2015. október 2., péntek

VIII. fejezet, 34. rész

Sziasztok! :) Nagyon nagy örömmel láttam, hogy immár 29-re bővült a feliratkozók száma, és a részek közeledtével, egyre többször látogattok el az oldalra :) Ez számomra hatalmas megtiszteltetés! Nos, itt is lenne a következő rész, ami kicsit rövidke lett, ezért a 35-et hamar hozom ;)
Puszi <3
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Mary az éjszaka közepén felriadt. A rossz érzés elemi erővel sújtott le rá, kerítette a hatalmába. Ismerte ezt az érzést. Az anyja jutott az eszébe, és Marvin, aki a zokogó lányát vigasztalta az ágy szélén, hogy nincs semmi baj a mamával, jó kezekben van…
Most nem volt ott vele Marvin, pedig nagyon szerette volna.
Elővette Claire levelét a párnája alól. Amióta megkapta, ott rejtegette, egy percre sem akart megválni tőle, hiszen az a pár sor tartotta benne a lelket. Akárhányszor elolvasta, mindig mosolyt csalt az arcára, ám ahogy telt az idő, ez a mosoly megfakult, és a végén csak egy fáradt grimasz lett belőle. Úgy érezte, hogy egy egész világ választja most el Claire-től.
Rápillantott a falon lógó órára, ami hajnali egyet mutatott. A nyugtalanító érzés egyre fokozódott, a végén már azt hitte, hogy beleőrül. A legrosszabb, a tehetetlenség volt. Tudta, hogy valami nincsen rendben, mégsem tudott semmit csinálni. Be volt zárva egy szobába, és csak tépelődött.
Ismét széthajtogatta a levelet, majd elolvasta. Még így sem tudott megnyugodni. Ahogy elölről, és elölről kezdte, úgy hatalmasodott el rajta a pánik. Az érzés, ha lehet, még jobban felerősödött benne.
– Claire – suttogta bele a szoba csendjébe. Megijedt saját elhaló, élettelen hangjától.
Kövér könnycseppek indultak útnak az arca mindkét oldalán.
Azóta nem találkozott Bennel, hogy a férfi behozta őt ide. Ez is csak rontott a helyzeten. Igaz, a nővérek mondták, hogy járt bent, ám úgy gondolják, hogy még nincs itt az ideje a beszélgetésnek.
Mary trombitálva kifújta az orrát. Még Marvinnál is jobban vágyott Ben közelségére. Napokat töltött azzal, hogy elképzelte, amint a férfi átöleli, biztató szavakat súg a fülébe, megsimogatja a hátát.
Amilyen hirtelen jött a rossz érzés, úgy el is múlt. Letörölte a könnyeit, és a levelet a melléhez szorítva ledőlt a takaróra. Az összegyűrődött ágynemű nyomta a hátát, azonban most nem foglalkozott vele. Bajt szimatolt.
Mereven nyúlt el az ágyon, és a szürke plafont bámulta. Előzetes figyelmeztetés nélkül, fájdalom nyilallt az alhasába. Az asszony felkiáltott, és görcsösen összegömbölyödött.
Mi a franc van vele?!
Egy ziháló ügyeletes nővér termett az ajtaja előtt. Kapkodva kinyitotta, aztán feltépte.
– Hallottam a kiáltást! Mi történt, Mary?
– Nem tudom… – felelte zavarodottan a nő, levegő után kapkodva. – A hasam… Fáj…
– Talán elrontotta valamivel?
Mary nem válaszolt, helyette rémülten kikerekedett a szeme.
– Kate! – szólította kétségbeesve a nővért. – Nem érzem a lábamat!
Úgy tetszett neki, hogy deréktól lefelé lebénult. Kate dermedten pislogott rá, aztán erőt vett magán.
– Elviszem az orvoshoz! – jelentette ki határozottan, bár a hangja kissé megremegett.
Egy tolókocsit gördített be a folyosóról, majd átültette Maryt a székbe. Az övére csíptetett csipogót megnyomva, sebesen kinyitotta az intézet ajtaját, amelyik az udvarra vezetett, és szinte szaladva tolta át a másik épületbe.
Amint odaértek, egy doktor jelent meg előttük. A szeme körül sötét karikák díszelegtek, látszott rajta, hogy pár perce kelt fel. Valószínűleg, Kate csipogója riasztotta.
– Mi történt? – hadarta.
– Nem érzem a lábaimat – panaszolta zaklatottan Mary.
– Innen átveszem – bólintott az ügyeletes nővérnek Dr. White. – Itt várjon!
Az orvos betolta Maryt a vizsgálóba, majd az egyik szekrényből előhalászott egy gumikalapácsot, azzal ütögette az asszony térdét, csipkedte. Mary csak a fejét rázta. Dr. White megszámlálhatatlan tesztet végzett vele, eredménytelenül.
– Ilyen esettel még nem találkoztam – morogta, miközben az állát vakargatta. – Fogalmam sincs, hogy mi okozhatja. A vizsgálatok alapján maga teljesen egészséges.
Dr. White értetlenül állt a megmagyarázhatatlan dolog előtt.
– Esetleg nem volt ennek előzménye?
– De! Begörcsölt a hasam!
Az orvos a fejét rázta.
– Sajnálom, de ezzel nem tudok mit kezdeni, hölgyem. Pihenjen egy kicsit, és reggel ismét megnézem.
– Könnyen beszél! – fakadt ki Mary. Nem tudta türtőztetni magát. – Nem maga bénult le!
– Felesleges velem kiabálnia, asszonyom. Vért is vehetnék magától, de nem hiszem, hogy az eredmény tudna újat mondani.
– Vegyen! – vágta rá a nő.
Rettegett a vérvételtől, azonban muszáj volt megtudnia, hogy mi történik a testével. Dr. White fáradtan bólintott.
Két perc múlva, már az eredményt várták. Marynek fura érzése támadt. Bizseregni kezdtek a lábujjai! Rápillantott a doki feje mögött lógó órára. Az hajnali fél hármat mutatott. Mennyire szalad az idő!
– Dr. White! – kiáltott fel. – Történik valami!
Az orvos fáradtan pislogott rá. Az asszonynak nehezen, de határozottan megmozdult a lábujja.
Mikor végre megjött a vérvizsgálat eredménye, ami persze – ahogy előre megjósolta az orvos – nem mutatott semmi rendellenességre utaló jelet, Mary lábaiba visszatért az élet.
– Most csak szórakozott velem, asszonyom? – kérdezte bosszús hangon Dr. White.
– Nem! Esküszöm, hogy nem!
A doki újfent elővette a gumikalapácsot, majd megkocogtatta vele Mary térdét, ami abban a pillanatban megrándult. Egy koppintás is elég volt ahhoz, hogy az orvos lássa, az eddig béna végtagnak mostanra már kutya baja sincs. Kipróbálta mind a két lábán, és hibátlanul működött.
– Álljon fel a székből, hölgyem!
Mary belekapaszkodott a tolószék karfájába, és felegyenesedett. Hihetetlen! Újra tud járni!
– Talán valaki szórakozik magával. Nincs olyan haragosa esetleg, aki képes lenne egy voodoo-babát csinálni?
Dr. White poénnak szánta, de egyáltalán nem volt vicces. Mary még csak el sem mosolyodott.
Voodoo-baba… összeköttetés… anyai megérzés… Megint félelem fogta el. Azonnal beszélnie kell Bennel!
– Elnézést, doktor úr! – hadarta a nő, azzal köszönés nélkül kiviharzott a szobából.
Kate nővér még mindig ott ült, az ajtóval szemben. Kávét szürcsölgetett, hogy ébren tudjon maradni. Ahogy meglátta, hogy Mary két lábon siet ki az orvostól, leesett az álla. Az asszony magyarázat nélkül, hadarni kezdett.
– Azonnal telefonálnom kell! Nagyon sűrgős! Élet-halál kérdése!
Kate egy darabig döbbenten meredt rá, aztán megrázta a fejét. Biztosan csak képzelődik. Vagy elaludt. Hiszen egy órája tolta be a nőt az orvoshoz, bénulásos panasszal. Sok mindent látott már, amióta az intézetben dolgozik, de ilyet még nem!
– Kate! – Mary megragadta a nővér vállát, majd erősen megrázta. – Azonnal beszélnem kell a férjemmel!
Kate egyből magához tért döbbenetéből.
– Az sajnos nem lehetséges, viszont holnap felhívhatja, amint felébredt.
– Akkor már késő! – ellenkezett Mary, és hisztérikusan beletúrt a hajába.
Kate már ismerte ezt a mozdulatot. Ilyenkor óvatosan kell kezelni a pácienseket.
– Rendben, telefonálhat. De előtte vissza kell kísérnem a szobájába, Mary.
A nő elhúzta a száját, de beleegyezett.
Türelmetlenül várta, mikor nyomják már a kezébe a telefont. Azonban, a telefon helyett, egy pohárka vizet kapott, miután újra leült az ágyára. Kate meglengette a telefont az orra előtt.
– Engedélyezek egy hívást, de csak akkor, ha előtte iszik.
Mary gyanútlanul felhajtotta a vizet, aztán a telefon után nyúlt, azonban a kezei lehanyatlottak, elkábult. Két másodperc múlva, már mélyen aludt. A nővér gondosan befektette az ágyba, be is takarta, és elégedetten, mint aki jól végezte dolgát, bezárta maga után Mary szobájának az ajtaját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése