2015. május 9., szombat

Csipkeróza-Csipkerózsika fanfiction (?)

Sziasztok! :) Ahogy ígértem, meg is hoztam a második novellát. Gyorsan átolvastam, kigyomláltam belőle, a gaz módjára elszaporodott "és"-eket, de még így is bőven akad belőle, ezért előre is bocsánat. A novellát közel egy éve írtam, ami látszik is rajta szerintem, viszont arra ideális, hogy mosolyt csaljon, az abszurd elképzelés az arcotokra :) Egy pályázatra írtam anno, és sehanyadik sem lettem vele, nem véletlenül :P Abból a kérdésből indultam ki: Csipkerózsika száz esztendeig aludt. Hogy lehetséges az, hogy eközben semmit sem változott? Egy napot sem öregedett. A további undorító kérdésektől megkíméllek titeket, ami egy huzamosabb ideig, mozdulatlanul fekvő ember fizikai, testi állapotára vonatkozik :D Szerintem tudjátok, mire gondolok. Na, ebből jött az ötlet. 
Claire története pénteken folytatódik, egy igen hosszú résszel érkezek akkor, amit előrelátóan két részre fogok bontani, hiszen nem várhatom el senkitől, hogy egyhuzamban olvasson el közel tíz oldalt, főleg nem egy olyan design mellett, ami szemfájást okoz :/ (már dolgoztam rajta, de csak felbosszantott, így hagytam a francba). Szóval, az első fele csütörtökön esedékes, a második pénteken. 
Köszönöm, ha elolvastad ezt a hosszú bevezetőt! Térjünk is rá a novellára :) Jó olvasást! Véleményeknek még mindig örülök, nem tudom eléggé kihangsúlyozni! :)   
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ 

Csipkeróza - Csipkerózsika átirat


Az ódon kúria a kicsi falu mellett terült el. Már több mint száz éve, nem lakott benne senki. A falusiak sokat fantáziáltak az elhagyatott kastélyról, de mivel babonásak voltak, senki nem mert a közelébe menni. Élénken élt még bennük a legenda, amit az anyukáik, és azoknak az anyukáik meséltek. A monda szájról szájra terjedt, miközben a palotát benőtte a gaz. A hatalmas kétszárnyú ablakok sárgulni kezdtek, a vaskaput megette a rozsda. Pár évtizeddel ezelőtt pletykák tucatjai kaptak szárnyra a faluban. Egy hat éves forma kisfiú elmerészkedett a palota vaskapujához. Amikor hazaért, rémülten hadarta a szüleinek az ott látottakat:
– Valami, vagy valaki lakik a házban! – mondta remegve.
– Ne beszélj badarságokat – torkollta le az anyja. – Több mint száz éve annak, hogy ott utoljára élet volt.
A kisfiú, Auguszt Cruza, azonban tudta mit látott. Soha nem felejtette el az élményt. Még tíz év után is tisztán emlékezett rá, mintha csak tegnap lett volna. Amint akadt egy kis szabadideje, dobogó szívvel lépett be a helyi könyvtár ajtaján. Rengeteg könyvet kellett átnyálaznia, mire rátalált a történetre.
1905. augusztusa. Így kezdődött az írás.
A Cornea-család tragikus története címet viselte a hatodik fejezet. Auguszt gondolkodás nélkül, kapkodva odalapozott. Hallott már a Cornea-családról történelem órákon, és a falusiak is suttogtak ezt-azt. A vastag bőrkötésű könyv, azonban a teljes történetüket mesélte el.
A család sok száz éves múltra tekintett vissza. A falu alapítói között is helyet kaptak, még a ’600-as években. Fényűző birtokaik, kastélyaik, mágnesként vonzották az előkelőségeket, grófokat, bárónőket. Rendszeresen tartottak díszes partikat, ahova nem csupán az előkelők kaptak meghívást, város szerte híresek voltak a vendégszeretetükről. A legemlékezetesebb partit, 1894-ben rendezték, mikor bemutatták a gyönyörű lányt, az új családtagot a nagyközönségnek. Ébenfekete haját folyton kiengedve hordta, csipkés ruhákba bújtatott karcsú, magas termetét sok asszony irigyelte. Róza Cornea lába előtt hevert az összes férfi, de ő kimérten elutasította a kérőket. Nem kellett hozzá sok idő, és az egész falu, a „csipkés ruhás Rózáról” beszélt, így hamar rajta is ragadt a név: Csipkeróza.
A szépséges Róza megjelenését követően, felütötte a fejét a faluban az erőszak. Az emberek rettegni kezdtek. Egy éjjel járó szörnyetegről suttogtak. A gyilkosságok megszaporodtak. Senki sem érezte magát többé biztonságban. Nem tudhatták, hogy mit hoz a reggel, ki lesz a következő áldozat. Bár a holtesteket soha nem találták meg, az emberek biztosak voltak abban, hogy egy vérszomjas gyilkos járkál közöttük. Elkeseredettségükben Cornea-ékhoz fordultak. Befolyásos család lévén, a falusiak utolsó mentsvárát jelentették. Amint a család feje, Harlám Cornea a kezébe vette az irányítást, mindenki megkönnyebbült. Igaz, hogy a merényletek tovább folytatódtak, ám Harlám a túlélőket csodával határos módon, képes volt meggyógyítani. Ingyen tette, semmit nem volt hajlandó elfogadni. Aztán 1905. augusztus 10-ének éjszakán, az egész család szőrén-szálán eltűnt. Az emberek meg voltak róla bizonyosodva, hogy a gyilkos így akart bosszút állni Cornea-ékon, a segítségnyújtás miatt. Azonban a merényletek, a család eltűnésével véget értek. Csupán a gyász emlékeztette a falusiakat a mészárlásokra.
Auguszt becsukta a könyvet, és mélyen a gondolataiba mélyedt. Aznap sötétedéskor ismét elsétált az egykori Cornea-birtok előtt. Nem tapasztalt semmi különöset a repkénnyel benőtt palotán. Többször is lassan elhaladt előtte, mikor fájdalmasan görcsbe rándult a gyomra. Az egyik emeleti szobában fény pislákolt! A fiú megrázta a fejét, és sietősen tovább állt. Biztosan csak képzelte! Ezzel nyugtatta magát. Otthon senkinek nem szólt az esetről.

Ezalatt a Cornea-birtokra leszállt a bársonyos éjszaka. Csillagok milliói ragyogtak fel az égen. Az ódon palota kapuja résnyire kitárult, és egy magas, vékony teremtés lépett ki a gazos udvarra. Róza mélyet szippantott az esti levegőből, és elmosolyodott, kivillantva éles fogait. Szája szegletében vér csillogott.
– Kislányom! – szólt egy lágy hang.
Róza hátrafordult. Harlám megállt a küszöbön.
– Tudod, hogy nem jöhetünk még ki. Nem kelthetünk feltűnést.
– Annyira éhes vagyok – húzta el a száját Róza.
– Gyere be! – mondta az apja, azzal eltűnt a hatalmas előszobában. A lány kelletlenül követte. Egy molyette pamlagon egy félig ájult férfi feküdt.
– Szerencse, hogy ez a turista erre járt. A belém döfött karótól még mindig sajog a mellkasom – mondta egy fiatal nő.
– Anya, kérlek – Rózának csillogott a szeme, ahogy a turistára pillantott.
Víta Cornea előzékenyen bólintott, és felállt a helyéről. Harlám, felé intett. Míg Róza az alélt férfi fölé hajolt, a két szülő elhagyta a szobát. Felmentek az emeletre, és benyitottak egy tágas helyiségbe, ahol csupán egy gyertya szolgált némi fénnyel.
– Víta – kezdte a férfi. – Egy évszázad telt el, de Róza éhsége nem csökkent, egy kicsit sem.
– Hiszen csak most ébredt. Legyél vele elnéző – csitította az asszony.
– Nem akarok megint utána takarítani – halkította le a hangját Harlám. – Tudod, mennyi bosszúságot okozott nekünk a lány. Meg kell húzódnunk, és hamis biztonságérzetet keltve, ismét meg kell nyernünk magunknak az embereket. Csak így élhetünk túl. Belőlük táplálkozunk, muszáj jóban lennünk velük, a közelükbe férkőznünk. Róza viszont túlmegy minden határon. Veszélyezteti a családunkat, és a fajunk fennmaradását, ha továbbra is űzi a kis játékát. Ezúttal kordában kell tartanunk! Nem támadhatja a falusiakat. Ismét eluralkodna a káosz.
– Mondd, Harlám! Már megbántad, hogy befogadtuk?
Harlám erre nem válaszolt, ugyanis felfigyelt az elkorhadt lépcsőfokok nyikorgására, aztán kisvártatva Róza jelent meg az ajtóban. Letörölte az álláról a még friss vért, miközben közömbösen nézett „szüleire”.
– Meghalt – jelentette színtelen, már-már közömbös hangon. – Viszem a temetőbe.
Elindult, aztán félúton visszafordult.
– Ja! Rendbe kéne hozni a házat. Rettenetes a bűz, és mindenhol pókhálókba botlok.
A szülők egymásra néztek. Némán bólintottak, majd elhagyták az emeleti szobát. Most már Víta is igazat adott férjének. Ha Róza visszatér a temetőből, alaposan el fognak vele beszélgetni.

Róza felöltötte elmaradhatatlan csipkés ruháját, a vállára kapta a férfi tetemét, akárha egy tollpihe lenne, és a temető felé vette az irányt. Percek alatt kiásta a gödröt a testnek, hanyagul beledobta, végezetül rákaparta a földet. Leporolta a kezét, mielőtt végigsimított volna a ruháján. Ő is érezte még a szívébe szúrt karó helyét, és megfogadta, hogy az összes, két lábon járó véredény meg fog fizetni, a szakácsuk támadásáért. Az égre emelte a szemét, szélesen elvigyorodott. Csipkeróza visszatért!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése