2017. november 4., szombat

15. fejezet

Sziasztok! :) Későn bár, de meghoztam a következő fejezetet! :) Adri és Bálint végre kitárulkozik egymás előtt, őszintén elbeszélgetnek a múltról, és a jelenlegi érzéseikről. (Ideje volt :D) Jó olvasást kívánok! <3 És köszönöm a rengeteg kattintást :)

15.
Adri
„Szeretném, ha tudnád, hogy nem utáltalak.”

Elég hülyén éreztem magam reggel, amiért kiálltam Bálint mellett, holott ő is ugyanannyira hibás volt; nem véletlenül kapta a verést. Rosszul esett, hogy lefeküdt az exével. Talán rosszabbul a kelleténél, de gyorsan emlékeztetnem kellett magamat, hogy amúgy sem az én dolgom. Az viszont már inkább, hogy találjak munkát. Az az első! Megint egy csomó helyre elküldtem az önéletrajzomat, csekély lelkesedéssel, miközben az órát figyeltem. Már tizenegy is elmúlt, Bálint viszont még mindig nem vonszolta ki magát a szobából. Nem csodálkoztam, elég rosszul aludt az este. Többször is felkeltem rá, egy ízben pedig be is sántikáltam hozzá, olyan hangosan kiabált.
– Hé! – rázogattam, mire azonnal kipattant a szeme.
– Mi… Mi van?
– Rosszat álmodtál.
Valamit motyogott, de nem értettem. Kinyúlt a takaró alól, és felém tapogatózott. Csodálkozva pislogtam rá, nem tudtam, hogy mit akar, majd amikor megtalálta a kezemet, megszorította az ujjaimat. Dermedten térdeltem mellette, meg se mozdultam. Vártam egy kicsit, majd amikor a fiú újra egyenletesen szuszogott, megpróbáltam kiszabadulni a markából. Csupán félig sikerült, mert hirtelen megszólalt:
– Nem maradsz itt?
Úgy megijedtem, hogy a gyomrom fájdalmasan összeugrott.
– Miért? – kérdeztem vissza döbbenten.
– Csak – érkezett az egyszerű válasz.
Felhúztam a szemöldökömet; hosszan néztem Bálint arcát, egészen addig, amíg ki nem nyitotta újra a szemét. Csak egy pillanatig találkozott a tekintetünk, de belevésődött az agyamba; azt az őszintén csillogó zöld szemet, amivel rám pislogott még a gép előtt ülve is fel tudtam idézni. Annyira ártatlan és kisfiús volt. Akaratlanul is elmosolyodtam, majd lassan bebújtam mellé a takaró alá.
– Ne szokd meg – viccelődtem, csak hogy oldjam a feszültséget.
– Te se – morogta, mire ki is akartam kelni, de gyorsan utánam kapott, majd a derekamnál fogva magához húzott.
Nem ellenkeztem, és nem csak azért, mert sokkal erősebb volt nálam; rettentően jól esett az, ahogyan átölelt, az arcát hátulról a nyakamba fúrta. Sokáig hallgattam még a fülem mellett a szuszogását, mire én is el tudtam aludni.
Ahogy visszagondoltam az esetre, vegyes érzések kavarogtak bennem. Talán csak a szeretethiány miatt, de egyre jobban vonzódtam, vágytam a fiúra, viszont észnél kellett lennem. Amikor ilyen gondolatok jutottak az eszembe, gyorsan elnyomtam; nem akartam belé habarodni, mert biztosra vettem, hogy ő nem kezdene velem. Többet éreztem iránta, viszont bezavart a múlt; azok a dolgok, amiket előző nap a fejemhez vágott. Ha komolyan gondolta, akkor este miért marasztalt? Ha megvan rólam a véleménye, ami nem éppen pozitív, akkor miért akarta, hogy együtt aludjunk? Annyira szerettem volna erről beszélni vele, csak nem mertem. Biztosan rálegyintene, és azt mondaná, hogy az semmi nem volt, nem jelentett neki semmit. Ahogy erre gondoltam, úgy elszomorodtam és felidegesedtem egyszerre, mintha valóban elhangzott volna a fiú szájából.
Végül arra jutottam, hogy ugyanúgy fogok vele viselkedni, mint addig, aztán figyelem, hogy ő hogyan viszonyul hozzám. Valószínűleg minden marad a régiben; Bálint nem érez irántam többet a kelleténél. De akkor miért volt féltékeny? Tomi vetette fel az ötletet, hogy játsszuk el a telefonszexes beszélgetést; ki akarta ugrasztani a nyulat a bokorból, be akarta bizonyítani, hogy Bálint féltékeny rá. Ez sikerült is, csak azt nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e ennek, vagy sem. Teljesen tanácstalan voltam. Egy alapos beszélgetés kellett volna, állapítottam meg újra.
Felkaptam a fejemet, amikor lassan nyílt a szobaajtó, és a fiú csoszogott ki a nappaliba. Ahogy így közelebbről megnéztem az arcát, csodáltam, hogy még él. Csúnyán feldagadt a fél feje, a száját kiharaphatta álmában, mert újra vérzett. Borzalmasan nézett ki m. Minden egyes mozdulatnál fájdalmasan grimaszolt.
– Jó reggelt!
– Jobbat – morogta fáradtan. – Velem aludtál? – Halványan bólintottam. – Fasza. Azt hittem, hogy csak álmodtam.
Nem mondtam erre semmit. Hátat fordított, és becammogott a fürdőbe. Olyan nemtörődöm módon mondta, hogy egyből leszűrtem a következtetést: igazam volt. Nem azért húzott magához, mert akarna valamit, hanem azért, mert félálomban azt se tudta, hol van. Elszomorodtam, és elhatároztam, hogy ezentúl nem engedek a szívemnek, elzárom Bálinttól, helyette a boldogulásomra koncentrálok. Nem fogok azon agyalni, hogy mi van, vagy mi lehetne közöttünk. Így, amikor kilépett a fürdőből, majd lefeküdt a kanapéra, rá se néztem. Néhány percig figyelte, hogy mit csinálok, aztán megszólalt:
– Nem hiszem el, hogy nekiugrottál Kingának.
– Ja. Meg is lett az eredménye – mutattam a hatalmas, lila bemélyedésre a combomon. – Belém vágta a magassarkúját.
Persze, ha tudtam volna, hogy mi volt az előzmény, akkor nem álltam volna a fiú mellé, de ezt nem mondtam neki.
– M’ért csináltad?
Megvontam a vállamat, aztán őszintén válaszoltam.
– Mert hülye vagyok. – Annak is éreztem magamat. – Nem érdemelted meg – tettem hozzá.
Bálint hosszan hallgatott, aztán felkelt a kanapéról.
– Azért kösz. Kurva jól esett.
Oszd be, mert még egyszer nem lesz ilyen, gondoltam epésen. Valahol mélyen azonban nekem is jól esett, mert így úgy éreztem, mintha törlesztettem volna, legalább egy kicsit a múlt miatt. Nagyot sóhajtottam, feltápászkodtam a gép elől, és a konyhába sántikáltam, ami nem volt valami jó ötlet, mert Bálintot kellett kerülgetnem; mindig vészesen közel haladtam el mögötte. Szidtam a helyiséget, a kicsi mérete miatt, ráadásul még a széttört asztal is foglalta a helyet.
– Majd kiviszem – mondta Bálint, mire csak bólintottam egyet. Nem nagyon akartam vele beszélgetni, de ő nem hagyta annyiban. Megkérdezte, hogy nem játszunk-e valamit a gépen, aztán amikor elutasítottam, felvetette az ötletet, hogy elmehetnénk kajálni valahova; azt is passzoltam.
– Akarsz filmezni?
Megráztam a fejemet. Bálint elgondolkodva nézett rám, én meg ott hagytam a konyhában. Szidtam magamat, amiért nem engedek neki, de így akartam távol tartani, mert ha közel engedem, akkor félő volt, hogy beleszeretek, aztán majd a végén sérülök. Védekeztem, érzékenyebb voltam mostanában a kelleténél.
Felöltöztem, és leültem a kanapéra rajzolni; terveztem a Barlang logóját, el kellett terelnem a figyelmemet; addig a fiú leült GTA-zni, de tíz perc múlva megállította a játékot, és felém fordult.
– Oké, mi a gáz?
Óvatosan felnéztem rá, aztán vissza a rajzomra.
– Ezt hogy érted?
– Kerülsz.
– Akkor nem lennék itt.
Bálint mérgesen szusszantott.
– Tudod, hogy értem!
Persze, hogy tudtam, csak nem akartam válaszolni.
– Nem kerüllek, csak nincs kedvem semmihez se.
Bálint egy darabig figyelt, aztán visszafordult a monitor felé, és elindította a játékot.
– De Tominak van kedved firkálgatni – jegyezte meg halkan, kissé gúnyosan.
Nem tudtam miért, de elvigyorodtam.
– Féltékeny vagy?
– Mire?
– Tomira.
Bálint féloldalas mosolyra húzta a száját.
– Ugyan, miért?
– Én is ezt kérdezem.
Letettem a ceruzát, és felé fordultam a kanapén.
– Azzal vagy, akivel akarsz. Majd rájössz. – A fiú nem nézett rám, meredten bámulta a monitort, de oda se figyelt, mert totálkárra törte a kocsiját az egyik oszlopban.
– Mire? – ütöttem tovább a vasat, mert mulattatott a helyzet.
– Hogy milyen Tomi.
– A barátod.
– És? Ez kurva sokat elárul róla. – Rám nézett. – Ugyanakkora geci, mint én. Ugyanúgy szoktunk a bulikban vadászni, aztán másnap fel se hívjuk az egyéjszakás csajt. Semmivel se jobb nálam csajozás téren.
Úgy hangzott, mintha le akarna beszélni Tomiról. Érdeklődve pillantottam rá; belementem a játékba.
– Úgy gondolod, hogy engem is csak egy egyéjszakásnak akarna?
– Ja – bólintott sötéten Bálint.
– Féltesz tőle? – Képtelen voltam elrejteni a vigyoromat.
– A faszt! – Bálint legyintett, de én átláttam az álarcán. – Csak mondom, hogy kurvára át fog baszni, ha bedőlsz neki. De leszarom – tette hozzá –, majd meglátod.
– Jó – csupán ennyit válaszoltam. Visszafordultam a rajz felé, de néha a szemem sarkából Bálintra pillantottam. Majd’ szétvetette az ideg; tényleg elhitte, hogy alakul valami Tomival. Már csak az volt a kérdés, hogy miért élveztem én ezt ennyire? Ő fog majd rájönni, hogy szó sincs semmi ilyesmiről.
Kis idő elteltével én vetettem fel a filmezést, de másodjára a fiú mondott nemet. A vagyonomat tettem rá, hogy direkt utasított el. Feleslegesen kérettük magunkat, mert egy órán belül, már egymás mellett ültünk, és a Family Guyt néztük. Meglepődtem, hogy milyen hamar megtaláltuk az összhangot; ugyanazokon a poénokon nevettünk, roppant jól szórakoztunk.
Már jócskán elmúlt este tíz, amikor kikapcsoltuk a gépet, és megágyaztam a kanapén. Néhány órája már felmerült bennem egy téma, csak nem voltam benne biztos, hogy szóba hozzam. Végül mégis megtettem, amikor már a takaró alatt feküdtem, Bálint pedig feltűnően lassan takarítgatott körülöttem, mintha nem akarna még megszabadulni tőlem.
– Mesélsz erről a Kingáról?
Bálint megdermedt, és a fél szemöldökét felhúzva pillantott rám.
– Nincs mit mesélnem. Fél évig voltunk együtt, aztán megcsalt a Dezsővel. Azzal, aki így elintézett. Ennyi. Folyamatosan együtt voltak a hátam mögött.
– Hogyan tudtad meg?
– Gyuri vette észre. Amikor rákérdeztem a csajnál, nem tagadta, sőt.
– Mikor szakítottatok?
– Másfél hónapja kábé.
– És még én vagyok a ribi – horkantottam fel rosszallóan.
– Az elején minden fasza volt, aztán meg… Hát, rohadtul nem.
Egy darabig hallgattunk, Bálint folytatta tovább a takarítást; valamit pakolászott a kanapé mögött.
– Hogy ismerted meg? – törtem meg a csendet nagy sokára.
– A Barlangban. Egyéjszakásnak indult, aztán néhány nap múlva felhívtam. Dumáltunk, elmentünk ide-oda és így jöttünk össze.
Olyan közönyösen beszélt róla, mintha csak az időjárásról magyarázott volna, ezért muszáj volt rákérdeznem, hogy szerelmes volt-e a lányba, mire kelletlenül azt válaszolta, hogy igen.
– De azok az idők már elmúltak – tette hozzá mogorván.
Megint csendbe burkolóztunk. Bálint végzett a teendőivel, és megkerülte a kanapét, majd a fürdő felé vette az irányt.
– Még nem válaszoltál egy kérdésemre. Azt hiszem a legelsőre, amit feltettem neked – szóltam utána. Megtorpant, érdeklődve nézett hátra. – Mit gondoltál rólam, amikor e-maileztünk, és nem tudtad, hogy velem beszélsz?
Elgondolkozott, aztán vett egy mély levegőt.
– Annyira olyan voltál, mint én – mondta óvatosan. – Nem kellett azon agyalnom, hogy mit írjak, vagy hogyan írjam, egyszerűen csak írtam, amit gondoltam, amit akartam. Jól elbeszélgettünk, és alig vártam, hogy megismerhesselek – vallotta be, aztán féloldalas mosolyra húzta a száját. – Egész nap te jártál a fejemben, amíg nem küldtem az sms-t. Bár mondjuk utána is. – Felnevetett, és beletúrt a hajába. – Ennyi. – Széttárta a karját. – Kíváncsi voltam rád.
Halványan elmosolyodtam.
– És te? – dobta vissza a labdát.
– Ugyanígy – feleltem őszintén.
A fiú vesébelátó pillantással mért végig, nagyon gondolkozott valamin, aztán csupán ennyit mondott:
– Jó éjt!
Mintha egy mosoly bujkált volna a szája sarkában. A kérdést, ami a legjobban foglalkoztatott, nem tettem fel neki. Talán féltem a választól. Vajon mit jelentett neki az együttlét Kingával? Érez még iránta valamit, attól függetlenül, hogy azt mondta: azok az idők már elmúltak? A szex mégis megtörtént. Vagy az csupán a részegségének és a dühének volt köszönhető?
Az éjszaka, most én nem aludtam valami jól. A saját kiabálásomra riadtam fel, na meg arra, hogy Bálint előttem guggolt. Egyik rémálomból a másikba sodródtam. Először Bálint szerepelt benne, aztán Dénes. Nem is tudtam hirtelen eldönteni, hogy melyik volt a rosszabb; ahogy láttam magam, miközben egy kisfiút alázok porig, vagy az, ahogyan engem aláztak. Levert a víz, a szívem hevesen kalapált, levegő után kapkodtam. Bálint a takarón keresztül fogta a vállamat. Az arcát megvilágította az erkélyajtón beszűrődő lámpafény; gondterheltnek látszott. Becsuktam a szememet, és mélyeket lélegeztem.
– Megleszel? – csendült fel Bálint mély hangja. Némán bólintottam, mire feltápászkodott mellőlem. Hallottam, ahogy eltávolodott. Hirtelen rám zuhant a magány, nyomorultul éreztem magam. Annyira valóságos volt mind a két álom; szinte még mindig éreztem a pofont, amit Dénestől kaptam. Nem akartam egyedül lenni, ezért magamra tekertem a takarót, és elindultam a hálószoba felé. A küszöbön egy pillanatra megtorpantam, aztán mégis benyitottam. Bálint kérdőn nézett rám a félhomályban.
– Itt maradhatok? – kérdeztem halkan.
Felém intett; óvatosan lefeküdtem mellé, vele szemben. Pár pillanatig bámultuk egymást, majd amikor ő nem szólalt meg, én megtettem helyette:
– Sajnálom a múltat. – Esetlenül hangzott, de így is értette. Elhúzta a száját, komoran nézett. – Szeretném, ha tudnád, hogy nem utáltalak.
A szavaimat gúnyos horkantás kísérte; nem nagyon hitt nekem. Úgy éreztem, hogy meg kell magyaráznom, könnyítenem kellett a lelkiismeretemen.
– A kórházban volt időm gondolkodni; sokat álmodtam rólad. Visszapörgettem magamban a dolgokat, a régi dolgokat, hogy miket csináltam és miért. Újra éltem az első csókunkat, az első találkozásunkat, amikor megláttalak. Azonnal felfigyeltem rád, de amikor segítettél összeszedni a könyveimet a teremben, rögtön támadtam. Gáz voltál. – Itt félve rápislogtam; nem reagált, csak feszülten figyelt. – Ezért nem akartam közeledni hozzád. Meg amúgy is, egy kislány voltam, aki azt sem tudta, mi az a szerelem. Ismeretlen érzéseim támadtak, megrémültem és martam. Nem érdekelt, hogy ezzel mennyire bántalak meg, csak magamra gondoltam. Ezek után minden jött magától. Folyton rajtad gondolkodtam otthon; másnap hogyan tudnálak megszivatni, de jobban belegondolva csak foglalkozni akartam veled. Éjjel-nappal te jártál a fejemben. – Rövid szünetet tartottam, Bálint pedig még mindig csak nézett. Talán azon gondolkodhatott, hogy mi történt, amiért elkapott az őszinteségi roham; miért tálalok ki neki, vallom be ennyi év után az akkori legféltettebb titkaimat, érzéseimet; vagy csak nem akart a szavamba vágni. Nehéz volt minden előzmény nélkül megnyílni neki, de muszáj volt. Feszített belülről; gyónni akartam, hátha könnyíthetek a lelkemen.
– Rád voltam kattanva teljesen, szinte megszállottan. Mindig kerestelek, hol vagy, mit csinálsz, hol tudnék beléd kötni, mert akkor úgy éreztem, hogy te is figyelsz rám. Ennyi, a figyelmedet akartam kivívni. Aztán a hülye Emese kitalálta, hogy jöjjek veled össze poénból. Reméltem, hogy nem egyezel bele; már akkor is tartottam magamtól, de nem így lett. Jól megvoltunk abban az egy hónapban, emlékszel? – Végre reagált; bólintott. – Beszélgettünk, hülyéskedtünk. Addig jó is volt, amíg nem fordult komolyra a dolog. Azt hittem, hogy nem lesz probléma, csak húzni akartam az agyadat, de nem sikerült. Amikor csókolóztunk, éreztem, hogy ez több, mint amit én akarok, és elszaladtam. Másnap meg dobtalak, de igazából magamra voltam mérges, ezért rajtad töltöttem ki. A ballagás után meg akartalak keresni, és bocsánatot kérni, de nem találtalak; akkor már messze jártál, elmenekültél a suliból.
Bálint rám hunyorgott, hosszan hallgatott, aztán nagyot szusszantott.
– Miért is kell erről dumálnunk?
– Mert tisztázni akartam magamat.
A fiú megköszörülte a torkát.
– Most hogyan viszonyulsz hozzám? – tette fel az igen kínos kérdést.
– Milyen szavakat tudsz – próbáltam viccelni, oldani a feszültséget.
Bálint elvigyorodott.
– Armi is megmondta, hogy tanult ember vagyok.
A gyomrom diónagyságúra zsugorodott. A múltról se volt könnyű beszélnem, hát még a jelenről! Fogalmam se volt, hogy ő mit gondol rólam. Mi van, ha kinevet és elutasít? Ráadásul én se tudtam pontosan, hogy hogyan viszonyulok hozzá. Bálint várakozóan pislogott, így muszáj volt valamit mondanom.
