2018. december 15., szombat

8. fejezet

Sziasztok! :) Meghoztam a következő fejezetet, ami egy kicsit szenvedélyesre sikerült, ám nem biztos, hogy jó értelemben :D Bálint féltékenysége kicsúcsosodik, és ezáltal olyan mélyre löki a kapcsolatukat, amiből nem biztos, hogy a két szereplő egyhamar kilábal. Jó olvasást kívánok hozzá!
Puszi: Anett

8.
Bálint
„Egy szemét kurva vagy!”

Az egynapos mennyország akkor vált pokollá, amikor a faszkalap betette a lábát a boltomba. Ölelgette, fogdosta Adrit, jó hogy nem hugyozta körbe, hogy megjelölje a területét. Kibaszott nehezen fogtam vissza magamat; legszívesebben letéptem volna a pofáját a helyéről. A végén már azért mentem ki cigizni, hogy ne kelljen őket bámulnom. Majdnem egész éjszaka nem aludtam, mert folyton agyaltam. Igaz, hogy Olgával a múlthét faszán alakult; mintha kicserélték volna, egy vita nem volt, talán még normálisnak is mondtam volna, aztán jött Adri, és úgy viselkedett velem, mintha lenne nála esélyem. Összezavarodtam; egyértelműen még mindig többet éreztem iránta, mint Olga iránt, minden ellenére. A maradék eszem is elment, amikor le akartam smárolni az exemet. Majdnem elbasztam a kapcsolatomat, de esélyes, hogy az már enélkül is el van baszva. Ha akkor nem szól közbe Adri mobilja… Felmordultam a járdán, és mélyet szívtam a cigiből a bolt előtt. Nem csak a csókról volt itt szó. Képes lettem volna megfektetni úgy, hogy közben egy tizedmásodpercre sem jut eszembe a csajom. Ez jelentette a legnagyobb problémát.
Ismét beleszívtam a cigibe, és dühösen pillantottam keresztül a kirakat üvegén. Pont rájuk láttam. A lány már megint hagyta, hogy tapizza a faszi. Akkor az előző este, előző nap mi volt? Ezért akartam kurvára távol tartani magamtól az elején, mert tudtam, hogy úgyis én szopom meg. Tessék! Most aztán benyeltem a nagy faszt tövig. Ő erőszakoskodott, bújt a kanapén és rángatott be maga mellé az ágyba. Ha nem csinálja, akkor én sem közeledek, ez kurva egyszerű. Miért csinálta? Miért? Már órák óta ezen kattogtam, de rohadtul nem lettem okosabb, nem jöttem rá. Tegnap azt hittem, hogy majd’ megdöglik értem. Mellette hevertem a szőnyegen, dumáltunk a közös emlékeinkről; ott és akkor megint beleszerettem. Nem akartam, csak úgy jött az érzés, én meg nem nyomtam el azonnal. Legszívesebben ordítottam volna. Ilyen elsöprő, pusztító féltékenységet még soha a büdös életben nem éreztem. Megint feléjük pillantottam. Ezt kurvára benéztem, állapítottam meg újra mérgesen, majd szívtam a cigiből.
Most vágta el magát nálam végleg. Ideje lenne már elfelejtenem a gecibe. Nem leszek a csicskája, egy olyan balfasz, aki pótolja a kanját, ha az éppen nincs kéznél. Kurvára nem leszek második! Senki nem tudott úgy tökön rúgni, mint ő. Régen is, és most is. Abban a pillanatban is úgy éreztem magamat. Hányingerem volt, görcsölt a hasam az idegességtől. Még a cigi sem segített ebben az állapotban. Tudtam, hogy ma ringbe szállok Andrissal; az sem érdekelt, hogy hogyan fogok kinézni utána. Biztosan nem kímél majd, de leszartam.
Szívtam egy utolsót a cigiből, aztán elnyomtam és beléptem az ajtón. Olyan nyugodtan szólaltam meg, ahogyan csak tudtam.
– Folytatjuk a melót?
Igyekeztem leszarni, hogy a fasz éppen Adri lábát simogatta, ahogy a lány az ölében ült. Adri felnézett rám, és azonnal felpattant a helyéről. Ugyan, ne hagyjátok miattam abba, gondoltam mogorván. Dugjatok csak előttem nyugodtan.
– Zavarok? Elmenjek? – kérdezte a csávó.
Eddig kibaszottul leszartad, hogy két órán keresztül zavartál, fasszopó.
– Maradj – legyintettem lazán, miután ledobtam magamat a székbe a gép elé. – Legalább gyorsabban végzünk.
Adri csodálkozva pislogott rám. Mit nézel? Te elküldted volna, hogy utána rám mozdulhass, mi? Tele volt a faszom a csajokkal, de úgy gecire. Valamiért úgy éreztem, mintha a paraszt tőlem vette volna el a lányt, mintha az enyém lenne.
A nap hátralevő része úgy nézett ki, hogy a két szerencsétlen mondta nekem, miből mennyi van raktáron, én pedig bevittem a gépbe. Kibaszottul érdekes volt, azt hittem, hogy elalszok. A fele árukészlettel már végeztünk délelőtt, délután nekiugrottunk a másik felének. Azt terveztem, hogy ha Adri itt lesz, piócaként fogok lógni rajta, de most inkább pánikszerűen menekültem volna a közeléből. Nem tudott meghatni, hogy szarul volt, és most már köhögött is a tüsszögése mellé. Úgy kell neki, fulladjon meg! Fertőzze meg a fasziját is, hátha az is beledöglik.
Tele voltam mérgező gondolatokkal. Úgy feszítettek belülről, akár egy buborék. Ennyit arról, hogy csak ketten leszünk, gondoltam sötéten. Bár jobb is így. Akkor még jobban belezúgtam volna, és még nagyobbat zuhantam volna pofára. Az egyik pillanatban még a felhők fölött lebegek három méterrel, a másikban pedig úgy basznak földhöz, hogy alig tudom összekaparni magamat. Ehhez értenek a nők. Reményt adnak a férfiaknak, csakis azért, hogy utána elvegyék, és vigyék a csávó fél életét. Adri kezébe adtam a szívemet, az meg mit csinált vele? Belehajította a húsdarálóba, ami darabokban köpte vissza. Olyan nyálas és romantikus sem voltam még soha, mint tegnap. Deréktól lefelé nem is nyúltam annyiszor, mint ahányszor gondoltam rá. Nem akartam tolakodó lenni, nem akartam rámászni, pedig mennyiszer képzeltem el filmezés közben, hogy a lába közé nyúlok. Gondoltam, hogy nem díjazta volna, meg többet jelentett nekem a lány ennél. Nem úgy kezeltem, mint a többit. Akármelyik másik csajnál megpróbáltam volna, de nála nem.
Beletúrtam a hajamba, miközben a raktár közepén ácsorogtam, és felírtam a macskakaparásommal a füzetbe, hogy mennyi doboz van a csavarhúzószettből. Adri kurva sokat jelentett számomra, hiszen gyűrűt akartam adni neki! Én, Besztercy Bálint! Kész voltam megházasodni. Basszameg! Feladjam, csak így? Mert most van csávója? És, ki nem szarja le? Talán ha beleadnék mindent, visszaszerezhetném. Ránéztem; kár volt. A pöcsös pont akkor szaladt oda hozzá, mint egy pincsi, és csimpaszkodott hátulról a derekába. Görcsösen megmarkoltam a tollat, és elképzeltem hogyan állítom a torkába. De szép lenne! Gonoszul elvigyorodtam, aztán megköszörültem a torkomat.
– Így nem végzünk holnapig se – jegyeztem meg epésen.
A csávó bocsánatkérően felemelte a karját, és visszatért a csavarhúzókhoz. Emelgesd, amíg el nem töröm. Már el is képzeltem. Hú, de elintézném a gyereket! Leütném, bebetonoznám a lábát, aztán irány a Duna; vagy csak simán megkötözném, úgy hajítanám bele. Szélesen elvigyorodtam; faszább ötletem támadt.
– Peti! – szóltam neki, mire mind a ketten felém kapták a fejüket. Adri riadtan, a faszi érdeklődve. – Szoktál edzeni?
– Aha – bólintott. – Futok általában.
– Boksz hogy fekszik?
– Zsákkal néha szoktam azt is.
Zsákkal... Majdnem gúnyosan felhorkantottam. Az kurvára nem ugyanaz, mintha egy olyannal áll ki, aki vissza is üt.
– Mit szólnál, ha délután elvinnélek egy fasza helyre? – Rávigyorogtam, amit tévesen a barátság jelének értelmezhetett, mert felcsillant a szeme és ő is elmosolyodott.
– Hova?
A háta mögött Adri a fejét rázta, de nem is figyeltem rá. Ő átlátott rajtam, tudta, hogy rohadtul nem haverkodni akartam.
– Bokszolni. Na, benne vagy? Kihívnálak egy barátságos meccsre.
– Miért?
Féloldalas mosolyra húztam a számat.
– Biztosra akarok menni, hogy aki a nővérem mellett van, az meg tudja védeni, és nem egy puhapöcs. – Hallgattam, aztán felvontam a fél szemöldökömet. – Ugye, nem vagy az?
Peti kihúzta magát.
– Nem vagyok! – jelentette ki határozottan.
– Nem hiszem, hogy időnk van erre – szólt közbe hirtelen Adri.
– Szívem, csak nem féltesz? Bálint nem fog halálra verni.
A csávó felém fordult, mire olyan angyali képet vágtam, amilyet csak tudtam, és megráztam a fejemet. Hát, halálra nem is, gondoltam. Magamban már a tenyeremet dörzsöltem. A lány próbálta meggyőzni, hogy ne menjen bele a dologba, de Peti hajthatatlan volt. Bizonyítani akart, ebben rohadtul biztos voltam. Amikor végleg rábólintott, hogy elfogadja a kihívást, őszintén elvigyorodtam és összecsaptam a tenyeremet.
– Akkor gyorsan csináljuk meg a melót, aztán húzzunk is!
– Innen egyből oda megyünk? – kérdezte Adri riadtan.
– Miért hova menjünk előtte? – néztem rá gúnyosan. – Kávézni, sütizni, megdumálni az élet nagy kérdéseit?
A csávó felröhögött, mire még jobban vigyorogtam. Nevessen csak. Miért Andrissal álljak ki, amikor itt van maga a probléma forrása is?
Észrevettem, hogy meló közben Adri állandóan felém tekintgetett, én viszont tüntetően nem néztem rá. Lassan oldalra araszolt, aztán megint. Fél órával később elért hozzám, és halkan megszólalt:
– Mit csinálsz?
– Melózok.
A lány idegesen szusszantott egyet.
– Ne add a hülyét! Miért akarod megverni Petit?
– Haverkodok.
Adri résnyire húzta a szemét.
– Ne hazudj!
Megvontam a vállamat, és arrébb mentem. Leszartam, mennyire féltette a fasziját; még bosszantott is. Miután nagy sokára végeztünk a raktárral, sebesen bevittem az adatokat a gépbe, aztán bezártam a boltot. Előre mentem, hogy mutassam az utat Petinek, aki egy ezüst Jaguarral követett. Ahogy megláttam a Népligetet, felcsillant a szemem. Megkerültem, és leparkoltam a súlyos vasajtó előtt, majd amint ők is megérkeztek, beléptünk a helyiségbe. Éppen edzettek a ringben, Andris pedig karba tett kézzel bámulta őket. Felénk kapta a fejét, és szélesen elmosolyodott.
– Megint itt vagy – állapította meg, miközben megveregette a hátamat.
– Adri pasijával – morogtam a fülébe.
Andris elhúzódott tőlem, komolyan bámult a szemembe.
– Ringbe mész?
– Oda – bólintottam.
– Kíváncsi vagyok.
Megkerült; üdvözölte Adrit, Petinek meg bemutatkozott. Odasétáltam az egyik fal mellé tolt padhoz, majd felmarkoltam a kesztyűket és a bandázst. Visszamentem hozzájuk, és a faszi kezébe nyomtam a sajátjait. Megmozgattam a csuklómat, aztán betekertem. Halkan horkantottam, amikor láttam, hogy Peti hogyan bénázik. Andris sietett a segítségére, ő kötötte be a kezét, és húzta rá a kesztyűt. Jó lesz ez, gondoltam megint. Adrira sandítottam, aki rosszalló képpel ácsorgott a fal mellett, szemben az emelvénnyel. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, de elfordultam tőle.
– Megvagy? – néztem a csávóra, amikor a ring újra szabaddá vált.
A két fazon befejezte az edzést, átbújt a gumiszalagok alatt, majd lihegve leültek a padra. Peti bólintott, és levette a pólóját. Gyors felmérést végeztem; magasabb volt nálam, ami para, viszont nem látszott olyan erősnek. Én is ledobtam a ruhát, Andris a számba nyomta a fogvédőt, aztán felmásztam az emelvényre. Összeütöttem az öklömet, és Adri felé pillantottam. A lány aggódva pislogott, az alsó ajkát harapdálta. A faszijához fordultam, aki éppen akkor vonszolta át magát a szalagok között. Andris mellettünk ácsorgott. Eszembe jutott, amikor először jártam nála. Magasságban fele ekkora voltam, de szélességben meg a duplája. A srác pofozott ki, tanított minden nap. Hozzá képest Peti sima ügy. Gonoszul elvigyorodtam, és felemeltem az arcom elé a karomat, mire a szemben álló pöcs is így tett. Újra végigmértem, aztán intettem, hogy támadjon. Azért azt be kellett ismernem, hogy nem volt pálcika a gyerek. Na és? Merőn rábámultam, de nem támadt. Ő is mustrált, elbizonytalanodott, láttam rajta. Hunyorogva intettem újra.
Peti megindult felém, és meglendítette a karját; meg sem kellett magamat erőltetnem, lazán elhajoltam előle. Fél másodperc időt sem adtam neki; amint közel került hozzám, ütöttem. Az enyém betalált, a csávó egy pillanatra megtántorodott. De kibaszottul jól esett az a jobbegyenes! Eszembe jutott hogyan tapizta előttem Adrit. Megint ütöttem, az is talált. Kurva jól mutatnál a Duna alján, gondoltam, miközben vártam, hogy összeszedje magát. Mi van? Még csak kettőt kaptál. Megkapaszkodott a gumiszalagban, pislogott párat, majd megint támadt. Kitértem előle, hozzám se tudott érni. Egyre elszántabban próbálkozott, de semmit nem ért el vele, mindig eltáncoltam előle. Kezdett ideges lenni, én meg egyre jobban élveztem a helyzetet. Ütött, de ballal védtem, aztán akkorát lebasztam neki, hogy újra megtántorodott, és elesett a saját lábában. Majdnem felröhögtem. Mekkora szerencsétlen fasz!
– Időt! – nyögte a földön fekve, és kinyújtotta a karját.
Felvontam a fél szemöldökömet. Még csak most kezdtük el, aztán már időt kér? Odasétáltam hozzá, és lehajoltam.
– Élsz még? – Peti bólintott. – Fel is adhatod.
Megrázta a fejét, majd két kézzel beleütött a matracba, és talpra kecmergett. Tudtam, hogy rohadtul nem fogja feladni. Ránéztem; képek villantak be előttem, ahogy éppen Adrit tömi az ágyban. Összeszorítottam a számat, és ezúttal én támadtam. Sajnos kivédte, aztán ütött; elhajoltam. Újra ütött, kitértem előle, majd felugrottam, és megadtam neki a kegyelemdöfést. Az öklöm hatalmasat csattant a pofáján. Felnyalta a matracot, és ismét felemelte a karját, mire megálltam. Peti kiköpte a fogvédőt.
– Feladom! – nyüszítette.
Odaléptem hozzá, és talpra állítottam. Elképzeltem, ahogy áthajítom a gumiszalagon, de aztán kinyújtottam felé mind a két öklömet. Erőtlenül beleütött. Kajánul elvigyorodtam, amikor láttam, hogy felrepedt a szemöldöke. Andris megtapsolt minket. Körbenéztem, a tekintetem megakadt Adrin. A lány csípőre tett kézzel állt, és rosszallóan összehúzta a szemét, a fejét csóválta. Dühös volt rám, amiért bántottam a kanját. Leszartam. Majd otthon leápolhatod, gondoltam gúnyosan.
– Na, csávó! Nem csalódtam benned! – szólalt meg Andris, és felhúzta a kesztyűjét. – Most én jövök!
– Basszameg! – Felröhögtem. – Ez nem fair! Már kifáradtam.
– Ez csak bemelegítés volt – vigyorgott, aztán egy ugrással előttem termett. – Adj bele mindent!
Bólintottam. Most megszabadulhattam attól a sok feszültségtől, ami egész nap gyűlt bennem. Andrissal bokszolni teljesen más volt; ő értette a dolgát. Néha akkorákat lebaszott nekem, hogy csak pislogni tudtam. A faszt képzeltem a helyére, és nem kíméltem. Petit nem akartam kórházba juttatni az előbb, de Andrisnál nem kellett finomkodnom. Bírta a srác az ostromot. Csak akkor kerültem földre, amikor Andris a hátam mögé pillantott, és elmosolyodott. Én is hátranéztem; megláttam Annát. Ez lett a vesztem; Andris rögtön kihasználta a helyzetet, és kigáncsolt. Nagyot estem a hátamra, egy percre a levegő is bennem rekedt. Röhögtem, mire a csávó talpra állított. Kiköptem a fogvédőt, és megmasszíroztam az arcomat.
– Csaltál! – mutattam rá.
Vigyorgott, a fejét rázta.
– Koncentrálj, soha ne figyelj másra – mondta. – Megint én nyertem.
– Legközelebb! – ígértem határozottan, miközben Andris átlendült a gumiszalagon, és Annához sietett.
Nézni se bírtam, amikor lesmárolta, inkább levettem a kesztyűt, és a bandázst, majd én is elhagytam a ringet. Adriékhoz sétáltam.
– Minden fasza? – fordultam a fickó felé és visszavettem a pólómat; a lányra még véletlenül sem néztem rá. Peti bólintott. Kellőképpen elintéztem a képét. A bal szeme alatt egy vörös folt éktelenkedett, ami néhány óra múlva szépen fog rajta mutatni. A szemöldökéből még mindig enyhén szivárgott a vér. Jobban éreztem magamat. Amint elhagytuk a termet, Adri mellettem termett. Peti a kocsiban megvárta.
– Beszélhetünk?
– Dumálj – vontam vállat.
Adri köhögött, aztán megszólalt:
– Miért vagy ilyen bunkó?
Ezt most komolyan kérdezte? Nem veszi észre a nyilvánvalót?
– Geciből lettem, geci vagyok.
– Bálint, kihívtad egy egyenlőtlen harcra Petit.
– Örülj, hogy még él. Amúgy meg, mi a faszomért hívtad el a boltba?
– Ez a bajod?
– Ez. – Villámló szemmel bámultam rá. – Meg az is, hogy egy napja még rajtam csimpaszkodtál. Mondd már meg, mert baszottul kíváncsi vagyok rá: hogyan tudod úgy megfogni a kezét, hogy előtte még engem taperoltál? – Adri eltátotta a száját; láthatóan ellenkezni akart, de nem hagytam szóhoz jutni. – Csak nehogy elpofázzam véletlenül, hogy közel sem vagyunk rokonok – suttogtam. – És hogy együtt aludtunk.
A lány nem ijedt meg ettől túlságosan.
– A barátom vagy – motyogta az orra alatt.
Felhorkantottam.
– Kurvára nem vagyok a barátod, nem vagyok a pótfarok, aki majd megdönget, ha a csávód éppen nem ér rá. Nem vagyok a játékszered, akit előveszel, ha unatkozol. Nem vagyok az ölelőmedvéd, a csicskád, rohadtul semmi nem vagyok. – Adri kikerekedett szemmel, remegő szájjal bámult rám. – Végeztem veled, felejts el!
Hátatfordítottam neki, és felpattantam az MZ-re. Peti intését nem viszonoztam, úgy robogtam el a helyszínről. Szétbaszott az ideg. Az előbb még vissza is fogtam magamat. Szabályosan hazamenekültem. Úgy vágtam be a bejárati ajtót, hogy megzörrent az erkélyajtó. Soha többet nem akartam látni.
– Ribanc – morogtam a nappali közepén. – Egy retkes ribanc!
Elordítottam magamat. A hálóba trappoltam, kirántottam az éjjeliszekrény alsó fiókját, és előkotortam a gyűrűt. Úgy markoltam, hogy a doboza összeroppant az ujjaim között. Kicsörtettem a szobából, a lakásból; leszaladtam a lépcsőkön a kapuhoz. Ezt érdemlem? Kajakra ezt érdemlem? Megkerestem a hatalmas szemeteskonténert, majd egy határozott mozdulattal belehajítottam a gyűrűt. Nesze! A kurva anyádba se kapod meg! Nem fogok többet szenvedni Petrás Adrienn miatt. Tizenhat év nem volt elég? Én vagyok a balfasz, én nem tudom elfelejteni a picsába! Ballagás után se tudtam évekig. Mi olyan kibaszott különleges benne? Miért kell ennyire? Miért ő? Elegem lett a megválaszolatlan kérdésekből. Most elhatároztam magamat; végleg, örökre elfelejtem. Leszarom, ha próbálkozik, ha békülni akarna. Nem, ennyi volt! Hagyjon most már békén!
Így Balatonra sem akartam menni szerdán. Felhívtam Tomit, és közöltem vele, hogy offolom a nyaralást, mire a haver kiakadt.
– Várjál már, Töki! Nem teheted meg, hogy nem jössz el az esküvőre! Te vagy Vivi tanúja!
– Arra megyek, csak nem maradok ott.
Újra becsuktam magam után a lakás ajtaját.
– Ne csináld már, hülye!
– Nem akarom Adrienn fejét bámulni, értsd már meg!
– Ezért nem bámulod a legjobb haverodét sem? Nem hiszem el, hogy nem vagy képes megtenni értünk! Kivételesen most nem rólad meg Adriról van szó!
– Mindenkihez én alkalmazkodjak, mi?! – üvöltöttem. – Mindenkiért csak én tegyek meg mindent?! Elegem van, basszameg! Kiszállok!
Kinyomtam a mobilt, és a falhoz vágtam; ripityára tört. Mennyi cuccot teszek még tönkre a csaj miatt? A gépem is erre a sorsra jutott, miután megláttam, hogy kapcsolatban van. Csípőre tettem a kezemet, és a plafon felé fordítottam a fejemet. Résnyire szűkült a szemem. Azokat a rohadt csillagokat is miatta ragasztottam fel, rá gondoltam közben. A székhez léptem, és kockáztatva, hogy kitöröm a nyakamat, felálltam rá. Elszántan tépkedtem le a matricákat; mintha a szívemet szaggattam volna apró cafatokra. Egy pillanatra megdermedtem, amikor kopogtak, aztán folytattam az ámokfutást. Megmozdult a kilincs, és akkor örültem igazán, hogy bezártam az ajtót.
– Bálint! – Mit keres ez itt? Nem értette meg, hogy vége? – Engedj be!
Soha! Leszedtem az összes bolygót, aztán leugrottam a székről, és gombócba gyűrtem őket. Mélyet lélegeztem, a körmömet belevájtam a tenyerembe.
– Bálint! – Adrienn megint kopogott. – Megmagyarázok mindent, csak engedj be!
Kibaszottul nem érdekelt a magyarázata. Odacsörtettem az ajtóhoz, elfordítottam a kulcsot, és kinyitottam. A lány vörös szemmel pislogott rám, de mielőtt akármit is mondhatott volna, rászórtam a matricák maradványait.
– Húzzál a picsába! – szűrtem a fogaim között a szavakat, és az orrára csaptam az ajtót. Bezártam, majd a géphez léptem és bekapcsoltam. Amikor betöltött a Windows, felmentem a netre, és elindítottam a Youtube-ot. Benyomtam a hangfalakat, és maxra tekertem a hangerőt. Együtt üvöltöttem Essemmel, hogy nem fáj a fejem, és 2 arccal, hogy ha ezek életem legszebb évei, akkor holnap felkötöm magamat.
Nem szenvedtem volna ennyire, ha Adrienn nem úgy viselkedik, ahogy. Akkor is kurva szar lett volna együtt látni őket, de nem balhéztam volna vele össze miatta. Nem közeledik, a fasszal van, ezért én sem élem bele magamat feleslegesen a dolgokba. Így azonban már más volt a szitu. Véglegesen betelt a pohár nálam. Hosszú évek óta nem mondtam rá, hogy ribanc, most mégis ezt gondoltam róla. Nem értettem, hogy miért változott meg ennyire. Az a csaj, akit én ismertem, nem csinálta ezt. Ha össze volt zavarodva, és nem tudott dönteni köztem és a palija közt, akkor megkönnyítem a dolgát, félreállok. Faszomnak se hiányzik ez a kínlódás.
Karolának mondtam régen, hogy Petrás Adrienn maga az ördög. Így volt most is, így éreztem. Akkor is eljátszotta velem. Eltűnt a közelemből, kezdtem kigyógyulni belőle, aztán váratlanul újra megjelent a Barlangban. Mintha a sors akart volna minket összehozni. Ott nem sikerült, nekitámadtam, hát keresett más megoldást a problémára. Látta a sors, hogy így nem jött be, ezért előtte megkedveltette velem újra, amikor e-maileztünk, hátha akkor nem küldöm el a picsába. Utána borította a nyakamba a szart, aztán kudarcot vallott. Emlékeztem rá, hogy láttam meg az aluljáróban. Andrishoz indultam Tomival, a haver meg kajás volt. Majdnem felröhögtem. Ja, kajás, vagy csak már megint föntről nyúltak bele az életembe. Mintha a lánnyal két bábu lennénk, akiket ide-oda tologatnak.
Már csak azt nem értettem, hogy ha együtt kell lennünk, mert rohadtul úgy nézett ki a dolog, akkor miért szakítottak szét minket, amikor már minden sínen volt? Miért kellett kimennie németbe, és összeszedni a gyíkot? Valaki most fönt röhöghet a markába. Persze, rakjuk a szerencsétlent ilyen szituba, aztán figyeljük, hogyan mászik ki belőle. Kibaszottul unatkozhat a bábmester, hogy az én életemmel kell foglalkoznia.
Fasza, reggel fel sem tudok majd kelni, mert a mobilom gallyra ment. Ez is mikor jut az eszembe? Amikor már minden bolt zárva van, este tízkor. Felkeltem a székből, órák óta először, és feltúrtam az egész lakást a régi mobilom után. Azt nem találtam meg, helyette a kezembe akadt az ezeréves rádió, amin be lehetett állítani az ébresztőt. Vissza a múltba. Az lenne a rohadt vicces, ha nem működne. Hála istennek működött, legalább egy valami a siralmas életemben.
Nem lepődtem meg túlságosan, amiért képtelen voltam elaludni. Csak forgolódtam az ágyban, pedig kegyetlenül fáradt voltam. Előző éjjel se pihentem valami sokat. Mekkora gyökér voltam Tomival is. Ha jobban belegondoltam, igazat kellett neki adnom; ez nem rólunk szólt, hanem róluk; az unokanővéremről, és a legjobb haveromról. Nem baszhatom el az ő kedvüket is így a lagzi előtt. Nagyot sóhajtottam, és az oldalamra fordultam. Mégis elmegyek velük, kibírom azt a néhány napot, csak nem döglök bele. Viszem Olgát, hogy ne legyek egyedül. Egyik gondolat sem lelkesített túlságosan. Az életem egy merő szar volt. Belefáradtam, pedig még harminc se voltam. Boldogtalanul mi értelme élni? Miért éljek, ha nem élvezem?
Szusszantottam, és a másik oldalamra gördültem. Lehet, hogy Adrienn most is csak megjátsza magát, mint a suliban? Melyik az igazi énje? Amit tegnap mutatott, vagy amit ma a görénnyel? De ezen miért én kattogjak? Döntse el ő, hogy mit akar! Vagy ne, gondoltam mérgesen. A fél életemet ő alakította, befolyásolta. Kurvára nem kéne hagynom, hogy ez továbbra is így legyen; hogy újra és újra megöljön, amikor felbukkan.
Amikor végre el tudtam aludni, akkor már majdnem felkelt a nap is. A legelső smárolásunkról álmodtam. Már akkor is rohadt jól csókolt… A rádió keltett hétkor. Egy éles hangú csaj visította éppen a híreket. Kurva jó volt így ébredni, mit ne mondjak. Kómásan kimásztam az ágyból, kettőig se láttam, alig tudtam kinyitni a szememet. Egyből a konyhába csoszogtam, és energiaitallal indítottam a napot. Kibaszottul fájt a fejem. Vettem be rá gyógyszert, aztán elkészültem, és elindultam. Késtem, de még Armi se volt sehol. A homlokomat ráncoltam, miközben nyitottam. Negyed órával később esett be a haver; ő sem nézett ki jobban, mint én.
– Levonjak a fizetésedből? – Próbáltam vicces lenni, de Armi nem díjazta a dolgot.
– Szopjá’ le – morogta.
– Mi az? – kérdeztem, és hátradőltem a székben.
– Az asszony. Egész hétvégén állt a bál.
– Miért? – vontam fel a szemöldökömet. Armi ledobta magát egy fejjel lefelé fordított ládára.
– Mikor miért. Mindenbe belekötött. A kurva istenért se volt jó neki semmi! – Armi végigszántott az ujjaival a nyúzott képén. – Utoljára akkor volt ilyen, amikor terhes volt. A falra mászok a nőtől. Még egy napot nem bírtam volna ki otthon. – Hallgattunk mind a ketten. Mi a fasz van a csajokkal? Mindegyik megőrült? – Látom, te is taccson vagy.
Legyintettem.
– Adrienn – csak ennyit mondtam.
Armi megcsóválta a fejét.
– Nők... – Komoran bólintottam. – Ki vert így össze?
– Tegnap voltam bokszolni.
Megint hallgattunk, aztán egyszerre nyögtünk fel. Semelyikőnk nem akart, még élni se.
– Állítottál össze fuvart?
Megráztam a fejemet. Pont arra volt energiám.
– Mindjárt megcsinálom.
Végignéztem a leltár eredményét, összevetettem a kereslettel, aztán fogtam egy papírt, kitöltöttem; hozzácsatoltam a szállítólevelet. A fél órás melóval egy óra alatt végeztem. Olyan voltam, mint a mosott szar. Össze kellett volna kapnom magamat. Miközben írtam a papírokat, a haver végig panaszkodott. Én nem mondtam semmit. A kezébe nyomtam a lapokat, aztán beszállt a furgonba. Szerencsétlenek vagyunk. Hátradőltem, és a fejemet csóváltam, majd rohadt nagy lelkesedéssel nekiugrottam a melónak.
Néhány óráig nyugtom volt. Lerendeztem a vevőket, jópofiztam, miközben legszívesebben ott se lettem volna. Ez akkor erősödött fel bennem, amikor megláttam az üvegajtón keresztül, hogy egy Kawasaki állt be a motorom mellé. Érdeklődve figyeltem, ahogy a vezetője lekászálódik róla. Magamban hümmögtem; nem volt rossz a csaj. Igaz, az arcát nem láttam a sötétített bukó miatt, de a testalkatából megállapítottam, hogy csakis nő lehet. Kínlódva felnyögtem, amikor levette a bukót, és megrázta a hosszú, fekete haját. Nem akartam elhinni. Mi a faszomat akar? Nem voltam világos? És amúgy is, honnan van az a járgány? A lány motoroscuccban volt, és megállapítottam, hogy kurva jól állt neki. Szusszantottam egy nagyot, és inkább a monitor felé fordultam. Akkor sem néztem fel, amikor bizonytalanul belépett az ajtón. Lassan felém sétált.
– Szia – köszönt halkan, orrhangon.
– Ez nem az Abszolút. Boszorkányokat nem szolgálok ki – mondtam mogorván.
– Szeretnék veled beszélni. – Én is kibaszott sok mindent szeretnék, gondoltam, de nem mondtam semmit, kitartóan bámultam a monitort. Vártam, Adrienn hallgatott. – Tudom, miért sértődtél meg, és igazad van. – Persze, hogy igazam van! – Fontos vagy nekem, és nem akarom, hogy... – Hallgatott, elcsuklott a hangja. Felvontam a szemöldökömet. – Nem akarlak elveszíteni. – Késő, morogtam magamban. – Bálint... – Szünetet tartott, köhögött, tüsszentett egyet. – Bálint, én szeretlek. – Összeszorítottam a számat. Nem, ezt nem akartam hallani. Csak ezt ne csinálja velem! – Komolyan mondom. Szeretlek! Veled akarok lenni!
Hátradőltem a székben, és végre ránéztem. Szarul festett. Fullra bedagadt a szeme, vörös volt mind a kettő, ahogy a feje is. Biztosra vettem, hogy lázas. Basszameg! Kinyújtottam az ajtó felé a karomat.
– Menj el – mondtam halkan.
Adrienn szeme könnybelábadt. Határozottan néztem rá. Nem engedek, eldöntöttem. Ebből nem engedek! Nem leszek balfasz! Velem akar lenni, mi? Közben meg a kanjától jött; az tolta a picsája alá a mocit is, biztosra vettem! Na, tudja, hogy kit szopasson! Mint amikor Kinga vissza akarta kuncsorogni magát. Ahogy eszembe jutott, még idegesebb lettem.
– Süket vagy? Menj el! – Felemeltem a hangomat.
– Alig állok a lábamon, de mégis idejöttem megalázkodni! – A lány is hangosabban beszélt. – Bocsánatot kérek! Rosszul érzem magamat! El sem tudod képzelni, hogy mennyire! – Nem rosszabbul, mint én, gondoltam sötéten. – El... – Megbicsaklott a hangja, mély levegőt vett, köhögött. – Elhoztam a csillagokat. – A zsebébe nyúlt, és kiszedte a matricákat. Láttam, hogy széthajtogatta, és egy befőttesgumival összefogta őket. – Szeretném, ha felragasztanád. – Felém nyújtotta, de nem vettem el tőle. – Tessék! – Csak nyújtogatta, a kezét rázta, aztán lerakta az asztalra, amikor meg sem mozdultam. Annyira szánni való volt a csaj, hogy összeszorult a mellkasom. Ő sem aludhatott sokat az éjjel.
– Kérlek, mondj valamit – szólalt meg újra, rövid hallgatás után.
– Már mondtam. Húzzál a picsába! – Egyre szarabbul esett, hogy elküldtem. Nem mozdult, megtörten bámult rám. Tudtam, hogy igazán meg kell taposnom ahhoz, hogy békén hagyjon. Kibaszottul nem élveztem a helyzetet. Nekem fájt, hogy bántottam, de ő is bántott. Visszaadom a kölcsönt.
– Oké, mondok valamit. Mit gondolsz azokról a csajokról, akiknek van faszijuk, de másra mozdulnak rá, mással fogdostatják magukat, ha? Hogy hívod őket?
– Ez bonyolult...
– Nem kell a melléduma! – vágtam a szavába. Még a végén meggyőz. – Nekem rohadt egyszerűnek tűnik pedig. Ez a felállás, nem? Van, aki dugjon, mégis az én faszom kéne. – A lány felháborodottan kinyitotta a száját, de nem hagytam szóhoz jutni. – Volt már egy ilyen csajom, és most a haveromtól terhes!
– Ne hasonlíts Kingához!
– De, kurvára hozzá hasonlítalak, mert úgy viselkedsz! Úgy viselkedsz, mint egy ribanc! – Kimondtam, a lánynak meg leesett az álla. Úgy meglepődött, hogy még a bőgést is abbahagyta. Nem hívtam így azóta, amióta elballagtunk a suliból. Akkor komolyan sem gondoltam. – Nem is különbözöl annyira Emesétől. – Kikerekedett szemmel bámult rám, aztán ökölbe szorult a bal keze. Fogalmam se volt, hogyan vezette a motort, ha a jobbját behajlítani se tudta.
– Mondd ki még egyszer – szólalt meg fenyegetően. – Mondd ki, ha tényleg így gondolod! – Hallgattam, majd lassan felálltam a székből, és megint az ajtó felé mutattam.
– Arra van a kijárat.
– Mondd ki, Gömböc! – kiáltott rám mérgesen.
Az én kezem is ökölbe szorult, egy fél másodperc alatt az egekbe szökött a vérnyomásom. Megkönnyítette a dolgomat azzal, hogy így hívott.
– Egy szemét kurva vagy!
Adrienn villámló szemmel meredt rám, aztán sarkon fordult, és kirobogott az utcára. Majdnem fellökte Armit, aki akkor szállt ki a furgonból.
– Mi baja a gádzsinak? – nézett a csaj után döbbenten.
Beletúrtam a hajamba, aztán beleütöttem az asztalba.
– Basszameg!
– Hé! Tesó! Nyugodjá’ már!
Felmarkoltam a cigisdobozt, és kirohantam az ajtó elé. Ha választani kellett, akkor inkább magamra voltam abban a percben rohadtul mérges. Kibaszottul bántam, hogy kimondtam. Csak azt akartam, hogy szakadjon le rólam. Hát, azt hiszem, sikerült elérnem. Most aztán egy életre meggyűlöltettem magamat vele. De most igazam volt-e? Tényleg az? Tényleg annak tartottam? Nem tudtam. Előttem volt az arca, a kisírt szeme, ami lázasan csillogott. Valóban alig élt a szerencsétlen, mégis idejött pitizni. Nekivetettem a hátamat a falnak, és feltettem a lábamat a vékony betonra. Mélyet szívtam a cigiből.
A tőlem telhető legbarátságosabban köszöntem az egyik vevőnek, aki éppen akkor lépett a boltba, de nem siettem vissza. A haver majd elintézi. Beletúrtam a hajamba, ami amúgy is úgy állt, mint egy szénakazal, majd becsuktam a szememet. Adrienn megölt. Miért mondta, hogy szeret? Miért mondta, hogy velem akar lenni? Nem hittem neki, mert még mindig a faszfejjel volt. Nem akartam hinni, javítottam ki magamat.
Éppen elnyomtam a cigit, amikor az utca túloldalán megjelent Tomi Opelje. A homlokomat ráncoltam. Megállt a furgon mellett, és Vivi pattant ki belőle. Ma mindenki pipa valamiért?, gondoltam, ahogy a lányra néztem.
– Mi az anyádért kapcsoltad ki a telefonodat, dagadt? – Féloldalas mosolyra húztam a számat. Igazán dühös volt, ha már káromkodásra vetemedett. – És mi az, hogy nem jössz Balcsira? – Rám szegezte a mutatóujját. – Ajánlom, hogy megjelenj az esküvőn, mert ha nem, kitagadlak!
– Befejezted? – vontam fel a szemöldökömet, amikor Vivi zihálva megállt előttem. Mérgesen biccentett. – Fasza, mert akkor válaszolok. Egy, nem kapcsoltam ki, hanem széttörtem a mobilt, kettő, megyek Balcsira, és az esküvőn is ott leszek – mondtam nyugodtan.
Vivi egy darabig csak bámult rám, aztán megszólalt:
– Tomi azt mondta, hogy nem akarsz.
– Ja, de aztán mégis.
A lány megkönnyebbülten felsóhajtott. Nyílt a bolt ajtaja, és Armi dugta ki rajta a fejét.
– Mi van már megint?
– Bocsi – emelte fel a kezét Vivi –, már megyek is. – Felém fordult. – Holnap után reggel indulunk, öt körül.
Kurtán biccentettem, majd a lány intett, és már vissza is szállt az Opelbe, én meg átléptem a küszöböt.
– Mindenki hülye – csóválta a fejét mogorván a haver.
Sötéten néztem rá.
– Ja.
Visszabaktattam a boltba, és beültem az asztal mögé; a tekintetem az összegumizott matricákra tévedt. Némelyiket a csaj még meg is ragasztotta; legalább volt esti elfoglaltsága. Nem terveztem, hogy hazaviszem, helyette beraktam a legalsó fiókba.
Elütöttük az időt délutánig; Armival össze kellett pakolni a raktárban, mert jól szétbarmoltuk a leltár közben.
Felvontam a szemöldökömet, amikor három körül Tünde lépett be az ajtón, Lillával kézenfogva. Halványan elmosolyodtam, kérdőn bámultam a kislányra, aki zavartan ácsorgott a helyiség közepén. Pár perces néma csend után Tünde megszólalt:
– Nézelődni jöttünk csak?
Lilla megrázta a fejét, szégyenlősen dülöngélt előre-hátra, majd felnézett rám.
– Szia! – köszöntem, amikor a kislány még mindig nem mondott semmit.
Lilla elmosolyodott. Arra várhatott, hogy nyissak felé, mert rögtön visszaköszönt. Miért kéreti magát az összes csaj?, morfondíroztam. Már óvodában elkezdik a játszmáikat.
– Azért jöttem, hogy megbocsássak neked.
Csodálkozva felhúztam a szemöldökömet.
– Miért? Mit csináltam?
– Nem foglalkoztál velem. Megbántottál.
Szóval az én kurva anyámat, amiért dolgozni merészeltem, és nem egy kis porbafingó szavát lestem. Oké, megalázkodok egy ötéves előtt, hogy meglegyen az öröme. Ennél mélyebbre már nem süllyedhetek.
– Ne haragudj, hogy elhanyagoltalak – mondtam megadóan. – Oda fogok figyelni, többet nem fordul majd elő.
Lilla arca azonnal felragyogott, aztán sebesen megkerülte az asztalt, és felugrott az ölembe. Ez simán ment, gondoltam, miközben megsimogattam a hátát. Lilla sokszor megpuszilta az arcomat egymás után, majd miután megállapította, hogy szúrok, elhúzódott tőlem és komolyan a szemembe nézett.
– Tudtam, hogy már megbántad. Hoztam neked nyalókát ajándékba.
Mintha egy kutya lettem volna, akit mindig meg kell jutalmazni, ha valamit jól csinál. Elfogadtam tőle.
– Kösz.
Lilla lehajtotta a fejét, és fészkelődni kezdett a lábamon. Tudtam, hogy még akar valamit. Vártam, de csak nem nyögte ki.
– Mi a baj? – Gondoltam rákérdezek.
– Semmi, csak már négy hónapja ismerlek.
– Napra pontosan?
– Igen. – A kislány megint hallgatott, aztán halkan folytatta. – Most már a számra szeretnék puszit – jelentette ki kicsit dacosan, mintha előre tudta volna, hogy visszautasítom.
Döbbenten kikerekedett a szemem. Egy pillanatig köpni-nyelni nem tudtam, aztán határozottan megráztam a fejemet.
– Azt nem! – Lillának legörbült a szája, mire hozzátettem: – Négy hónap után? Nagyon kevés idő ez. Többet kell várni, hogy egy ilyen komoly lépést megtegyél.
Rendesen beszartam, hogy a gyerek majdnem smárolni akart velem. Álljon már meg a menet! Még a saját kölykömnek se puszilnám meg a száját, nemhogy egy vadidegennek!
– Mennyit kell várni? – pislogott fel rám ártatlanul Lilla.
– Minimum tizenöt év, de minél több, annál jobb!
A kislány csalódottan elhúzta a száját.
– Hát jó.
Feltornázta magát a lábamon, aztán szorosan átkarolta a nyakamat. Atyaúristen!, gondoltam. Mi lesz ebből, ha felnő? És az anyja miért nem teszi helyre ezért? Beteg egy család… Hosszas ölelgetés után elengedett, majd lemászott rólam, aminek kurvára örültem. Egyre kínosabbak voltak ezek a látogatások. Alig vártam, hogy elhúzzanak végre. Néhány perc múlva el is köszöntek, miután tájékoztattam a szívszerelmemet, hogy valószínűleg napokig nem fogunk találkozni. Szomorkodott egy sort, de aztán hála istennek nem akart maradni. Kibaszottul megkönnyebbültem, amikor becsukódott utánuk az ajtó. Elmeséltem Arminak, hogy mi volt az előbb, mire a haver is lepadlózott. Ez még neki is sok volt, pedig az egyik bátyja az unokatestvérüket vette feleségül.
A nap további része eseménytelenül telt. Miután hazaértem, Olga átugrott hozzám, mert másnap nem kellett melóznia, szabadságot vett ki a nyaralás miatt. Szerda reggel majd együtt indulunk el a többiekkel, a háztömb elől; így volt megbeszélve.
Amikor már az ágyban feküdtünk, és éppen arról dumáltunk, hogy milyen jó lesz végre elhúzni Pestről, a csaj hirtelen rám mászott. Meglepett a semmiből jött vadsága, de nem ellenkeztem túlságosan. Egy probléma volt csak. Nem álltam fel rá. Észrevettem, hogy a napokban csak reggel állt fel, és még magamhoz se nyúltam. Ez mutatja a legjobban, hogy mennyire káros a stressz a szervezetre, bölcselkedtem. Végigszántottam az ujjaimmal Olga haján, mire egyből Adrienn haja villant fel előttem. Ne már! Gyorsan megszakítottam a csókot, majd elnyúltam az ágyon. A kurva életbe se tudtam szabadulni tőle, pedig muszáj lesz!
Kínosan szabadkoztam a csajnak, hogy fáradt vagyok, és most csak aludni akarnék. Még győzködött egy kicsit, affektált, ám nem ment vele semmire. Nem is hazudtam akkorát, mert valóban kimerültem. Nem kellett hozzá néhány perc, hogy végleg kidőljek.

2018. december 8., szombat

7. fejezet

Sziasztok! :) Időben megérkeztem a következő fejezettel, ami az egyik kedvencem :) Megint ráfókuszálunk Bálintra és Adrira, és egy közösen eltöltött napjukra :) Nem fűzök hozzá semmit, jó olvasást kívánok, és kellemes hétvégét! :)
Puszi: Anett


7.
Adri
„Mi van a mennyezeten?”

Sajnos csak késő este kerültünk ágyba. Peti szüleit nagyon szimpatikusnak találtam, az állapotomhoz képest. Egy hatalmas házban éltek, Budapest külvárosában. Ahogy körülnéztem a frissen aszfaltozott út közepén ácsorogva, ugyanolyan gondozott kertesházak vették körbe, elengedhetetlen kellékként pedig mindegyik udvarában egy BMW, Audi vagy Mercedes állt. Hasonló környék, mint ahol felnőttem, állapítottam meg, nem túl nagy lelkesedéssel. Peti nem említette, hogy ilyen anyagi háttér áll mögötte. Amint beléptem a bejárati ajtón, majdnem hanyatt dobtam magam a tükörsima padlón; akárha polírozva lett volna. A falakat lambéria fedte, az előszoba meg akkora volt, mint a nappalink. Gyönyörű környezet, engem mégis frusztrált. Jó formán hozzá se mertem érni semmihez.
– Végre megérkeztetek!
Miközben a cipőmmel ügyetlenkedtem, hogy bal kézzel sikerüljön leoperálni a lábamról, a hang irányába fordultam. Egy dekoratív, festett, szőke hajú nő állt előttem, közepes hosszúságú műkörmökkel és egy vékony aranylánccal a nyakában. Szájfénnyel kikent ajkai mosolyra húzódtak, megvillantva hófehér fogait. Rózsaszín tangapapucsa csak úgy csattogott a márványpadlón, ahogy felénk sietett; ápolt, lakkozott nagylábujját gyűrű ékesítette. Az anyámra emlékeztetett, csak ő már most szívesebben látott, mint az előbbi.
– Apád mindjárt itthon lesz – mondta Petinek. – Be kellett mennie a gyárba.
Elcsodálkoztam. Egy gyári munkás megengedhet magának ekkora luxust?
– Én is dolgoztam gyárban – jegyeztem meg halkan, mire a nő csilingelve felkacagott.
– Jaj, nem aranyom! Ő nem munkás, hanem az igazgató. Csak látogatóba ugrott be, mert egy kis gond adódott az egyik részlegen.
Ja, én kérek elnézést… Erre csak bólintottam. Miután lefutottuk a kötelező köröket, bemutatkozás és egymásra mosolygást percekig, bevezetett minket a nappaliba, ami szintén ragyogott. Amikor a családfő is megérkezett, az asszony, Erika megterített az étkezőasztalnál. Enyhe szorongás fogott el; még mindig gyűlöltem mások előtt enni. Van, ami soha nem változik. A fiú apja ledobta az elegáns öltönyét, megigazította a zselézett haját, Istvánként mutatkozott be, és helyet foglalt Petivel szemben. A háttérinformáció nélkül is megállapítottam volna, hogy valami nagyvállalat fejese lehet, a tekintélyt parancsoló kisugárzásával.
Számomra eléggé kínosra sikerült a délután. Alig ettem valamit, mert közben folyamatosan beszéltek hozzám, kérdezgettek, így nem tudtam koncentrálni, hogy ne látszódjon a ruhámon az egész étlap. Alig meséltem, tőmondatokban válaszolgattam, főleg a kezemet és a családomat érintő kérdésekre. Erika szemmel láthatóan furcsának találta, hogy az anyámmal évek óta nem vettem fel a kapcsolatot. Elég volt belőle közel húsz év. Végül, a késői ebéd végén, feltett egyik kínos kérdéstől, a telefonom csörgése mentett meg.
– Elnézést! – szabadkoztam, majd gyorsan felpattantam az asztaltól, és kisiettem az előszobába. Elhúztam a számat, amikor vetettem egy pillantást a kijelzőre.
– Igen? – szóltam bele a kagylóba, nem túl barátságosan.
– Meg akarom dumálni a dolgokat – mondta Bálint határozottan, köszönés nélkül.
– Minek?
– Csak – érkezett az informatív válasz.
– Én nem akarom.
Pedig annyira jó lett volna személyesen is beszélni vele.
– Kérlek, Adri! Majdnem két éve nem láttalak! Nem így kellett volna alakulnia a találkozásnak. – Ebben egyetértettünk. – Csak dumáljuk meg, többet nem kérek. – Nagyot sóhajtottam. – Láthatod Zoknist is – próbálkozott tovább a fiú. – Együtt leszünk, baromkodunk, mint régen. Jól érezzük magunkat! – Hallgattam, gondolkodtam. – Adri, kérlek! – ismételte könyörgően. – Veled akarok lenni.
A mondat hallatán összerándult a gyomrom, zavarba jöttem, még így, telefonon keresztül is, pedig nyilvánvalóan nem úgy értette, ahogy hangzott. Halványan elmosolyodtam.
– Rendben – egyeztem bele végül, mire Bálint örömittasan felkiáltott a vonal túlvégén. – Mikor?
– Holnap délután, ahogy ma, egykor. Találkozzunk a Westend hátsó parkolójában.
Ebbe is belementem, aztán eltettem a mobilt. Jó kedvem kerekedett, bár izgultam a találkozástól. Egészen estig azon rágódtam, gondolkodtam. Nem is tudtam Petire figyelni, miközben körbevezetett a házban. Megálltam, a télen fűtött garázsban, a Jaguárjuk mellett, de valójában nem a kocsit láttam magam előtt, hanem Bálintot. Igaza volt, majdnem két év… Most éreztem csak, hogy milyen hosszú idő is ez.
Annak viszont örültem, hogy azonnal elaludtam, amint ágyba kerültem. Rettentő sokára keltem fel, már elmúlt tizenegy is, amikor sikerült fél kézzel felöltöznöm. Peti nem volt a közelben, hogy segíthessen, így majdnem fél órás művelet lett a cicanadrág, a melltartó és a lenge, fehér póló felhúzása. Mindegyik után kifújtam magam. Miért pont a jobb kezemet kellett elintéznem?
Megállapítottam, hogy tegnap óta majdnem a kétszeresére dagadt; csúnyán belilult; úgy nézett ki, mintha egy gömbalakú, kisebb padlizsánt kötöttem volna a csuklómra. Most már éreztem is az éles fájdalmat, ami nem csak néha nyilallt bele, hanem folyamatosan szúrt és feszült.
Percenként pillantottam az órára, tűkön ültem. Telefonon már útvonalat is terveztem, hogy hogyan juthatok el a leggyorsabban a Westendbe. Durván másfél órát számoltam, legalább háromszori átszállással. Megírtam Bálintnak, hogy valószínűleg késni fogok, aztán még ebéd előtt megkerestem Petit. A fiút az udvar hátsó részében értem utol, éppen egy fűnyírót szerelt. Futólag elköszöntem tőle; nyomtam egy puszit a szájára, de a kérdésére, hogy mikor találok haza, nem tudtam válaszolni. Nem tűnt szomorúnak, amiért nem együtt töltjük a napot.
Jól tippeltem. Már majdnem fél kettő volt, amikor végre leszálltam a metróról, és felverekedtem magam az aluljáróból a bevásárlóközpont bejárata elé. Még tíz percet vett igénybe, hogy megtaláljam a hátsó parkolót. A rettentően fülledt, nyári délután megizzasztott; kegyetlenül tűzött le rám a nap, ami néha kibújt a szürkés fekete felhők mögül. Körbenéztem, de sehol nem láttam a fiút. Elővettem a mobilt, és felhívtam. Hosszan csöngött, mire végre felvette.
– Szia! – szóltam bele. – Hol vagy?
Halkan visszahallottam a hangomat a háttérben.
– Mögötted – felelte. Két helyről érkezett a válasz. Ijedten megpördültem, és egy élénkzöld szempárral találtam magamat szembe. Elmosolyodtam. Egy darabig nem tudtuk, hogyan köszöntsük a másikat, végül tettem felé egy lépést, és sután átöleltem. Békülésnek jó, gondoltam, amikor ő is átkarolta a derekamat. Jó hosszú ideig álltuk így, amíg én nem távolodtam el tőle.
– Mivel jöttél?
– Mivel találkoznunk kellett.
– Szar poén. – Ennek ellenére mind a ketten nevettünk.
– Amúgy az MZ-vel, de előtte még nyaljunk egyet, és dumáljunk.
A kétértelmű megfogalmazáson elmosolyodtam, de nem reagáltam rá.
– Ne haragudj, amiért tegnap úgy viselkedtem – szólaltam meg, miután átvágtunk a parkolón, és beléptünk a klimatizált épületbe.
– Kibaszottul szarul viselkedtél – bólintott.
– Mert szarul esett, hogy a barátnőd előtt azt hazudtad, hogy a testvéred vagyok.
– Féltestvér.
Legyintettem; nem volt lényeges ez most.
– Miért mondtad ezt?
Bálint vett egy nagy levegőt. Már a legközelebbi fagyizó előtt álltunk, ami pont útba esett. Vártam, de nem felelt azonnal. Amint sorra kerültünk, kértem magamnak vaníliát, epret és csokit, a fiú pedig sárgadinnyét, banánt és csokit. A pult mögött álló fiatal lány jól megbámulta Bálintot. Elvettem a tölcséremet, és megmosolyogtam a mellettem lévő kartonfagyit. Hirtelen megéreztem egy meleg tenyér érintését a derekamnál. Bálint felé kaptam a fejemet. A fiú eltolt a pulttól, miután fizetett, és az egyik pad felé terelt. Nem szóltam rá, úgy csináltam, mintha észre sem vettem volna, hogy a derekamat fogdosta. Jól esett; biztonságot adott, és azt a hazugságot sugallta: minden a legnagyobb rendben van.
Megismételtem a kérdésemet, amikor leültünk.
– Mert nem akartam Olga hülyeségét hallgatni. – Értetlenül felvontam a szemöldökömet. – Kibaszottul féltékeny típus, és ha megtudta volna, hogy az exem vagy, akkor hisztizett volna.
Elhúztam a számat. Ettől függetlenül rosszul esett a testvérszerep, amibe belekényszerített, de kelletlenül elfogadtam. Talán így Peti sem fog kérdezősködni. Tudtam, hogy tartozom egy hatalmas bocsánatkéréssel az előző napi események miatt. Egy nagy sóhajt követően elmagyaráztam a fiúnak, hogy miért voltam annyira ideges. Minden összejött; Peti, Olga, ez a hazugság csak az utolsó csepp volt. Eléggé labilissá váltam az utóbbi napokban. Szerencsére nyugodtan meg tudtuk beszélni a problémákat, tisztázni a dolgokat. Szerencsétlen helyzetbe kerültünk, és szokás szerint rosszul kezeltük, főleg én. Beláttam, hogy elvetettem a sulykot.
– Hogy van a kezed?
Elfintorodtam.
– Nem a legjobban.
– Majd megnézem – ígérte.
Sokáig hallgattunk. Néha nyaltam a fagyimból, de különösebben nem figyeltem rá oda, helyette a padlót bámultam.
– Min agyalsz? – szólalt meg hirtelen mellettem a fiú, mire őszintén elmosolyodtam.
– Azon, hogy nem sok minden változott, amióta elmentem. Jó itthon lenni.
– Ja – bólintott Bálint. – Potter még mindig balfasz, folyton megsértődik ránk, aztán néhány napig mindenkit leszar, Gyuri ugyanúgy szingliben tolja. Amióta Anna lepattant mellőle, nem volt senkije, Tomi még mindig hős szerelmes. Karola elvan a muternál, már melózik, Rómeó meg még nagyobb lett. Kurva gyorsan nőnek Diegóval együtt! Armiék megvannak, jobban, mint valaha; több lóvét visz haza és több a szabadideje – tett helyzetjelentést, aztán felnevetett. – A legjobbat kihagytam. Az a balfasz Dezső felcsinálta Kingát, de úgy, hogy mind a kettőnek kapcsolata van!
A hír hallatán leesett az állam, kikerekedett szemmel bámultam a fiú vigyorgó képébe. Láthatóan mulattatta a helyzet.
– Na ne! – Csak ennyit tudtam kinyögni.
– Dehogynem. Mit vártál tőlük? Egy hete volt nálam a gyerek, tőlem kért tanácsot.
– Mit mondtál neki?
– Hogy jöjjenek össze, aztán legyenek boldogok – vigyorgott. – De nem bírják együtt. Valamelyik mindig félrekúr.
– Szerinted szeretik egymást?
– Igen – bólintott határozottan Bálint –, csak képtelenek a hűségre. Összeillenek.
Megcsóváltam a fejemet, aztán eszembe jutott valami:
– Olga jól kijön a barátaiddal?
Bálint féloldalas mosolyra húzta a száját.
– Nem láttad tegnap? – Bizonytalanul megráztam a fejemet. Valamiért nem azzal voltam elfoglalva. – Nem – felelte. – Vagyis, a haverok nem jönnek ki vele jól. Idegesíti őket.
Lehet, hogy gonosz dolog, de ezt jó volt hallani. Alig tudtam elrejteni a vigyoromat, helyette megpróbáltam sajnálkozó fejet vágni; nem nagyon sikerült, amit Bálint is észrevett. Enyhén felvonta a szemöldökét, majd lehajtotta a fejét, de így is láttam, hogy mosolygott az orra alatt. Behabzsolta az üres tölcsérét, amiről eszembe jutott az enyém. Teljesen megfeledkeztem a fagyiról, amit szorongattam. Már teljesen elolvadt, a tölcsért pedig jól összenyomorgattam. Mindenhonnan csöpögött belőle a vanília, és végigfolyt a kezemen.
– Francba!
– Szólni akartam – röhögött Bálint –, de így viccesebb, ha te veszed észre.
– Pöcs! – morogtam, miközben lenyaltam az ujjaimat.
– Pina! – mosolygott rám a fiú.
Gyorsan betömtem az egész tölcsért, ami teljesen szétfeszítette a számat. Kétségbeesetten bámultam Bálintra, aki összecsapta a tenyerét, úgy nevetett fel. Képzeltem, hogyan nézhettem ki. Próbáltam megrágni, de ennél jobban már nem tudtam kinyitni a számat.
– Olyan vagy, mint egy hörcsög – nyögte a fiú, majd elővette a mobilját. – Csinálok képet Tominak!
Azt akartam mondani, hogy „Neee!”, de csak morogni tudtam. Bálint rám irányította a mobil kameráját, én meg eltakartam a fejemet.
– Ne csináld már, kishörcsög! Nézz ide! – Bemutattam neki, mire elkapta a csuklómat, és lehúzta az arcom elől, a bal kezemet. Megint morogtam, elfordítottam a fejemet. Bálint felkelt mellőlem, és az ölembe ült, leszorította mind a két karomat.
Ránéztem.
– Menj a picsába! – Ehelyett valami ilyesmit mondhattam. – Hümmahihabba!
– Amúgy beszoptad, mert videózok. – Rémülten felhördültem. – Köszönj Tominak!
Szerencsére annyira szétázott a tölcsér, hogy meg tudtam rágni, így sebesen eltűntettem a felét, miközben résnyire szűkült szemmel néztem a fiú kajánul vigyorgó arcába. Lenyeltem az utolsó falatot is, aztán megszólaltam.
– Te gyökér! Azonnal kapcsold ki! – Bálint eltette a telefont, de nem szállt le a combomról. – Szétnyomsz! – nyögtem panaszosan. A fiú kinyújtotta a kezét, és a hüvelyujjával letörölte a szám szélét.
– Tiszta retek a fejed – mosolygott.
– Retek? – Megjátszottan szörnyülködtem. – Pedig azt hittem, hogy fagyit ettem.
– Még mindig kurva szarok a vicceid – jegyezte meg, aztán lekászálódott rólam.
Én is felegyenesedtem, majd elindultunk mosdót keresni. Jól éreztem magamat, a fájó csuklóm ellenére. Szerencsére hamar megtaláltuk a vécét, mert Bálint igazat mondott, tényleg tiszta maszat voltam, körben vanília kenődött szét a számon. Elmosolyodtam, amikor a csillogó szemű tükörképemet mustráltam. A lány velem szemben boldogságot sugárzott.
Megmostam az arcomat, aztán téptem papírt, és törölközés után elhagytam a helyiséget.
– Már azt hittem, hogy kimásztál az ablakon – fordult felém hunyorogva Bálint, amikor mellé léptem. Felnevettem.
– Akkor az életemért futottam! Ne tudd meg, milyen rossz volt átpréselni magamat azon a kis macskanyíláson. Aztán meg beleestem egy bokorba.
Bálint felröhögött; az emléken én is elmosolyodtam, most már viccesnek találtam. Egy darabig némán baktattunk egymás mellett. Az üzleteket kémleltem, mintha annyira lekötnének, közben pedig csak nem akartam ránézni, mert feltűnő lett volna, ha folyton bámulom. Titkon abban reménykedtem, hogy megint átkarol, ahogy a fagyisnál, de nem tette. Nem baj, jó ez így, győzködtem magamat. Nem hiányzott a kísértés. Néhányszor azért felé sandítottam; ő is mindenfelé nézett, csak rám nem.
Éppen titokban bámultam, amikor hirtelen felém kapta a fejét.
– Tudod, mire gondoltam? – Amikor zavartan lesütöttem a szememet, elmosolyodott. Lebuktam, hogy őt figyeltem.
– Bárcsak tudnám.
– Holnap megcsinálhatnánk a leltárt a boltban.
– Tényleg ezen gondolkoztál?
– Többek között – vigyorgott szélesen. – Meg azon, hogy hol zabáljunk.
– Együnk pizzát! – lelkesültem fel.
Bálint rábólintott, így megkerestük az egyik gyorskifőzdét, ahol az üveg mögött készen kiállított szeletekből válogathattunk. Én kértem a pizzát, a fiatal pasi meg mosolyogva szolgált ki. Nagy lelkesen ajánlgatta a kólákat, üdítőket, különböző feltéteket a pizzára. Még azt is mondta, hogy ingyen nyom rá nekem majonézt. Mindenre csak mosolyogtam és a fejemet ráztam. Gyorsan elvettem a pultról a két szeletet, és hátat fordítottam a fiúnak. Bálint sunyin mosolygott, amikor leült velem szemben, egy félreeső sarokba.
– Meg ne szólalj! – emeltem fel az ujjamat.
– Oké – röhögött a fiú, aztán beleharapott a pizzába, majd felpillantott, átnézett a vállam fölött. – Még mindig bámul. – Felmordultam. – Nem örülsz neki?
– Nem. Zavar az ilyen feltűnő nyomulás. – Két ujjam közé csíptem a szeletet, és beleharaptam.
– Még jó, hogy én soha nem nyomultam feltűnően.
Elnevettem magamat.
– Na, persze – csak ennyit fűztem hozzá.
Felmordultam, amikor a hajam az arcomba lógott. Nem tudtam arrébb rakni, mert az összes ujjam olajos volt. Még jó, hogy az előbb mostam kezet. Felnéztem Bálintra.
– Segítesz? – kérdeztem teli szájjal, mire felemelte a kezét, az ő ujja is koszos volt.
– Szólj a csávónak – bökött a fejével a pult felé. – Ő segítene. – Felhorkantottam, sötéten pillantottam a fiúra. – Sőt, ingyen majonézt is kapnál.
Ezen egyszerre nevettünk fel. Sokkal lassabban haladtam az evéssel; figyeltem, hogy ne legyen minden pizzás körülöttem, a kezem is akadályozott, közben még a hajammal is küzdöttem. Nagyon igénybe vette a koncentrációmat. Láttam, hogy Bálint gyakran nézett fel rám, miközben az orra alatt somolygott. Ő már megette a saját adagját, a kezét is megtörölte, nekem még megvolt a pizza fele.
– Kinevetsz? – kérdeztem teli szájjal.
Bálint hátradőlt az ülésen.
– Kibaszottul aranyos vagy – mosolygott.
Zavartan lehajtottam a fejemet, megint összerándult a gyomrom. Francba! Miért csinálja?
– Inkább egy szerencsétlen vagyok.
– Is – röhögött fel a fiú, mire megjátszott szomorúsággal az arcomon pislogtam.
Előre dőlt, és felém nyúlt; a fülem mögé tűrte a hajamat. Zavartan elmosolyodtam, talán egy kicsit bele is pirultam, annyira gyengéd és szeretetteljes volt a mozdulata.
– Na, mit mondasz? Holnap mehet a leltár?
– Aha – válaszoltam, amikor lenyeltem a falatot. – Sok lesz vele a munkánk?
– Ja. – Bálint elhúzta a száját.
– Kikészítetted a miniszoknyát? – nevettem.
A fiú szélesen elvigyorodott, de nem mondott semmit. Amint fél óra múlva végre befejeztem az evést, felkeltünk a helyünkről. Ráérősen sétálgattunk az üzletek előtt; néhányba benéztünk, aztán üres kézzel távoztunk. Eszembe se jutott, hogy megnézzem, hány óra van, így eléggé meglepett, amikor elhagytuk a bevásárlóközpontot, és elővettem a mobilomat. Már hét is elmúlt.
– Indulnom kéne.
Bálint felvonta a szemöldökét.
– M’ert?
– Mert mire visszaérek, lesz vagy kilenc óra.
– És? – Értetlenül néztem fel rá. – Gondoltam, átugrasz megnézni a nyuladat.
Jó lett volna, de az azt jelentené, hogy ott kéne aludnom. Nem nagyon tetszett a dolog; enyhén furcsa lenne.
– Hamar megjárjuk, utána max visszadoblak a pasidhoz az MZ-vel – győzködött Bálint.
Rövid töprengés után beleegyeztem, így megkerestük a motorját, és miután segített felvenni a bukósisakot, felpattantam mögé. Elszoktam a száguldástól; a bal kezemmel görcsösen szorítottam a fiú oldalát; teljesen fellapultam rá, ráadásként pedig még az eső is eleredt. Úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék; a cseppek fájdalmasan verték a hátamat, karomat. Az idő rekordsebességgel hűlt le; vacogtam Bálint mögött, a ruhám majdnem eggyé vált a testemmel.
Amikor húsz perccel később megálltunk a tizennyolcas háztömb előtt, úgy remegtem, mintha éppen a mélyhűtőből ugrottam volna ki. Lekászálódtam Bálint mögül, és azonnal beszaladtam a kapun. A lépcső alján megvártam, amíg letolta a pincébe a járgányt, majd mogorván caplattam fel mellette a harmadikra. Amint beléptünk a lakásba, a fiú egy laza mozdulattal ledobta magáról a pólót, aztán végignézett rajtam, és elvigyorodott.
– Mi van, te ázott macska?
Megjátszott felháborodással eltátottam a számat, majd szó nélkül bevetettem magam a fürdőbe. Alaposan megtörölköztem, de csak azután jöttem rá, hogy nincs száraz ruha nálam, amikor végeztem.
– Bálint! – szóltam ki a nappaliba.
– Hm?
– Tudnál adni egy pólót, meg egy nadrágot?
Még akkor is remegtem, amikor visszatértem a nappaliba, immár szabadabb öltözékben. A fiú cuccaiba háromszor is belefértem volna; a pulcsija még a térdemet is eltakarta, a tréning nadrág szárát pedig a földön húztam magam után. Félő volt, hogy orra bukok benne. Bálint végignézett rajtam, és teli torokból felröhögött. Kinyújtottam felé a nyelvemet.
– Van teád? – néztem rá reménykedve, miután leültem a kanapéra, és a mellkasomhoz húztam a lábamat.
– Fázol?
– Nem, csak belenyúltam az előbb a konnetorba, azért remegek még mindig – mondtam gúnyosan, mire Bálint felhorkantott. Bement a szobába, és kihozott egy takarót.
– Tea nincs, de van helyette ez. – Felmutatta a takarót, majd rám terítette. Még meg se tudtam köszönni; felemelte az ujját, és eltűnt a fürdő ajtaja mögött. Érdeklődve pislogtam utána. Másodperceken belül visszatért egy tubus krémmel, és leült mellém. – Mutasd a kezedet!
– Mit akarsz vele? – kérdeztem tartózkodóan, de mégis felé nyújtottam.
– Megkérni – felelte gúnyosan, miközben óvatosan megszabadított a fáslitól; megcsóválta a fejét. – Hülye picsa – morogta.
– Kösz, rohadt kedves vagy.
– Nincs igazam? Miért csináltad?
– Ideges voltam. Úgy beszélsz, mintha veled még nem történt volna semmi ilyesmi.
– Én pasi vagyok, de te simán eltörhetted volna!
Halványan elmosolyodtam, úgy néztem rá.
– Csak nem féltesz?
Bálint komolyan bámult vissza rám, feleletet azonban nem kaptam. Letekerte a tubus tetejét, aztán nyomott belőle krémet a kezemre.
– Ezt használtam, amikor kiment a csuklóm. Az nem nézett ki ilyen szarul – tette hozzá.
Csak figyeltem, hogyan keni be a duzzanatot, milyen óvatosan nyúl hozzám. Nem is éreztem, annyira elmerültem a látványban. Szerető volt, gyengéd. Könnybelábadt a szemem. Szerencsétlenségemre pont akkor nézett fel rám.
– Fáj? – kérdezte enyhén rémülten.
Elmosolyodtam és megráztam a fejemet.
– Nem is érzem igazából.
Bálint befejezte a kenegetést, aztán újra betekerte a fáslival. A két tenyere közé fogta a csuklómat; éreztem, hogy bizsergett.
– Odaadom a krémet, oké?
Némán bólintottam, és elfogadtam tőle. Elengedett és felkelt a kanapéról.
 Miután Zoknis is tiszteletét tette nálunk, és jól megdögönyöztem a pincsi méretű állatot, a filmezés mellett döntöttünk. Bálint odalépett a géphez, valamit babrált a tévével, mire a képernyőn megjelent a számítógép asztala. Gondosan bepólyáltam magamat a takaróba, úgy kémleltem körbe a helyiségben, amit eddig csak a kamerán keresztül láthattam. Rácsodálkoztam a vadiúj, hófehér szőnyegre.
– Szép lett a lakás – jegyeztem meg.
– Nemrég szereztem be pár cuccot. A gépet is lecseréltem egy Dell-re. – Bálint vigyorogva fordította felém a fejét. – Egy álom! Négymagos procival, integrált 7.1-es hangrendszerrel, tizenhat gigás DDR3-as memóval, ötötvenes táppal és három terás winyóval, plusz kettőötvenhatos, külső SSD-vel. – Amikor látta, hogy értetlenül pislogtam rá, felröhögött. – Sorolnám még az extráit, de kínai lenne neked.
– Így is az – nevettem.
– A lényeg, hogy kurva jó! Most azon melózok, hogy ledet rakjak bele, meg lehet, hogy lecserélem a külső borítását plexire. – Elhallgatott, álmodozó képet vágott.
– Mi történt a másik gépeddel?
A fiúnak rekordsebességgel olvadt le az arcáról a vigyor.
– Szétvertem – válaszolt szűkszavúan.
– Miért? – pislogtam rá döbbenten.
– Ideges voltam.
– És még te papolsz nekem? Miért, mi történt? Nem sikerült az egyik küldetésed a GTA-ban? – viccelődtem, ám Bálint egyértelműen nem volt velő a poénra, inkább témát váltott.
– Mit nézzünk? – kérdezte. – Ezek vannak.
A tévére mutatott, ahol megjelentek a gépre letöltött mappák.
– Örülök, hogy nem pornót mutogatsz – néztem hátra, mire Bálint újra nevetett.
– Az most nincs.
– Nincs? – Felháborodást imitáltam. – Jól érzed magad?
– Le vagyok róla tiltva. – Kérdőn néztem rá, de nem magyarázta meg. – Ha már itt tartunk, nem kell nyolcszáz giga tiszta pornó?
A plafon felé fordítottam az arcomat, úgy kacagtam fel.
– Mit csináljak vele?
– Mit t’om én – vont vállat Bálint, aztán szélesen elvigyorodott. – Nézegesd.
– Kösz nem! Van a neten is, ha nagyon rászorulok.
Szinkronban röhögtünk rajta, aztán végigböngésztem a filmek listáját, amik kicsit sem illettek össze. Volt ott Hódító hódok, Spongyabob, Frédi és Béni, Így jártam anyátokkal, South park, Family guy, Brickleberry.
– Szoktad is nézni ezeket?
– Ja – bólintott. – Azért vannak letöltve.
– Hódító hódok – választottam végül.
– Reméltem, hogy a Brickleberryt mondod. – Bepakolt a lejátszóba néhány részt, aztán elindította az elsőt.
– Ha azt akartad, akkor miért kérdeztél meg? – fordultam felé, miután leült mellém.
– Gondoltam, nem leszek bunkó paraszt.
Nevettem.
– Mikor zavart, hogy bunkó paraszt vagy?
– Engem nem zavar, csak az embereket körülöttem. Nem is értem.
Elkezdtük nézni, de még mindig fáztam, pedig úgy betakaróztam, hogy csak a szemem látszódott ki; így nem tudtam nagyon koncentrálni a mesére. Óvatosan, észrevétlenül közelebb araszoltam a fiúhoz. Jól jött volna, ha átkarol, akkor talán felmelegíthetne. Sokáig tépelődtem, haboztam; hozzá akartam bújni. Nem lenne fura?, tettem fel magamnak a költői kérdést. Halkan felsóhajtottam. Könnyebb lenne, ha ő közeledne. Enyhe lelkiismeretfurdalásom volt Peti miatt, viszont döbbenten állapítottam meg, hogy nem érdekel annyira, amennyire kéne. Megijedtem. Ráadásul még csak néhány órát töltöttem Bálinttal.
– Mit mocorogsz? – szólalt meg hirtelen Bálint.
Ijedtemben összerándultam; felé kaptam a fejemet. A fiú kedvesen mosolygot.
– Bocsi, zavarlak? – Nem tudtam valami jól eltitkolni előle az érzelmeimet; biztos voltam benne, hogy sejti, mi a helyzet. Örültem, hogy még nem kérdezett rá.
– Miben? – Megint megijesztett. Bálint halkan felnevetett. – Min agyalsz?
Ha te azt tudnád... Helyette visszakérdeztem.
– Honnan gondolod, hogy agyalok?
– Mindig megrándulsz, amikor megszólalok.
– Csak fázok – legyintettem a takaró alatt, aztán tüsszentettem egy nagyot.
– Fasza – kommentálta a dolgot. Én is ezt mondtam volna. Csak nem fáztam meg? Bálint felkelt mellőlem, és leállította a mesét. Kérdőn pislogtam hátra. A mobil után nyúlt, és tárcsázott.
– Mit csinálsz? – kíváncsiskodtam.
– Szerzek neked teát – mosolygott, aztán beleszólt a mobilba. – Csá, van teátok? – Hallgatott. – Adrinak kell. – Nagyot nevetett, aztán: – Balfasz. Na, akkor dobtok át? – Megint nevetett, én meg hatalmas szemmel néztem rá, mintha először látnám. – Oké, csá!
Letette a telefont, elindította a mesét, és visszaült mellém.
– Mindjárt lesz teád, hercegnő.
– Köszi – mosolyogtam zavartan, aztán újra a tévé felé fordultam.
Az első rész le is ment úgy, hogy azt sem tudtam, miről szólt. Bálint arca lebegett a szemem előtt, a nevetését hallottam. A takaró alá dugtam a fejemet, és megdörzsöltem az orromat, aztán nagyot sóhajtottam, és még jobban összehúztam magamat. Néhány perc múlva kopogtak, aztán Kamilla lépett be a lakásba. Kicsit csodálkozott, hogy ott talált, főleg így este felé, de nem tudott letámadni a kérdéseivel, mert lett volna bőven, láttam az arcán. Néhány percre látogatott meg minket, amíg átadta a két teafiltert, aztán már ment is. Bálint egyből nekiállt a főzésnek.
– Mindjárt kész – dugta ki a fejét a nappaliba.
Hálásan pislogtam felé. Kértem zsebkendőt is, amikor néhány perc múlva kilépett a konyhából, egy hatalmas bögrével. Elindította a mesét, aztán visszaült mögém. Én féloldalasan foglaltam helyet a kanapén, a tévével szemben. Hirtelen eszembe jutott Olga, és a hülye Facebook-posztja. Az is erről a kanapéról lett fotózva. Még időm se volt felhúzni magam ezen, mert Bálint kirántott a gondolataim közül. Hátrafordultam, amikor a homlokomra csúsztatta a tenyerét.
– Mi a diagnózis, doktor bácsi? – kérdeztem kislányosan.
– Benyaltál egy megfázást – húzta el a száját.
– Pedig alig áztam el.
– Alig? – Bálint felnevetett. – Kurvára nem láttad magadat kívülről.
– Tudom, úgy néztem ki, mint egy ázott macska – morogtam.
– Úgy. – A fiú közelebb csúszott hozzám. – Igyál!
– Forró – siránkoztam.
– Az a lényeg, nem?
Nem mondtam erre semmit, helyette tüsszentettem. Egy pillanatra könnybelábadt a szemem. Sűrűn pislogtam, és a tévére néztem. Felgyorsult a szívverésem, amikor megéreztem Bálint tenyerét a felhúzott combomon. Sandán lepillantottam a bizonytalanul tapogatózó kezére, és elmosolyodtam.
– Ne gyere ilyen közel, mert megfertőzlek – szólaltam meg pár perces hallgatás után.
– Túlélem – válaszolta halkan. – Inkább nézd a hódokat. Te választottad.
Engedelmesen bólintottam, de már megint ott tartottam, hogy nem tudtam rendesen figyelni. Éreztem, hogy a bőröm felforrósodott a takaró alatt ott, ahol Bálint hozzám ért. Többet szerettem volna belőle. Mocorogtam, feszült voltam. Hallottam, hogy a fiú nagyot szusszantott mögöttem.
– Mi az anyám van már megint? – szólalt meg.
– Bocsánat, na! – emeltem fel a hangomat. – Csak helyezkedek. Nyomod a hátamat a lábaddal.
– Faszom! Nők…
Bálint elhúzódott tőlem, majd mielőtt még elszomorodhattam volna emiatt, átemelte fölöttem a lábát, és letette a másik oldalamra, így végre közelebb kerülhettem hozzá. Visszacsúszott mögém, de nem ért a hátamhoz a mellkasával, csak a kezével karolt át ugyanúgy, mint az előbb. Olyan volt, mintha kerülgettük volna egymást. Az egyikünk közeledett, tett egy lépést, és várta, hogy a másik is megtegye. Most én következtem. Simán hátrébb ülhettem volna, de haboztam egy kicsit. Zavarban voltam. Idő közben a második rész is lement a meséből.
Elindult a harmadik, amikor végre elhatároztam magamat. Lassan kibújtam a takaróból, mire Bálint olyan gyorsan kapta el a kezét, mintha tűzhöz nyúlt volna. Fél kézzel megráztam a takarót, hogy kirúgja magát, majd hátrébb ültem, és úgy húztam magamra, hogy a fiút is takarja. Lassan a mellkasához simultam, aztán újra tüsszentettem; összekuporodtam. Halkan sóhajtottam.
– Jó meleg vagy – jegyeztem meg, mire Bálint felhorkantott.
– Nem vagyok meleg! – tiltakozott megjátszott felháborodással.
Elnevettem magamat.
– Nem? – kérdeztem kihívóan.
A fiú óvatosan megérintette a derekamat, aztán fokozatosan a hasamra csúsztatta a tenyerét. Összerándultam, kirázott a hideg, mire visszakozni akart. Elengedett, ám én még szorosabban bújtam hozzá; nem akartam, hogy távolodjon. Határozottan elkaptam a csuklóját, és magamra húztam. Bálint halkan nevetett, majd a másik kezével is átölelt.
Ki sem tudtam élvezni a helyzetet, mert mielőtt még tiltakozhattam volna, fél kézzel megragadott, a másikkal pedig csikizni kezdett. Hiába kapálóztam, szenvedtem, szabadulni próbáltam, semmi nem jött össze. Visítottam, mint akit nyúznak. Hosszú percekkel később fejezte csak be. Zihálva menekültem a kanapé másik végébe, onnan pislogtam rá morcosan. Bálint jóízűen röhögött. Csak ezért csinálta? Nem is akart megölelni, csak játszani? Rosszul esett, nehezteltem rá. A tévé felé fordítottam a fejemet.
– Nem jössz vissza? – kérdezte rövid hallgatás után.
– Nem!
Bálint előrelendült, és egy gyors mozdulattal elkapott, magához húzott. Úgy éreztem magamat, mintha egy rongybaba lennék, amit csak úgy rángatni lehet ide-oda. Kapálóztam, csapkodtam a karját, mire lefogott.
– Engedj el! Megbíztam benned, de te orvul megtámadtál!
– Nem hagyhattam ki – vigyorgott. Összeszorítottam a számat, és újra elfordítottam a fejemet. – Ne csináld már! Gyere ide!
Szorosan átölelt, aztán félresöpörte a hajamat a nyakamból. A mozdulat közben véletlenül hozzám ért, mire az egész testem libabőrös lett. Emlékeztetnem kellett magamat, hogy hol van a határ. Nem fordulhattam meg, és mászhattam rá. Elernyedtem a karja között; a tenyerébe csúsztattam a kezemet. Szétfeszítette az ujjait, így rákulcsolhattam a sajátjaimat. Éreztem, hogy milyen hevesen vert a szíve. Abban a pillanatban mindennél jobban bele akartam volna látni a fejébe.
– Ez hányadik rész? – kérdeztem, amikor elindult a következő.
– Az ötödik. – Bálint felhorkantott. – Jó, hogy miattad nézzük, és te pont telibe szarod.
– Nem igaz.
– Nem? Akkor mi volt az előzőben?
– A két hód – vágtam rá határozottan, mire a fiú halkan felnevetett, és megszorította a kezemet. Az állát a vállamra fektette. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, ami látszólag nem nagyon érdekelte.
– Hülye – morogta a fülembe.
– Jól van, most már figyelek akkor.
Úgy is volt. Kényelmesen befészkeltem magamat Bálint lába közé, és úgy pislogtam a tévére, mint egy kislány, miközben a kézfejemet simogatta. Rettentően hiányzott. Most nem zavart, hogy olyanok voltunk, mint egy pár, úgy csináltunk, mintha együtt lennénk. Egyáltalán nem zavart, nem is szerettem volna elengedni. Úgy akartam maradni örökre; betakarózva a kanapén, csak mi ketten.
Miután vége lett az ötödik résznek is, Bálint kajánul megszólalt:
– Nahát, most meg sem mozdultál.
– Mert figyeltem.
A fiú a fülemhez hajolt.
– Kajak nekem akarsz kamuzni? Kurvára átlátok rajtad, hercegnő.
Egy pillanatra bennem rekedt a levegő, aztán gúnyosnak álcázott horkantást hallattam.
– És mit látsz?
– Szürke tüdő, máj, vese – kezdte sorolni a belső szerveimet, amin hangosan kacagtam. Nem tett jót a torkomnak, azonnal abba is hagytam.
Bálint bejelentette, hogy kimegy cigizni, és rám parancsolt, hogy igyam a teát, mert azért csinálta. Szófogadóan bólintottam, majd amint becsukta maga után a terasz ajtaját, a kezembe vettem a gőzölgő bögrét, ami vészesen megbillent, amikor újra tüsszentettem. Egy percre még a szívverésem is elállt, azt hittem, hogy leöntöm a fehér szőnyeget; megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor mégsem történt baleset. Bálint felé nyújtogattam a nyakamat. Természetesen az eső már elállt, csak addig szakadt, amíg haza nem értünk. A teára pislogtam, és halványan elmosolyodtam, majd kifújtam az orromat. Hirtelen kirázott a hideg. Letettem a bögrét, és vacogva elfeküdtem a kanapén; magzatpózba kuporodtam össze.
Nemsokára a fiú visszatért, mire felnéztem rá.
– Mi van, bohóc?
– Hagyjál – morogtam, és behúztam a fejemet a takaró alá.
– A piros orroddal gyerekeket lehetne ijesztgetni.
Kidugtam a kezemet, és bemutattam neki. Bálint elkapta az ujjamat, én meg azonnal visszahúztam.
– Piszkálás helyett, adhatnál még egy pulcsit.
Hallottam, hogy a fiú megmozdult, aztán elsétált mellőlem. Néhány másodperc múlva felültem, amikor megállt mellettem egy nálam kétszer nagyobb, kapucnis pulóverrel. Rávettem az előzőre, és behúztam a térdemet a pulcsiba. Teljesen kényelmesen elfértem benne, akkora volt, mint egy sátor. Még a kapucnit is a fejemre raktam, így leginkább egy múmiához hasonlítottam. Bálint leült mellém, és kinyújtotta a kezét, mire hernyó módjára odaaraszoltam hozzá; az oldalához bújtam. Nem indította el újra a mesét, helyette beszélgettünk, miközben a vállamat simogatta. Valamilyen szinten még örültem is, hogy megbetegedtem, így legalább volt alibim, miért bújtam hozzá.
Nagy szemmel pislogtam fel rá, miközben beszélt a száját néztem. Annyira elbambultam, hogy észre se vettem, amikor befejezte a mondandóját; ő is lepillantott az ajkaimra. Megtaláltuk egymás tekintetét, és egy pillanat alatt felforrósodott körülöttünk a levegő, lángolt a testem, és nem csak azért, mert a lázam most csúcsosodott ki; beleadott mindent, hogy padlóra küldjön. Nem figyeltem rá, helyette elmerültem a mélyzölden csillogó szempárban, ami pontosan ugyanúgy fúródott az enyémbe, mint annak idején. Bálint óvatosan közelebb hajolt hozzám, én pedig nem húzódtam el tőle. Már majdnem összeért az orrunk hegye. Enyhén elnyíltak az ajkaim, amikor hirtelen felcsendült 2 arc Szótára. Visszarántott a valóságba, mintha kábulatból tértem volna magamhoz, majdnem le is gurultam a kanapéról ijedtemben. Körbenéztem, a hang forrását kerestem, aztán megláttam az asztalon a telefonomat. Bálint felmordult, zavartan beletúrt a hajába, majd kérés nélkül felkelt mellőlem, és közömbös arccal felém nyújtotta a mobilt. Peti hívott. Tüsszentettem egyet, majd felvettem.
– Szia! – köszöntem orrhangon.
– Szia, szívem! Mikor jössz? Már majdnem éjfél!
–Éjfél? – kérdeztem vissza csodálkozva. Rápillantottam a kijelzőre, igaza volt. – Szerintem Bálintnál maradok éjszakára.
Felnéztem Bálintra, aki erre csak bólintott, és helyet foglalt a kanapén.
– Mikor jössz holnap? Érted menjek?
– Segítek Bálintnak leltározni a boltjában.
– Oké.
– Tudnál majd ruhát hozni nekem? Elküldöm a címet sms-ben.
– Viszek. – Nem hangzott túl lelkesnek. Elfordítottam a fejemet, és tüsszentettem. – Beteg vagy? – kérdezte azonnal Peti.
– Kicsit eláztunk ma, de nem vészes – legyintettem. – Most leteszem, holnap találkozunk.
– Jól van, szívem. Szia, csók!
– Szia!
Amint bontottam a vonalat, kínos csend telepedett ránk. Meg kéne beszélni az előbbi helyzetet?, töprengtem. Mi lett volna, ha Peti hívása nem szól közbe? Vajon megtörtént volna a csók? Hülye kérdés volt, a válasz egyértelmű. Mind a ketten kikapcsoltunk, teljesen elfelejtettük, hogy nagyon nem tehetjük meg. Arrébb araszoltam a kanapén, tisztes távolságra a fiútól, és hátradöntöttem a fejemet. Sóhajtottam, és felpillantottam a plafonra. Fura ábrákat vettem észre rajta, de a villanyfénynél nem tudtam kivenni őket. Felfelé nyújtottam a kezemet.
– Mi van a mennyezeten?
– Ahhoz le kell feküdni a földre, de így kurvára biztos, hogy nem feküdhetsz.
– Naa! – kértem kislányosan.
Felálltam mellőle, és mielőtt még visszatarthatott volna elnyúltam a puha szőnyegen, a takaróval együtt. Bálint nagyot sóhajtott; ő is felkelt, majd lekapcsolta a villanyt. Kerek szemmel pislogtam fel a foszforeszkáló, csillag alakú matricákra, miközben a fiú bebújt mellém a takaró alá.
– Szép – suttogtam.
Nem tudom miért, de teljesen elvarázsolt.
– Csillagkép is van.
– Csillagkép?
– Nem éppen, de én úgy hívom. Nézd meg jobban.
Tüzetesebben megvizsgáltam a mennyezetet. A naprendszerünk összes bolygóját megtaláltam, a hozzájuk tartozó holdakkal együtt. A Föld körül több csillagot vettem észre. Kikerekedett a szemem, amikor egy hatalmas A betűre ismertem a csillagokban. A középső kis háromszögben helyezkedett el a Föld. Megdobbant a szívem, könny futotta el a szememet.
– Ez komoly? – fordítottam felé a fejemet.
– Tetszik? – mosolygott Bálint.
– Nagyon – bólintottam, aztán tüsszentettem. Legalább volt alibim, hogy miért törölgettem a szememet. – Emlékszem, amikor mindig lementünk anyushoz, csak azért, hogy kifeküdjünk a fűbe, és bámuljuk este az eget. Arról beszéltünk, hogy hova mennénk, melyik bolygót hódítanánk meg, hogyan élnénk ott.
Sűrűn pislogtam. Hiányzott a régi életünk; összeszorult a mellkasom. Bálint nem mondott semmit. Hosszan hallgattunk, az A betűt néztem. Mikor rakhatta ki? Néhány hónapja? Egy éve? Nem is számított igazán, csak az, hogy gondolt rám.
– Majd meglátogatom anyudat is – szólaltam meg újra. – Mikor voltál nála utoljára?
– Fasz tudja. Hónapokkal ezelőtt – válaszolt rekedten, aztán megköszörülte a torkát. – Most már elég lesz. – Felkelt a szőnyegről, és felkapcsolta a villanyt. Morogva takartam el a szememet; éles volt a fény. Az oldalamra gördültem, a fejemre húztam a takarót. – Gyere!
Éreztem, hogy felemelt.
– Húzzál fürödni, aztán irány az ágy!
Elmosolyodtam.
– Ki vagy te? Az apám? – néztem rá, amikor talpra állított.
– Az baszna be! – röhögött fel a fiú. – Kurva érdekes lenne a szitu akkor.
Mert így nem az?, gondoltam, de nem szóltam semmit. Visszaadtam neki a takarót, majd a fürdőbe mentem. Tök jól túl tudtunk lépni a csók-dolgon, jegyeztem meg keserűen, miközben jó meleg vízzel zuhanyoztam, aztán kapkodva megtöröltem magamat. A bőröm teljesen kivörösödött, én mégis fáztam. Ügyetlenkedve visszavettem a pulcsit, miközben arra gondoltam, hogy ilyen hacukában kell majd holnap elmennem a fiú barkácsboltjába. Még szerencse, hogy Peti hoz ruhát.
– Hol aludjak? – kérdeztem Bálintot, amikor elhagytam a fürdőszobát, ő pedig kikapcsolta a számítógépet.
– Hol akarsz?
– Nekem mindegy.
Bálint némán a háló felé mutatott.
– Persze, ha a kurva kényelmetlen kanapét akarod, az is oké.
Elmosolyodtam, tüsszentettem.
– Abból egy életre elegem lett. Az ágy jobb – dörzsölgettem az orromat. Elindultam a szoba felé, de amikor a fiú nem jött utánam, kíváncsian fordultam hátra. – Te nem jössz?
– Itt alszok – bökött a fejével a kanapéra.
Rosszkedvűen bólintottam, és beléptem az ajtón. Összekuporodtam az ágyon, remegtem, ezért átkaroltam magamat, de képtelen voltam elaludni. Hallottam, hogy a fiú kint mászkált, fürdött. Fogalmam sem volt, hogy mennyi idő telt el, mire kinyílt a szoba ajtaja, vékony fénycsík szűrődött be kintről. A fiú mezítláb, egyszál törölközőben becsattogott a helyiségbe, és a szekrényhez lépett.
– Bálint? – szólaltam meg halkan.
– Hm?
– Nem tudok aludni. Fázok.
– Adjak még ruhát? – Nem válaszoltam, mire felhorkantott. – Tudom, mit akarsz.
Erre se mondtam semmit. Bálint felsóhajtott, és ledobta a törölközőt. Gyorsan becsuktam a szememet, még a takarót is a fejemre húztam. Elröhögte magát, matatott még valamit a szekrénynél, majd éreztem, hogy egy kis idő múlva benyomódott mögöttem a matrac. A fiú felemelte a takarót, és hozzásimult a hátamhoz. Óvatosan hátranyúltam, és lassan kitapogattam a csípőjét.
– Van rajtam gatya – mondta, miközben eltolta a kezemet, és átkarolt.
– Csak biztosra akartam menni.
– Ekkora gyökérnek nézel?
Ami azt illeti, simán kinéztem volna belőle, hogy poénból meztelenül fekszik be mellém.
– Igen – feleltem mosolyogva.
Bálint felhorkantott. Közelebb húzott magához, és megpuszilta a vállamat. A vastag pulcsi miatt nem éreztem belőle sokat, de így is jól esett, hogy velem volt. A fejem alá csúsztatta a karját, így már sokkal nyugodtabban tudtam aludni.