2015. június 19., péntek

IV. fejezet, 17. rész

Sziasztok! :) Íme, megint én vagyok, és megérkeztem a következő résszel, ami visszaemlékezés lesz. Megismerhetitek Lexit, sőt, Jack családját is ;) Bocsánat, hogy ilyen későn teszem fel a részt, de eddig a bloggal foglalkoztam. Ha jobban megnézitek, kitettem egy karakterek oldalt. Még eléggé kezdetleges, az infók is bővülni fognak, viszont a képek maradnak! :) Kíváncsi vagyok, mit szóltok majd hozzájuk, Ti hogyan képzeltétek el őket :P 
Továbbá személyes hírem is van :3 Először is: társszerkesztőnek jelentkeztem egy "mindenes blogra", ahol cikkek, kritikák, vélemények várják a kíváncsiskodókat :) Még jócskán kell rajta alakítani, de bízom benne, hogy a Medium Blog sok embernek elnyeri majd a tetszését :3 Másodszor: szintén jelentkeztem egy online magazinba, ugyancsak írónak. Majd hónap elején jeleznek vissza a döntésüket illetően, de nagyon bizakodó vagyok :) Szurkoljatok :P 
Természetesen az, hogy ennyi dolgom lesz (plusz a 12 órás mindennapos munkarend), egyáltalán nem megy majd a blog rovására! :) Halkan megjegyzem, de tényleg csak nagyon halkan, hogy egy trailer is van a láthatáron, bár még nem biztos semmi sem :)
Ennyi lettem volna mára, meg azt hiszem egész hétre. Ez a rész most kellően hosszú lett, szóval érvénybe lép az egy hetes szünet. Legközelebb 26-án találkozunk <3
Millió puszi! :) Jó olvasást!

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Azokban az időkben még viszonylag újnak számított a szakmában. Éppen látogatóba ment az anyjához, Davenportba. Akkoriban Jacknek még volt lakása, normális munkája, Austin külvárosában. Autószerelőként tengette mindennapjait, miközben az újságokat, és a híradót bújta, hátha ráakad valamilyen rejtélyes dologra, széttépett testekre, esetleg egy láthatatlan gyilkosra. Sokszor napokig nem volt otthon, a munkával csúszott, ezért természetesen elégedetlenek voltak a megrendelők. Nem is kellett hozzá sok idő, elmaradoztak mellőle a kuncsaftok, máshova vitték kocsijukat, akármilyen igényesen is dolgozott, így elég hamar csődbe ment az üzlet, és lehúzhatta a rolót, szó szerint. Bevétele ezek után a nullával volt egyenlő, a számláit sem tudta rendezni, nem hogy időben, hanem sehogyan sem. Azonban nem aggódott a jövő miatt, egyik napról a másikra élt, és szörnyekre vadászott a sötétben.
Aztán egyszer csak kezdetét vették a felszólítások, a csekkek miatt. Ezeket a leveleket mindig kint hagyta az asztalon, nem fájt miattuk a feje. Egyik reggel azonban úgy döntött, ideje lenne meglátogatnia a szüleit Davenportban. Erre az elhatározásra egy cikk miatt jutott. SOSEM LÁTOTT BRUTALITÁS! Hirdette a szalagcím öles betűkkel. Amit keresett! Végre talált valamit!
2000. június 5-én egy széttépett hullát találtak, a davenporti erdőben sétáló fiatalok. Azonnal kihívták a rendőrséget, akik tanácstalanok. Az áldozat egy húszas éveiben járó fiatal nő, testén, már amennyi maradt belőle, tépésnyomokat találtak. A nyomozók megállapították, hogy a nőből öklömnyi darabok hiányoztak. A tetem elég friss volt, a körözés még mindig tart az elkövető után. Továbbá, DNS mintát vettek a test körül, és a rajta is fellelhető szőrből, ami egyértelműen emberi haj, ezért természetesen kizárták, hogy a gyilkos, egy vadállat lenne. „A hajminta alapján könnyen megtudható, kihez tartozik, és akkor rács mögé dughatjuk a szemetet!” Nyilatkozta lapunknak, Davenport rendőrkapitánya.
Jacknek felcsillant a szeme. Június 5? Hiszen az pár napja volt csupán! Felemelte a kagylót, azonnal tárcsázott. Késlekedés nélkül, még aznap kocsiba pattant. Nem sok kedve volt találkozni a szüleivel, hiszen akkor újra végig kell majd hallgatnia, hogy nem lett belőle semmi, és hogy miért hagyott fel a munkájával. Persze nem mondhatta el nekik az igazságot. Nem vették volna komolyan, és orvoshoz küldték volna.