– Nem tudom biztosan… Miután elballagtunk, elfelejtettem a múltat, egészen addig, amíg a bárban meg nem láttalak. A kórházban jöttem rá, amikor rám néztél, hogy még mindig nem vagyok közömbös irántad. Nem tudom biztosra, hogy ez csak vonzalom-e, az egyedüllét miatt, vagy több ennél, viszont nem tudom elképzelni, hogy összejöjjünk, szerintem a múltunk miatt. Nem léptem túl rajta teljesen, és tudom, hogy te sem.
Merőn bámult, aztán komoly hangon megszólalt:
– Szóval már elképzelted, hogy összejövünk?
Nem mondtam semmit, csak halványan bólintottam. Néhanapján eszembe jutott, de idegen volt számomra a gondolat. Látszott rajta, hogy megleptem az információkkal, így az éjszaka közepén. Igazán jó lett volna a fejébe látni, de aztán gondolatolvasás nélkül is megtudtam, min agyalt. Önként tárta ki nekem a lelkét.
– Így már sok mindent értek. – Elhallgatott; feszülten figyeltem, még levegőt sem vettem. – Ha már ilyen kurva őszinte vagy, akkor tartozom neked. – Megköszörülte a torkát; zavarban volt. – Te voltál az első szerelmem – kezdett bele, én meg elmosolyodtam ezen. – Nyálas leszek, előre szólok. Nem vagyok valami jó az ilyen kitárulkozásokban. – Megráztam a fejemet, jelezve, hogy engem aztán nem zavar. Sőt, jól esett.
– Legyen – bólintott megadóan. – Szóval, te voltál az első szerelmem, de faszom se tudja, hogy miért. Folyton basztattál, megaláztál, én mégis beléd voltam zúgva. Amikor megjelentem az osztályban, egyből kiszúrtalak, és nem csak azért, mert úgy bámultál rám, mint valami újévi csodára. Aztán el sem akartam hinni, amikor összejöttünk. Először fostam oda menni; gondoltam, hogy meg akarsz megint szopatni valami faszsággal. Nem így volt. Akkor először életemben boldog voltam. Végre tudtam rendesen aludni, nem remegve mentem suliba, mint előtte három éven keresztül. Mindenki békén hagyott, mintha egy testőrt kaptam volna magam mellé. Hazavittelek, aztán történt, ami történt. Magamat okoltam, azt hittem, hogy én basztam el, ezek szerint nem – mutatott rám –, de abban a helyzetben szégyelltem magamat. Felállt a farkam, azt hittem, azért menekültél el tőlem. Másnap meg kihajítottál, mint macskát szarni. Eddig meg voltam róla győződve: én kergettelek el magamtól.
– Kanegér voltál – kuncogtam.
– És azóta csak rosszabb lettem – nevetett fel. – Miután felpofoztalak, hazamentem, és öngyilkos akartam lenni. – Hihetetlen, hogy milyen nyugodtan ejtette ki a száján, mintha nem is vele történt volna meg. Kikerekedett a szemem, mázsás súly nehezedett a mellkasomra. – Sikerült volna, ha a muter nem jön előbb haza, és vág le a plafonról. – Megremegett a szám; erről fogalmam se volt. – Amikor megláttalak a bárban, nem bírtam ki, hogy ne menjek oda hozzád. Eszembe jutott a sok szörnyűség, amit csináltál, és muszáj volt beolvasnom. Nem könnyebbültem meg; rémálmaim voltak utána. Aztán ott voltak az e-mailek, amik még mindig megvannak. Nem poénból maradtam fent hajnalig és aludtam három és fél órát, elhiheted. Képzelheted mekkora mellbevágás volt, amikor te jelentél meg az ajtó előtt. Mintha pofán csapott volna a sors; nem tudtam szabadulni a múlttól. Ezek után láttam, hogy az aluljáróban fekszel, tényleg nem volt hová menned, és még akkor sem tudtam összeszedni magamat. Volt egy hosszas beszélgetésünk Tomival; azt tanácsolta, hogy adjak még egy esélyt. Másnap nem véletlenül találtam rád, végig tudtam, hol vagy. Egész éjszaka nem aludtam, magamat hibáztattam, akkor már mindenért. Végül elhatároztam, hogy lépek. Szerencsénk volt, hogy időben értem oda hozzád. Megmentettelek; bőgtem, mint egy óvodás. – Eltátottam a számat. Túl sok volt egyszerre az információ. – Meghaltál miattam. Mert balfasz voltam, és makacs. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezek után a bűntudat hajtott. Amiatt járkáltam be hozzád, vettem cuccokat. Most már tudom, hogy nem így volt. Még nem voltam benne biztos, hogy megváltoztál, ezért figyeltelek. Eléggé hullámzó volt a hozzáállásom. Rengeteget agyaltam rajtad; úgy feküdtem le és úgy keltem, hogy te jártál a fejemben, és próbáltam helyre rakni a saját érzéseimet.
Szünetet tartott; nagyot sóhajtottam. Mintha most engedtem volna ki a bent tartott levegőt.
– És sikerült helyre rakni? – kérdeztem nagy sokára.
– Még nem teljesen, de alakul. Amikor láttam, hogy nekiestél Kingának, arra gondoltam, hogy beléd tudnék szeretni. – Zavartan felnevetett és végigszántott a haján. – Mondtam, hogy nyálas leszek.
Azt hittem, hogy még mindig álmodok. Ez a beszélgetés túl szürreális volt közöttünk ahhoz, hogy igaz legyen. Bálint beismerte, hogy ő is hasonlóan érez, mint én, és ő is össze van zavarodva.
– Tök mindegy – legyintett hanyagul.
– Miért? – Bálint zárkózottan megrázta a fejét. Volt egy sejtésem, hogy miért mondta. – Tomiról van szó? – Nem kaptam reakciót. – Most már beismerheted, hogy halálosan féltékeny voltál rá.
Rám hunyorgott, és féloldalas mosolyra húzta a száját.
– Így volt. Nem akartam, hogy úgy járjak, mint Kingával. Tomi az egyik legjobb haverom. Ő ismer a legjobban, nem is értem, miért csinálta.
– Pont azért csinálta, mert ismer. Mondta a telefonban, hogy belém vagy esve, csak még magadnak sem ismered be, erre mondtam neki, hogy van benne valami. Kitalálta, hogy játsszuk ezt be előtted, talán akkor észhez térsz és lépsz. Délután hívott, hogy beszéljétek meg a dolgot, de ki voltál kapcsolva. Azért jöttünk, hogy tisztázzuk a helyzetet, aztán láttuk, hogy mi történik...
– Szarul sült el...
– Az nem kifejezés – nevettem fel örömtelenül.
– Egyébként, én is úgy vagyok a helyzettel, kettőnkkel, mint te. Faszom se tudja, hogy csak vonzalmat érzek, vagy többet.
– Meg vagyunk lőve?
– Meg – horkantott fel. – Ki kéne próbálni.
– Tartok tőle – grimaszoltam.
– Én is. Csak hogy tudd, egyik nővel sem baszakodtam ennyit, mint veled.
Felvontam a szemöldökömet.
– Nem baj. Eddig nem kellett melóznod a lányokért.
– Nem nagyon – rázta a fejét. – Ha láttam, hogy a csaj nem kapható, ott hagytam, nem foglalkoztam vele.
– Akkor én?

– Te más vagy. Ne kérdezd, miért, mert nem tudnám elmondani. Azért te is beismerhetnéd végre, hogy féltékeny voltál Emesére, amikor letapizott a kocsiban – vigyorgott szélesen. Kicsire összehúztam magamat a takaróm alatt, majd bólintott. Hirtelen olyan védtelen voltam. Nyugtalanná tett, hogy megbíztam a fiúban. Mi van, ha visszaél vele? Ha csak játszik, és mégsem volt őszinte hozzám? Féltettem magam, meggondolatlanul beszéltem, kiszolgáltattam a lelkem egy darabját. Csak remélni tudtam, hogy nem használja majd fel ellenem bosszúállás céljából.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése