2018. január 27., szombat

26. fejezet

Sziasztok! :) Egy igen érdekes, és hosszú részt hoztam most nektek :) Érdekelne a véleményetek: Ti mit tettetek volna Adri helyében? Hogyan viszonyulnátok Kamillához?
Jó olvasást kívánok, és köszönöm, hogy ennyien velem vagytok! <3

26.
Adri
„Nem akarlak utálni.”

Álmomban Bálintnak sikerült utolérnie a nappaliban. Olyan szenvedélyesen szeretkeztünk, amiben még soha nem volt részem. Annyira valóságosnak tűnt az egész, tényleg éreztem a tenyerét a fenekemen, a száját a nyakamon. Összehúztam magamat, és felsóhajtottam. Kinyitottam a szememet, amikor meghallottam a saját hangomat; nem csak álmomban szuszogtam, és Bálint sem csak álmomban fogta a fenekemet. Nagyokat pislogtam, majd a hasamra hengeredtem és nyújtóztam egyet.
– Jó reggelt – súgta a fiú a fülembe, és közelebb csúszott hozzám. Elmosolyodtam. – Mit álmodtál?
– Miért? – kérdeztem rekedten. Kicsit szétnyitottam a lábamat, mire Bálint benyúlt közé, úgy simogatott tovább. Belefúrtam a fejemet a párnába.
– Beszéltél álmodban.
Félrehúzta a rövid nadrágom szárát, és benyúlt. Ráharaptam a párnára, és megmarkoltam a takarót.
– Mit mondtam?
– Hogy dugjalak meg. – Azt hangosan is kimondtam? Elvörösödtem. Bálint keze bevándorolt a tangám alá. – Keményen.
Felmordultam, kinyitottam a számat, aztán felkönyököltem, felé fordítottam a fejemet.
– Megint játszol, mint tegnap? – Abból nem kértem volna többet. Vágytam rá, akartam őt; biztos voltam benne, hogy készen állok.
– Most nem. – A fiú a hátamra fordított, és bebújt a takaró alá.
Rám mászott, befeküdt a lábam közé, úgy csókolgatta a nyakamat, benyúlt a Mickey-egeres pólóm alá, majd lehámozta rólam. Mindig tudta, hol érjen hozzám, hol fogjon meg. Nem is kételkedtem abban, hogy sok nővel volt már dolga. Határozott volt, én meg becsukott szemmel élveztem a helyzetet. Éreztem, hogy ez nem lesz hosszú menet. Megfeszült a hátam, amikor Bálint a melleimet vette célba. Becsuktam a szememet; most a párna helyett a számba haraptam, de úgy, hogy majdnem kicsordult a vérem. Haladt lejjebb, majd levette a nadrágomat a tangával együtt. Visszatartottam a lélegzetemet, ahogy széthúzta a lábamat, körbecsókolgatott, majd megnyalt. Azt a rohadt! Azt a rohadt! Nem csak jól csókolt, de eszeveszettül jól nyalt is. Belesüppedtem a matracba, mintha felhőn feküdtem volna; a mennyországban voltam. Ha létezik, akkor ez az! Abbahagyta, megmarkolta a combomat, megcsókolta, majd belém dugta a vastag ujját. Ez a csávó szexre lett teremtve. A gondolattól majdnem felnevettem, a következő pillanatban azonban minden kiszállt a fejemből, csak élveztem a helyzetet. Rácsaptam az ágyra, a kezem ökölbe szorult. Bálint megállt, kidugta a fejét a takaró alól; kérdőn pislogott fel rám. Belebámultam abba a mélyzöld szemébe, és elolvadtam.
– Semmi – legyintettem –, folytasd.
Elvigyorodott, és ismét eltűnt a lábam között. Elnyíltak az ajkaim, amikor megtalálta a G-pontomat. Megfeszültem, majd néhány másodperc múlva pánikgyorsasággal tornáztam fel magamat félig ülő helyzetbe. Levegő után kapkodtam, lángolt a testem, pedig még nem is szexeltünk. Bálint kérdőn nézett fel rám ismét.
– El... elmegyek – ziháltam, kiszáradt a szám. Bálint felnevetett, és rám mászott; megcsókolta a nyakamat. Átkaroltam, végigsimítottam a hátán, megmarkoltam a fenekét, úgy préseltem magamhoz. Amikor megéreztem, hogy milyen kemény, becsuktam a szememet; elmosolyodtam. Nagyot sóhajtottam, majd letoltam róla a boxert. A fiú kinyújtotta oldalra a karját, és előszedett a párna alól egy óvszeres tasakot. Felhorkantottam.
– Ott tartod?
– Mindig kéznél van – nevetett. Megsimogattam a hasát, aztán az ágyékát; rámarkoltam, mire a fülembe nyögött. – Ne. – Eltávolodott tőlem, kérdőn pislogtam fel. – Nem akarlak lelőni.
Teli torokból felröhögtem, az arcomat a tenyerembe temettem. Bálint is vigyorgott, felegyenesedett, és egy szempillantás alatt felhúzta a gumit. Türelmetlenül nyúltam el alatta, vártam, hogy végre eggyé forrjunk a takaró alatt, ám nagy meglepetésemre, újra a kezével kezdett el kényeztetni.
– Nem... – nyögtem –, nem lesz jó.
– Dehogynem – súgta a fülembe; kirázott a hideg. – Jó lesz ez. – Újra megtalálta a G-pontomat; belemélyesztettem a körmömet a hátába. Felszisszent. – Még jó, hogy nincs műkörmöd, baszod.
– Lehántom rólad a bőrt. – Beleharaptam a fülébe, aztán a nyakába; erre én is visszakaptam. Bálint meghúzta a hajamat, és mint egy vámpír, lecsapott rám. Átjárt a bizsergés; fájt, de élveztem.
– Dög vagy! – morogta.
– Nem bírom. Nem bírom! – Ki akartam alóla mászni, azt akartam, hogy hagyja abba; nem így szerettem volna elmenni. Nem engedett, tovább folytatta, én meg már legszívesebben sikítottam volna. Rám nézett, szélesen mosolygott, és megszólalt:
– Mondd ki: mit akarsz? – Nem válaszoltam, azon igyekeztem, hogy eltoljam magamtól a kezét. – Mondjad, mit csináljak? – Végre kihúzta az ujját, pont jókor; még néhány másodperc, és végem. Végigsimított az oldalamon. – Mit csináljak?
A tekintetét az enyémbe fúrta, álltam a pillantását. Tudtam, hogy mit, és hogyan akar hallani, én pedig örömmel megadtam neki.
– Dugj meg – súgtam halkan.
Elvigyorodott.
– Imádlak!
Átkulcsoltam a lábammal a derekát, magamhoz vontam. Fél kézzel belemarkolt a combomba, és lassan belém hatolt. Felsóhajtottam. Big dick; illett hozzá az e-mail címe. Rácsaptam a fenekére, Bálint megint megharapta a nyakamat. Ahogy gondoltam, nem tartott sokáig, de annál szenvedélyesebbre sikerült. Téptük, karmoltuk egymást. Néhány perc, ennyi kellett már csak. Megfeszültem, bennem rekedt a levegő. A fiú mozgása fokozatosan lassult; egyszerre élveztünk el. Rám dőlt és percekig csak ziháltunk némán, aztán Bálint legördült rólam, és elnyúlt az ágyon. Ledobtam magamról a takarót, és csak feküdtem mozdulatlanul, a plafont bámultam.
– Meg sem kérdezem, hogy milyen volt – szólalt meg sokára a fiú. Felé fordítottam a fejemet, és egyszerre vigyorodtunk el. A fejemre húztam a párnát.
– Aludni akarok.
– Aludj. – Bálint feltápászkodott, és kisétált a szobából. Nagyot szusszantottam, minden erő kiszállt belőlem. Még arra sem maradt energiám, hogy betakarózzak; szétvetett karral és lábbal feküdtem. A fiú hamar visszatért, megfogta a lábamat, és visszahúzta rám a bugyit, aztán a nadrágot. Fél kézzel a derekam alá nyúlt, és könnyedén felemelt; úgy lógtam a levegőben, mint egy rongybaba. A Mickey-egeres pólót is rám adta.
– Jössz cigizni?
– Vigyél ki. – Bálint felnevetett, felkapott, akár egy zsákot, és kicipelt az erkélyre. – Hideg van! – panaszkodtam, amikor letett.
Átölelt, éreztem, hogy tűz forró volt a teste; hozzá bújtam, úgy gyújtottam rá.
– Remegsz – jegyezte meg a fiú kajánul.
– Ja, mondtam, hogy hideg van. – Persze, nem csak az volt a baj. Alig bírt el a lábam; tényleg aludni fogok, ha elszívtam a cigit. Ennyire még senki nem készített ki.
– Most mondanám, hogy lábra sem tudsz állni... – röhögött Bálint, mire követtem a példáját. Félig igaza volt.
– Te még igen.
– Tartom magamat. – Megtámaszkodott a falon. Elléptem tőle, és alaposan végigmértem. Széles vigyorral az arcomon konstatáltam, hogy ő is remeg. Elnyomtam a cigit, beledobtam az üvegbe, és szó nélkül visszacsoszogtam a lakásba. Úgy dőltem be az ágyba, mintha tizenkét órát dolgoztam volna. Azonnal elaludtam; semmit nem álmodtam, mintha kiütöttek volna.
Szörnyű szagra keltem. Amikor kinyitottam a szememet, rendesen megrémültem, ugyanis egy hatalmas bernáthegyi lihegett az arcomba közvetlen közelről. Arrébb gurultam, teljesen az ágy szélére húzódtam, onnan pislogtam rá. A kutya közömbösen nézett, aztán letette a fejét a mellső mancsára. Mélyeket lélegeztem; a hirtelen jött sokk után visszamásztam a helyemre, és óvatosan kinyújtottam felé a kezemet. Az állat a tenyerembe fúrta busa fejét.
– Hogy kerülsz te ide? – simogattam.
Ekkor kintről beszélgetés hangjai szűrődtek át a csukott ajtón keresztül; egy lány felkacagott. A homlokomat ráncoltam, majd kikeltem az ágyból, és az ajtó felé osontam. Hiába tapasztottam a fülemet a fára, nem hallottam semmit, túl halkan beszéltek, így résnyire nyitottam az ajtót.
– Tomit előbb meglátogattad, mint engem? – kérdezte Bálint.
A kutya felpattant az ágyról, és kirobogott mellettem a nappaliba; lebuktatott. Mind a ketten felém fordultak, így kénytelen voltam kilépni a rejtekemet jelentő ajtó mögül.
– Felkeltél? – kérdezett rá a nyilvánvalóra Bálint.
– Nem – morogtam, és megtöröltem a szememet, miközben a fiú mellé csoszogtam.
Bálint azonnal átkarolta a lábamat, én meg a vállára tettem a kezemet, úgy pislogtam az idegen lányra, aki furcsán ismerősnek tűnt. Szőke rasztahaja a háta közepéig ért, a szája szélében piercinget forgatott a nyelvével. Ugyanolyan csillogó zöld szeme volt, mint Bálintnak. Milyen szép lány, gondoltam szomorúan. Az idegen eltátotta a száját, kikerekedett a szeme, aztán rám mutatott.
– Ismerlek! Te vagy a héves lány. – Értetlenül pislogtam rá, az emlékeim között kutakodtam, de nem találtam semmit. – Nem rémlik, mi? Ráróra emlékszel? – A kutyára bökött, aki most a gazdája lábánál ücsörgött.
– Ráró? – szólaltam meg. – Az nem lónév?
A lány felnevetett.
– Kőbe van vésve? – kérdezett vissza hunyorogva. Abban a pillanatban beugrott ugyanez a párbeszéd, ami néhány hete hangzott el közöttünk . Én is elnevettem magamat.
– Már tudom – bólintottam. A lány felállt a kanapé kartámaszáról, és hozzám sétált.
– Vivi vagyok, Bálint unokatestvére.
Máris szimpatikusabb volt. Megnyugodtam, hogy nem egy újabb exszel kellett találkoznom.
– Adri, a barátnője. – Elfogadtam a felém nyújtott kezet.
– Tudom – kacsintott, és visszaült. – Meg látom is. – Értetlenül néztem rá, mire a nyakamra bökött. – Ki van szívva, mint a dagadtnak. – A fejével Bálint felé intett.
– Jaj, hát nekimentünk az ajtónak – kacagtam. Vivi összecsapta a tenyerét, úgy röhögött fel. Bálint elvigyorodott, és az ölébe húzott. Amikor a lány befejezte a nevetést, megszólalt:
– Már jobban vagy? Amikor találkoztunk, magad alatt voltál. Szarul néztél ki.
– Akkor mondtam fel a munkahelyemen – húztam el a számat. – Nyolcadik napja akartak zsinórban berakni tizenkét órában, azt mondtam, kösz nem.
Vivi együttérzően felszisszent.
– Szerencsére nekem nincs ilyen gondom a sajátommal. Ott csak a határidő szorít sokszor.
– Mit dolgozol?
– Írok – mosolyodott el. Csodálkozva elkerekedett a szemem. – Azért is voltam Tominál – fordult Bálinthoz. – Tegnap mondta, hogy vigyem már el neki a Véres ujjakat.
– Milyen az? – röhögött fel Bálint. – Egy szexkönyv, menstruáló nőknek?
Vivivel egyszerre csaptunk a homlokunkra.
– Horror, te gyökér! Még mindig csak a szexen jár az eszed, mi?
– Mi máson? Amúgy meg, minek Tominak könyv? Életében nem olvasott még el semmit. Na jó, talán a Vukkot.
– Ez nem igaz, mert a Csapást is elolvasta! Sőt, a Kókuszcsók trilógiámat is.
– Ki is kérdezted belőlük?
– Tudta a főszereplő nevét, nekem elég volt annyi – nyújtotta ki a nyelvét Vivi. – Úgy sem olvasnak sokan.
– Engem érdekelne – szólaltam meg, mire a lánynak felcsillant a szeme.
– Megkapod karácsonyra – felelte. – Most csak egy példányt kértem a kiadótól, mert a többit már szétosztogattam, de ha akarod jövőhéten jövök megint, és hozok.
Lelkesen bólogattam, miközben újra végigmértem.
– Olyan fura. Fura, hogy író vagy.
– Miért?
– Nem így képzelek el egy írót. Úgy nézel ki, mint egy hippi. – Ezen jót nevetett. – És tök nyílt vagy, nem egy könyvmoly típus.
– Van egy szobám, ahol csak könyvek vannak – mosolygott. – Egy hippi nem szerethet olvasni?
– De, csak... – Nem tudtam, mit mondjak, hogy ne értsen félre. – Csak nem tűnsz olyannak. Amikor azt mondják, hogy író, nekem egyből beugrik egy olyan csaj, aki egész nap a sarokban gubbaszt barátok nélkül és a lapokon éli ki magát. Aztán itt vagy te, raszta, piercing...
– És még a tetoválásaimat nem is láttad.
– Az is van? – Egyik döbbenetből a másikba estem.
Vivi szélesen mosolygott, majd egy hirtelen mozdulattal felállt, és levette a pulcsiját. Megállapítottam, hogy nem csak az arca szép, hanem még az alakja is. Én soha nem leszek olyan. Karcsú derék, nagy mellek; csúnyának éreztem magamat mellette. Félretettem az irigykedésemet, és a tetkókat vettem szemügyre, amik az egész felső testét borították. Eltátottam a számat. Körbefordult, így a hátát is megcsodálhattam. Az egészet egy hatalmas, véres angyal töltötte ki; üvegszilánkokon térdepelt, a szárnyából hullottak a tollak, bele a terjedelmes vértócsába, ami alatta terült el. Rohadtul morbid volt az egész. Az angyal tátott szájából egy vastag kígyó indult, Vivi oldalán kanyargott le egészen a csípőjéig. A fejét nem láttam, mert azt már eltakarta a farmer, de gondoltam, hova vezethet. Az egyik karján, egy zombi, emberi lábat rágcsált, fölötte egy Sikoly-álarc, a másikon pedig vértől csöpögő kés volt, a Körben szereplő, ijesztő kiscsaj alatt. A mellkasát szintén egy ábra foglalta el, mégpedig Freddy Krueger, amint éppen egy nőt nyársal fel.
– A lábamon is van egy démon, egy zöld, félig elrohadt koponya, a Ragyogásból a véres ikerlányok, és a kedvencem Chucky természetesen. Ő már csak a fenekemre fért rá.
– Gyönyörű – nyögtem, amikor szóhoz jutottam. Nekem is kell!
A lány visszavette a pulcsiját, majd leült.
– Drága Kamillám érdeme az összes – mosolygott. – Rajtam gyakorolt. Beszéltem vele telefonon, mondta, hogy milyen csúnyasággal kerested meg – nézett Bálintra. A fiú felhorkantott, majd megmutatta a Gollamot. – Nem tudom, hogy mi baja van vele, szerintem tök jó.
– Gondoltam, hogy neked be fog jönni – nevetett Bálint.
– Hú, tényleg, beszélnem kell Kamillával – dörzsölte össze a tenyerét a lány. – Most nem volt otthon sajnos. Akarok majd egy denevért rágcsáló vámpírt is a combom belső felére.
– Akkor gyorsan vadászd le, mert szilveszter után utazik.
Vivi elhúzta a száját.
– Ma visszamegyek, hátha este már otthon találom.
– Ketten voltatok csak Tomival? – Bálint felhúzta a szemöldökét, mire a lány pajkosan elmosolyodott.
– Ó, és még hányszor voltunk kettesben, amikről nem tudsz.
A mondat hallatán Bálintnak akkorára kerekedett a szeme, hogy majdnem kiesett a helyéről.
– Csak szopatsz! Tomi a legjobb haverom, elmondta volna.
– Hát, az arckifejezésedből ítélve, ezt nem mondta. – Vivi csak vállat vont; láthatóan nem foglalkoztatta annyira a dolog, mint az unokatestvérét.
– Hol és mikor? Mit csináltatok?
Bálint teljesen rápörgött a témára. A lány felkacagott.
– Már megint a szexre gondolsz. Nem volt semmi, dumáltunk. Le szoktam járni a Barlangba.
– Miért? – kérdezte azonnal a fiú.
– Vajon miért? Hogy lazítsak. Mit érdekel ez téged ennyire?
– A kanos rád akar mozdulni. – Bálint úgy ejtette ki a száján a szavakat, mintha Vivi hibája lenne. – Tegnap meg is írta nekem!
– És?
– Mi az, hogy és? Nem érdekel?
– Dagadt, nem fogom kikérni a véleményedet, sem az engedélyedet, ezzel kapcsolatban. Ha akarok, kezdek vele, ha nem, akkor nem.
– Szóval már volt róla szó?
– Ha már ennyire érdekel, olyat mondok, amin elgondolkozhatsz, amíg Adrival elmegyünk sétálni. – Csodálkozva pillantottam rá, de nem szóltam közbe. – Egy-két hete eljött hozzám Csepelre, és az egész napot együtt töltöttük. Szerinted mi történt? Agyalj egy kicsit.
Vivi felállt, és a kijárat felé indult.
– Kint megvárlak, csaj – fordult hátra, majd becsukta a bejárati ajtót, feszült csendet hagyva maga után. A fiú lefagyott, nem mondott semmit, amíg neki nem kezdtem az öltözésnek. Már a csizmámat húztam, amikor szóhoz jutott:
– Mit akar a haver egy nála öt évvel idősebb csajtól?
– Na, vajon mit akarna? – fordultam felé hunyorogva. – Amúgy meg, nem tudom, miért vagy kiakadva. Te meg csókolóztál a húgával.
Nem szemrehányásnak szántam, bár a hanglejtésem, akaratom ellenére kissé ellenségesre sikeredett. Bálint mérgesen összepréselte az ajkait; nem tudott megcáfolni.
– Hány évvel is fiatalabb nálad?
– Három – morogta az orra alatt. – De elmondhatta volna, akkor is!
– Te elmondtad neki?
– Nem.
Felhorkantottam, és megfogtam a kilincset.
– Na, látod. Nem vagy különb nála.
Kinyitottam az ajtót, és elhagytam a lakást. Vivi a kapuban ácsorgott, szélesen mosolygott.
– Na, mi az? Kivertem a biztosítékot?
– Az biztos – nevettem.
– Helyes. Az volt a célom. – Elindultunk az utcán. – Egyébként megsúgom, hogy nem volt semmi, de ezt a dagadtnak nem kell tudnia. Hadd egye a fene. – Vigyorogtam, a fejemet csóváltam. – Amúgy most hívtam pont; felugrunk hozzájuk, beszélek Kamillával, ha nem baj.
Azonnal elszállt a jó kedvem.
– Nem tudom, nem vagyunk valami jóban.
– Azért, mert szereti a pasidat? – kérdezett rá nyíltan Vivi. Fájdalmasan összeugrott a gyomrom.
– Szereti? – Ez nekem új információ volt.
– Aha, nem tudtad? – Megráztam a fejemet. – Ha jól tudom, már öt-hat éve.
– Bálint mondta, hogy volt köztük valami – jegyeztem meg halkan. Teljesen ledöbbentem a dolgon. Azt hittem, hogy a csók semelyikőjüknek nem jelentett semmit, csak úgy megtörtént, mint két-három éve az én becsúszott egyéjszakásom.
– Hallottam róla. Kamilla sokat mesélt, amíg tetovált. Semelyik munkája nem volt két perc.
– Muszáj nekem is felmennem?
Vivi belém karolt.
– Persze, ne legyél nyuszi! Védd meg a fiúdat, tartsd meg a koronádat! – kacsintott rám. – Amit amúgy nem nagyon tudna elszedni tőled a lány.
– Miért?
– Ugyan, szívem, csak gondolkozz. Nincsenek együtt, és soha nem voltak, nem is lesznek, a dagadt miatt. Az a csók is csak részegen jött össze, de Bálint nem kezdene vele, ezt biztosra tudom, ne parázz! Ó, igen, a legfontosabbat kihagytam: ismerem a hülyét, amióta kibújt az anyjából. Még pelenkáztam is – nevetett fel.
– Bálint mondta, hogy régen is együtt voltunk?
– Mondta – érkezett a szűkszavú válasz. – Az első, mi? Mind a kettőtöknek. – Bólintottam. – Itt a másik nyomós érv, nem is kell több. Te nem láttad, hogyan mesélt rólad, amíg aludtál, bár gondolom, ezzel nem mondok újat. Te is tudod, hogy halálosan odáig van érted, csak rá kell nézni. Ha arra kérnéd, hogy ugorjon ki az ablakon, vissza se kérdezne, hogy miért.
Zavartan mosolyogtam az orrom alatt. Idő közben elérkeztünk Tomiék háztömbjéhez, ahova Vivi olyan határozottan lépett be, mintha haza járna. Már a nyelvem hegyén volt a kérdés, hogy valóban nem történet-e semmi Tomi és ő közötte, de Vivi megelőzött, ismeretlenül is a bizalmába fogadott, én pedig figyelmesen hallgattam. Jól esett a nyílt hozzáállása.
– Érdekes lenne, ha összejönnénk Tomival. Nagyon kapaszkodik a gyerek – hunyorgott rám –, de már megbeszéltük, hogy amíg egy másik lányba szerelmes, addig nem lesz semmi. Tudom, hogy igyekszik elfelejteni, de végleg el kell engednie ahhoz, hogy kezdjek vele. Nem leszek pótlék. Plusz – emelte fel az ujját –, dolgozzon meg értem!
Csodálattal pislogtam fel rá. Már kinőttem abból a korszakból, amikor bálványokat választottam magamnak, de Vivi igazi egyéniség volt; ha még mindig kislány lennék, olyan akarnék lenni, mint ő. Laza, okos, vicces; megértettem Tomit, amiért tepert érte.
– Rendszeresen találkoztok?
– Nem annyira. Amikor ráérünk mind a ketten. A bulira szívesen eljöttem volna, de dolgom volt. Bár lehet, hogy jobb is; elmondta, hogy mit csinált.
– Mire gondolsz? – ráncoltam a homlokomat.
– Lefeküdt valakivel – jelentette ki nemes egyszerűséggel, aztán felnevetett, visszhangzott a lépcsőház. – Olyan szégyenkezve vallotta be, mintha megcsalt volna.
– Ez téged nem zavar?
– Kéne? – fordult felém, amikor magunk mögött hagytuk az első lépcsőfordulót.
– Engem zavarna – jegyeztem meg halkan.
– Nem vagyunk együtt, még csak nem is csókolóztunk. Azt csinál, amit akar, megmondtam neki is.
Erre nem reagáltam, mert megérkeztünk a lakáshoz. Tominak széles vigyor terült el az arcán, amikor Vivi kopogtatására kinyitotta az ajtót. Széttárta a karját, és megölelte a lányt, amikor mind a ketten átléptük a küszöböt.
– Rég találkoztunk.
– Látod, nem bírtam nélküled – nevetett a lány. – Kamilla?
– Bent van a nappaliban. – A házigazda engem már nem üdvözölt olyan lelkesen, csak fél kézzel magához szorított. – Dumáljunk majd a Barlangról, ha ráérsz. Bejött a kép, amit Kamillával küldtél. – A tekintete lesiklott az arcomról, miközben beleegyezően bólintottam. – Amúgy szép a nyakad.
Francba! Nem vettem fel sálat, pedig akartam. Izzadó tenyérrel és gyomorgörccsel követtem Vivit a nappaliba. Amikor Kamilla meglátott, elcsodálkozott, és zavartan beletúrt a hajába. Én lehettem az utolsó ember, akire számított aznap.
– Szia! – köszöntem. Enyhén kínos volt a helyzet.
– Szia!
Vivi mentett meg, ugyanis azonnal a tárgyra tért; hosszasan ecsetelte, hogy milyen tetkót szeretne, és hova, meg mikor. Amíg beszélt, Kamilla folyamatosan a háta mögé tekintgetett, rám. Lehajtottam a fejemet, inkább a szőnyeget bámultam; fogalmam sem volt, hogyan viselkedjek.
– Nem is figyelsz rám – jegyezte meg Vivi, mire Kamilla azonnal ránézett.
– De, de, mondjad!
– Mikor tudnád elvállalni?
– Akármikor, ha hozol képet.
– Jövőhéten? – dörzsölte össze a tenyerét lelkesen Vivi.
– Az jó lesz. Hétfőn.
– Én is szeretnék – szólaltam meg óvatosan. Először nem voltam benne biztos, hogy meghallották, de aztán Kamilla rám bámult. Megfagyott közöttünk a levegő. – Egy idézetet.
– Akkor én most magatokra is hagylak – mondta Vivi –, beszélek Tomival.
Már bántam, hogy kinyitottam a számat. A lány kilibbent a helyiségből, mi meg csak szótlanul ácsorogtunk egymással szemben, tisztes távolságban.
– Tényleg akarsz? – kérdezte Kamilla, mire bólintottam. – Hova?
– A combomra gondoltam.
– Hosszú idézetet?
– Igazából egy négy soros verset.
– Fél óra, háromnegyed – bólintott Kamilla. – Ha gondolod, most is meg tudom csinálni, csak írd le.
– Nincs nálam pénz – motyogtam szégyenkezve, mire a lány elmosolyodott. Először, amióta megérkeztünk. – Meg – nyeltem egyet –, fel kéne készülnöm rá.
– Mire? A tetoválásra? Arra nekem kell felkészülnöm.
Halkan felnevettem.
– Még nem csináltattam.
– És egyből a combodra akarod? Az érzékeny terület. – Rémülten pillantottam rá; sikerült elvennie a maradék magabiztosságomat is. – Attól még megpróbáljuk?
– Már nem tudom...
Kamilla nevetett, és a fejével a vendégszoba felé intett.
– Gyere, elveszem a szüzességedet. – Ezen én is felmosolyodtam, majd követtem. Szimpatizáltam a lánnyal, mindennek ellenére. Normálisnak tűnt, képtelen voltam haragudni rá, talán a kedves arca, és az élettel teli kék szeme miatt.
– Fested a hajadat?
– Igen, amúgy szőkésbarna vagyok, mint Tomi. Honnan tudtad?
Leültem az ágyra, és elvettem a felém nyújtott papírt meg tollat; Kamilla velem szemben foglalt helyet egy széken.
– Kék a szemed, de barna a hajad. Eléggé szokatlan párosítás. – Sebesen lekörmöltem a verset, és visszaadtam a lánynak. Elolvasta, aztán halványan elmosolyodott; felállt, és elővett a szekrényből egy táskát.
– Vedd le a nadrágodat. – Kék gumikesztyűt csattintott a kezére, és újra elém ült. A kesztyű miatt az egész helyzet, egy orvosi vizsgálathoz hasonlított. – Csak a szöveg legyen, vagy ábra is mellé?
– Egy B-t is oda tudnál rakni a végére?
Kamilla vesébe látó pillantással illetett, amitől megint zavarba jöttem. Úgy éreztem magam, mint egy tinilány, aki a szerelme arcképét akarja magára varratni. Eszembe jutottam a saját szavaim: Ez örökre ott marad.
– Össze kéne titeket kötni. – Kamilla a kezébe vett egy fekete tűfilcre hasonlító tollat, fölém hajolt, és gyakorlott mozdulatokkal megrajzolta a betűket. – Háromdésre csinálom, mit szólsz? Jól fog mutatni rajtad, úgyis olyan fehér vagy.
Elhúztam a számat.
– Nem tudok barnulni, helyette rákvörösre égek.
A lány megértően bólogatott.
– Én is.
Percekig nem szólaltunk meg. Máris tetszett az írás, pedig még hozzá sem látott a kidolgozásához.
– Mióta tetoválsz?
– Öt éve, amióta megkaptam anyutól az első gépemet. Tudtam, hogy ezt akarom csinálni.
– Ebből is élsz meg?
– Igen, azért mentem ki németbe. Itthon nem volt nagy sikerem, ott meg már szalont is tudtam nyitni.
Elmosolyodtam. Annyira jó volt nekik, Vivivel együtt, hogy haladtak valamerre, én meg úgy éreztem, hogy egy helyben toporgok; csak lógtam a levegőben, célok nélkül éltem. Kicsit elkedvetlenedtem a gondolatra. Kamilla letette a filcet, és a kezébe vette a tetoválógépet.
– Eddig milyen? Jó lesz így?
Lehajtottam a fejemet, és elcsodálkoztam. Csodaszépnek találtam.
– Szerintem maradhat is így.
– Simán le tudnád mosni – nevetett fel a lány. – Nem úszod meg a tűket. Előre szólok, ne húzd el a lábadat, inkább szólj és megállok, ha kell! Ájulós vagy?
– Eddig nem voltam az. – A hangom akaratlanul is elvékonyodott, amikor Kamilla felém közelített a géppel.
– Mi akartál lenni kiskorodban? – kérdezte a lány. Annyira meglepődtem, hogy észre sem vettem, amikor belekezdett a tetoválásba; valószínleg ez volt a célja.
– Sok minden. Először Barbie, aztán modell.
– Barbie? Arról már lekéstél. Hallottál az ukrán csajról, aki átműtette magát Barbie-vá?
– Igen. – Felhördültem. – Láttam róla képeket. Nem tudom, mit érzett akkor, amikor megcsináltatta, vagy kitalálta.
– Hát én sem – csóválta a fejét Kamilla. – Annyira mű. Ha fiú lennék, egy ujjal sem érnék hozzá.
Felkacagtam, aztán felszisszentem.
– Jaj, álljunk meg! – kértem nyögve. A lány azonnal abbahagyta, és hátradőlt a széken.
– Mondtam, hogy érzékeny.
– Nem hittem, hogy ennyire. Ég! Megőrülök.
– Lehet, hogy a bőröd nem bírja – húzta el a száját Kamilla. – Van ilyen.
– Most mi lesz? – Olyan kétségbeesetten néztem rá, mintha a világ sorsáról kéne dönteni.
– Semmi, jó lesz, folytatjuk – jelentette ki a lány határozottan. – Csak ne pánikolj.
– Hogy a picsába ne pánikolnék? És ha csúnya lesz, és úgy marad?!
– Én csinálom, nem lesz csúnya. Bízz bennem!
Mélyeket lélegeztem, becsuktam a szememet. Vivi hogyan bírta ki? Kihúztam magamat, és Kamillára néztem.
– Mehet! – bólintottam.
A lány ismét nekilátott a munkának; összeszorítottam a számat, aztán egy újabb kérdése kis időre elterelte a figyelmemet.
– Jó lett a rajzod, amin a Barlang logója van.
– Köszi.
Kissé meglepett a dicsérettel.
– Van több rajzod is?
– Igazából a gimi óta nem rajzoltam, kivéve a logót.
– Pedig gyakorolhatnád. A tehetséget kamatoztatni kell, nem szabad elhanyagolni.
Amikor döbbenten rákérdeztem, hogy valóban tehetségesnek tart-e, azt felelte, hogy persze, csak gyakorolni kéne. Eléggé kellemetlenül éreztem magam, ahogy viselkedtem vele a buliban. Muszáj volt bocsánatot kérnem.
– Rosszul indult a kapcsolatunk – szólaltam meg némi hallgatás után. – Sajnálom, hogy bunkó voltam veled.
A lány arcáról semmit nem tudtam leolvasni, csupán megvonta a vállát.
– Nem gáz.
– Bálint elmondta, hogy mi volt köztetek – mondtam halkan. Nem tudtam magamban tartani, meg akartam vele beszélni, az ő szájából hallani a dolgokat. Kamilla egy pillanatra megdermedt, de nem hagyta abba a tetoválást.
– Mit mondott?
– Hogy csókolóztatok.
Erre nem válaszolt. Megint felszisszentem, mire megállt, és hátradőlt a széken; mélyen a szemembe nézett.
– Mit gondolsz erről?
– Nem tudom, mit gondoljak. Szereted? – kérdeztem vissza. A kék szem megvillant.
– Érzek iránta valamit, de nem olyan erősen, mint régen. Tegnap megbeszéltük a dolgokat.
Csodálkozva pillantottam rá.
– Mit beszéltetek?
– Nem mondta? – Amikor megráztam a fejemet, folytatta: – Téged szeret, ennyi. Mindig is halott ügy volt, csak én reménykedtem. A szemében egy kislány vagyok; ez nem is fog változni. – Szomorúan elmosolyodott. Ugyanazt hallottam tőle vissza, mint amit Vivi mondott.
– Pedig nem vagy az – motyogtam az orrom alatt. Kamilla zavartan nézett, és újra a lábam fölé hajolt.
– Utálsz, ugye? – szólalt meg, kissé habozva. Ezen elgondolkodtam, aztán komolyan, őszintén válaszoltam:
– Nem. Inkább sajnállak, hogy nem a legjobb emberbe szerettél bele.
– Így van, de már dolgozok rajta. Nem álmodozok tovább feleslegesen. Felnőttem, tovább lépek. – Felnézett rám. – Nem fogok közétek állni – jelentette ki határozottan. – Nem is tudnék.
– Amikor elmondta, megijedtem – vallottam be a lánynak.
Felvonta a szemöldökét.
– Mitől?
Hallgattam, kerestem a megfelelő szavakat, aztán őszintén elmondtam neki a véleményemet; nem akartam kerülgetni a forró kását, rébuszokban beszélni. Szerencsére Kamilla is őszinte volt velem, tudtam, hogy értelmesen, higgadtan tudunk erről tárgyalni.
– Ha egy affektálós, hülye csajról lenne szó, akkor nem is érdekelne a dolog, tudom, hogy egy olyannak esélye sem lenne. De itt vagy te, tök normális lány, évek óta ismeritek egymást, jól kijöttök, rohadt szép tetkókat csinálsz. Én is tehetségesnek tartalak téged, értékes embernek. Nem vagyok vak, látom, hogy sokkal szebb vagy nálam.
Kamilla őszintén elmosolyodott.
– Vetélytársnak gondolsz?
– Igen.
– És mégsem utálsz.
– Nem akarlak utálni – pontosítottam. – Valamiért szimpatikus vagy, pedig alig ismerlek. – Felkiáltottam a hirtelen jött fájdalomtól. Mondanom sem kellett, Kamilla megállt.
– Őszintén megleptél. Nem számítottam ilyen korrekt, őszinte kinyilatkozásra.
– Akkor mit vártál? Balhét? – Bólintás volt rá a válasz. – Nem hagy hidegen a dolog, de próbálom félretenni az érzéseimet. Nem esik jól, hogy csókolóztatok, zavar is, viszont nevetséges lenne, ha emiatt fújnék rád.
– Vihar lenne a biliben – bólintott Kamilla.
– Igen, az.
– Félreismertelek – mondta. – Nem akarom, hogy feszültség legyen közöttünk egy ilyen miatt. Régen történt már, szeretném elfelejteni. – Láttam rajta, hogy igazat mond. – Azt meg végképp nem akarom, hogy megromoljon a kapcsolatotok, vagy az én kapcsolatom Bálinttal. Bízok benne, hogy ha találkozni fogunk, és dumálunk, utána nem ugrasz a torkomnak.
– Szeretnél vele találkozni?
– Igen. Haverok vagyunk, nem akarom elveszíteni.
Éreztem, hogy vízválasztóhoz értünk; el kell döntenem, hogy hagyom őket, hadd barátkozzanak tovább annak ellenére, hogy nem tetszett túlságosan a gondolat, vagy megmondom a lánynak: akadjon le Bálintról.
– Arra kérsz, hogy vakon bízzak benned, nem fogsz vele kikezdeni?
– Arra – bólintott Kamilla komoran. – Megengedem, hogy megtépj, ha mégis történne valami. Nem ellenkeznék.
Örömtelenül felnevettem. A szemébe fúrtam a tekintetemet, aztán komolyan megszólaltam:
– Oké, nem baj.
Kamilla szélesen mosolygott, és a lábam fölé hajolt. Egy pillanatra kétségeim támadtak, hiszen mégis csak egy idegenről volt szó, akinek az előbb szavaztam bizalmat úgy, hogy kábé egy órája ismertem. Féltem, hogy ugyanúgy meg fogom szívni, mint Emesével, aki állítólag a barátnőm volt. Kamillát figyeltem, ahogy gyakorlott mozdulatokkal dolgozott. Bízni akartam benne, nem lehettem féltékeny. Bálint a társam volt, nem a tulajdonom. Semmi pénzért nem mondtam volna meg neki, hogy kivel barátkozzon és kivel nem. Nem szakítok szét egy ilyen régóta tartó barátságot, határoztam el magamban.
Lenéztem a combomra; a tetoválás háromnegyede már készen volt. Meg akartam érinteni; olyan hihetetlennek tűnt, hogy nem emelkedik ki a bőrömből, pedig úgy nézett ki; valóban háromdés lett.
– Ezt hogyan csináltad? – kérdeztem őszinte ámulattal.
– Az árnyékoláson múlik. A betűk meg vannak döntve, és van árnyékuk, így úgy látod, mintha kiemelkedne a bőrödből. Amúgy, milyen vers ez?
– Bálint írta nekem – mosolyodtam el, mire Kamilla is.
– Tényleg szereted.
– Nagyon – bólintottam.
– Látom is – mutatott a tetkóra. – Az a lényeg, örülök.
– Igen? – csodálkoztam. Nem hittem el, hogy valóban örülne, tekintve a helyzetet.
– Ja. Akármit is gondolsz, örülök, hogy boldogok vagytok.
– Az a vicc, hogy neked könnyebben elhiszem, mint az állítólagos barátnőmnek – nevettem fel. – Bepróbálkozott nála a bulin, elég durván.
Kamillának kikerekedett a szeme.
– A vörös? – Mogorván bólintottam. – Láttam, hogy megrángattad, de nem tudtam, miért.
– Meg is vertem volna, csak nem akartam elcseszni a bulit – morogtam. Elmeséltem neki a szitut; a lány ledöbbent, eltátotta a száját.
– És ez a barátnőd? – szólalt meg hitetlenkedve.
– Már nem, gondolhatod.
Kamilla már nyitotta volna a száját, de ekkor Vivi dugta be a fejét az ajtón.
– Nagyon eltűntetek. – Amikor meglátta a tetkót, felcsillant a szeme. – Ó, ez esetben megbocsájtom.
Bejött és közelebb lépett, hogy megvizsgálja az írást.
– Mindjárt kész, még néhány perc.
– Jól van, elvagyunk a bátyáddal. – Vivinek fülig ért a szája.
– Összejöttetek már végre? – nevetett Kamilla.
– Meglátjuk – adott ködös választ a lány. – Jó a beszélőkéje, az biztos.
Ezen mind a hárman jót derültünk.
– Este lemegyünk a Sakálba? – kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve. – Úgyis találkozom az egyik barátommal, meg a pasijával, jöhetnétek ti is.
Vivi azonnal rábólintott, Kamilla nem szólt semmit, mosolygós szemmel nézett fel rám.
– Kész. – Letette a tetoválógépet, lehúzta a kesztyűt. – Már nem vagy szűz. – Elvigyorodtam.
– Megvárlak titeket kint – mondta Vivi, és kisprintelt a szobából.
– Mit gondolsz? Össze fognak jönni? – fordultam Kamilla felé. A lány felállt a székről, és a szekrényhez sétált.
– Biztos – bólintott jókedvűen. – Ismerem Tomit, mint a tenyeremet. Még ma befűzi. Láttad Vivi arcát? Már nem kell neki sok.
– Kíváncsi leszek.
– Én is. – Kamilla visszatért egy fóliával. – Ne ijedj meg, ereszteni fogja a fekete festéket, kilöki a felesleget. Néhány napig fóliázni kell, nem érheti víz. Bálintnál biztosan van krém, azzal kenegesd reggel és este. Meglátjuk, hogy reagál rá a bőröd. Ha szerencséd van, akkor nem kezd el váladékozni. – Rémülten kikerekedett a szemem. – Az sem baj, a Körömvirágkrém jó rá – nyugtatott.
Leguggolt elém, és körbetekerte a lábamat.
– Köszi.
– Én köszönöm. – A lány felegyenesedett. – Örülök, hogy meg tudtuk normálisan beszélni a dolgokat. Plusz, engem is elhívtál a Sakálba.
Elmosolyodtam.
– Nem gondoltam, hogy ennyit jelent neked a meghívásom – mondtam, miközben feltornáztam magamra a nadrágot.
– Többet, mint sejtenéd. Megbízol bennem, amiért hálás vagyok.
– Rohadt nehezen – vallottam be.
– Tudom – bólintott. – Én is bírlak, amúgy.
Egyszerre mosolyodtunk el. Aranyosnak tartottam, ahogyan ott hálálkodott előttem. Eszembe jutott az első találkozásom Kingával. Ha azzal a hisztizsákkal összejött a fiú, aki Kamillával is simán megtette volna. A lány pechje, hogy pont Bálint barátjának a húga volt. Máskülönben, hogyan alakult volna a kapcsolatuk? Bálint most belé lenne szerelmes? Gyorsan elhessegettem a mérgező gondolatokat, és akaratlanul a felszínre törő képeket. Igazán nem vártam efféle fordulatra közöttünk, de örültem neki. Kicsit megnyugodtam. Megvártam, amíg összepakolta a cuccait, így együtt léptünk ki az üres nappaliba.
– A konyhában vannak – suttogta a lány. Lábujjhegyen osont a folyosó felé, ami a konyhába vezetett. Követtem, szintén lopakodva. Mint két kommandós, fellapultunk a falra, az ajtó mellett, onnan hallgatóztunk.
– Miért nem akarod? – hallatszott Tomi enyhén kétségbeesett hangja.
– Mondtam már.
– Én is mondtam már, hogy nincs semmilyen másik csaj!
– Azt mondod, hogy már nem vagy belezúgva?
– Téged akarlak! Meddig csinálod még ezt velem? Meddig puncsoljak? Hónapok óta járok utánad!
– Nehogy leszakadjon a lábad. – Vivi hangja gúnyosan csengett.
– Mondd meg, hogy esélytelen a dolog, és békén hagylak. Komolyan mondom.
– Ennyi? Ilyen könnyen feladnád?
– Ne idegesíts fel! Akármit csinálok, semmilyen hatást nem érek el. Nem is akarsz velem kezdeni, csak játszol.
– Nem játszok!
– Akkor megcsókolhatlak?
Lélegzetvisszafojtva vártam Vivi válaszát, ami eléggé sokára érkezett.
– Nem.
– Erről beszélek! Miért nem? Miért nem akarod?
– Mert másba vagy szerelmes, azért. Nem leszek pótlék, de ezt már ezerszer átbeszéltük, Tomi!
– Egyetlen csajba vagyok szerelmes, és az itt ül előttem. Szeretlek, hát nem érted? Hogyan bizonyítsam be? Mit csináljak, mondd meg!
– Elolvastad a Csapást, amit adtam?
– Ez most, hogy jön ide?
– Csak válaszolj!
– El.
– És miről szól?
– Tesztelni akarsz? – Csend volt rá a válasz. – Oké, legyen! A kiscsaj, Zoé egy új lakásba költözik, panelbe, ahol hirtelen sorra hullani kezdenek az emberek. Zoé nyomozásba kezd, és rájön, hogy ő okozza a csapásokat, vagyis a vele utazó démon nyír ki körülötte mindenkit, amit még kiskorában szedett össze. A végén felköti magát, hogy megvédje az embereket.
Vivi sokáig nem szólalt meg, nekem meg pattanásig feszültek az idegeim. Olyanok voltunk Kamillával, mint a vénasszonyok, akik egy szaftos pletykáért a végletekig is képesek elmenni. A hallgatózás a legalja, de hajtott minket a kíváncsiság.
– Valóban elolvastad – mondta végül a lány ellágyult hangon.
– Te vagy az egyetlen író, akitől akármit elolvasok, de azt hittem, hogy ezt tudod.
Kamilla hátrafordult felém és felmutatta a hüvelykujját. Tomi újra sínen van, pedig már tartottam tőle, hogy félúton kisiklott.
– Tomi. – Vivi felsóhajtott. – Nem bízok benned. Nem hiszem el, hogy elfelejtetted azt a másikat.
– Még mindig itt tartunk. – A fiú idegesen szusszantott. – Kajak, mindjárt elbőgöm magam! Vivi, csak egy esélyt kérek, nem baszom el! Kérlek! – Szabályosan könyörgött a lánynak.
Kamilla óvatosan áthajolt az ajtófélfán, a lebukásunkat kockáztatva. Hosszasan nézett befele, aztán visszahúzódott, és eltávolodott a faltól. Hangtalanul integetett, hogy én is kukkantsak be. Még a lélegzetemet is visszafojtottam, úgy surrantam a helyére, majd lassan bedugtam a fél fejemet a konyhába; épp csak annyira, hogy az egyik szememmel lássak valamit. Vivi velem szemben ült a széken, Tomi nekem háttal hajolt le hozzá, kitakarva a lány elől a kilátást; semelyikőjük nem vehetett észre.
– Megcsókolhatlak? – kérdezte a fiú halkan. – Akarlak.
Szélesen elvigyorodtam, amikor Vivi átölelte Tomi nyakát, és magához vonta. A fiú belemarkolt a derekába, én meg visszahúztam a fejemet és örömtáncot lejtettem a folyosón. Kamilla csillogó szemmel nézett rám; a nappali felé kalimpáltam, majd lábujjhegyen visszaszaladtam, a lány követett.
– Sikerült? – fordult felém Kamilla.
– Sikerült neki. – Úgy örültünk, mintha a lottóötöst nyertük volna meg.
– Megmondtam nem? – nevetett a lány. – Be is fűzte. Már ideje volt.
– Mióta próbálkozott?
– Egy éve biztosan. De már előtte is, csak akkor sem jött össze, aztán hagyta a fenébe. Akkor Vivi azt mondta, hogy túl fiatal. Úgy látszik csak visszatért hozzá.
Válaszolni akartam, de aztán Vivi megjelent az ajtóban.
– Bálint hívott, hogy felment hozzá valamilyen Ádám, és téged keresett.
– Juj, felhívhatom? – nyújtottam a kezem a mobil után.
– Nagyon fel vagytok dobódva – jegyezte meg a lány, miközben átadta a készüléket.
– Te is – vigyorogtam rá, aztán visszahívtam Bálintot.
– Mondjad! – szólt bele kicsit idegesen a fiú, amikor felvette.
– Szia, Adri vagyok.
– Faszom, most már tényleg használhatnád a mobilodat! Hol a picsában vagytok?
– Vivi nem mondta? – ráncoltam a homlokomat.
– Azt mondta, hogy elraboltak titeket az ufók – morogta Bálint. Ezen jót nevettem. – Nem vicces! Aggódtam!
– Tomiéknál vagyunk.
– M’ert?
– Ádám még ott van? – tértem ki a válasz elől.
– Itt.
– Gyertek le a Sakálba, mi is oda megyünk.
– Oké.
Elköszöntem, és bontottam a vonalat; visszaadtam Vivinek a telefont. Bálint rossz kedve kezdett rám is átragadni. Teljesen lelombozott.
– Hova megyünk? – jelent meg Tomi az ajtóban, mire mind a hárman rávigyorogtunk. A fiú zavartan pislogott ránk. – Ne csináljátok, ijesztő. Hova megyünk?
– A Sakálba.
– Fasza! – csapta össze a tenyerét. – Úgyis kifogytam a sörből.
Amikor eltűnt a szobája ajtaja mögött, Kamilla és én egyszerre fordultunk Vivi felé.
– Mesélj! – Kamilla majdhogynem ráparancsolt a lányra.
– Mit? – mosolygott vissza Vivi.
– Ne csináld már! Smároltatok, ugye? Együtt vagytok?
Vivi arcán enyhe pír jelent meg, zöld szeme csillogott.
– Igen.
– Melyikre mondod?
– Mind a kettőre. – Kamilla a nyakába ugrott, szó szerint, mert Vivi egy fejjel magasabb volt nála. – Mit gondolsz? – nézett rám Vivi a lány válla fölött. – A dagadt is így fog nekünk örülni?
Felnevettem. Enyhén szólva, nem voltam benne biztos.
– Elmondjátok neki?
– Tomi elmondja. – Vivi hirtelen elkomorult. – Biztos jó ötlet volt ez?
– Igen – bólintottam vigyorogva, határozottan; a lány is elmosolyodott.
Tíz perc múlva elhagytuk a lakást; előttünk Tomi és Vivi kézenfogva sétáltak. Kamilla egy darabig mélázva bámulta őket, aztán felsóhajtott mellettem.
– Fogd már meg a kezemet – szólalt meg, amikor kiléptünk az utcára. – Olyan egyedül érzem magamat.
Zavartan nevettem, és megfogtam a kezét.
– Meg is csókoljalak?
– Aha – nevetett Kamilla.
Másfél óra alatt új szintre lépett a kapcsolatunk. Furcsa volt így sétálni a kocsmáig; kézenfogva egy lánnyal. Ilyen sem történt még velem. Kíváncsi voltam, hogy Bálint mit szól majd hozzá. Álmomban sem gondoltam volna, hogy majd ilyen jól kijövünk Kamillával, vagy hogy egyáltalán találkozunk még valamikor. Elmondhatatlanul nehezemre esett azt mondani neki, hogy nyugodtan találkozhat Bálinttal. Akárhányszor elképzeltem, görcsbe rándult a gyomrom. Azzal nyugtattam magamat, hogy szilveszter után úgyis elutazik. Sajnáltam, hogy ilyen körülmények között ismerkedtünk meg. Ahogy így a sötétben sétáltunk némán, akaratlanul is elképzeltem, ahogyan smárolnak, szenvedélyesen összefonódva. Pont Bálint mondta nekem még a Barlangban: tök mindegy, hogy egy, tíz vagy akár száz éve történt is. Megtörtént, az a lényeg. Eldöntöttem, hogy nem utálom emiatt a lányt, és tartottam is magamat hozzá. Ő is csak egy szerencsétlen volt a sok közül, akiket átvertek. Magányos volt, éreztem hogyan szorítja az ujjaimat. Nagyon sajnáltam, maximálisan átéreztem a helyzetét; nem is olyan régen, ugyanebben a cipőben jártam.

4 megjegyzés:

  1. Szerintem jol döntött Adri. Nekem sem tetszene a helyzet, de megprobalnek normalisan hozzaallni.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudtam, hogy rád számíthatok kommenttéren :D Igen, eléggé gázos a helyzet így, de valószínűleg ez a legintelligensebb reakció. Természetesen sok múlik a bizalmon is, hogy mennyire képes bízni a másikban.
      Köszönöm, hogy írtál megint! <3

      Törlés
    2. Ha kérdeznek valamit nem is értem hogy nem lehet rá válaszolni... Sose fogom megérteni az embereket. :D

      Törlés