozhatnánk, vagy nyársalhatnánk.
Mind a kettő ötlet nagy sikert aratott, egyedül Olgánál nem, aki kijelentette, hogy továbbra sem eszik húst, és mekkora szemétség ez tőlünk, mert mi igen. Majdnem nyilvánosan kiröhögtem, de akkora paraszt még én sem akartam lenni, megtette helyettem Gyuri.
Mielőtt Adriért indultam volna, végeztünk egy gyors számolást, és mindenki beszállt a maga költségével. Ez alól Olga szintén kivételt képezett.
– Nem iszok és nem eszek húst. Mire fizessek?
Ahogy a többiek egyre lelkesebbé váltak, ő egyre savanyúbbá. Nem tetszett neki az ötletem, isten tudja miért. Talán, mert akkor nem ő lesz a középpontban, nem vele fogok foglalkozni, hanem végre a barátaimmal.
– Akkor neked nem kell – vontam vállat, és több szót nem is pazaroltam rá.
Amint mindent megdumáltunk, szétszéledtünk. Olga megint bepróbálkozott, velünk akart jönni, de határozottan kijelentettem, hogy Adrival együtt megyek, és ott is hagytam.
Széles vigyor terült el a képemen, amikor megláttam Adrit a nappali közepén toporogni. Sikerült összekapnia magát. Rendesen felöltözött, és még le is fürdött. A frissen mosott, szögegyenes, fekete haja szabadon omlott a vállára, a fehér trikó szinte világított alatta, a halványzöld rövidgatyája pedig rohadt jól állt neki. Bizonytalanul, kissé zavartan mosolygott, amikor találkozott a tekintetünk.
– Ez a beszéd! – mutattam végig rajta. – Mehetünk?
Adri kurtán bólintott, majd nagy egyetértésben kiléptünk a házból.
– Hogy vagy? – fordult felém váratlanul a lány.
Ezen elgondolkoztam. Hogy vagyok? Örültem volna egy bővebb kérdésnek, amire konkrétan tudok is válaszolni.
– Mivel kapcsolatban?
– Akármivel, úgy általánosságban.
Nem segített.
– Megvagyok – vontam vállat. Adri felhorkantott. – Most mi van? – néztem rá értetlenkedve.
– Normális választ vártam. Eddig rólam volt szó mindig, azt hittem, hogy most te fogsz mesélni magadról.
– Hm… – Megjátszottan az államat vakartam. – Meséljek magamról? Kilencvenhárom, szeptember huszadikán születtem Pesten…
– Nem erre gondoltam – nevetett Adri. – Ismerlek.
– De azt nem tudod, hogy hány órakor születtem.
A lány hamiskásan elvigyorodott.
– Honnan gondolod, hogy nem tudom?
Összezavart. Hunyorogva ránéztem, miközben elértük az utca végét, és befordultunk egy sokkal forgalmasabb útra.
– Most vagy szivatsz, vagy tényleg tudod, de akkor itt helyben szerelmet vallok neked – csóváltam a fejemet.
Adri hangosan felkacagott.
– Vigyázz, mit ígérsz! Kérdezz még valamit, mindenre tudok válaszolni.
Gyanakodva méregettem. Túl magabiztosnak tűnt.
– Oké – egyeztem bele. – Ha megmondod az órát, a… – agyaltam egy kicsit. – A vércsoportomat és a tizenhat évvel ezelőtti súlyomat, akkor tényleg letérdelek eléd, sőt, a mai buliba se kell pénzzel beszállnod! Áll az alku? – nyújtottam felé a kezemet.
A lány egy pillanatig habozott, majd bólintott.
– Benne vagyok! – Kezet ráztunk. Elértünk egy körforgalomhoz. Megvártuk, amíg zöldre váltott a lámpa, és átsiettünk a túloldalra, ahol üzletek tömkelege várta a pénzköltők hadseregét.
– Várj! – emeltem fel az ujjamat. – Erről biztos nem tudsz, mert nem meséltem még. Kiskoromban volt egy háziállatom. – Láttam Adrin, hogy elbizonytalanodott. – Emelem a tétet. Ha megmondod, hogy mi volt az, hány évesen szereztem és még a nevét is tudod, kitálalok Olgának mindent.
Adri megtorpant az egyik bolt előtt, és meredten bámult rám.
– És ha nem mondom meg, akkor hazugságban élsz tovább vele?
– Az az én dolgom.
– Honnan tudjam biztosra, hogy valóban megtennéd?
Széttártam a karomat.
– Azt mondtad, hogy ismersz. Nem baszlak át.
A lány komolyan fúrta a tekintetét az enyémbe, végül beleegyezett. Mielőtt válaszolt volna, megkért, hogy vásároljunk, addig ő agyal rajta, így kerestünk egy italboltot, ahonnan fél óra elteltével távoztunk, négy szatyorral felpakolva. A következő célunk felé vettük az irányt. Be kellett szereznünk a bográcsozáshoz szükséges alapanyagokat, amiben abszolút Adrira támaszkodtam; ő értett a főzéshez.
Mire odáig jutottunk, hogy már csak a bográcsot kellett megvenni, alig tudtuk cipelni a cuccokat, ezért megegyeztünk abban, hogy előbb visszavisszük a szállásra a holmikat, és a bográcsért külön visszamegyünk. Amíg el nem értük a szállást, várakozva tekintgettem Adri felé, mire a lány elmosolyodott.
– Látlak ám.
– A válaszodat várom.
– Tudom – nézett rám hunyorogva. Most már leplezetlenül bámultam tovább. Amikor megunta, nagyot sóhajtott. – A vércsoportod „A” negatív, hajnalban születtél fél háromkor és a súlyod… Hány évvel ezelőtt?
– Tizenhat.
– Akkor tíz éves voltál – dünnyögte az orra alatt. – Pontos adatot kérsz? – Önelégülten bólintottam. Adri megállt, letette a szatyrokat, megmozgatta az elzsibbadt ujjait, majd újra felvette és tovább indultunk. – Tíz évesen hatvan kiló körül mozogtál, és száznegyvenhárom centi voltál.
Döbbenten pislogtam rá. Még a magasságomat is eltalálta, de nem pontosan.
– Ötvennyolc voltam, és száznegyven centis.
– Majdnem. Nyertem! – jelentette ki Adri büszkén.
– Nem igaz!
– Két kilót és három centit tévedtem! – háborgott. – Ez nem fair!
– Kérsz egy mentőkérdést? – vigyorogtam rá győzelemittasan. Simán elengedhettem volna a tévedését, csak túráztattam egy kicsit.
– Jóhogy!
– Oké. Ki volt általánosban az osztályfőnököm?
Adri gúnyos arckifejezéssel fordult felém.
– Ez valami vicc?
– Az – nevettem fel. – Kérdezek egy komolyabbat. Mi volt a legelső szavam?
Most a lány nevetett, az ég felé fordított arccal.
– Most megvagy, Besztercy! – mutatott rám az egyik szatyorral, és megálltunk a nyaraló kapujában. – Mell. Ez volt az első, fél évesen.
Döbbenten tátottam el a számat. Honnan a picsából…? Várjunk csak!
– Csaltál!
– Mégis hogyan? Gondolatolvasással? – vonta fel a fél szemöldökét a lány.
– A mutertől tudod ezeket!
Adri fülig érő szájjal nézett rám.
– Sokat beszélgettünk – adott kitérő választ. – De attól még nem csaltam!
Belépett a kapun, én meg loholtam utána.
– Egy kérdés kimaradt – emlékeztettem, amikor utolértem.
– Azt nem tudom – felelte zárkózottan. Nem hittem neki, hiszen még a vércsoportomat is vágta!
– Hazudsz! – álltam el az útját. Adri csak a fejét rázta. – Akkor mondd a szemembe, hogy nem tudod.
A lány kifejezéstelen tekintettel nézett.
– Komolyan egy hülye játék miatt kockáztatnád a kapcsolatodat? – kérdezte fojtott hangon. – Azt mondtad, hogy kitálalsz Olgának.
– Komolyan gondoltam.
Adri gúnyosan felhorkantott.
– Látszik, hogy mennyit jelent neked a lány. – Elhúztam a számat. – Ne az én válaszom döntse el, hogy véget ér-e, vagy sem.
– Igazad van – bólintottam komoran. – Mióta lettél ilyen kibaszottul bölcs?
Adri nevetett.
– Fogalmam sincs.
– Hát – letettem a saját szatyraimat –, attól még az első alku maradt.
Lassan féltérdre ereszkedtem, mire a lány felnyögött.
– Ne már! – Gyorsan körbenézett. – Megláthat valaki!
– És? Mitől fosol? Nem te mondtad, hogy ez csak egy hülye játék? – Adri zavartan pislogott le rám. – Add a kezed! – nyújtottam ki a karomat.
– Ezt biztos, hogy az udvaron kell csinálni?
– Nem megfektetni akarlak – húztam féloldalas mosolyra a számat. – Azt már nem itt csinálnám.
Adri kényszeredetten nevetett. Amikor látta, hogy nem tágítok, bizonytalanul a felfelé fordított tenyerembe csúsztatta a kezét. Fingom se volt, hogy mit mondjak neki. Megfogtam az ujjait, majd a másik kezemmel a kézfejét. A lány kerülte a pillantásomat, megdermedt és a tenyere is izzadt. Elmosolyodtam. Nekem is majd’ kiugrott a szívem a bordáim mögül. Egy másodpercre le is fagytam, de még időben kapcsoltam, így nem vált kínossá a szitu. Annyira.
– Petrás Adrienn – szólaltam meg halkan. – Jól válaszoltál a kérdéseimre, én pedig egy szerelmi vallomást ígértem cserébe.
– Nem vagy normális – suttogta, félig megbotránkozva, félig mosolyogva.
– Ezzel nem mondtál újat. Túl régóta ismerjük egymást. Voltunk már ellenségek, haverok, bajtársak, szeretők, szerelmesek, most pedig – itt megakadtam egy másodpercre – barátok – fejeztem be a mondatot. Kurva szarul hangzott. – Sok mindenen keresztülmentünk együtt. Bevédtük a másikat, ha kellett, és szidtuk is egymást. Törtem-zúztam miattad, te verekedtél miattam. Megmentettem az életedet, de te is az enyémet. Sokat tudsz rólam, de van, amit rajtam kívül senki más. – Adri most először nézett le rám. A képe egy érett paradicsomhoz hasonlított, és gyanítottam, hogy nem a nyári meleg miatt. Kíváncsivá tettem. – Emlékszel, amikor bevédtél Csabiékkal szemben? – Lassan bólintott. – Meg akartak szégyeníteni, le akartak vetkőztetni a suliudvaron, de te közbeszóltál. Fingod sincs, hogy utána ledumáltál egy öngyilkossági kísérletről, a délutáni korrepetáláson. Akkor besokalltam. Úgy voltam vele, hogy a kötelező korrepen megjelenek, aztán ennyi. Valamilyen kibaszottul furcsa módon, te adtál erőt, pedig rohadtul nem csináltál semmit, csak akkor először kedves voltál, bíztattál, hogy ne adjam fel, és hogy ha kikerülök a suliból, soha többé nem kell bámulnom a fasszopók pofáját. Foglalkoztál velem, őszinte voltál, normális.
Adrinak a földbe gyökerezett a lába, kikerekedett szemmel meredt rám, még pislogni is elfelejtett, benne rekedt a levegő. Idő közben szarrá nyomorgatta a murva a térdemet, de még nem fejeztem be a monológomat.
– Nélküled nem tartanék itt. Nulla önbizalmam lenne, nulla baráttal mereszteném a seggemet anyámnál, valszeg százötven kilósan, szüzen, pizzát zabálva. Megedzettél, makaccsá tettél. Már rég nem voltál képben, mégis miattad változtam. – Nagy levegőt vettem. – Még valamit el kell mondanom, amit eddig csak Tomi tudott. – Újra szünetet tartottam. – Két éve, amikor együtt voltunk, fasza volt minden, vettem egy gyűrűt. Meg akartam kérni a kezedet, csak fostam tőle, hogy nemet mondasz.
Adrinak hirtelen megroggyant a térde. Rendesen sokkoltam szerencsétlent.
– Akkor akartalak megkérdezni, amikor bejelentetted a németországi áthelyezésedet.
A lánynak könnybelábadt a szeme. Felegyenesedtem a földről, amit a térdkalácsom díjazott a legjobban, ám Adri kezét még mindig nem engedtem el.
– Biztos vagy benne, hogy ismersz?
– Hát… – Sűrűn pislogott, megszívta az orrát és megköszörülte a torkát. – Mindig tudtál meglepetést okozni.
– Velem kapcsolatban már nem kéne semmin meglepődnöd.
– Pedig néha sikerül.
– Milyen volt a vallomás? – húztam féloldalas mosolyra a számat.
– Több volt, mint amire számítottam.
Mély csend telepedett ránk, még az utcai forgalom háttérzaját sem hallottam, mintha egy totális hangszigetelő fülvédőt raktam volna a fejemre. Belenéztem a lány csillogó barna szemébe, és megszűnt a külvilág. Abban a percben semmi sem érdekelt. Az a tény sem, hogy kurva közel álltunk egymáshoz. Rohadtul hasonlított a szitu ahhoz, ami a lakásomban történt a kanapén. Semmi, mégis minden. Akkor majdnem megcsókoltam, utána pedig megígértem magamnak, hogy soha többet nem fog ilyen előfordulni. Adri állta a tekintetemet.
– Szeretlek – csúszott ki a számon a szó. Jellemzően abban a percben sem gondolkoztam. Nem éreztem, hogy átléptem a határt. Adrinak elnyíltak az ajkai, de hang nem jött ki rajta, a szeme azonban mindent elárult. Megszorította a kezemet. Egy fél pillanat volt az egész. Feléhajoltam, mire lehajtotta a fejét, megszakítva így a szemkontaktust.
– Ne haragudj, kell egy cigi! – nyögte, azzal kirántotta a két tenyerem közül a kezét, és elrohant. Megkerülte a teraszt, eltűnt a szemem elől a ház sarkánál.
Mintha kábulatból tértem volna magamhoz. Megráztam a fejemet, és jó hangosan felmordultam. Basszameg! A levegőbe bokszoltam. Adri megmentette a napot, de így is bűntudatom volt. Beszélnem kell Olgával, gondoltam mérgesen. Leszarom, hogy mi lesz utána, de vallanom kell neki is!
– A faszomba! – morogtam az orrom alatt, miközben újra felemeltem a szatyrokat, és becipeltem a nappaliba. A nyaraló feltűnően üresnek tűnt, csupán Kamillát láttam, amint a csigalépcsőn robogott le, olyan hévvel, hogy majdnem elesett. Éppen hátatfordítottam neki, hogy a többi cuccot is behordjam, amikor rám kiáltott:
– Bálint!
– Ha? – néztem vissza kérdőn.
Kamilla zihálva megállt előttem.
– Láttalak titeket. Mi történt?
Grimaszoltam.
– Láttad mi történt, kukkoló. Semmi.
– Semmi? De hát majdnem megcsókoltad!
– Ja, majdnem.
Megint elindultam a kijárat felé. A lány követett, így nyert magának két szatyrot, amiket a kezébe nyomtam.
– De mesélj már!
Lebasztam a kajákat a kanapéra.
– Mit? – emeltem fel a hangomat. Úgy csinált, mint egy pletykára éhes vénasszony. Felidegesített. Nem volt elég a kudarc, a lelkiismeret-furdalás, az érzelmeim káosza, még Kamilla is erőszakoskodott. – Egy idióta fasz voltam! Azt mondtam neki, hogy szeretem, ő meg elszaladt a gecibe! Tessék! Békén hagysz most már?
A lány ugyanúgy ledöbbent, mint néhány perccel azelőtt Adri. Sarkon fordultam, és kirobogtam a nyaralóból az utcára. Sétára volt szükségem. Tényleg egy idióta fasz voltam. Mit hittem? Mit vártam? Hogy majd a nyakamba ugrik, és boldogan élünk, amíg meg nem döglünk? Gúnyosan felhorkantottam. Hogy fogok ezek után a szemébe nézni? És a csajoméba? Ezt is magamnak köszönhettem. Kibaszottul értettem ahhoz, hogy megkavarjam magam körül a szart. Egyáltalán, mi a rákos úristenért árultam el neki a gyűrűt? Hiszen már nincs is meg!
Az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy Adri is rohadtul szeretett, egyértelmű volt, ahogy vágyakozva rám nézett. Egyszerűbb lett volna, ha most pofára esek, aztán csá, probléma letudva. A leggázabb az volt az egészben, hogy elsősorban nem is Olga miatt készültem ki, hanem attól a durván ezer kilométertől, ami majd két hét múlva el fogja tőlem Adrit választani.
Sajnos nekem nem volt cigim, így a bográcsvásárlás előtt pánikszerűen rohantam az első dohányboltba, amit megláttam. Azonnal rá is gyújtottam. Ledobtam magamat egy közeli padra, és csak meredtem magam elé, ám az előttem lévő virágokat nem láttam. Utólag tűnt csak fel, hogy egy parkban gubbasztottam majdnem fél órán keresztül, annyira elmerültem a saját gondolataimban. Újra lejátszottam a murvával felszórt úton lezajlott eseményeket. Mindenben igazat mondtam a lánynak, megnyíltam előtte. Talán hiba volt. Esélyes, hogy elijesztettem magamtól. Rámenős voltam? Nem tudtam megmondani, erre csak Adri felelhetett volna. Hosszas agyalás után arra a következtetésre jutottam, hogy leszarom mi lesz a lánnyal, Olgával semmiképp sem folytathatom. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése