2015. május 4., hétfő

Második díjam (az általam díjazottaknál plusz infók :P )

Sziasztok! :) Megkaptam a második díjamat, ami hagyományos (hála az égnek). Kevesebb macerával jár, és a kitöltése nem vesz el órákat az életemből :) Azóta két embertől is bezsebeltem egy Dorothy díjat, úgyhogy az elkövetkező napokban azokra igyekszem válaszolni. A következő rész pénteken érkezik, ne feledjétek! Ezeket a díjakat majd összegyűjtöm az oldalsávba, hogy ne itt "foglalják" a helyet, csak arra is még időt kell szakítanom. 
Nos, akkor lássuk is:
Elsősorban megköszönöm Lorának, hogy gondolt rám! :)

10 dolog magamról:

1. Imádom az állatokat, mondhatni állatvédő is vagyok.
2. Nyolc éves korom óta próbálkozok az írással.
3. Lassan egy éve, hogy blogolok, kisebb-nagyobb sikerrel.
4. Komoly szándékaim vannak az írással kapcsolatban, nem csupán hobbiként tekintek rá.
5. Van egy hörcsögöm, három nagy nyulam (a büszkeségeim!), és két kutyám :$
6. Szabadidőmben (már ha van) zenét hallgatok, és a rengeteg sorozatomat követem nyomon.
7. Jelen pillanatban is több kis-illetve nagyregényen dolgozok (lassan halad a munka mellett).
8. Kissé antiszociális vagyok, és felettébb szókimondó, őszinte.
9. Nem is olyan könnyű magamról írni, erre csak most jöttem rá :)
10. A Démoni hordán három évig dolgoztam (eddig ez a rekord).

Válaszaim:

1. Mi a legnagyobb vágyad? Az, hogy úgy haljak meg, tudom: minden tőlem telhetőt megtettem, kihoztam magamból a maximumot.
2. Hol szeretnél lakni? Elsősorban külföldön, Richmondban. Már meg is néztem magamnak a környéket :)
3. Hány blgood van jelenleg? Tervezel újakat? Csupán ez az egy blogom van, és igen, tervezek még. Éppen egy Teen wolf fanfictiont írok, azt szeretném majd a "nagy közönség" elé tárni, ha készen lesz.
4. Mi a kedvenc művészeted? Mindegyik! Bár nem tudom festeni, rajzolni, elnézegetnék egy festményt egész nap :) Ugyan ez a zenével is, az írást pedig gyakorlom is.
5. Játszol hangszeren? Ha igen, melyiken? Nem, nem játszom, bár nagyon jó lenne zongorázni :) 
6. Ha lenne egy kívánságod, mit kívánnál? Azt, hogy megszűnjön a gyűlölködés, és ármánykodás a világban. Az emberek boldogok legyenek, és bizalommal fordulhassanak a másik felé.
7. Melyik a kedvenc állatod? Az összes, a repülő rovarokat leszámítva. Nem is tudnék kedvencet mondani. :)
8. Szereted a rejtvényeket? Igen, van is egy nagy rejtvénykönyvem! Ha az időm engedi azt szoktam fejtegetni, eddig már hármat kivégeztem :) (300 oldal körül mozogtak)
9. Megszeretnél házasodni? Egyszer lehet, bár számomra még ijesztő a gondolat is :) Pedig már nem vagyok annyira fiatal, sokan az én koromban anyukák... (22 vagyok)
10. Mi a véleményed a fanfictionokról? Ez egy jó kérdés, mert nem szeretem őket, annak ellenére, hogy én is írok. Meg mondom, miért. Nagyon sokan félreértelmezik a fanfiction szót. Nálam ez azt jelenti, hogy kiragadok egy szereplőt, egy adott környezetből, és azzal kezdek egy új történetet. Sok helyen láttam, hogy sorozatból írnak ff-et, és szinte szóról szóra a már meglévő sorozatot posztolják a blogra, ami nem ritkán még rossz is. Szóval én nem olvasok fanficet.

Kérdéseim:

1. Minek a hatására kezdtél el írni? 
2. Mióta írsz, illetve vezetsz blogot?
3. Miért kezdtél bele a blogolásba?
4. Mik inspirálnak?
5. Miket írsz? Verseket, novellákat, regényeket?
6. Hogyan alkotsz? Zárkózottan, senki sem olvashatja el, csak ha már elkészült, vagy nyitottan?
7. Mik a kedvenc blogjaid?
8. Mi a véleményed azokról a bloggerekről, akik csak azért nyitnak blogot, hogy legyen nekik?
9. Szoktál vlogokat nézni? Ha igen, melyikeket? Ha nem, miért nem?
10. Mik a kedvenc filmjeid, és miért?

Akiknek küldöm:

Verának, mert megérdemli!-Afraid of...
Mirandának-Born to die
Payne-nek-Te vagy a végzetem
Nillának, akármennyire is nem hajlandó kitölteni, azért kapja, mert imádom!-Málnaízű Te
Sophie T-nek, megtoldva egy ígérettel, hogy most már tényleg sort kerítek az ő blogjára is, mert érdekel!-Háromlábú Bulldogok
Kingának, mert a közeljövőben ismét nekiveselkedek majd az írásának :) -Üzenem...
Dorothynak, az egyedi ötletéért, ráadásul meg is érdemli-Die Verfluchten
Ropinak a kitartásáért, amiért töretlenül ír, és már megannyi fejezetet hozott-Szerelem a neten
Sarinának, a fenomenális ötleteiért, és azért, hogy bele mer vágni velem egy nagyobb volumenű regénybe!-R.E.P.E.A.T
Salerának, mert megfogadta a tanácsaimat, és mert felcsigázta az érdeklődésemet, továbbá bátorításképp-A remény Fénye



4 megjegyzés: