2018. március 17., szombat

33. fejezet

Sziasztok! :) A megszokottnál most egy rövidebb fejezettel jöttem, mert ha az egészet felraktam volna, túl hosszú lenne, cserébe viszont a következő majd kárpótolni fog. Ismét felbukkan Lenke néni, abból pedig eddig nem sült ki eddig semmi jó :D Kellemes olvasást kívánok, és kitartást a jövőhétre beígért hideghez <3 

33.
Adri
„Legalább te ne legyél balfasz, jöjjön meg az eszed!”

Igazán boldog voltam. A zene tényleg gyógyít, állapítottam meg, amikor együtt énekeltünk Viviékkel. Az elmúlt napok roppantul megviseltek. Ki sem mentem Kamilla szobájából. A lány hozta be nekem a kaját, rengeteget beszélgettünk, tartotta bennem a lelket; na meg Tomi a terveivel. Amennyire tőlem tellett segítettem neki, legalább elterelte egy kis időre a figyelmemet. Összegeztük, hogy miket kell venni a Barlangba, mennyit kell rákölteni; bérszámfejtést csináltunk, osztottunk szoroztunk. Iszonyúan sokat köszönhettem nekik, szerettem őket ezért. Nem lett volna kötelező foglalkozniuk velem, mégsem panaszkodtak. Kamilla nem szólt rám, amiért képtelen volt aludni, mert egész este a zokogásomat hallgatta, inkább megölelt és nyugtatott. Jól esett, hogy együtt aludtunk, mert nem voltam egyedül. Még fürödni is elkísért.
– Szeretlek – nyújtottam ki felé a habos kezemet, miközben a kádban ültem. A jobb lábamat felhúztam; még mindig nem érhette víz a tetkómat. Kamilla elmosolyodott, és megfogta az ujjaimat.
– A végén még félreértem – viccelődött.
Az volt az egészben a legrosszabb, hogy nem tudtam utálni Bálintot. A szívem szakadt meg, amikor minden nap végighallgattam a magyarázkodását, ám az utolsó látogatása volt a legrosszabb. A hangja elgyötörten, rekedten csengett, mintha alig élne. Ott volt a kulcs a kezemben, már nyúltam a kilincs után, amikor beugrott a kép, amit mindig magam előtt láttam, ha eszembe jutott a fiú: Bálint és Kinga az ágyban. Abban az ágyban, ahol mi is együtt voltunk.
– Menj el – mondtam halkan. Olyan erősen markoltam a kulcsot, hogy teljesen belenyomódott a bőrömbe.
– Adri! Nagyon-nagyon, ugye tudod?
A szememet könny futotta el. Visszamásztam az ágyba és beletemettem a párnába a fejemet. Kamilla megsimogatta a hátamat; megint sírtam.
– Nem megy. Nem tudok még beszélni vele – szipogtam. A lány nem mondott semmit.
Másnap aztán rám szólt, hogy most már mozduljunk ki.
– Felöltözöl, megfésülködsz végre és lemegyünk a Sakálba – jelentette ki határozottan. Nem díjaztam az ötletet, de meg sem hallotta az ellenkezésemet. Kiválasztotta a ruhámat, aztán lenyomott az ágyra és megfésült. Amikor úgy gondolta, hogy elkészültem, kézen fogott és lecipelt a kocsmába. Éreztem, hogy nem lesz jó vége, még azelőtt, hogy Bálint felbukkant volna.
– A másik asztalnál ülő pasi folyton engem bámul – suttogtam Kamillának. – Ne nézz oda! – szóltam rá gyorsan.
– Nem örülsz neki? – kérdezte a lány, mire én felvontam a szemöldökömet.
– Miért örüljek? Nem, nem örülök.
Ekkor jelent meg Bálint. Csak egy pillantás elég volt ahhoz, hogy lássam, mennyire ki van készülve. Csak menekülni akartam, így odaültem a pulthoz. Olyan csúnyán káromkodtam magamban, amikor észrevettem, hogy a pasi a másik asztalnál is megmozdult. Rá sem néztem, amikor helyet foglalt mellettem. Arrébb húzódtam, de a fickó nem vette a lapot.
– Szia! – szólított meg. Hátranéztem, és a tekintetem azonnal megtalálta Bálint zöld szemét. Kihúztam magamat, és az idegen felé fordultam.
– Szia!
Nesze, Besztercy! Itt az én visszavágásom!
– Iszol valamit? – nézett rám a fickó, barna szemével. Semmi őszinteség és melegség nem volt benne, csak az akarás. Akart engem, mert gondolom nem volt más. Magamban sötéten felhorkantottam.
– Nem, kösz.
– Máté vagyok, és te?
– Márta – hazudtam gondolkodás nélkül. Bálint díjazná ezt a húzást; talán még egy jót is röhögne rajta.
– Milyen érdekes véletlen, hogy ugyanazzal a betűvel kezdődik a nevünk.
A szemöldököm majdnem felugrott a hajam alá, de visszafogtam magam, helyette egy mosolyt erőltettem az arcomra.
– Igen, érdekes véletlen. – Közelebb ültem hozzá. Máté elvigyorodott, azt hihette, hogy sínen van.
– Mondd csak, van most barátod?
Máté keze elindult a térdem felé. Helyben vagyunk, gondoltam gúnyosan. Amikor hozzám ért, kirázott a hideg; nem a jó értelemben. Legszívesebben felpattantam volna, hogy fejvesztve szaladjak az ellenkező irányba.
– Nincs – válaszoltam. Mit meg nem tesznek a csajok a bosszú miatt?, futott át az agyamon. Máté egész közel jött hozzám, és lassan a derekamra csúsztatta a tenyerét, majd a fülemhez hajolt:
– Nagyon bejössz nekem. – És az már nem is lényeg, hogy te bejössz-e nekem, ugye? – Mi lenne, ha elvonulnánk valami félreeső helyre?
Amint kimondta, már meg is volt a tervem, hogyan koptassam le.
– Gyere.
Lecsúsztam a székről, megfogtam a kezét, majd miután vetettem egy utolsó pillantást Bálintra, behúztam Mátét a vécékhez. Bálint tekintete beleégett az agyamba; a csalódottság, a düh és a megsemmisülés egyvelege; görcsberándult tőle a gyomrom. Azonnal kikaptam a kezemet a fickó tenyeréből, és bevetődtem a női vécébe. Gyorsan kellett cselekednem, nehogy utánam jöjjön. A falnak toltam egy kukát, felpattantam rá és kinyitottam az ablakot. Felhúztam magamat és kidugtam a fejemet a decemberi éjszakába. Gyerünk! Meg kell szökni! Bálint is megmondta, hogy ehhez értek: a meneküléshez. Még komikus is lehetett volna a helyzet, a körülményt leszámítva. Amikor áttoltam magamat a párkányon, mind a két oldalon lehorzsoltam a csípőmet, és a combomat. Amennyire csak tudtam összehúztam magamat. A túloldalon nagyot puffantam a földön. Szerencsére nem betonra, hanem bokorba estem. Vissza se néztem, úgy iszkoltam el a helyszínről.
Megállás nélkül futottam le a távot Tomiék háztömbjéig; berobbantam a kapun és felvágtattam a lépcsőn. Zihálva leültem az ajtó elé, arra várva, hogy valaki beengedjen. Kamilla meg is jelent öt perc múlva, teljesen kifulladva.
– Tomi?
– Bálint után ment. Rendesen kiakadt a srác. – Kamilla elhúzta a száját. – Gondolom, ez volt a célod.
Nem válaszoltam. A lány kinyitotta az ajtót, és bementünk. Nem éreztem magamat jobban, sőt. El tudtam képzelni, hogy a fiú mit élhet át, milyen érzés lehetett neki végignézni, amit csináltam. Lerogytam a nappaliban egy székre, és csak bámultam magam elé. Mire volt jó az egész? Azonnal meg is válaszoltam a saját kérdésemet: semmire. Tomi fél óra múlva tért vissza; majd’ felrobbant a dühtől. Nem nézett rám, berobogott a szobájába, tíz perccel később mégis kijött és megállt előttem.
– Miért? – csak ennyit kérdezett. Alig tudta visszafogni magát, hogy ne ordítsa le a fejemet. Felnéztem rá, nem mondtam semmit. Szúrni kezdett a szemem. – Alig tudtam összekaparni a gyereket! Miért kellett ezt csinálnod, ha? Nem zabál, nem alszik; ki van készülve így is! – Akkor már kiabált. Rám szegezte az ujját. – Ha valami baja lesz, az kurvára a te hibád! Bezárkózott, a mobilja süket. Adri, ide figyelj! Jól figyelsz rám? – Könnyes szemmel bólintottam. – Halál komolyan mondom, ha valamit csinál magával emiatt, a kurva életbe sem fogom neked megbocsátani! Tudod, milyen balfasz, bazdmeg! – Lehajtottam a fejemet és felzokogtam. Tomi beleütött a falba. – A faszomat belétek! – ordította, majd beviharzott a szobájába és becsapta maga mögött az ajtót. Így soha nem beszélt velem. Meg tudtam érteni a kirohanását.
Igen, tisztában voltam vele, hogy Bálint milyen. Az este szinte semmit sem aludtam; rémálmok gyötörtek. Megállíthatatlanul sírtam. Amikor már azt hittem, hogy nem maradt több könnyem, újult erővel tört rám megint, szinte rohamszerűen.
Másnap Tomihoz hozzászólni sem lehetett; úgy mászkált a lakásban, akár egy dúvad. Folyamatosan próbálkozott elérni Bálintot, de semmi. Vivi is megérkezett, hogy odaadja a könyvét. Majdnem el se fogadtam; nem érdemeltem meg. Tomi azonnal elmondott neki mindent, a lány pedig habozás nélkül kiszaladt a bejárati ajtón. Nem sokkal később vissza is tért, majd Tomival kezdtek el okoskodni, hogy hogyan kéne kinyitni Bálint ajtaját. A lány biztosra vette, hogy nagy a baj. Én is többször elindultam, de a kapun túlra soha nem jutottam. Rettegtem a találkozástól, attól, hogy mit látnék, ha felmennék hozzá. Talán már nem is él... Szörnyű képek, gondolatok cikáztak az agyamban. Összekuporodtam a kanapé egyik végében, a kezemet tördeltem. Én vagyok a hibás, a fiúnak igaza volt. Miattam van az egész. Elértünk ahhoz a ponthoz, amikor már mindenki leszarta, ki kezdte, mert rohadtul nem lényeg.
Végül Tomi kijelentette, hogy berúgja az ajtót. Ez jó ötletnek tűnt, ha máshogy nem tudtak bejutni Bálinthoz. Azonnal vették a kabátjukat, én meg a csizmámat. Meg sem kérdeztem a többiektől, hogy mehetek-e, némán követtem őket a frissen esett hóban. Legszívesebben rohantam volna. Rossz előérzetem támadt. Amint zúgva kinyílt előttünk a tizennyolcas panelház kapuja, bevágódtunk rajta. Kettesével szedtük a lépcsőfokokat a harmadikig. A kettes számot viselő ajtó előtt megtorpantunk. Vivi, Bálintot szólongatta, próbálta rávenni, hogy engedje be. Semmi válasz nem érkezett a túloldalról.
– Áll félre! – mondta határozottan Tomi.
A lány bizonytalanul ránézett.
– Nem kéne kihívni a tűzoltókat? Ők ki tudnák nyitni.
– Én is – morogta sötéten Tomi. Vivi nem akadékoskodott, szabaddá tette a fiú előtt az utat. Tomi elszánt arccal, néhány másodperc gondolkodás után meglendítette a lábát. Beletalpalt az ajtóba, pontosan a zár mellett. A nyílászáró fájdalmasan hangosat reccsent; engedett. Hatalmas lendülettel csattant a mellette lévő falnak. A látványtól, ami odabent fogadott, egy pillanatra megállt a szívverésem, rosszul lettem és neki kellett támaszkodnom a málló vakolatnak, hogy ne rogyjon össze a lábam. Vivi felkiáltott, beszaladt a lakásba, és letérdelt a szőnyegen heverő Bálint mellé. Mintha a rémálmaim egyike valóra vált volna. Istenem! Ugye él? Mondd, hogy él!
Hegy méretű kő gördült le a mellkasomról, amikor láttam, hogy Bálint hasa egyenletesen mozog le-föl, ahogy lélegzik. A keze megmozdult, pislogott is. Megtántorodtam, belekapaszkodtam az ajtófélfába. Lehunytam a szememet egy pillanatra, amíg Tomi becipelte a szobába a fiút.
– Gyere – intett Vivi –, vigyél majd be neki ételt.
Bólintottam, megmozgattam a lábamat és bementem a konyhába. Körbenéztem, majd felmarkoltam, amit éppen találtam, aztán Tomit kikerültem és óvatosan benyitottam a hálóba. Felkapcsoltam a villanyt és letettem a kaját az éjjeliszekrényre. Bálintra pislogtam; olyan elveszetten és megtörten nézett vissza rám, mint egy elárvult kisgyerek. A szeme alatt sötét karikák húzódtak, sápadt és nyúzott volt az ábrázata. Betegnek látszott. Kitört belőle a zokogás, felém nyújtotta a karját. Én is majdnem elsírtam magamat. Leültem mellé, és megfogtam a kezét. Miért azt bántjuk a legjobban, akit őrülten szeretünk?, erre gondoltam, miközben megetettem. Akkor elhatároztam, hogy meggyógyítom. Akárhogyan, bármilyen módon.
Amikor énekeltünk, belenéztem a szemébe, és láttam, hogy félig sikerrel jártam; ugyanúgy csillogott, mint egy héttel azelőtt. Tomitól megkaptam a fejmosást, ahogy a fiú kitette a lábát a lakásból Vivivel. Bocsánatot is kért, amiért ordibált velem. Megbeszéltünk mindent, és megígértette velem, hogy ilyet soha többet nem csinálunk; nem csak én, Bálint is legyen most már normális.
– Mit mondtam neked még hetekkel ezelőtt, csaj? – nézett le rám, ahogy a földön ültem; ő guggolt előttem.
– Mire gondolsz?
– Így akarod helyrepakolni a csávót? Legalább te ne legyél balfasz, jöjjön meg az eszed! Tudom, hogy Töki rohadt nehéz eset – csóválta a fejét –, ketten meg rémálom. – Ezen elmosolyodtam. – Komolyan, ne csináljátok ezt egymással. Aranyosak, cukik, tündibündik vagytok együtt. Nem tudtok meglenni nyugodtan?
Felnevettem.
– Csak nézz rá! – Kimutatott az erkélyre. – Hát hogy néz ki a szerencsétlen? Mintha most szabadult volna a télapó gyárából. Miattad. Érted még egy fél éves szintjére is képes lesüllyedni, bohócot csinálni magából.
– Egyszer a Sparban is cirkuszolt – emlékeztem vissza. – Ciki volt. Mindenki minket nézett, és még együtt sem voltunk.
– Mi volt? – Amikor elmeséltem, Tomi felröhögött. – Mondom én. Esélyes, hogy észre sem veszi ezt, hanem magától jön, amikor veled van. Még a szokásosnál is hülyébb.
– Sokszor nagyon fárasztó – mosolyogtam.
– Nekem akarod bemutatni? Persze, hogy az, de ez mutatja, hogy jól érzi magát.
Egy darabig hallgattunk, aztán megszólaltam:
– Mi van Cukrával?
– Az meg ki? – vigyorodott el Tomi.
– Ezek szerint sikerült a Vivi-féle terápia? – hunyorogtam rá.
– Nem mondom, hogy száz százalékig, de a kilencven megvan.
– Ennek örülök.
– Én is – bólintott a fiú. – Tökit meg most már rád bízom, de okosak legyetek ám! – lengette meg viccesen az orrom előtt az ujját. – Különben a télapó jön, és szétrúgja a seggeteket.
– Kerozin?
– Ismered? – Tominak felcsillant a szeme. Bólintottam. – Hallgassuk már meg!

Amikor Tomiék elmentek, folytattuk a díszítést.
– Így tényleg nem leszünk soha készen – jegyeztem meg nevetve, amikor Bálint egy kék boát tekert a derekam köré.
– Ráérünk, nem?
– Mikor jönnek a gyerekek?
– Milyen gyere... Jaa! – Bálint a homlokára csapott. – Elfelejtettem. Azt hiszem Armi pénteket mondott.
Bálint eltűnt a szobában. Utánanéztem, és elmosolyodtam. Emese nem tévedett annak idején; tényleg jó segge van. Nem sikerült elég gyorsan levakarni az arcomról a vigyort, ugyanis Bálint megtorpant és rám nézett. Elfordítottam a fejemet.
– Minek örülsz ennyire? – kérdezte, miközben odasétált mellém a mobillal a kezében.
– Semmi – legyintettem. – Jól áll a boxer.
Felraktam egy alma alakú díszt a fára; ezzel már ötre nőtt a számuk. Bálint szembefordult velem, de én direkt nem néztem rá.
– Igen? – szólalt meg rövid hallgatás után. Hallottam a hangján, hogy vigyorog. – És elölről, vagy hátulról áll jól?
– Hátulról figyeltelek meg.
– Kajak megbámultad a seggemet? – Bálint felröhögött.
– Miért? Én nem nézhetem meg, csak te az enyémet? – Végre ránéztem; a fiú csillogó szemmel bámult vissza rám. Féloldalas mosolyra húzta a száját.
– Honnan tudod?
Felhorkantottam.
– Ismerlek, drágám. Akárhányszor hátat fordítok, mindig nézed.
– Ha egyszer jó, akkor megnézem – vigyorgott és felrakta a hatodik gömböt is az egyik ágra.
– Jó?
Bálint rám kacsintott, majd a hüvelyk-és mutatóujját összeérintette a hegyénél.
– A gyengém – mondta, és megkerült, hogy elindítson egy zenét. Elcsodálkoztam, amikor nem magyar szám csendült fel. Oldalra hajoltam és elolvastam a címét, aztán a fiúra néztem.
– Do you wanna fuck? – húztam fel a szemöldökömet. – Ez célzás akar lenni?
– Nem tudom – vigyorgott.
Többször meghallgattuk, táncoltunk is rá, miközben arra gondoltam, hogy mennyire nem vagyunk normálisak. A két kanegér. Ezen elnevettem magamat. Bálint elrontott; azelőtt nem voltam így rákattanva a témára, mint most. Hátatfordítottam a fiúnak, és a fenekemet hozzádörzsöltem. Bálint belemarkolt a csípőmbe és magához húzott; a fülembe súgta:
– Kéred a banánom?
Felnevettem. Most nem ugrottam arrébb, mint múltkor a Sparban. Szembefordultam vele.
– „Do you wanna fuck?” – énekeltem a dallal együtt.
Bálint féloldalas mosolyra húzta a száját.
– „Yes, I wanna do
I wanna put my dick in you”
Egy fél másodpercre megdöbbentem, nem gondoltam, hogy tudja a szöveget. Megmarkoltam a boxerét, lehúztam majd leszedtem az egyik csuklómról egy gömböt, és a meredező férfiasságára akasztottam. Bálint felröhögött, oldalra fordult, leszedte magáról a csillámló gömböt és felakasztotta a fára. Hirtelen megdermedt és újra nevetett. Kérdőn pislogtam rá.
– Nem hiszed el, de a vénasszony minket bámul.
– Milyen vénasszony? – ráncoltam a homlokomat.
– Lenke néni.
– Nee! – Odaugrottam Bálint elé, és valóban. Egyenesen belenéztem a pongyolás nő seszínű szemébe, ami most a felháborodástól kikerekedett. Hirtelen ötlettől vezérelve felemeltem a karomat és jókedvűen integettem neki.
– Menjünk már ki az erkélyre – szólalt meg Bálint. – Játszunk egy kicsit, benne vagy?
– Mit akarsz?
– Mondom: játszani.
Ördögien elvigyorodott, mire én is. Sejtettem, hogy mire gondol.
– Menjünk – bólintottam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése