2018. március 3., szombat

31. fejezet

Sziasztok! :) Elérkeztünk a történet utolsó vitájához, és lassan végzünk magával a sztorival is. Már csak tíz fejezet van hátra :) Nem nagyon tudok mit írni, úgyhogy jó olvasást kívánok! <3 (A következő fejezet nem szombaton kerül majd fel, hanem vasárnap.)

31.
Bálint
„Bunkó fasz vagy!”

Halk motyogásra keltem. A homlokomat ráncoltam, és az oldalamra fordultam, miután kitöröltem a csipát a szememből, nagyokat pislogtam. Adri a hátán feküdt mellettem, nem volt rajta takaró; már megint beszélt álmában. Elvigyorodtam, amikor a nevemet suttogta.
– Igen... – nyögte, miközben felemelte a kezét.
Felhúztam a szemöldökömet, amikor először a mellét fogta meg, aztán a tenyerét becsúsztatta a lába közé. A látvány nem segített a reggeli erekciómon. Megnyalta az alsó ajkát, aztán ráharapott. Eltátottam a számat, szinte felfaltam a szememmel. Megfogtam a farkamat. Nagyon ki kellett volna mennem, de nem akartam megmozdulni. Szorosan becsuktam a szememet, amikor a lány benyúlt a rövidgatyájába. Újra a nevemet nyögte. Édes jó istenem! Megmarkoltam a takarót. Már éppen kifolyt volna a nyálam, amikor Adri hirtelen felém kapta a fejét. Úgy megijedtem, hogy majdnem felkiáltottam.
– Csúnya dolog leskelődni – vigyorodott el szélesen.
– Nem is aludtál – állapítottam meg.
– Nem – kacagott fel. Kihúzta a kezét a gatyájából, és a tenyerét a képembe törölte. El akartam kapni a csuklóját, hogy magamra húzhassam, de Adri gyorsabb volt. A következő kísérletemet is meghiúsította. Felpattantam, de mielőtt rámászhattam volna, levetődött az ágyról, és az ajtó felé szaladt.
– Gyere vissza! – Az öklömmel belebokszoltam a matracba. – Gyere, vagy én megyek!
– Megint megkergetsz? Inkább magadra hagylak.
Azonnal leugrottam a földre, és mint egy oroszlán, négykézláb guggoltam a szoba közepén. Játékosan rávicsorogtam. Adri felkiáltott és kiszaladt a nappaliba. Nem hagytam annyiban a dolgot, utána sprinteltem, akkor már gatya nélkül. Úgyis csak szorított.
– Ne! – tartotta ki maga elé a kezét.
– Dehogynem!
Végigkergettem a lakásban, amíg a lány ki nem menekült az erkélyre. Felhúztam a szemöldökömet, és feltéptem az üvegajtót.
– Azt hiszed, hogy nem jövök ki utánad?
Adri a háta mögött, a korlátba kapaszkodott, úgy pislogott rám a nagy, barna szemével. Szélesen vigyorgott, úgy bólogatott.
– Jól hiszed – bólintottam én is, és gyorsan becsuktam a teraszajtót. Ez a néhány másodperc is elég volt, hogy szarrá faggyak, inkább összeszedtem a retkes ruhákat, amiket rendszerint az ágy mellett gyűjtöttem, majd miután felöltöztem, a fürdőbe mentem, hogy bedobáljam őket a mosógépbe.
– Mosni kéne! – kiáltottam ki az ajtón.
– Ha kéne, akkor moss! – érkezett a válasz a nappaliból.
– Ki a nő kettőnk közül? – vontam fel a szemöldökömet, amikor Adri megjelent a küszöbön, immár utcai ruhában.
– És?
– És a nők dolga az ilyesmi.
– Bogaram. – A lány csípőre tette a kezét, mire elvigyorodtam. – Eddig ki mosott rád?
Kinyújtottam a kezemet.
– Menj ki a patakhoz, asszony! – mondtam szigorúan. Adri felnevetett. Odalépett a mosógéphez, és elkezdte bedobálni a maradék göncöt.
– Kaja sincs, ha már itt tartunk – szólaltam meg, amikor kiléptem a fürdőből. – El kell ugrani a közértbe.
– Hallod? – Adri bejött utánam a hálóba. – Tudod, kit csicskáztass!
Felhúztam egy boxert és rámutattam.
– Tudom. Az egyetlen puncist a lakásban.
– Puncis? – A lány felháborodottan eltátotta a száját. Az arckifejezésén hatalmasat röhögtem. Kicsaptam nála a biztosítékot, láttam rajta. – Elmész a picsába, Besztercy! Egyenjogúság van, ember!
– Igen? – Adri határozottan bólogatott. – Akkor januártól mehetsz helyettem betont keverni. Utána mondd, hogy egyenjogúság van.
Adri erre nem mondott semmit. Összepréselte az ajkait, és kiviharzott a szobából. Felöltöztem, majd követtem. Gondoltam még borzolom egy kicsit az idegeit.
– Nincs bevetve az ágy.
Adri villámló szemmel meredt rám.
– Nincs – mondta közömbösen, és felvette a csizmáját.
– Pedig be kéne – ütöttem tovább a vasat.
– Mit akarsz zabálni? – kérdezte idegesen, mielőtt feltépte volna a bejárati ajtót.
– Kedvesebben is megkérdezhetted volna. – Bezártam magunk után, és követtem a lépcsőn lefelé. – Például: Mit akarsz zabálni, drágám? Vagy ilyesmi.
A lány felhorkantott, de nem válaszolt.
– Amúgy egy vörösboros marhatokánynak örülnék.
– Akkor hívjál olyat, aki meg is tudja csinálni – vetette oda a lány.
– Oké, akkor a vadas is megteszi.
– Mondom, hogy hívjál egy szakácsot is hozzá. Kapsz paprikás krumplit, aztán jónapot.
– Á, rossz csajt választottam – legyintettem.
– Ezt dobta a gép. De ha ennyire nem tetszik a dolog, akkor kereshetsz mást is, aki kinyalja a seggedet. Sorban állnak érted a lányok, csak böknöd kell egyet.
– Én csak egyet bökök. – Meg akartam fogni a kezét, de elrántotta. – Ne csináld már!
– Te ne csináld! – fordult felém résnyire húzott szemmel. – Bunkó fasz vagy!
Pedig én csak poénkodtam, a lány azonban láthatóan komolyan vette. Elértünk a kapuhoz. Az egyik lakó éppen a postaládájában matatott, de a káromkodásra felkapta a fejét, és felháborodottan ránk nézett.
– Miért ilyen morcos? – szóltam neki oda. – Talán megjött a felszólítás?
Adri felhorkantott előttem; a vénasszony összeszorította a száját, és eltűnt az egyik földszinti ajtó mögött. Amint kiléptünk a kapun, megint megpróbáltam megfogni a lány kezét; most nem húzta el. Szótlanul baktattunk el a Sparig, ahonnan fél óra múlva két hatalmas szatyor kajával tértünk vissza. Már éppen ledobtam volna magamat a gép elé, amikor Adri megszólalt a konyhaajtóból:
– Ne ülj le, inkább gyere ide!
Kérdőn néztem rá, aztán gyanútlanul besétáltam a helyiségbe. Két műanyagtál volt kikészítve az asztalra, a krumplik meg egy pucoló.
– Mi az? – álltam meg az asztal mellett.
– Jó helyen vagy. – A lány a krumplikra mutatott. – Pucold meg, légyszi.
Felvontam a szemöldökömet. Még soha nem csináltam semmi olyasmit, aminek köze volt a főzéshez. Meg sem mozdultam, amíg Adri felrakta a lábost a gázra, és öntött bele olajat.
– Na, mi van? Lefagytál? – nézett rám a lány, miközben nekiállt a hagyma felkockázásának. – Vagy megmutassam, hogy kell?
– Ez komoly? – pislogtam hitetlenkedve.
– Te is akarsz enni belőle, nem?
Elhúztam a számat, felmarkoltam a pucolót és mogorván kezdtem el hámozni a krumplikat, de úgy, mintha minden egyes szemen, valami rohadt nagy bűnt akarnék megtorolni. A szemem sarkából láttam, hogy Adri halványan elmosolyodik. Hamar végzett a hagymával, beleöntötte az olajba, aztán fogott egy nagy kést, és mellém állt, hogy a csupasz krumplikat felvágja. Amikor végeztem, megmostam a kezemet, és már iszkoltam is kifele a konyhából, hogy ne sózzon még több munkát a nyakamba, de a lány résen volt.
– Beveted az ágyat? Köszi! – kiáltott utánam.
Hogy kinyílt a csipája! Micsoda egy hárpia, morogtam magamban. És én még gyűrűt akartam adni neki. Még csak együtt élünk, de mi lenne, ha össze is házasodnánk? Jesszus! Engem egy nő se ugráltasson! Azért megcsináltam, amit kért; rádobtam az ágyra a takarót, így már nem látszódott az összegyűrt lepedő alatta. A gumikat, amiket a kaja mellé pluszban vettünk, becsúsztattam a párna alá, majd megszemléltem a művemet. Megállapítottam, hogy jó munkát végeztem, és elhagytam a szobát. Végre eljutottam addig, hogy leülhettem a gép elé. Nemsokára Adri is megjelent mellettem, és beleült az ölembe.
– Azért azt tudd, hogy senki nem parancsolhat nekem – szólaltam meg, miközben felléptem a Facebookra.
– Igen? – Adri mosolyogva nézett rám, mire bólintottam. – Mi van az ággyal?
Résnyire húztam a szememet.
– Kész – morogtam kelletlenül.
A lány felkuncogott, és megpuszilta az arcomat.
– Ennyit erről – mondta. – Amúgy sem parancsoltam. Az így hangzott volna: Vesd be az ágyat, bazdmeg! – Elvigyorodtam. – Amúgy meg, ketten lakunk a lakásban. Ne várd el, hogy én csináljak itthon mindent.
– Mintha Vivit hallanám – röhögtem fel.
– Vivi egy okos nő – bólogatott Adri.
– Nincs igazatok – jelentettem ki határozottan.
– Miért nincs?
– Mert nincs. – Dehogynem, csak ezt a világ mindig lóvéjáért sem vallottam volna be neki. Azért, hogy még jobban elbízza magát? Na, ne! A lány nem szólt semmit, csak átkarolta a nyakamat és a vállamra dőlt.
– Fel kell porszívózni – sóhajtotta.
– Akkor hajrá!
– Pöcs – kommentálta a megnyilvánulásomat, aztán megpaskolta az arcomat és leszállt rólam. – Borotválkozz meg! Már szúrsz – szólt hátra a válla fölött, miközben félig eltűnt a szekrényben, a porszívó után kutatva.
– Nem értem, mi a bajod. Egy hete borotválkoztam.
Adri nevetett.
– Meg is válaszoltad magadnak, Robinson.
Felálltam a székről, odasettenkedtem hozzá, és hátulról átkaroltam a derekát, úgy húztam magamhoz.
– Te boszorka! – Beledörzsöltem a képemet a nyakába. Adri felkiáltott, és pánikszerűen menekült el tőlem.
Amíg nekiállt a takarításnak, én bemasíroztam a fürdőbe. Ledobtam a pulcsimat, hogy ne legyen koszos, majd összemaszatoltam a képemet a borotvahabbal. A tekintetem hirtelen a kádra tévedt. Azonnal fogtam magam, kidugtam a fejemet az ajtón és elvigyorodtam. Tökéletes rálátásom volt Adrira, ahogyan pucsítva porszívózott. Igen! Még több ilyet! Egy darabig legeltettem rajta a szememet, aztán a lány felegyenesedett. Felém fordult, mintha megérezte volna, hogy bámulom. Kikapcsolta a porszívót, és felkacagott. Vé alakban a szám elé emeltem két ujjamat és kidugtam a nyelvemet. Még jobban röhögött.
– Elkéstél, Télapó! Már karácsony van.
– Ki kéne sikálni a kádat, asszony – mondtam.
Adri bemutatott, mire én is viszonoztam a gesztust, és visszahúztam a fejemet. Újra felhangzott a porszívó zúgása. Mire a lány végzett, addigra én is. Nem panaszkodhat, olyan vagyok, mint egy kisfiú, gondoltam, miután megtöröltem az arcomat, és kiléptem a fürdőből.
– Kész a kaja – jelentette Adri, amikor kilibbent a konyhából.
– Szerencséd – hunyorogtam rá, mire a lány összehúzta a szemét. Tett felém egy lépést; felemeltem a karomat az arcom elé. – Bokszoljuk le! Gyere!
– Nem akarlak megütni – morogta halkan, mire féloldalas mosolyra húztam a számat.
– Aranyos vagy, hogy azt hiszed, meg tudnál.
– Igen? – Adri felhúzta a szemöldökét. Kinyújtottam a kezemet, és az ujjaimat behajlítva intettem a lánynak, hogy támadjon. Adri felém kapott, de olyan ügyetlenül, hogy majdnem pofára is esett. Teli torokból felröhögtem; leengedtem a karomat. Adri mogorván nézett rám.
– Felbasszam az agyadat, hogy normálisan üss? Ez nagyon szánalmas volt.
– Mit mondtál? – A lány mérgesen bámult. Alakul.
– Szánalmas voltál – mondtam komolyan. – Engedd ki az állatot, mutasd meg, mit tudsz! Gyere! – Elé léptem és megpaskoltam az arcát. – Láttalak tegnap. Ugyanazt akarom látni.
– Nem akarom – legyintett, és hátat fordított nekem.
– Ne akard, hogy felhúzzalak. Kurvára nem akarlak bántani. – Őszinte voltam.
– Akkor ne csináld. – Visszanézett rám, olyan szomorú szemmel, amitől összeszorult a szívem.
– Te akartál edzeni – vontam meg a vállamat. – Beszartál tőlem? Megint elmenekülsz? – Adri megtorpant. – Nem is te lennél, Adrienn. Ehhez értesz: a futáshoz. – Sarkon fordult, villámló szemmel meredt rám. – Legközelebb nem fogok könyörögni a dugásért, mint ahogy az elmúlt hetekben kellett, inkább keresek mást, aki könnyebben adja magát. – Ez a mondat még nekem is fájt. Csak remélni tudtam, hogy nem vesz komolyan. A lány keze ökölbe szorult, de még mindig nem támadt. Úgy éreztem magamat, mint amikor Armit hergeltem. Kurva szarul, de mozgásra akartam bírni. Nem tudtam, meddig mehetek el, de bíztam benne, hogy majd csak kiengesztelem valahogy.
– Mondjuk, felhívom Kingát. Az úgyis azonnal ugrana. – Semmit nem értem el, csak azt, hogy a lány feje még vörösebb lett. Hátra mutattam a háló felé. – Ott dugtam mindig, ahol feküdni szoktál.
Ez beütött. Adri felordított, és nekem ugrott. Ököllel akart az arcomba vágni, de elhajoltam előle.
– Kamilla is meglett volna – mondtam tovább. Adri rúgott, de elkaptam a bokáját. Majdnem hanyatt esett. – Na, most mi lesz?
Meglendítette a bal karját, ám azt is elkaptam. Magamnak ástam a csapdát. A jobb kezével úgy pofán baszott, hogy azonnal elzsibbadt a fél arcom. Nem volt több kezem, hogy védekezzek. Újra behúzott nekem egyet, aztán kirántotta a lábát a tenyeremből. Tökön akart rúgni, de még idejében kigáncsoltam. Alig ért földet, máris felpattant. Az arcom elé emeltem a karomat. Zihálva állt velem szemben.
– Erről van szó! Gyere, bébi! – kacsintottam.
Akárhányszor ütött, mindig kivédtem, félrelöktem a kezét. Egyre idegesebb lett, hogy minden próbálkozása kudarcba fulladt. Közelebb léptem hozzá, és megint megpaskoltam az arcát; erősebben, mint az előbb. Felém kapott, sikertelenül. Újra kinyújtottam a kezemet. Újra felém kapott.
– Védd a fejedet. Mindig védd a fejedet – mondtam. Most a másik kezemmel ütöttem meg. Adri megfogadta a tanácsomat, ő is maga elé emelte a karját, így blokkolta a támadásomat. Elvigyorodtam. Megindult felém, akár egy minibuldózer. Csak védekeztem, nem ütöttem; nem is lett volna időm, úgy sorozott. A hasam felé rúgott, és simán bele is talpalt volna a gyomromba, ha nem ugrok félre. Hátráltam, így sikerült beszorítania a bejárati ajtó és a fal közé. Hirtelen végig karmolta az alkaromat, a csuklómtól a könyökömig.
– Azt a kurva...! – ordítottam fel. A nők állandó fegyvere. Végülis elértem a célomat, jól felidegesítettem. Volt a csajban lendület, az biztos. Az ötvenkilós látszat ellenére, rohadt erősnek találtam. Persze, egy lányhoz képest. Elkaptam mind a két karját, mire le akart fejelni, de elhajoltam; majdnem a falat találta el mögöttem. Térdelni próbált, mire az ágyékom elé rántottam a lábamat, így csak a combomat érte a találat.
– Nyugi! – szólaltam meg. – Nyugi, Adri!
Nem volt könnyű leállítani. Meg is értettem. Megmarkoltam két oldalt a vállát, úgy vergődött a kezem között, könnyes szemmel. Basszameg! Szorosan megöleltem, mire belebokszolt az oldalamba; bennem rekedt a levegő.
– Hagyjál! – kiabálta.
Kitépte magát a szorításomból, és kiszaladt az erkélyre. A tenyeremet az oldalamra szorítottam, úgy csoszogtam utána. Görcsösen kapaszkodott a korlátba, háttal nekem. Elővettem a cigis dobozt, és neki is adtam egy szálat. Nem fogadta el, kiütötte a kezemből.
– Szívem...
– Hagyjál! – ismételte; sírt.
– Adri... – Meg akartam simogatni a hátát, elhúzódott tőlem. – Ne haragudj!
– Annyira tudtam, hogy nem bírod ki, hogy vérig ne sérts! – Felém fordította a fejét, úgy kiabálta az arcomba. – Igen?! Ott dugtál? Akkor én már nem is kellek! Úgyis olyan jó volt vele, te mondtad!
Meg sem várta a válaszomat, visszacsörtetett a lakásba. Azonnal eltettem a cigit, és utána siettem.
– Nem mondtam komolyan! Várjál már!
A lány már a csizmáját vette.
– Nem? Akkor mégsem ott basztad meg a kurvádat?! Tudod mit? – Felemelte a kezét. – Nem is érdekel! Kamilla is meg lett volna? Hogyan vagy képes ilyeneket mondani nekem?!
Felmarkolta a kabátját, és kiszaladt a lakásból.
– Várjál már meg, Adri! – Futottam utána lefelé a lépcsőkön. – Szeretlek! Ne menj el! Csak fel akartalak húzni!
– Sikerült, örülhetsz!
Az orromra csapta a kaput. Az utcára is követtem; most nem hagytam annyiban a dolgot. Tudtam, hogy kurva nagy fasz voltam vele.
– Beszéljük meg! – próbálkoztam, de mintha meg sem hallott volna. Mellette loholtam; nem nézett rám. – Adri! Szerelmem.
– Nem! – Megtorpant, a mutatóujját rám szegezte. – Nem vagyok az! Ennyi volt, végeztünk!
– Mi? – A gyomrom fájdalmasan összerándult. – Szakítasz?
– Ó, de még mennyire!
Már nem sírt, a dühe erősebb volt.
– Adri, kérlek! Gyere vissza, beszéljük meg a dolgokat. Nem akarlak elveszíteni!
– Erre gondolhattál volna fél órával ezelőtt.
Akármit mondtam, semmi nem hatotta meg, pedig a végén még a csillagokat is lehoztam volna neki. Nem szólt hozzám, én meg csak dumáltam feleslegesen. Falra hányt borsó volt minden. Most átkoztam az életet, amiért Tomi háztömbjében nem volt jó a kapu, ugyanis így könnyűszerrel bejutottunk rajta.
– Szükségem van rád! – bizonygattam, akkor már sokadjára, egyre kétségbeesettebben.
Megálltunk Tomiék ajtaja előtt.
– Kérlek, figyelj már rám! – Megpróbáltam magam felé fordítani, de nem hagyta. – Nézz rám, csak egy percre! – Semmi.
A lány erőteljes dörömbölésére kinyílt az ajtó, és Tomi jelent meg a küszöbön boxerben, álló farokkal, kócosan.
– Mi a faszom...?
– Ne engedd be! – szólt rá szigorúan Adri, és kikerülte, beviharzott a nappaliba. Én is mentem utána, még mielőtt a haver megmozdulhatott volna. Nem értem utol a lányt, pont az orrom előtt csapta be a vendégszoba ajtaját és fordította rá a kulcsot. Nekitámaszkodtam az ajtónak, úgy dörömböltem rajta.
– Engedj be! Adri, kérlek! Engedj be, nem mondtam komolyan! Téged szeretlek, nem akarok mást! Mintha nem tudnád! Ne csináld ezt velem!
Semmi válasz nem érkezett a túloldalról.
– Mi a fasz van már? – szólalt meg Tomi a hátam mögül.
Ellöktem magamat az ajtótól és a haver felé fordultam.
– Elkúrtam – morogtam. – Szokás szerint.
Sűrűn pislogtam, a konyhába trappoltam. Ledobtam magam az asztalhoz, kinyitottam az ablakot és rágyújtottam. Beletúrtam a hajamba, ki is téptem pár szálat. Tomi odacsoszogott a kávéfőzőhöz és hatalmas ásítás közepette töltött bele vizet.
– Adri dobott. – Olyan hihetetlennek tűnt az egész, hogy kínomban majdnem felröhögtem ezen. Egy órája, még minden fasza volt köztünk. Oké, már akkor is szándékosan basztattam, de menthető lett volna a helyzet.
– Mióta vagytok együtt?
– Négy napja.
Tomi elhúzta a száját.
– Haladás. Legközelebb majd az egy hét is meglesz. – Tomi megvakarta az ágyékát, és leült velem szemben. – Mi történt?
Egy darabig hallgattam, visszapörgettem magamban az eseményeket, aztán elmondtam, neki mindent. Ahogy a végére értem, nyílt, majd csukódott egy ajtó. Felkaptam a fejemet, és olyan hévvel fordítottam a folyosó felé, hogy belereccsent a nyakam. Kamilla jelent meg a konyhában, villámló tekintettel, majd mielőtt megszólalhattam volna, akkorát lebaszott, hogy majdnem lefejeltem az asztalt. Sarkon fordult, és már ott sem volt. Szóval már ő is tudja... Megmasszíroztam az állkapcsomat.
– Megérdemelted – mondta Tomi. Felállt, és töltött magának kávét. – Geci voltál.
– Tudom.
– Hogy tudtad így elbaszni? – A haver visszaült, és ő is rágyújtott. – Minden normális ember tudja, hogy ilyeneket nem mondunk a csajnak, akivel együtt vagyunk. Bocs, normálisat mondtam? Akkor nem szóltam. Tudod, Töki, néha azt hiszem, hogy egy ponton túl már nem tudsz újat mutatni, de mindig sikerül túltenned még önmagadon is.
– Egyszer Armit is felhúztam – szólaltam meg halkan.
– Mivel?
– Cukrával.
Tomi megcsóválta a fejét.
– Jobban kéne becsülnöd a kapcsolataidat. Szerinted én elmondtam Vivinek, hogy milyen volt a szex Emesével? – Grimaszolt. – Még csak az kéne! Arról kell tudniuk, amiről muszáj. Megtörtént, pont. Nem kell ecsetelni, hogy hol meg milyen pózban. Azt hittem, hogy ez alap, ezt mindenki tudja.
Kurvára igaza volt. Úgy ültem magamba roskadva, mint egy rakás szerencsétlenség. Most legalább biztos voltam benne, hogy én tehettem az egészről. Egyedül én, senki más.
– Mit csináljak? – néztem fel Tomira.
– Szerintem most hagyd, hadd nyugodjon meg. Aztán utána dumálhattok. Az, hogy elkúrtad, még enyhe kifejezés – tette hozzá mogorván.
– Tudom, basszameg! – Elnyomtam a cigit. – Nem akarom itt hagyni!
Ennek ellenére mégis felegyenesedtem. Összeütöttük az öklünket, és kisétáltam a konyhából.
Először nem is csináltam akkora ügyet a vitából. Úgy gondoltam, hogy majd este lenyugszik, és másnap már hajlandó lesz velem szóba állni. Nem így történt. Nem jelentkezett, így délután én mentem megint. Nem jártam sikerrel; mintha magamban beszéltem volna, úgy győzködtem a vendégszoba csukott ajtaját. Bentről semmilyen motoszkálás hangja nem jutott a fülembe. Fél óra könyörgés után otthagytam, és újabb fél óra múlva hazamentem.
A vitánkat követő második napon kétségbe estem. Kezdtem elhinni, hogy Adri komolyan gondolta a szakítást, tényleg ennyi volt. Ahogy telt az idő, egyre többet maradtam Tomiéknál, hátha a lány mégis felbukkan a konyhában, és hazamegy velem. Hiába reménykedtem. Amikor vasárnap késő este elhagytam a haver lakását, megzuhantam. Átléptem a küszöböt, és lebaktattam a kapuhoz. A szemerkélő hóesésben baktattam ráérősen, elmélyültem a bűntudat mocsarában. Adri az enyém volt. Pedig már az enyém volt! Nem bírtam ki, hogy ne basszak el magam körül mindent. Fingom se volt róla, hogyan oldjam meg a helyzetet, hogyan béküljek. Az is megtörténhet, hogy soha nem jön már vissza, Tominál fog lakni, aztán majd keres magának lakást. Néhány hét múlva már dolgozni fog, nincs rám szüksége többé. Ökölbe szorult a kezem. Mintha egy rossz szerelmi drámába csöppentem volna, aminek én írtam a forgatókönyvét, én vágtam és forgattam le, saját magammal a főszerepben.
Amint hazaértem befoglaltam a kanapét. A nyúl kiugrált a szobából, és körbenézett a nappaliban.
– Adrit keresed? – néztem rá, mire odajött hozzám. – Én is.
Lenyúltam, és a bundájánál fogva felemeltem, az ölembe vettem. Hátrahajtottam a fejemet, és mélyet sóhajtottam. Nem baj, egyszer úgyis haza kell jönnie a cuccaiért, ezzel nyugtattam magamat. Akkor majd el sem engedem, amíg meg nem hallgat. De mégis, mit mondhatnék neki, azokon kívül, amiket már így is tudott?
Fogalmam sem volt, hogy meddig ücsöröghettem a full sötétben az állattal az ölemben. Már a nap is lement. Annyi erőm nem maradt, hogy felkapcsoljam a villanyt. Minek? Még cigizni sem mentem ki. Becsuktam a szememet. Már majdnem elaludtam, amikor kopogás ütötte meg a fülemet. Olyan gyorsan pattantam fel, hogy a nyúl pánikszerűen ugrott le rólam. Menet közben rácsaptam a villanykapcsolóra; szinte feltéptem az ajtót, aztán legörbült a szám. Kamillával találtam magamat szemben.
– Ruhákért jöttem – mondta barátságtalanul. Félreálltam, mire belépett a lakásba.
– Hogy van?
– Szerinted? Hogy lenne? – fordult felém mogorván a lány. – Hol van a szekrénye?
A szemközti fal felé mutattam, és becsuktam az ajtót.
– Mit mondott? Mikor jön vissza?
– Nem akar – érkezett a száraz válasz. Megfájdult a mellkasom, leizzadtam.
– Kifejtenéd? – kérdeztem kicsit ingerülten.
– Mit fejtsek ezen ki, Bálint? Nem akar visszaköltözni.
– Mit mondott? – ismételtem. Nem voltam hajlandó elfogadni, amit Kamilla mondott.
– Nálunk marad néhány napig.
– És utána?
– Nem tudom. – Most már a lány is ideges volt. Felnyalábolt egy csomó ruhát, és már el is ment volna, de elé álltam; nekivetettem a hátamat az ajtónak. – Mi az? – nézett fel rám.
– Segíts! – kértem fojtott hangon. – Szeretem! Beszélj vele, kérlek!
– És mit mondjak neki? Hogy nem is történtek meg a dolgok, amiket állítottál? Hogy én sem lettem volna meg neked? – Összehúzta a szemét. Hátravetettem a fejemet, belevertem az ajtóba.
– Kamilla, Adri az életem. Halál komolyan mondom! Nem bírom nélküle!
– Akkor nem kellett volna bántanod, nem gondolod?
– Kurvára megbántam! Higgy nekem. Legalább te higgy nekem! – Idegesen beletúrtam a hajamba. – Csak hergeltem, nem gondoltam, hogy ez lesz a vége.
– Nem? – Kamilla felvonta a szemöldökét. – Komolyan nem gondoltad?
– Azt hittem, hogy majd kiengesztelem valahogy – motyogtam az orrom alatt.
– Úristen, Bálint! Mekkora egy fasz vagy. – Kikerekedett szemmel néztem rá. Megdöbbentett a káromkodása, nem is illett hozzá. – Tudod, most örülök a legjobban, hogy nem lett köztünk végül semmi. Hogy vagy képes így beletaposni valakibe? Egy olyan emberbe, aki állítólag az életed. Elég érdekesen mutatod ki az érzelmeidet.
Nem tudtam erre mit mondani. El akartam süllyedni szégyenemben. Ismét bebizonyosodott, hogy nem voltam túl jó a kapcsolatok terén.
– Engedj ki!
– Várj! – emeltem fel a kezemet. – Küldeni akarok neki valamit.
A lány elhúzta a száját, én meg gyorsan beszaladtam a hálóba. Előkapartam az egyik verset, amit Adri hozott el a mutertől, majd Kamilla kezébe nyomtam. Rápillantott.
– Ezt tetováltam rá – jegyezte meg.
– Igen. Ezt mondta el nekem, amikor összejöttünk. Kérlek, add oda neki!
– Nem fogja meghatni. – Könyörgő szemmel néztem rá. – Jó – bólintott megadóan a lány.
– Kösz! – Kinyitottam előtte az ajtót.
Nem aludtam semmit az este; csak feküdtem az ágyban, és a plafont bámultam. Nem is ettem; nem akartam, bár a gyomrom már diónagyságúra zsugorodott. Fájt, hányingerem volt, sajgott a fejem. Szó szerint kezdtem belebetegedni a dologba. Komolyan, ha csak egy esélyt kapnék tőle, nem panaszkodnék a krumplipucolás, vagy a rendrakás miatt. Akármit megcsinálnék. Ha kell, az egész lakást egyedül takarítom ki, megtanulok főzni, még zsonglőrködni is, akármi! Csak jöjjön vissza, ennyit akartam.
– Sok? – szólítottam meg fennhangon a mennyezetet. – Sokat kérek?!
Soha nem tudtam lakatot tenni a pofámra. Mindig csak a szart hordtam magam körül, amíg el nem lepett. Na, most pont ez történt. Olyan szinten temetett maga alá, amiből a kurva életbe sem tudtam kievickélni. Tominak igaza volt: nem becsültem meg eléggé a kapcsolataimat. Armival is geci voltam. Mindenkinek kibaszottul igaza volt, én meg a falba vertem a fejemet. Átéreztem Armi helyzetét is; képtelen voltam a tükörbe nézni. Csak az a szar, hogy ezzel a fasszal vagyok null huszonnégyben. Ezzel a faszfejjel már huszonhárom éve. Kimondhatatlanul gyűlöltem magamat.
Hajnalra a cigim is elfogyott. Leültem a gép elé, de azt sem tudtam, mit akarok csinálni. Adrival a Facebook szerint még kapcsolatban voltunk. Legalább az illúziója megmaradt. A sarokba néztem, ahol a műfenyő változatlanul arra várt, hogy valaki kicsomagolja. Adrival együtt akartam feldíszíteni. Elindítottam egy horrorfilmet, hogy azzal is teljen az idő; reméltem, hogy bealszok közben. Hiú remény. Fapofával bámultam végig a másfél órát, aztán megállapítottam, hogy ez szar volt. Kerestem egy másikat; most vígjátékot, hátha lehel belém egy kis életet. Az sem sikerült.
A gép előtt ülve ért a reggel. Szarul voltam. Égett a szemem, elzsibbadt a seggem, a lábam, fájt a hátam, mindenem. Majd szétszakadt a fejem. Felkeltem, és lecsoszogtam a trafikhoz. Most nem cigit vettem, hanem dohányt, két zacskóval; legalább lekötöm magamat valamivel. Minden szükséges kelléket beszereztem, kisebb vagyont hagytam ott, de az sem érdekelt. Nekiestem az ajtónak, amikor be akartam menni. Egy fél másodpercre elhomályosult előttem a világ, mintha be lettem volna baszva. Sűrűn pislogtam, amíg újra tiszta nem lett a kép. Ennem kéne, futott át az agyamon. Vissza sem tudtam emlékezni, mikor kajáltam utoljára. Talán tegnap, vagy előtte. Nem akartam, mégis az első utam a konyhába vezetett. A paprikás krumpli érintetlenül pihent a hűtőben, helyette inkább csináltam magamnak szendvicset. Benyomtam két szelet kenyeret; utána legalább már egyenesen tudtam közlekedni.
Elindítottam valami ismeretlen zenét, és nekiálltam a cigi töltésnek. El fog tartani egy darabig, amíg az összeset megcsinálom, állapítottam meg. Nem bántam, pont ez volt a célom. Nem kapkodtam, nem siettem sehova. Egymás után indítottam el a zenéket Youtube-on, miközben kurva hamisan énekeltem. Ennyire kibaszottul szánalmas még Kinga árulása után sem voltam, pedig akkor aztán úgy kellett felkaparniuk a haveroknak a földről.
Valamikor a nap folyamán felugrott Tomi dumálni. Nem voltam valami szórakoztató társaság. Töltöttem tovább a cigit, húsz percenként gyújtottam rá; a végén majd széthasadt a mellkasom, a hátam. A haver mondta, hogy Adri se néz ki szebben, mint én, csak ő el tudta terelni a figyelmét; tervezték a Barlang felfuttatását. A verset nem küldte vissza, amit jó jelnek vettem.
– Töki – sóhajtott Tomi –, csináljatok már valamit, mert szar rátok nézni! Mindjárt összeesel, Adri meg folyton bőg az ágyban. Három napja azt hallgatom. Nem tudok tőle aludni.
– Én sem aludtam – jegyeztem meg rekedten.
– Ezt mondanod sem kell, anélkül is kitaláltam volna. Úgy nézel ki, mint egy szar zombiutánzat. Még egy ütős smink se takarná el azokat a sötét karikákat, amik a szemed alatt vannak.
– Nem tudok.
Megint megszédültem; megmarkoltam az asztal sarkát. Ideje enni. Lassan felkeltem, és a konyha felé botorkáltam. Újabb két szelet kenyérrel elleszek estig. Amikor visszatértem a nappaliba, Tomi hitetlenkedve csóválta a fejét.
– Alig élsz, ember! Komolyan? – A kenyerekre bökött. – Elég lesz annyi?
– Reggel is ettem kettőt.
– Reggel? Töki! Délután öt van. Biztosan jól vagy lakva – horkantott. – Össze fogsz esni.
Megvontam a vállamat.
– Le se szarom. – Hirtelen felé fordultam; egy pillanatra megszédültem. – Mennyi?
– Mi mennyi?
– Öt van? – Tomi bólintott. Lenéztem a dohányra. A második nagy csomag alján alig volt már valami. A kétszáz darabos hüvely is majdnem elfogyott. – Kell venni – böktem a csomagra.
– Nem kell – jelentette ki határozottan a haver. – Így is van már egy csomó.
– De kell! – Elszántan bámultam rá.
– Ijesztő vagy. Mindjárt rád csatolom a kényszerzubbonyt. Térj már észhez!
Megráztam a fejemet, otthagytam az egyik szelet kenyeret, és felkaptam a bomberdzsekit. Tomi utánam szaladt, és a kezembe nyomta a szendvicset. Gépiesen haraptam belőle, amikor kiléptem a folyosóra.
– Nem zárod be? – bökött az ajtó felé.
– Nem – legyintettem.
– Figyelj már! Nem merlek egyedül hagyni, haver. – Tomi tényleg aggódott értem. Elhúztam a számat.
– Nem para – legyintettem újra. – Adri még mindig nem akar velem beszélni? – Tomi megrázta a fejét. – Persze, hogy nem – folytattam. – Meg sem érdemlem, hogy akárki is dumáljon velem. Te is minek vagy itt?
– Mert a legjobb haverod vagyok, és mert nem akarom, hogy feldobd a talpadat.
– Nincs akkora szerencsém.
– Ne legyél hülye, inkább egyél!
Engedelmesen haraptam a megszáradt kenyérből. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz. Én nem akartam beszélni, Tomi meg nem erőltette. Újabb két csomag dohánnyal lettem gazdagabb, és néhány ezerrel szegényebb. Amint visszatértünk a lakásba, ismét nekiültem a töltögetésnek.
– Menjünk le a Sakálba – szólalt meg hosszas hallgatás után a haver.
– Menjen a faszom.
Találomra elindítottam egy zenét és feltekertem a hangerőt, de úgy, hogy még a saját gondolataimat se halljam. Nem mintha lettek volna abban az állapotban. Váratlanul felpattantam a helyemről, és a fürdőbe szaladtam. Ledobtam magam a vécére; lehajtottam a fejemet, becsuktam a szememet; a térdemre támaszkodtam.
– Mi az, Töki? – hallatszott Tomi, enyhén aggódó hangja az ajtó túloldaláról.
– Fosok, basszameg – nyögtem. Nem gondoltam, hogy lehet még fokozni a szart, de az élet csupa meglepetés. Meg is szédültem, amikor felálltam. Lehúztam a vécét, és kibotorkáltam a nappaliba.
– Méregtelenítesz – mondta a haver. Elhúztam a számat. Az... Méregtelenítés. – Jó lenne, ha lefeküdnél.
Erőtlenül megráztam a fejemet. Úgysem tudnék aludni. Megvakartam a karmolást az alkaromon, amit még a lánytól kaptam. Jó mély sebet ejtett, így most a vakarás miatt vérezni kezdett. Nem töröltem le; jól össze is maszatoltam az oldalamat vele.
– Feltakaríthatnál az állat után – jegyezte meg Tomi, amikor a szeme megakadt egy bogyón a helyiség közepén. Megvontam a vállamat; nem nagyon érdekelt, úgyis kikerültem. Ásítottam egy hatalmasat. Egy percre becsuktam a szememet; csillagok táncoltak előttem. Mégis le kéne dőlnöm. Felálltam és a háló felé vonszoltam magamat. Meddig bírja a szervezet alvás nélkül?, erre gondoltam, amikor lezuhantam a takaróra. Szombat óta csak fél órákra kómáltam be, de mindig felriadtam.
Szörnyű hányingerre keltem. Alig aludhattam negyed órát. Felnyögtem, és lemásztam az ágyról; nagyot puffantam a szőnyegen. A landolás nem tett jót, azonnal kijött belőlem minden, még az is, amit kurvára nem ettem meg. Gyönyörűen lehánytam a padlót. A karomra döntöttem a fejemet, úgy ziháltam. Tomi berontott a szobába.
– Bazdmeg! – A hónom alá nyúlt, úgy húzott fel az ágyra. – Térj már észhez! – Erőteljesen pofán vágott. Lehajtottam a fejemet. – Kórházba akarsz kerülni, balfasz? Enned kell! Szedd össze magadat!
A haver ott hagyott, hogy aztán néhány perc múlva egy nagy tál paprikás krumplival térjen vissza. A kezembe nyomta, amíg egy ronggyal próbálta feltakarítani a szőnyeget. Ránéztem a kajára, és felfordult a gyomrom. Biztos voltam benne, hogy egy falat se menne le a torkomon. Letettem magam mellé, mire Tomi megcsóválta a fejét.
– Nem! A kurva istenedet! Tölcsérrel töltsem beléd? Azonnal zabálj, vagy én etetlek meg!
Amikor látta, hogy nem ért el semmit, leült mellém, az ölébe vette a tányért. Maga felé fordított, és rám szólt:
– Nyisd ki a pofádat! – Engedelmeskedtem, mire a haver habozás nélkül a számba dugta a kanalat. Majdnem visszaköptem a kaját, annyira ki akart jönni. Szédültem, fájt a fejem, de azért lenyeltem a falatot. Tomi megint nyújtotta a kanalat, megint nyitottam a számat. Nagy szenvedések közepette ezt is lenyeltem. Ráztam a fejemet, hogy nem kérek többet, de a haver határozottabb volt:
– Még egyet! – Erőtlenül rábólintottam. Miután azt is megettem, Tomi letette a tányért. – Legalább Adri nem csinálja ezt, sőt. Úgy csinál, mintha ki akarna enni a vagyonomból.
– Beszélek vele – szólaltam meg halkan. Már éreztem magamban annyi erőt, hogy felálljak. A haver bólintott; egyszerre egyenesedtünk fel és hagytuk el a szobát. Még szédültem egy kicsit, de több kaja már úgysem ment volna le a torkomon.
Most, mintha az a néhány utca, amit le kellett sétálni, még hosszabbnak tűnt volna, mint eddig. Tomi feszülten figyelt, láttam a szemem sarkából. Talán azt várta, mikor kell elkapnia, mikor esek össze. A lépcsőket úgy másztam meg, mintha a Himalája csúcsára kéne feljutnom. Görcsösen kapaszkodtam közben a korlátba. A bejárati ajtó előtt erőt vettem magamon, majd amikor Tomi kinyitotta előttem, határozottan átléptem a küszöböt. Egyenesen a nappaliba siettem, onnan pedig a vendégszobához. Lenyomtam a kilincset, de zárva volt. Nem is tudom, mit gondoltam.
– Adri! – Megint nekitámaszkodtam az ajtónak. – Nyisd ki! – könyörögtem. Amint meghallottam a saját hangomat, elszörnyedtem. Ijesztően halkan és rekedten csengett. Nem érkezett válasz, viszont motoszkálás hangjai hatoltak a fülembe.
– Nyisd ki az ajtót, szívem! Kérlek. Könyörgök!
Megtántorodtam; gyorsan megkapaszkodtam a kilincsben.
– Menj el – szólalt meg halkan Adri a túloldalról. Előttem állt, csak az a kurva ajtó választott el minket egymástól.
– Nem megyek! – Azonnal visszatért a hangom, amint meghallottam az övét, három napja először. – Szeretlek! Engedj be!
– Nem. Menj el!
Becsuktam a szememet, mélyet lélegeztem.
– Beledöglök, Adri – nyögtem. – Sajnálom. Mindent sajnálok, ahogyan te is. Te tudod a legjobban milyen a bűntudat. Hadd tegyem jóvá! – Semmi válasz nem érkezett, pedig éreztem, hogy még itt van. – Énekeljek? Énekelek, ha akarod, bár még mindig kurva hamis vagyok, de leégetem magam Tomiék előtt, ha kell.
– Menj el! – Mintha a lánynál beragadt volna a lemez. Újra és újra csak ezt ismételgette.
– Adri! Nagyon-nagyon, ugye tudod?
Nem mondott erre semmit. Újabb motoszkálást hallottam, aztán csönd lett. Eltávolodott az ajtótól. Úgy éreztem, hogy tehetetlen vagyok. Beleütöttem az ajtóba, de csak annyit értem el vele, hogy megfájdult a tenyerem.
Mielőtt hazamentem volna, Tomi adott szőlőcukrot, hogy mi a fasznak, nem tudom. Aznap még szarabbul voltam, mint előző este. Órákig ettem azt az egy tányér kaját, amit még a haver hozott be a hálóba, de azonnal ki is jött, vagy elöl, vagy hátul.

4 megjegyzés:

  1. Kíváncsi voltam, min vesznek össze. Bálint nagyon tud szenvedni, sajnálom szegényt! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ő tud mindig :D Végletember, nincs aranyközépút. Ha boldog, akkor nagyon, ha szomorú akkor nagyon. Az idegességről ne is beszéljünk :D
      Jacey, remélem már jobban vagy! :)

      Törlés
    2. Nem vagyok 100%os, de jobban vagyok. :)

      Törlés