2017. augusztus 13., vasárnap

3. fejezet

Sziasztok! Sajnos nem tudtam tegnap kirakni a fejezetet. Igazából teljesen el is felejtettem, mert a nyulam életéért küzdöttem :/ Már jobban van hála istennek, de kész csoda volt, hogy megmaradt.
A következő fejezet szintén szombaton érkezik, jó olvasást kívánok! <3

3.
Bálint
„Fogjad erősen!”

Ezt se gondoltam volna! Hova fajul a világ? Ezek a mondatok cikáztam a fejemben, miközben gumikesztyűben súroltam a konyha padlóját. Ha valaki azt mondta volna tegnap, hogy én ma takarítani fogok, akkor nemes egyszerűséggel körberöhögöm. Akkor volt utoljára itt kitakarítva, amikor a muter feljött kötözködni, annak pedig már lassan fél éve.
– Hogy mit meg nem tesz az ember egy dugásért... – morogtam, a fejemet csóváltam. Reméltem, hogy lesz is értelme ennek az egész felfordulásnak, ha már felmosórongyot ragadtam, ugyanis reggel a telefonom csengésére riadtam fel.
Hol a picsába szól? Csukott szemmel végigtapogattam magam körül mindent, de nem találtam. Leszarom, majd abbahagyja. Két perc múlva paprikás hangulatban pattantam ki az ágyból. Csak nem akarta Avicii befogni. Végül a nappaliban találtam rá, a monitorom előtt. Kitöröltem a csipát a szememből, ránéztem a kijelzőre: ismeretlen telefonszám.
– Haló! – szóltam bele rekedten.
– Szia, a meghirdetett lakás iránt szeretnék érdeklődni bigdicknél.
Túl álmos voltam ahhoz, hogy felröhögjek a megszólításon, helyette eltartottam magamtól a mobilt. A lány vékonyka hangja így korán reggel nagyon bántotta a fülemet.
– A tulaj vagyok, Besztercy Bálint. Komolyan érdekelne a dolog?
– Igen.
– Hány éves vagy?
– Huszonnégy.
Féloldalas mosolyra húztam a számat.
– Munkád? – Kezdtem érdeklődni iránta.
– Titkárnő vagyok.
– Tökéletes. Ma jöhetsz is, amint tudsz.
– Meg sem kérdezted a nevem – méltatlankodott a lány.
– Nem is érdekel. A többit majd személyesen. E-mailben megírom a címet. - Lehettem pofátlan, nem érdekelt, úgysem gondoltam komolyan a bérbeadást.
Amint letettem a telefont, elégedetten dörzsöltem a tenyeremet. Már megérte meghirdetni a kecót.
Felhívtam Tomit, hogy ne csak én szenvedjek a takarítással, de persze hárított. Egy „kösz bazdmeggel” köszöntem el tőle, és nyomtam rá a telefont. Bezzeg, ha piálni hívnám, egy percig sem gondolkozott volna a válaszon.
Az alkarommal megtöröltem a homlokomat, miközben rendszereztem magamban a tennivalókat. Porszívózás, mosogatás, ablakpucolás... Soha nem fogok végezni vele. Tudtam, hogy az első benyomás fontos, és azt is tudtam, hogy ez többé nem fog előfordulni. Ha a csaj beköltözik, utána nincs menekvés, ő fogja majd meg a szivacsot helyettem.
Mire végeztem, már teljesen kiáztak az ujjaim, begörcsölt a hátam, a combom és tele volt a tököm az egésszel. Utolsó simításként bekapcsoltam a számítógépet, és elővigyázatosságból létrehoztam egy fiókot, nehogy az enyémben akárki kutakodjon. Senkinek a kedélyeit nem akartam borzolni a rakat pornóval, ami szépen rendszerezve az asztalon pihent. Elégedetten hátradőltem a széken, és vigyorogva körbenéztem a lakásban. Megállapítottam, hogy jó munkát végeztem. Sehol egy fél pizza, egy morzsa, büdös zokni, semmi. A csajjal megbeszéltük e-mailben, hogy délután egy körül érkezik; gyorsan ránéztem az órára: fél egy. Még volt időm egy gyors hidegzuhanyra.
Éppen beledobtam a cigicsikket az üres borosüvegbe, amikor felharsant a csengő. Fél perc múlva kinyitottam az ajtót, és elmosolyodtam. A küszöbön egy rózsaszín muffin ácsorgott, legalábbis ez volt az első gondolatom, aztán amint szétbontottam a képet darabjaira, megállapítottam, hogy a takarítás ellenére szerencsés nap ez a mai.
– Szia, Berkes Laura vagyok. – Ugyanaz az éles hang, ami a telefonban is fogadott. Belenéztem a babaarcba, és hajlandó voltam ettől eltekinteni. Hatalmas kék szem pislogott rám, hosszú szőke haja leomlott a mellén.
– Bálint. Gyere be! – tártam szélesre a bejárati ajtót, a szépség pedig betipegett a magassarkújában. Az összképet csupán a hóna alatt cipelt csivava rontotta, aki olyan ellenségesen vicsorgott rám, hogy legszívesebben megkértem volna a látogatómat, zárja be a fürdőbe, és hagyja is ott örökre. A minimum a szájkosár lett volna. Már éreztem, hogy a következő pillanatban az eb tűhegyes fogai a bokámba mélyednek.
– Ugye, nem harap? – tettem fel a költői kérdést. Szívesen megjegyeztem volna, hogy kutyáról nem volt szó.
– Nem. Csipi nagyon jólnevelt kis cukor. Mindenhová elkísér.
Jobban örülnék azért, ha ez a jólnevelt kis cukor egy kennelből bámulna rám.
– Mi lenne, ha Csipi itt maradna a nappaliban, amíg mi a hálószobában beszélnénk meg a továbbiakat? – Csipi válaszolt a gazdája helyett is. Felugatott, és ördögien rám vicsorgott. Ez nem is állat; a Sátán küldötte. A csaj dobhártyaszaggatóan felvisított. Kissé megijedtem, de miután rájöttem, hogy csak nevetett, megnyugodtam. Már azt hittem, hogy megharapta az a szörnyeteg.
– Az én hősöm, nem akar tőlem elszakadni. Mondtam, hogy mindig mellettem van. – Még a vécén is? – Vigyáz rám.
– Nem gondoltam, hogy rögtön két bérlőt is kapok. – Próbáltam egy gyenge poénnal oldani a feszültséget, ami főleg bennem keletkezett. – Mondd csak, van szájkosara?
– Nincs – pislogott rám ártatlan kék szemével Laura. – Minek?
– Nem is tudom... – vakartam meg a tarkómat. Akárki akármit mond, a hideg rázott attól az ebtől. Szerintem a szimpátia kölcsönös volt.
Laura lehuppant a kanapéra, a számítógép mellé, onnan nézelődött. Ebben a pillanatban még az sem érdekelt, hogy a rózsaszín miniszoknyája alig takart valamit, a csábító melleiről nem is beszélve.
– Szép lakás. Miért adod ki?
Mert egy barom vagyok, és ezzel megnyertem egy fogadást. Ehelyett hazudtam, mint a vízfolyás.
– Megörököltem. – Amint kinyitottam a számat, Csipi is felhúzta a felső ajkát. Hangot nem adott ki, így sokkal rémisztőbb volt. Megmozdultam, hogy leülhessek, mire az eb is így tett. – Fogjad erősen! – A kelleténél erélyesebben szóltam rá a csajra. Az ilyen bestiákat nem szabadna emberek közé engedni.
– Ne félj, csak barátkozni akar – simogatta meg a dög fejét Laura. Hol él ez? Nem lát a szemétől? Biztosra vettem, hogy amint elengedné, az állat a torkomnak ugrana. – Kid halt meg? – Olyan természetességgel kérdezte, mintha az időjárás iránt érdeklődne.
– A keresztapám. – Nem is vagyok megkeresztelve. – Rátérhetnénk a tárgyra?
– Igen? – A lány kíváncsian pislogott rám, én pedig azt sem tudtam, hol kezdjem. Számomra egyértelmű volt, mit akarok megbeszélni.
– A hirdetésben megemlített árról.
– Azt hittem, hogy az nincs.
– Így is van, de feltételhez kötött.
– Tudom – bólogatott hevesen Laura. – Néhány éjszakát itt akarsz aludni.
Meguntam, hogy csak kerülgetjük a forró kását. Én bizony belelépek, akármennyire is fájdalmas.
– Ne játszadozzunk. Te is tudod, hogy itt nem az alvásról van szó.
Laura elmosolyodott. Hát persze, hogy tudta, csak húzni akarta az agyam.
– Sejtettem, hogy valami ungabunga van a háttérben – kuncogott. Úgy kerekedett ki a szemem, hogy majdnem kiesett az üregéből. Egyre jobban kezdtem kiábrándulni a csajból. Egyedül azzal nyugtattam magam, hogy nem feleségül készülök venni. Vártam türelmesen, amíg befejezte a nevetgélést, talán az alapozója alatt el is pirult. Miután percekig nem szólalt meg, megtettem helyette én:
– Na, mit szólsz hozzá? Így is áll a dolog?
Nem kellett volna kinyitni a számat. Laura felvisított; nem csodálkoztam volna, ha a szomszédok átjönnek megnézni, mégis kit bántalmazok. Csipi is egy pillanatra megugrott a kezében, én meg azt néztem, hogy hova menekülhetnék. Végül nem kellett felhúznom a nyúlcipőt, mert Laura biztosan tartotta az ebet.
– És neked? Áll a dolog? – kérdezett vissza, miután ismét levegőhöz jutott.
– Még nem... – húztam féloldalas mosolyra a számat. A csaj most már tagadhatatlanul rákvörössé vált, én pedig arra gondoltam, hogy ha ilyen szégyenlős – az ég tudja miért –, akkor az ágyban milyen lesz? Úgy kell majd lekönyörögni róla a bugyit?
– Lehet róla szó. – Lehet róla szó? Eredetileg is az volt a feltétele a beköltözésének. – Előtte viszont ki kell próbálnom, hogy jó lesz-e a lakás, a környék és nem utolsó sorban, Csipinek tetszik-e. Állapodjunk meg, egy egyhetes próbában, szerződés nélkül, okés?
Rábólintottam. Megdumáltuk, hogy a költözködést megoldják a barátnőjével, és megállapodtunk abban, hogy már aznap este becuccol. Miután Laura lelépett, felhívtam Tomit, hogy ugorjunk már le sörözni a térre. Ki kellett engednem a feszültséget, és rákészülni lelkileg az elkövetkező napokra. Tomi azonnal ugrott, amint meghallotta a sör szót – ilyen ötösöm lenne a lottón –, így felkaptam a dzsekimet, és bezártam magam után. Csak néhány háztömböt kellett gyalogolnom, a haverom már menetkészen várt a kapuban.
– Lenyugodtál már? – Ez volt az első kérdése, amint meglátott.
– Le, de most más miatt szarok. Húsz centis és két kilós.
– Ne csináld már – röhögött fel teli torokból Tomi.
– Ha a bokádba harapna, nem nevetnél ennyire – jegyeztem meg sötéten.
Az első utunk az állatboltba vezetett. Nem néztem körül, célirányosan az eladóhoz mentem, amíg Tomi leragadt a papagájoknál.
– Jó napot, szájkosarat keresek, egy közepes méretű csivavának – adtam le a rendelésemet, az unott képű nőnek.
– Elhozta az állatot?
– Isten ments! – bukott ki belőlem az őszinte reakció. Már csak attól ideges lettem, ha elképzeltem, hogy én is a hónom alá csapom az említett állatot, mint Laura. A nőnek rekordsebességgel ugrott fel a szemöldöke a haja alá.
– Pedig rá kéne próbálni. – Olyan hangsúllyal beszélt, mintha valami főbenjáró bűnt követtem volna el.
– Nem lehetne anélkül megoldani? Azt hittem, hogy ezek a kutyák egy mérethez tartoznak. – Ezzel a mondatommal, ha lehet, még jobban felhúztam az eladót. Abban a pillanatban vonta le a következtetést: utálom az állatokat, pedig nem erről volt szó.
– Adhatok egyet, de amennyiben nem lesz jó, nem vesszük vissza.
– Fasza! – Megoldom én, hogy jó legyen. Éppen fizettem volna ki az árut, amikor Tomi megszólalt mögöttem:
– Nézd már, Töki! – Megfordultam, és azt láttam, hogy a haver az ujját dugdossa be a kalitka rácsain. Már előre röhögtem. A nő is felkapta a fejét.
– Ne zargassa a madarakat! Meg fogják csípni. – Amint kiejtette a száján a mondatot, az egyik úgy belemélyesztette a csőrét Tomi ujjbegyébe, hogy a csávó felordított, nem a fájdalomtól, inkább a meglepettségtől. A papagájok is megrémültek; éktelen rikácsolásba kezdtek, miközben eszeveszetten röpködtek ide-oda.
– Kis gecik! Menjünk innen! – parancsolt rám Tomi.
– Ne őket szidd, te voltál a balfasz. – Gyorsan kifizettem a szájkosarat, és az eladó gyilkos pillantásától kísérve kiiszkoltunk a boltból.
– Pedig szeretem őket. – Tomi a véres ujját szopogatta.
– De ők nem szeretnek téged, ezek szerint. Vagy csak azt nem, ha benyúlkálnak hozzájuk.
Tomi egy legyintéssel lezárta a témát. Beugrottunk egy dohányboltba, ahol árultak piákat is. A pult mögött álló férfi gyanakodva méregetett minket, ahogy beléptünk az ő birodalmába. Odavittem hozzá a két doboz sört.
– Személyit kérhetek?
– Huszonhárom vagyok – jelentettem ki magabiztosan.
A férfi rám nézett. Simán le tudtam olvasni az arcáról: nem kérdeztem. Előhalásztam a pénztárcámból a rengeteg kártya közül a személyimet, majd az orra alá dugtam. Bólintott, majd kicseréltem a papírötszázast a két sörrel, és már mentünk is.
– Amúgy – ült le az egyik parkbéli pad tetejére Tomi –, kinek a pudlijától félsz ennyire?
– Az újdonsült albérlőmétől. – Mellé telepedtem, a lábammal az ülőkén doboltam.
Tomi úgy meglepődött a hírtől, hogy félrenyelte a sörét. Kétszer izomból hátbavágtam, hogy hagyja már abba a fuldoklást.
– Mi van? M’ért nem ezzel kezdted? – fordult felém könnyes szemmel.
– Elmondtam volna, ha átjöttél volna segíteni.
– Mi vagyok én? Takarítónő, baszod? Még jó, hogy nem mentem! – Megcsóváltam a fejem. – És milyen a bige?
– Jól néz ki – mondtam némi habozás után. – Csak kutyája ne lenne.
– Kit érdekel, Töki? Arrébb pöccinted a minibuldózert, aztán ugrasz a gazdira.
– Ja, könnyű azt mondani – morogtam. – A kis cukor mindig vele van.
– Csak nem viszi mindenhova magával – bölcselkedett Tomi. – Például fürdés közben, vagy a vécén.
Most én nyeltem félre a sört.
– Támadjam le a vécén?
Ezen mind a ketten jót nevettünk. Letettem a söröm, és eljátszottam a jelenetet, az arra járók nagy megrökönyödésére. Tomi majdnem lefordult a padról, úgy fogta a hasát a röhögéstől. Mutogattam és magyaráztam tök komoly fejjel. Eljátszottam, hogyan kergetne ki Laura a fürdőmből, majd hogyan menekülnék a vérszomjas Csipi elől. Az elképzelésemben végül a teraszon kötöttem ki. Én is jót röhögtem magamon.
– Pályát tévesztettél, haver – törölgette a szemét Tomi. – A kőműveskedés helyett színésznek kellett volna állnod.
– Még állhatok – kacsintottam jókedvűen. Kíváncsian felvontam a szemöldökömet, amikor megcsörrent a zsebemben a mobilom. – Mondjad, Armi! - szóltam bele, amikor felvettem.
– Mi a pálya, tesó? Egybe’ vagy? Hallottam, hogy tegnap megverted a Dezsőt.
– Megvagyok. Kaptam egy jobbhorgot, de kiheverem. Tudsz róla valamit?
– Nem sokat, csak annyit, hogy most ki se dugja az orrát a lakásból. Még a gádzsija sem mehet fel hozzá. – Armi felröhögött. Nem követtem a példáját. – Figyelj már, arra gondoltam, hogy csapathatnánk valami bulit este.
– Nem lehet, holnap meló.
– Nekem is, na és? Nem halsz bele egy kis buliba – érvelt nem túl meggyőzően.
– Meglátom még – tértem ki a konkrét válasz elől. Tomi kérdőn pislogott rám a padról.
– Ez a beszéd! – kurjantott fel a vonal túlvégén Armi. – Ajánlom, hogy legyere! Az asszony most távol van, addig kell csapatni, amíg lehet. Szóljá' Tominak is! Nálam leszünk, na, cső!
– Csá!
Miután elraktam a mobilt, tájékoztattam a havert a buliról, aki osztotta Armi véleményét: el akart menni.
– Menjél – vontam vállat. – Nekem dolgom van este.
– Majd a buliban felszedsz valakit.
– Nem hagyom egyedül a lakásban a csajt. Full idegen. Ekkora idióta nem vagyok.
Idő közben ránk sötétedett, így hazaindultunk. A haver még az úton is győzködött, nem sok sikerrel; kiálltam a véleményem mellett.
Amint felcaplattam a harmadikra, ledobtam magam a gép elé, és elindítottam a GTA-t. Úgy elrepült az idő, hogy legközelebb csak másfél óra múlva kaptam fel a fejem, a csengő berregésére. Megállítottam a játékot, felpattantam a helyemről, és szélsebesen a bejárati ajtóhoz ugrottam. A küszöbön egy ismeretlen csaj ácsorgott.
– Szia! – mosolygott. – Timi vagyok, Laura barátnője. – Ugyanaz a nyafogós hang, mint Lauránál.
– Bálint – biccentettem, aztán visszatértem a játékhoz.
Nem nagyon követtem figyelemmel a két lány ténykedését, nem segítettem nekik a pakolászásban, úgy gondoltam, hogy ketten is meg tudják oldani. Miután végeztek, Timi megállt mellettem, aztán néhány másodperc múlva megszólalt:
– Azta! Mekkora karod van. – Megfogdosta a jobb felkaromat. – Mi ez a tetkó? Mit jelent? – Végighúzta az ujját, a lángnyelvekkel körülölelt gyűrűn.
– Gyűrűk ura.
– Mi? – értetlenkedett. – Te vagy a gyűrűk ura?
Felhorkantottam. Hát persze, hogy én.
– Ez a Gyűrűk urából, az Egy gyűrű megsemmisítését mutatja. – Nem voltam benne biztos, hogy érti, amit mondok. – Az egy könyv, de film is van belőle. Nem vágod?
– Nem – rázta a fejét mosolyogva. – Mit jelent neked?
– Semmi sem tart örökké, még a legerősebbek is elbuknak. Most már játszhatok?
– Jaj, bocsika! Zavarlak?
Erre hála istennek nem kellett válaszolnom, mert Laura visszatért.
– Lala – affektálta Timi –, nem is mondtad, hogy ilyen jó pasival laksz együtt.
A megszólított felkuncogott és kissé el is vörösödött.
– Most te mesélj! – hárított zavartan. – Mi történt? – Szorosan leültek egymás mellé.
– Tönkretettem a kapcsolatunkat. – Timiből egy perc alatt előtört a sírás. Ó, ne! Csak ezt ne! Nem szerettem, ha a közelemben adtak lelkisegélyt valakinek. Nagyon nem voltam kíváncsi a csaj történetére. – Peti soha nem fogja megbocsátani, hogy lefeküdtem Robival.
– Robival? – Laura elkerekedett szemmel bámult barátnőjére. – Miért nem valami színvonalasabbal?
Tényleg? Ez a legnagyobb baj?
– Hát, ha előbb ismerem meg Bálintot… – A nevemre felkaptam a fejem, Timi pedig ismét rám mosolygott.
– Akkor velem csaltad volna meg? – szálltam be én is a beszélgetésbe. – Hízelgő.
– Ezt te nem értheted... – próbálkozott Laura, de a szavába vágtam.
– Valóban nem. Mondjátok már meg: miért olyan kurvára nehéz csukva tartani a lábatokat? – A két csaj csak pislogott. – Egyetértek a csávóddal – mutattam Timire. – Legalább a haverjával csináltad?
– Semmi közöd hozzá – háborodott fel Timi.
– Ez igaz – bólintottam. – Amúgy is dolgom van. – Kiléptem a játékból, és kikapcsoltam a gépet.
– Mintha ti jobbak lennétek! Mindenhova bedugjátok! – Már az ajtó felé tartottam, amikor utánam szólt a csaj.
– Én még nem csaltam meg senkit. – Felkaptam a bomberdzsekimet, és kiléptem a folyosóra.
Nem kellett mély önelemzést végeznem magamon ahhoz, hogy tudjam, miért érintett rosszul Timi egyetlen mondata. Eszembe jutott Kinga, és az árulása. Amikor megtudtam, hogy mit tett, azonnal padlóra kerültem. Rohadt megalázó volt, ráadásul nem adott semmi normális magyarázatot. Összehantázott mindent; „olyan gyorsan történtek a dolgok”, „nem gondolkoztam”. Na, de többször is?
Megráztam magam. Ideje elfelejtenem. Felhívtam Armit, hogy mégis megyek. Nem érdekelt, hogy másnap mennyire leszek kiütve, és mennyire szar lesz úgy dolgozni, csak ki akartam kapcsolni.

2 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    Örülök, hogy linkelted a blogod, mert nagyon tetszettek az eddigi fejezetek. Fel is iratkoztam, várom is a folytatást! Remélem hamar érkezik! :)

    Vivi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Ez nagyon nagy örömmel olvastam! *.* Köszönöm a bizalmat, remélem, nem fogsz csalódni :3 hamarosan érkezik, szombaton <3 :)
      Puszi: Anett :)

      Törlés