2015. június 16., kedd

IV. fejezet, 16. rész

Sziasztok! :) Most, hogy már kellőképpen lelombozódtam a továbbtanulásomat illetően, fel is raknám a beígért következő részt! Ismét visszaugrunk a jelenbe, Benékhez, és egy rövidke rész erejéig megismerhetjük Mary egyik barátnőjét is. Ez a rész rövidke lett nagyon, ezért a szokásos három nap kihagyással érkezem a következővel! :) Jó olvasást!
Puszi <3

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Két óra elteltével, Ben lefékezett Bess háza előtt. Az úton nem nagyon esett szó Mary és ő közte. Az asszony még mindig mérges volt a férjére, viszont bízott benne, tehát ha Ben azt mondta, hogy meg fogja találni Jacket, akkor Mary tudta: így is lesz.
Bess már az ajtóban toporgott, sugárzó kislányos mosollyal az arcán. Csillogó szemmel kísérte be őket a házba, ami nem csupán kívülről tűnt kicsinek. Mary kínosan érezte magát. Nem volt benne biztos, hogy több személyre tervezték az épületet, hiszen minden olyan szűk volt. A konyha, a folyosók, a nappali, és volt egy olyan sejtése, hogy a hálószobák sem sokkal nagyobbak.
Dél fele járt az idő, a konyhát betöltötte a sülő kolbász illata.
– Üljetek csak le! – mutatott Bess, a konyhaasztal mellett árválkodó két székre.
– Igazából, nekem már indulnom is kéne – motyogta Ben, miközben lopva Maryre pillantott. A nő nem viszonozta, mereven bámult maga elé.
– Ajjaj! Milyen rossz a kedvetek – csóválta a fejét a házigazda, aztán széles vigyorral hozzátette: – De nem baj! Van süti, direkt nektek sütöttem!
Bess tett egy félfordulatot, majd a pult alól előhúzott egy hatalmas tálat, tele minden finomsággal.
Ben még mindig a konyhaajtóban toporgott, Mary ezzel szemben leült az egyik kemény székre, és szótlanul az ujjai közé csippentett egy fehér hókiflit.
– Naaa, Benny! – duruzsolta Bess. – Ne kéresd már magad.
Ben elhúzta a száját, és ő is leült, inkább, minthogy hallgatnia kelljen Bess mézes-mázos hangját. Beleharapott az egyik hókiflibe.
– Na, meséljetek gyermekeim! Évek óta nem hallottam felőletek. Jól megvagytok?
– Persze! – vágta rá Mary, mire Ben enyhén felhúzta a szemöldökét. – Csak gondoltam, meglátogatlak. Ben nagyon el van úszva a munkájával, nem szeretném zavarni.
Mary hihetően adta elő a sztorit, már Ben is majdnem bevette, hogy csupán erről van szó.
– Azaz átkozott meló – ingatta a fejét szomorúan a férfi. Bess együtt érzően pislogott rá.
– Megértelek, Benny! – bólintott komoran. – És te, Mary? Mit dolgozol? Még mindig az apád vállalkozását csinálod?
– Nem. Már régen eladtam, még mikor Appletonba költöztünk. – A nő hangjából kiérződött az enyhe szemrehányás. – Nem tudtam volna átköltöztetni az üzleteket, ám a mindennapos átjárást sem lehetett volna megoldani.
– Igen, igen – hagyta helyben Bess. – Pedig ruhaboltok mindenhova kellenek!
– Sajnos így alakult – vonta meg a vállát Mary. – Annak már lassan tizenhárom éve.
– Akkor most mivel foglalkozol?
– Munkanélküli vagyok.
Bess ezt hallva szánakozva pillantott rá, aztán egy csapásra felderült az arca.
– De hát, ha van egy jól kereső a családban… – mosolygott Ben felé.
– Inkább mesélj te! – indítványozta Ben, mert eléggé zavarba ejtőnek érezte a helyzetet.
– Én még mindig eladó vagyok, egy butikban – vigyorgott a nő, és olyan arcot vágott hozzá, mintha ez lenne a legjobb munka a világon. – Szeretek ott lenni. Meghallgatom az embereket, ráadásként még tanácsokat is osztogatok. Elmehetnék akár divatdiktátornak is!
A kijelentése egy kicsit furcsán hangzott, mivel Bess soha sem követte a trendet. Mary most végignézett a nő kinyúlt melegítő felsőjén, zsírfoltos, agyon foldozott nadrágján, borzas haján, és kínosan elvigyorodott.
– És a család?
– Család? Nem akarok gyereket, ha erre gondolsz – mosolygott Maryre. – A családdal csak a baj van. Amúgy is, elvagyok én egymagamban! Persze a férfiak jönnek, aztán el is mennek. – Halk kis kacajt hallatott. – Nem akarom lekötni magam.
– Értem – mondta Mary, bár egyáltalán nem értette. Ő már az oviban eldöntötte, hogy sok gyereket akar, akikre vigyázhat, akikkel törődhet. Ben elvett még egy hókiflit a megpakolt tálcáról, majd lassan felegyenesedett.
– Nekem most már tényleg mennem kell – szólt határozottan. – Köszönöm a sütiket, meg a szívélyes fogadtatást, de sok még a dolgom. – Maryhez fordult. – Válthatnánk néhány szót?
A nő kelletlenül bólintott. Ben elköszönt Besstől, aztán az asszonnyal a nyomában kisétált az utcára, ami kihalt volt, mint általában.
– Mit akarsz, Ben? – szegezte neki a kérdést Mary.
– Csak normálisan el akartam búcsúzni tőled. Szerettem volna bocsánatot kérni ezekért a kellemetlenségekért, de meg kell értened, hogy így lesz a legjobb! – Mary összefonta karját a mellkasa előtt. – Nem akarok úgy elmenni, hogy tudom: haragszol rám. – A férfi megérintette, és jó jelnek vette, hogy Mary nem húzódik el tőle. Az asszony szeme megtelt könnyel.
– Rettenetesen aggódok – mondta Mary rekedten. – Veled együtt akartam volna megoldani a problémát, ehelyett most rághatom itt a körmömet, és hallgathatom Betépett Bess unalmas történeteit.
Ben halkan felnevetett. Bessre még akkor akasztották rá a „betépett” jelzőt, mikor Rock Springsben laktak, ugyanis a nő mindig úgy mosolygott, mintha állandóan füves cigit szívott volna.
– Ígérem, drágám, hogy nem lesz semmi baj! A szavamat adom! – Ben szorosan átölelte feleségét. A nő nem válaszolt. – Mindenképpen hívni foglak!
Megcsókolta. Olyan hevesen tapadt Mary szájára, mintha soha többé nem akarná elengedni, aztán mégis megfordult és a Dodge-hoz lépett.
– Szeretlek! – mondta.
– Én is szeretlek! – Maryből kitört a sírás.
A férfi nem ment oda megvigasztalni, helyette beszállt a kocsiba, és gázt adott. A visszapillantó tükörből sokáig nézte Maryt, és imádkozott, hogy ne ez legyen az utolsó emléke róla.

Rawlins irányába kanyarodott. Már vagy félórája elhagyta Rock Springset, mikor megcsörrent a telefonja. Ügyetlenkedve kikaparta a zsebéből, majd felvette.
– Mondjad, Charlie!
– Most hívott Jack Davenportból. Lexinél van!
– Ez nagyszerű! – mosolygott Ben, először azóta, hogy ott hagyta Maryt Bessnél. – Mikor hívott?
– Pár perce. Azért siess!
– Oké, köszi! Amúgy nem említette véletlenül, hogy én is kerestem?
– Nem. – Ben elhúzta a száját. Jellemző! Jack még mindig pipa rá…
– Köszi, még egyszer! Pár óra, és odaérek.
A férfi bontotta a vonalat. Lexinél… Mit keres Lexinél? Ben azt hitte, hogy már nem érdekli a barátját, a nő. Vagy tévedett volna? Sok minden megváltozhatott pár év alatt, esetleg újra össze is jöhettek. Elvigyorodott. Az biztos, hogy sok minden változott, de Jack a régi maradt.

Lexi az első percekben megnyerte magának a férfit, amikor megmentette az életét… Éppen licantropra vadászott, csak azt nem vette számításba, hogy ahol egy felbukkan, ott van több is. Így tehát szépen belesétált egy egész falkába, és csupán a puszta szerencséjének köszönhette, hogy az utolsó másodpercben váratlan segítséget kapott, máskülönben biztosan széttépték volna.

2 megjegyzés:

  1. Halihó :) ez egy elég rövidke rész lett, De azért gondoltam hagyok valami nyomott magam után :) Mikor lesz újra Jack szemszög? :D asszem ő az egyik kedvencem. A pókerezős fejezet után mindenképpen^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj, de édes vagy :3 Pont most lesz, a következőben, már fel is raktam :3 Köszönöm, hogy írtál, csillagom <3 :$ Imádlak! :)

      Törlés