Úton Davenport felé, elkalandoztak a gondolatai. Az öccse jutott az eszébe. Ott kezdődött minden. George még csak nyolc éves volt, mikor meghalt. Éppen kosárlabdaedzésről ballagott haza, mikor megtámadták. A tettest, azóta sem kerítették elő a rendőrök, ám Jack igen. Utána járt a dolognak, rá is talált az antimonra, ami megfojtotta George-ot. Még akkor is kirázta a hideg, ha rágondolt, ugyanis majdnem ő is ott hagyta a fogát. Az antimon, polipszerű csápjaival körbefonta, majd mikor Jack kartávolságnyira került a bestia testéhez, egy határozott mozdulattal belevágta kését, aztán felfele rántotta, kettészelve az undok lényt.
A kaland után vérszemet kapott, és az összes rohadékot el akarta intézni, ami csak az útjába akadt. Rengeteg időt fordított kutatásra, egész nap csak a számítógép előtt ült, és az internetet bújta. Beiratkozott bokszra is, heti három alkalommal pedig karate leckéket vett. Néhány akciója során belebotlott más hajtókba is, akik a szárnyai alá vették, de általában szabad úszó volt, egyedül csinálta a bulikat.
Észre sem vette, hogy túlhajtott, így visszatolatott, és megállt a ház előtt. Az ajtóban már várta az anyja, ölelésre tárt karokkal.
– Kisfiam! – rohant felé. – Gyere be hamar! Apád már nagyon vár.
– Képzelem – morogta Jack.
Az apjával sohasem volt felhőtlen a kapcsolatuk. Ted elvárta volna, hogy a fia, tovább vigye a családi vállalkozást, legyen belőle is ügyvéd, azonban Jack hevesen tiltakozott ez ellen. Nem vonzotta az unalmas ügyvédi élet, és az azt megelőző rengeteg tanulás, így szerelőnek állt, kivívva ezzel Ted haragját. Pár évig nem is beszéltek egymással, aztán Lily unszolására megtört a jég, de soha nem állt helyre közöttük a béke.
Jack kissé szorongva lépett be a nappaliba. Ted éppen foci meccset nézett, és rá sem pillantva, köszönés félét morgott oda neki.
– Ne is foglalkozz vele – legyintett az anyja, és a konyhába terelte fiát. – Nézzenek oda! De meg nőttél! Mikor is jártál itt utoljára? Két éve?
– Kábé – feszengett Jack.
– Mit kérsz inni? Vizet, teát? – kínálgatta Lily.
– Kávé nincs? – Lily a homlokát ráncolta.
– Kávé? Még mindig nem szoktál le róla? Egészségtelen! Felnyomja a vérnyomásodat, és besárgítja a fogaidat.
Jack elfojtotta a kitörni készülő, indulatos ellenkezést, aztán bosszúsan sóhajtott.
– Akkor nem kérek semmit, köszönöm!
– Még mindig olyan mihaszna vagy, mint régen – hallatszott be a konyhába, az apja zsörtölődése.
Jack nem is méltatta válaszra. Egy élet tapasztalata megtanította, hogy ha szembeszáll Teddel, kivétel nélkül, ő húzza a rövidebbet. Bele sem volt érdemes tehát kezdeni.
– Mond csak! Mi járatban vagy? – kérdezte gyorsan az anyja, hogy elkerüljön egy esetleges veszekedést. Nyugtalan volt, érezte a vihar előszelét.
– Erre van dolgom, és gondoltam benézek.
– Nocsak! Találtál végre valami rendes munkát is? – Ted még mindig nem vette le szemét a tévé képernyőjéről.
Jack ezt is eleresztette a füle mellett. Lily úgy gondolta, hogy ideje témát váltani.
– Hallottál a szörnyűségről? Az a kislány! Borzalmas! – sopánkodott. – Ismertem a családját. Jóra való emberek. Mindig találkoztam velük a templomban, a vasárnapi misén. Persze a történtek után, már nem járnak oda. Begubóztak, senkinek sem nyitnak ajtót. Teljesen összetörtek. – A nő a fejét csóválta.
– Igen, hallottam róla – bólintott Jack, és kortyolt egyet a pohár vízből. – Tulajdonképpen emiatt vagyok most itt.
Ted hátrafordult a foteljében, és gúnyosan ránézett.
– Pedig már azt hittem, hogy pénzt jöttél kunyerálni – mondta vigyorogva, aztán a vigyorból vicsorgás lett. – Csak nem egy kibaszott zsaru lettél?
– És ha igen, akkor mi közöd van hozzá? – szólt oda félvállról Jack.
Lily aggódva összeszorította a száját, és idegesen kapkodta a tekintetét. Hol a férjére pillantott a szeme sarkából, hol a fiára. Nem szeretett állást foglalni ilyen helyzetekben.
Tednek kikerekedtek a szemei, aztán lassan felegyenesedett. Már a meccs kimenetele sem izgatta annyira. Bármikor szívesen beolvasott Jacknek, ha alkalma nyílt rá. Megállt a konyhaajtóban, vállát a keretnek vetve.
– Hogy merészelsz így beszélni velem? – kérdezte fenyegető halkan. Jack is felállt az asztaltól.
– Miért? Ki vagy te? – A férfi ellökte magát az ajtófélfától, és közelebb lépett hozzá.
– Megmondjam, hogy ki vagyok? Az apád! Több tiszteletet várok el tőled!
– Majd ha normálisan fogsz hozzám állni, akkor esetleg.
Ted szeme villámokat szórt, majd lenézően megszólalt:
– Miért kéne hozzád máshogy viszonyulnom? Egy senki vagy a szememben!
– Miért? Csak azért, mert az én munkámnak látszatja is van?
– Volt! Ameddig el nem basztad azt is! És most mi maradt neked? Egy nulla vagy!
– Az mondja ezt, aki még nálam is nagyobb balfasz! – ordította Jack. – Nézd mit csináltál a családdal! Miattad hullott szét! Miattad nem jövök! Szánalmas vagy, hogy az autójuk, vagy a bankszámlájuk alapján ítéled meg az embereket! De ne félj, nem én fogok feletted ítélkezni, ezt a feladatot meghagyom a Sátánnak!
Jack választ sem várva, kiviharzott az ajtón. Úgy becsapta maga mögött, hogy az nagyot reccsent. Az indulattól remegő kézzel vette elő a cigis dobozát, és rágyújtott. Pár perc múlva az anyja is kijött hozzá.
– Kisfiam! Ezt most miért kellett? – kérdezte, már-már könyörögve.
– Kérdezd tőle! – intett a ház felé a férfi. – Hozzá sem szóltam, elsősorban nem is miatta jöttem, mert a faszom sem kíváncsi rá, erre ok nélkül belém köt! Fogadjunk, most, hogy már megcsinálta a balhét, elégedetten terpeszkedik tovább a tévé előtt. Őszintén, hogy bírod ezt elviselni? – kérdezte őszinte értetlenkedéssel Jack. Lily fáradtan elmosolyodott.
– Jackie! – Az asszony a vállára tette a kezét. – Majd ha megnősülsz, meg fogod érteni. Attól, hogy apádnak van pár rossz napja, még nem fordíthatok neki hátat. Hiszen, mégis csak huszonöt éves házasok vagyunk.
– Hozzá sem kellett volna menned.
– Hogy mondhatsz ilyet? – A nő szeme elkerekedett. – Akkor nem született volna, ilyen nagyszerű fiam.
– Kár, hogy csak te gondolod így – morogta Jack, miközben lehamuzta a cigijét, majd nagyot sóhajtott. – Megyek, keresek egy motelt. Itt akartam maradni még pár napot, de nem bírnám ki.
– Várjál fiam! Egy motel nagyon drága. Van rá pénzed?
Jack nem szólt semmit. Erre nem is gondolt. Egy árva fityingje sem volt, az anyjától meg szégyellt volna kérni. Lily mélyen a főzőköténye zsebébe nyúlt, és előhúzott egy köteg százdollárost. Jack felé nyújtotta.
– Tessék! Fogadd el!
Jack a szemébe nézett, majd némi habozás után, elvette tőle, és elrakta a pénzt.
– Köszönöm! – mondta szemlesütve.
– Semmiség – legyintett Lily, és búcsúzóul megölelte. – Azért, ugye jössz még?
Jack némán bólintott, bár maga sem tudta, hogy akar-e egyáltalán a jövőben Davenportba menni. Az asszony egy puszit nyomott az arcára, és hevesen integetett, mikor az autó kikanyarodott az útra. Jack mintha egy könnycseppet látott volna az anyja szeme sarkában, amikor a visszapillantó tükörből hátra nézett.
A legközelebbi motelben szállt meg, és előkészítette a megfelelő fegyvereket. Bár ha elvágja a farkas torkát, az is megteszi, csak ahhoz közel kell menni hozzá, és nem biztos, hogy az szerencsés lenne. Megtöltötte a pisztolyát a klasszikus ezüst golyókkal, miközben magában elmosolyodott.
Kiskorában úgy vélte, hogy csak a meseírók találták ki az „ezüst-megoldást”, és ő lepődött meg a legjobban azon, hogy tényleg működik.
Úgy tervezte, hogy először a gyilkosság helyszínén kezd, csak nehogy fenn akadjon a rendőrök hálóján. Fekete melegítőt vett fel, rá fekete kapucnis pulóvert, és hogy teljes legyen a kép, fekete cipőt húzott. Remélte, hogy bele fog olvadni a környezetébe.
Az éjszaka leple alatt kisurrant a szobájából, le a lépcsőn, ki az utcára. Az erdő felé igyekezett. Sebesen szedte a lábait, próbált mindig árnyékban maradni, kikerülve az utcai lámpákat, ami nem is tűnt olyan egyszerűnek. Mikor elérte az erdő szélét, macskaléptekkel behatolt a sűrűbe, aztán fürgén felmászott egy fára, majd felvette megszokott figyelőállását. Hosszú órákon át gubbasztott, már a lábai is elgémberedtek, a hasa pedig éhesen megkordult, mikor neszre lett figyelmes. Az egyik fatörzs takarásából, egy bozontos emberforma settenkedett elő. Hú, de ocsmány vagy, barátom! Jack elfintorodott. Biztosan éhes, akárcsak ő! A férfit elkapta a hányinger. Nesztelenül lejjebb mászott, a tekintetét egy fél másodpercre sem véve le a lényről. Mikor tisztes távolságba került a licantroptól, leugrott az alsó ágról. Ruganyosan ért földet a puha mohával bélelt talajon, ami elnyelte a zajt. A lény így is megtorpant, és a fülét hegyezte. Jack gyorsan egy törzs mögé húzódott. A farkas-forma folytatta az útját, a férfi pedig hangtalanul követte. Megfeszítette az izmait, hogy időben el tudjon rejtőzni, ha arra kerülne a sor.
Nem sokára, a távolban egy épület körvonalai bontakoztak ki előttük. Úgy látszott, a farkas éppen oda tart. Az épület egy romos lakóház lehetett régen, mélyen az erdő közepén. Félig leszakadt ajtaja mögött eltűnt a négy lábon ügető farkas. A férfi előhúzta pisztolyát, remegő kézzel megmarkolta, majd kalapáló szívvel ő is besurrant a házba. Odabent teljes volt a sötétség. Saját lélegzetvételén kívül más zaj nem hatolt a fülébe.
Az idegőrlő másodpercek akár óráknak is tűnhettek volna. Előreszegezett pisztollyal állt mozdulatlanul a semmi közepén, és már kezdte megbánni, hogy eljött. Jacknek ideje sem volt megijedni, máris megtámadták. A sötétből mindenhonnan állatias morgás hallatszott, amitől minden hajszála az égnek meredt. Éppen átfutott az agyán a menekülés gondolata, mikor ráugrottak a hátára, és a földhöz nyomták. A fegyver kiesett a kezéből, olyan szerencsétlenül, hogy fekve, el sem érte. Körbe vette a falka. Szidta magát az ostobaságáért. Önként felkínálkozott. Már a nyakán érezte a forró leheletet, mikor egy nagy durranás rázta meg a házat. A négy mancs nyomása a hátáról eltűnt. Nem tudta, hogy ki a titokzatos megmentője, de nem is érdekelte nagyon. Azonnal felpattant, majd magához vette a pisztolyt. Most már mindegy volt, hogy sötét van-e, vagy világos. Felkattintotta elemlámpáját. Amit látott, az cseppet sem nyugtatta meg. A lámpa fényköre több mint egy tucat licantropra esett.  Felborzolták szőrüket, úgy morogtak felé, ám a váratlan támadás az ő sorfalukat is megbontotta. Riadtan kapkodták a fejüket, az orvlövész helyzetét keresve, ám esélyük sem volt. Sorra buktak fel, a beléjük fúródott lövedékektől.
A férfi szintén tüzet nyitott rájuk. A rövid, ám annál véresebb leszámolás után körbenézett. Az egyik korhadt tetőgerendáról egy nő ugrott le, olyan ügyesen, hogy azt akármelyik macska megirigyelte volna. Lófarokba fogott hosszú szőke haja, karcsú derekát csapkodta, zöld szeme szinte világított a sötétben. A testét, tetőtől talpig sár borította. Meg sem lehetett állapítani, hogy mi van rajta, és hogy az milyen színű. Nála is pisztoly volt, amit most a nadrágja övébe dugott. Jack is így tett.
– Idióta! Mégis mit gondoltál? Hogy majd nyugodtan besétálhatsz ide egyedül? Kiszagoltak, balfácán!
Jack, a nem várt események hatására csupán pislogni tudott. Kellett neki pár perc, mire felfogta a történteket.
– Mit nézel? – kérdezte ingerülten a lány. – Azonnal el kell tűnnünk innen!
– És a testekkel mit csináljunk? – Jack egyszerre visszanyerte a hangját.
– Az már nem a mi dolgunk – legyintett az idegen.  – Ugye nem nyúltál semmihez? Nehogy itt hagyd az ujjlenyomatodat!
Jack megrázta a fejét. A lány bólintott, majd a férfit megkerülve kilépett az éjszakába. Jack követte.
– Megkérdezhetem, hogy ki vagy te?
– Számít ez? – kérdezett vissza a lány.
Jack alaposan szemügyre vette hátulról, aztán elmosolyodott. Ki hitte volna, hogy szép lányokkal is találkozhat az ember egy ilyen kaland közben!
– Én Jack Harris vagyok – mutatkozott be, bár sejtette, hogy ez nem érdekli túlzottan beszélgetőtársát. Meglepetésére a másik válaszolt.
– Alexandra Grey.
– Szép a neved Alexandra.
– Csak Lexi! Ha már annyira barátkozni akarsz.
Jack szélesen elvigyorodott. Volt már dolga ilyen makacs nőkkel.
– Hát jó, Lexi. Mit csinál egy ilyen csinos hölgy, az éjszaka közepén egy elhagyatott erdei házban?
– És mit csinál egy ilyen hozzá nem értő tuskó, este egy kihalt erdei házban?
– Mindig ilyen aranyos, és bájos vagy az idegenekkel?
– Csak azokkal, akik a hozzá nem értésükkel meg akarják öletni magukat! Na, hadd halljam! Mit keresel itt? Ha nem lettem volna, akkor most nem beszélgetnénk, azt ugye tudod!
– Követtem egy licantropot.
– Ez a magyarázat?
– Igen, ez!
– Hajtó vagy? – Lexi megtorpant, és felé fordult a sötétben. Jack bólintott. Lexi rosszallóan megcsóválta a fejét.
– Manapság már mindenki az lehet? – morogta. – És mikor kezdted? Egy hete?
– Kábé 2 éve.
Lexi horkantott egyet.
– Csoda, hogy még élsz – jegyezte meg lekicsinylően, majd a tuskókat kerülgetve folytatta tovább az útját.
– Te is hajtó vagy? – ámuldozott a férfi.
– Ja! Ez miért olyan meglepő? – kérdezte harciasan Lexi.
– Csak azért, mert nem valami nőies meló. – Lexi elhúzta a száját. Egyre ellenszenvesebb volt neki az idegen. – Miért választottad ezt az életet?
– Na, álljunk meg egy szóra! Egy: nem én választottam, kettő: nekem van normális életem is, normális munkával!
A lány teljesen kikelt magából. Jack megadóan felemelte a kezét, jelezve, hogy megértette. Kiléptek az erdőből, most már az aszfaltot taposták.
– Hogy-hogy nem te választottad? Ezt hogy érted?
– Apám, és anyám is hajtók voltak. Beleszülettem, így neveltek.
– Szívás – mondta Jack. – Amúgy, itt élsz, Davenportban?
– Mi ez a sok kérdés? Hagyjál már! Nem akarok bájcsevegni veled. Amint elérünk a motelhez, szerencsére elválnak útjaink!
– Melyik motelben szálltál meg?
– A Pannoniában – hangzott a kelletlen válasz. Jack elvigyorodott.
– Képzeld, hogy én is! Ezt aztán jól beszoptad! – kurjantotta kajánul.
– Nem muszáj ám beszélgetnünk.
Ezek után a lány bezárkózott, és legközelebb csak a motel előcsarnokában szólalt meg:
– Lefekszem – suttogta, nehogy felébressze a mélyen hortyogó lakókat.
– Örülök a találkozásnak – mosolygott Jack, majd még szélesebben vigyorgott, a nő kimért válaszát hallva:
– Én meg nem! Na, jó éjt! – Lexi sarkon fordult, majd eltűnt a földszinti szobák egyikében.
Jack jól megnézte, melyik ajtón megy be, aztán ő is felsurrant a harmadikra, ruhástul elnyúlt az ágyon. Hamar elaludt.

2 megjegyzés:

  1. Micsoda tökös csaj :D Bírom ezt a Lexit ;) Amúgy egyre jobban érzem azt, hogy Jack tényleg olyan Dean-es :D imádom^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reméltem, hogy vissza tudom adni a karaktert :P Lexit én is bírom :D

      Törlés