2015. július 4., szombat

IV. fejezet, 19. rész

Sziasztok! :) Itt is lennék a következő résszel, ami a "nagy találkozásról" szól. Láthatjuk Jack és Ben viszonyát, továbbá azt is megtudhatjátok, miért szakadt meg a kapcsolat kettejük között. Ez a rész a fejezet befejezése (ha nyomon követitek a fejezet menüpontot, akkor láthattátok), a következő fejezetben igazán beindulnak az események, még a démonok céljára is fény derül! Tartsatok velem :3
Millió csók :)

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~


Amint Ben letette a mobilt, a 154-esről rákanyarodott a 23-as útra. Beletaposott a gázpedálba. Minél hamarabb oda akart érni, hogy végre, annyi év után, négyszemközt beszéljen rég nem látott barátjával. Csak remélni tudta, hogy Jack nem fogja elküldeni a picsába. Egyértelműen még mindig mérges volt rá, amiért ott hagyta egy veszélyes munka közepén. Ben úgy emlékezett arra a napra, mintha csak tegnap történt volna.

2000-ben ismerte meg Jacket. Ezek után jóformán együtt dolgoztak, szoros barátságot kötöttek. Elválaszthatatlanok voltak, mint két testvér. Aztán becsapott a mennykő. Mary, a patkányos incidens jóvoltából megtudta, hogy az egyetem mellett mivel üti el az idejét, és válaszút elé állította: vagy Jack, vagy a családja. Az asszony rettegett attól, hogy az egyik kis kiruccanásuk után, csak a holttestétől búcsúzhat majd el. Ben, mélyen belül nem is hibáztatta ezért, mégis ellenkezett, és ingerülten kiabált, de végső soron be kellett látnia, hogy Marynek igaza van. Minden egyes alkalommal, csak egy hajszálon függött az életük. A férfi úgy döntött, hogy a családját választja, ami természetesen nem tetszett Jacknek.

2003 augusztusában egy vámpírfészket akartak kifüstölni. Gondosan bejelentkeztek egy milwaukee-i motelszobába, majd előkészültek az esti akcióhoz. Ben egész nap idegesen járkált fel-alá. Érezte, hogy ez túl nagy falat lesz a számukra. Akkor már három éve tanulmányozta a vámpírokat, ezért tudta, hogy mi mindenre képesek.

– Nem tartom jó ötletnek, hogy a saját terepükön csapunk le rájuk – mondta Jacknek.

– Jaj, hagyj már! Meg tudjuk csinálni! – válaszolta Jack, fel sem nézve a pisztolypucolásból.

– Én nem vagyok benne olyan nagyon biztos! – csóválta a fejét Ben, miközben a jegygyűrűjét csavargatta.

– Sima ügy lesz! Odamegyünk, lecsapjuk a fejüket, és visszaérünk az esti hírekre. Pezsgőt bontunk, kirúgunk a hámból – vigyorgott Jack.

Pár óra múlva azonban kiderült, hogy Bennek volt igaza. Már messziről kiszagolták őket a bestiák, és még el sem értek a tanyájukhoz, amikor rájuk rontottak. Hanyatt homlok menekülve, vert seregként tértek vissza a motelbe. Több sebből véreztek, és Ben tudta: még egy ilyen meggondolatlan akció, és könnyen ott hagyhatják a fogukat. Maryre és Claire-re gondolt.

– Nappal fogjuk őket támadni – jelentette ki Jack, miközben cérnát fűzött át egy tűn, hogy összefércelje a sebeit. – Nem alszanak, de ha szorul a hurok, akkor a fényre ki tudunk menekülni.

Ben nem szólt semmit. Életveszélyes vállalkozásnak tartotta, még nappal is. Ketten voltak, vagy harminc vérszívóra...

Ivott egy korty whisky-t, a többit a vállán tátongó, mély karmolásra locsolta. Összeszorította a fogait, majd varrni kezdett.

– Az értékes piát magadra öntöd? – nézett rá Jack, ám Ben nem viszonozta a pillantását.

– Mondtam, hogy nem jó ötlet – szűrte a fogai között a szavakat. – Figyelmeztettelek.

– Igen, belátom. Elbasztuk! De holnap lépéselőnyben leszünk – jósolta a barátja optimistán.

– Szerintem meg öngyilkosság.

– Nem tehetünk mást, Ben! Én nem fogok meghátrálni! Nem hagyom, hogy a korcsok győzzenek.

– Ahogy gondolod – hagyta rá Ben. – Majd küldj egy képeslapot, ha túlélted.

Jack merően nézett rá.

– Ezt meg, hogy érted?- kérdezte élesen.

– Azt mondtad, te nem hátrálsz meg. Én viszont igen. Családom van, Jack! Nem vihetem vásárra a bőrömet! – Ben elvágta a cérnát, és még egy kis alkoholt locsolt a karjára.

– Szóval, itt hagysz a szarban?! Magamra vagyok utalva?

– Meg kell értened! Nem csinálhatom ezt tovább!

Jack felpattant az ágyról. A heves mozdulattól, a karján himbálózó cérna inga módjára kilengett, ám ezzel a legkevésbé sem törődött. Hitetlenkedve pislogott társára, nem akart hinni a fülének.

– Meg tudjuk csinálni! – erősködött.

– Igen, ezt már hallottam tőled – bólintott ingerülten Ben. – És kis híján felzabáltak minket. Ha visszamennénk, az olyan lenne, mintha a csirke önként feltálalná magát ebédre. Hülye voltam, hogy hallgattam rád!

Jack kikapta a kezéből a whisky-s üveget, meghúzta, aztán az ajtóra mutatott.

– Akkor menj el – szólt halkan. – Mentsd az életedet!

Ben kifejezéstelen arccal bámult rá. Letörölte a vért a karjáról, aztán ügyetlenül magára kapta a kabátját. Némán összepakolta a cuccait, behúzta a táskáján a cipzárt, és elindult.

– De jól jegyezd meg! – szólt utána Jack. – Ha most kimész azon az ajtón, soha többet ne is gyere vissza.

Ben keze egy pillanatra megállt a kilincsen, aztán egy határozott mozdulattal lenyomta, majd hátra sem pillantva bevágta maga mögött a szobaajtót…

Spring Green után felhajtott egy hídra. Az emlékek őrülten kavarogtak a fejében. Mindenét odaadta volna, ha kiürítheti az agyát, de a mesékkel ellentétben, a valóságban ez nem volt lehetséges. Együtt kellett élnie a mardosó bűntudattal.

Utána Jack nem küldött képeslapot, és Ben napokig rágta a körmét, hogy mi lehet vele, mígnem Charlie tájékoztatta, hogy még él. Ahogy azt is Charlie-tól tudta meg: nem egyedül irtotta ki a fészket; három hajtó is segített neki.

A tíz éve történtek, még mindig felzaklatták. Nem hagyta nyugodni a tény, hogy a halál torkánál hátat fordított a barátjának. Szó szerint. Megértette, hogy Jack emiatt dühös rá. Nem is kereste volna fel, ha nem lenne égető szüksége a segítségére.

Egy útszéli Mcdonald’s-nál a 18-as útra kanyarodott. Ahogy Davenporthoz közeledett, egyre jobban izzadt a tenyere, görcsölt a gyomra.

Felhajtott a 151-re, majd rákanyarodott a 61-re. Szeretett volna már túl lenni a kínos beszélgetésen. Maga sem tudta, hogy mit akar jobban: felpörgetni az időt, vagy lelassítani. Negyed óra múlva leparkolt a Vine Streeten. Már messziről kiszúrta a tűzpiros Mustangot. A szíve hevesen vert, amikor Lexi ajtaja elé lépett. Nagy levegőt vett, majd hangosan kopogott.

A lakásból zajok szűrődtek ki, aztán résnyire kinyílt az ajtó. Karcsú nő jelent meg mögötte köntösben. Amint felismerte Bent, elmosolyodott, és szélesre tárta a bejáratit.

– Benny! Milyen váratlan meglepetés!

– Szia, Lexi! Bemehetek? – kérdezte kisfiús-félénken Ben.

A nő bólintott. A férfi belépett a házba, futólag megpuszilta Lexit, és levette a pulóverét.

– Menj csak! Jobbra találod a nappalit.

Ben hevesen dobogó szívvel belépett a tágas helyiségbe, aztán némi toporgás után leült a tévé elé.

– Ki az? – tudakolta Jack a konyhából, mire Bennek fájdalmasan összerándult a gyomra. Lexi átkarolta Jacket, és a nappaliba vezette. Ben felállt, de nem tudta, hogyan köszöntse rég nem látott barátját. Jack arcáról leolvadt a mosoly.

– Te meg mit keresel itt? – kérdezte barátságtalanul. – Talán nem fejeztem ki magam egyértelműen?

– Jackie! – szólt halkan Lexi.

Ben nem válaszolt. Némán álltak egymással szemben, akárha egy boksz-mérkőzésen lennének.

– Azt kérdeztem, hogy mit akarsz? Egyáltalán honnan tudtad, hogy itt vagyok?

– Charlie-tól – felelte bizonytalanul Ben.

Jack elvörösödött.

– Ezek szerint, senkiben sem lehet megbízni.

– Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek.

Jack gúnyosan felnevetett.

– Elkéstél, Ben! Tíz hosszú éve várom a bocsánatkérésedet. Addig vártam, hogy már nem érdekel. Cserbenhagytál!

– Sajnálom!

– Nem kérek a sajnálatodból. – Jack fenyegetően tett egy lépést felé, mire Lexi is megmozdult. Villámgyorsasággal ugrott kettejük közé.

– Gondolom, nem ezért jöttél idáig – mondta a nő. – Baj van?

Ben nem vette le a szemét Jackről, úgy bólintott.

– A segítségeteket szeretném kérni – mondta félig megsemmisülten.

Jack még mindig gúnyosan mosolygott.

– Sejthettem volna – morogta. – Még mielőtt belekezdenél, a válaszom: nem! Akármit is akarsz.

– Jack! Hallgasd meg, légyszíves – szólt békítőnek szánt hangon Lexi.

– És ha nem? – dacoskodott Jack.

– Kérlek! – Egy darabig csend telepedett a helyiségre. – Magatokra hagylak titeket – folytatta óvatosan a nő, mintha attól félne, hogy a két férfi egymás torkának ugrik. – Vissza kell mennem, főzni. Addig beszéljétek meg a dolgokat.

Lassan kihátrált közülük, aztán eltűnt a konyhaajtó mögött. Jack, még mindig vörös arcszínnel, ledobta magát a kanapéra, Ben pedig helyet foglalt az egyik fotelben. Hosszasan vártak, majd Ben megszólalt.

– Claire miatt vagyok itt. – Szünetet tartott. Jack tüntetően nem nézett rá, meredten bámulta a lába alatt futó szőnyeget.

– Veszélyben van. Megszállták. – Ben szavai süket fülekre találtak. Jack ugyan felkapta a fejét, de az érdeklődés egy parányi szikrája sem csillogott a szemében. Inkább összehúzta azokat.

– Te vagy az egyetlen, akihez fordulhatok. Rengeteg démonnal volt már dolgod.

Jack megköszörülte a torkát.

– Miért nem kerestél fel egy papot? – tette fel a logikus kérdést.

– Nem ismerek olyat, aki értene hozzá. Nem mellesleg benned jobban bízok!

– Milyen kár, hogy ez fordítva nem mondható el…

Ben hátradőlt a fotelben, és összeszorított ajakkal nézett Jackre.

– Nem jöttem volna ide, ha nem lenne muszáj. Megértettem, hogy nem veszed fel nekem a telefont. Megértettem, hogy látni sem akarsz a történtek után.

– Nem tudok segíteni – jelentette ki Jack zárkózottan. – Nem, ez így nem igaz. Pontosítok. Nem akarok segíteni!

– Élet-halál kérdése!

Ben egyre elkeseredettebben könyörgött. Jack volt az utolsó reménye. Ez a remény pedig fokozatosan szertefoszlani látszott.

– Nem tehetnénk félre a sérelmeinket? Először és utoljára!

– Úgy látszik, te már megtetted, hiszen volt pofád ideállítani! – Jack indulatosan felpattant a kanapéról, és szélsebesen elhagyta a szobát. Ben behunyt szemmel lehorgasztotta a fejét. Úgy érezte magát Lexi házában, mintha egy nem kívánatos személy lenne, mintha nem látnák szívesen. Magára maradt teljesen.

Most mihez kezdjen? Menjen el egy ismeretlen, felszentelt ördögűzőhöz? Várják meg, amíg a Vatikán engedélyt ad a szertartásra? Egyáltalán, megkapnák-e az engedélyt? Vagy rásütnék Benre, hogy képzelődik, és körberöhögnék? A férfi tudta, hogy a démon titkolózik, a történtek után nem lesz könnyű előcsalogatni. Nem fog körbefordulni a feje, nem fog a plafonon mászkálni, nem köp majd tüzet. Márpedig a pápának egy ilyen felvétel kéne ahhoz, hogy rábólintson a dologra.

Az utána mászkálás hetekbe, akár hónapokba is kerülhet, viszont Claire-nek most van szüksége rá! Meg amúgy is, hol találna hiteles papot? Aki nem csak prédikál a templomban, miközben megrontja az apácákat, hanem egy olyat, aki valóban Isten embere! Aki érti a dolgát, és nem csupán vette a bizonyítványát az egyik ócskapiacon.

Merengéséből egy kéz érintése térítette magához. Lexi állt mögötte.

– Jól van. Mindjárt indulok – motyogta Ben.

A nő leült Jack megüresedett helyére.

– Szeretném, ha nekem is elmondanád, mi a baj.

– A barátod nem tájékoztatott?

Lexi elhúzta a száját.

– Jack néha olyan, mint egy kisgyerek. Duzzog, de majd megbékél. Nézd el neki! – Ben erre nem mondott semmit. – Mögötte is nehéz napok álltak. Megtámadták, kétszer is.

– Kik? – Bent nem különösebben érdekelte a téma, csupán kilátástalan gondolatait próbálta elterelni.

– Démonok.

Na, ez már érdekelte! Kíváncsian csúszott előre a fotelben.

– Ezt, valahogy nem említette – mondta.

– Persze, hogy nem. Mi is tanácstalanok vagyunk. Csoportosan keresték fel Chicagóban. Állítólag dolguk volt idefent.

– Mégis micsoda?

– Fogalmunk sincs. Azt, meglepő módon, nem árulták el.

Ben összeráncolta a homlokát. Lehet, hogy van kapcsolat a két ügy között?

– Én is emiatt vagyok itt, Lexi! Claire-t megszállta egy. El kéne takarítani az útból a rohadékot, még mielőtt komolyabb baj történne!

Lexi nem fűzött kommentárt az új információhoz, csupán felpattant, majd eltűnt az emeletre vezető lépcsőn. Ben a tenyerébe temette az arcát. Dolguk van itt… Claire-rel van dolguk? Vagy Claire egyszerűen belekeveredett volna? Rosszkor volt rossz helyen? A lány szerepét sehogyan sem tudta beleilleszteni a kirakósba. Mintha a puzzle-dobozba egy oda nem illő darab lenne csomagolva. Az ember töri a fejét, hogy vajon hova passzolhat? Milyen elbaszott egy történetbe keveredett!

Negyed óra is eltelt már, mikor Lexi újra megjelent a nappaliban, ezúttal Jackkel az oldalán. A férfi kényszeredetten elmesélte chicagói kalandjait Bennek, és nem szívesen bár, de beleegyezett, hogy elmegy Appletonba. Lexi is kijelentette, hogy velük tart, miután körbetelefonált az ismerősei között.

– Tudok egy papot, aki fogadna minket – mondta Jack, mikor már összepakolták a cuccaikat, és a kocsijuk mellett álltak. – Felhívom, és beszélek vele, még útközben.

– Köszönöm, Jack! – hálálkodott Ben.

– Ne nekem, hanem Lexinek köszönd. Meggyőzött, csak miatta vagyok itt – szögezte le barátságtalanul a férfi. – Most mondom! Semmi sincs elfelejtve! Nem barátok vagyunk, csak társak. Ez csupán munka, a végén te jobbra, én pedig balra, világos?

Ben mosolytalanul bólintott. Számíthatott volna erre, viszont újult erőre kapott, hiszen sínen van az ügy! Nemsokára véget érhet a rémálom!

4 megjegyzés:

  1. Drágám!

    Sajnálom, hogy ilyen későn tudtam csak jönni kommentelni, de nem felejtettelek el! Imádtam ezt a részt is, nagyon örültem, hogy kiderült miért haragszik Benre Jack. Valójában mindkét felet megértem, hiszen Ben csak a családjára gondolt, Jacket pedig magára hagyta a barátja egy életbe vágóan fontos helyzetben, ez pedig nem olyan dolog amit könnyen meg lehetne bocsátani.

    Nagyon kíváncsi vagyok mi fog történni, alig várom a következő részt! ♥

    Imádlak,
    Skyler

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Életem! :)
      Köszönöm, hogy írtál :3 Igen, én is meg tudom érteni, mind a két felet, nem is nagyon tudok köztük dönteni :P Holnap érkezik a következő rész, ami kissé sokkolóan hathat, kíváncsi vagyok, mit szólsz majd hozzá :D
      Puszillak <3

      Törlés
  2. Jaj en is elmaradtam a reagalassal :( tetszett, hogy vegre megtudtuk mi miatt alakult koztuk ez a baratsagtalansag. En is ugy velem hogy mindket felnek az okat megertem. Nehez egy dontes ilyen helyzetben :/
    Varom a kozos kalandjukat, remelem kibekulnek majd :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csillagom :3 Még mindig örülök, h olvasol :D Hmm... a békülés, hát igen :P Majd meglátjuk :) Csókollak, amiért írtál <3 Kíváncsi vagyok, h fog tetszeni, a következő rész :3

      Törlés