2018. január 13., szombat

24. fejezet

Sziasztok! :) Egy hosszabb fejezettel érkeztem, ami annak köszönhető, hogy a javításnál jócskán ki kellett egészítenem. Az egyik kedvenc részeim közé tartozik, ugyanis kiszakadunk a nagyvárosból, és megismerhetjük Bálint édesanyját, aki nem is annyira édes :D Fogadjátok sok szeretettel <3

Adri
„Szeretem, és boldoggá szeretném tenni.”

Képtelen voltam az alvásra, ellentétben Bálinttal, aki békésen hortyogott a földön. Nem is tudtam, mit éreztem pontosan. Megijedtem, szégyenkeztem, ezekkel szemben örültem. Bálint nem hagyta, hogy sokáig szomorkodjak, amiért rettentő hálás voltam neki. A vallomása nagyon jól esett, sírtam is, amikor Karola bejött hozzám a fürdőbe. Helyre kellett jönnöm lelkileg, hogy ismét magamhoz tudjam engedni a fiút. Szerettem, de amikor megfogta a combomat, automatikusan összezártam a lábamat; eszembe jutott az erőszakos fickó, nem tudtam tőle elvonatkoztatni. Kategorikusan elzártam magamban az emléket a nap további részében, kétségbeesetten kerestem valamit, ami eltereli a figyelmemet. Imádtam Bálintot, amiért nem kezelt utána porcelánként, aki akármikor összetörhet; normális volt velem. Pont az kellett nekem; hogy úgy tegyünk, mintha az egész meg sem történt volna. Örültem, hogy kivitt a lakásból, hiszen igaza volt, nem bujkálhattam bent. Úgy kapaszkodtam belé, mint egy mentőövbe, ő pedig ott volt mellettem. Nem tartottam attól, hogy erőszakos lesz, hogy megbánt, hogy bármi olyat tenne, amit nem akarok még. Maximálisan megbíztam benne, viszont közeledni egyelőre nem tudtam. Már az öleléshez is össze kellett szednem magamat. Meggyőzött, amikor elmondta, hogy az ő szemszögéből hogyan történt az Emesés incidens.
Szerettem, és láttam, tudtam, hogy ő is engem. A mai napon fényéveket ugrottunk előre a kapcsolatunkban, de én mégis lassítottam. Óvatosan akartam nyitni felé. Semmi kétségem sem volt afelől, hogy várni fog rám; kivárja, amíg készen nem állok. Ennyire biztos még soha nem voltam semmiben. Halványan elmosolyodtam a sötétben, majd becsuktam a szememet. Azon imádkoztam, hogy ne álmodjak semmit; most teljesíült is a kívánságom.
Mászkálásra keltem, csipás szemmel pislogtam fel Karolára.
– Elveszem a bőröndödet, nem baj? – kérdezte halkan, mire csak megráztam a fejemet. Nekem egy darabig úgysem fog kelleni.
Oldalra fordítottam a fejemet; Bálint is akkor ébredhetett. Amikor találkozott a tekintetünk, elmosolyodott, mire éreztem, hogy melegség áradt szét bennem, a fejem búbjától a lábujjam hegyéig. Felkuncogtam és a fejemre húztam a takarót. A fiú is nevetett. Hallottam, hogy feltápászkodik a matracról, majd odasétál hozzám; meg sem mozdultam. Hirtelen elkapta a bokámat, úgy csikizte meg a talpamat. Felvisítottam, rugkapáltam, mire elengedett. Lerántottam a fejemről a takarót, és mérgesen bámultam rá.
– Jó reggelt – nevetett, én meg bemutattam neki.
Karola messziről nézett ránk, az orra alatt somolygott, aztán eltűnt a hálószobában. Felkeltem, és a szekrényhez léptem; nem felejtettem el megszámolni a bugyijaimat, mielőtt hitetlenkedve fordultam volna Bálint felé.
– Eltűnt a Szingli vagyok tangám.
Hangosan felröhögött, majd szó nélkül kilépett a teraszra. Döbbenten válogattam a ruhák között; még mindig alig hittem el a dolgot. Pedig szerettem azt a tangát; be kell szereznem egy másikat.
Fél óra múlva befutott Armandó, Cukrával együtt. A lány elmosolyodott, és azonnal odasietett hozzám.
– Hogy vagy? – kérdezte fojtott hangon. Megvontam a vállamat, ő pedig váratlanul megölelt. – Hallottam, mi történt.
– Nem vagyok egyedül – mondtam mosolyogva. – Megleszek.
Sűrűn pislogtam. Cukra eltolt magától, és komolyan a szemembe nézett.
– Ha szeretnél beszélgetni, akármikor átugorhatsz hozzánk.
Zavarba jöttem a közvetlenségétől, hiszen alig ismertük még egymást. Bólintottam, de tudtam, hogy nem fogok menni; nem akartam a bajaimmal traktálni.
– Kérdeznék valamit. Hol vettétek a ruhákat?
Elmosolyodott.
– Miért?
– Eltűnt az egyik tangám, és szeretném pótolni.
– Eltűnt? – A lány szélesen mosolygott. – Majd hozok egyet. Milyet?
– A pókos, szingliset.
Cukra csilingelve felkacagott.
– Gondoltam, hogy tetszeni fog. – Körbenézett. – Hol van Karola?
Az említett pont akkor lépett ki a szobából. Megdermedt, amikor szembe találta magát a vendégeinkkel, majd lesütött szemmel köszönt nekik. A közöttük lévő feszültség betöltötte a nappalit. Cukra megköszörülte a torkát, majd megszólalt:
– Kimegyünk egy kicsit? Beszélni akarok veled.
Karola bólintott, és kiléptek az erkélyre. Érdeklődve pislogtam utánuk, amíg Armandó hozzám nem fordult.
– Jól vagy?
Nem tudtam a szemébe nézni; ő is ott volt, végigasszisztálta az egészet. Lehajtott fejjel bólintottam. A fiú nem szólt semmit, talán ő sem tudott mit mondani, inkább a két lányt figyeltük; Karola éppen a szemét törölgette, Cukra pedig a vállánál fogva húzta magához, és ölelte meg.
– Kibékültek – jegyezte meg Armandó.
– Miért? Össze voltak veszve?
A fiú röhögött.
– Hajjaj. Egyszer össze is verekedtek. – Csodálkozva pillantottam fel rá. – Cukra el is akart miatta költözni. Azt mondta, hogy nem nevel gyereket egy kurva szomszédságában. Aztán ott voltak a rendszeres balhék, amiket Raffael csinált. Az egész ház őket hallgatta. Gondolhatod, hogy örülnek a lakók, amiért Karola elmegy.
Elhúztam a számat, és a síró lányt néztem. Jobb lesz neki ott, ahova készül, gondoltam.
– Megyünk? – lépett a nappaliba Bálint, egy fél szendviccsel. A tekintete a lányokra vándorolt, majd ennyit morgott: – Végre.
– Előbb hazamegyünk, aztán átadom a kocsit. – Bálint bólintott.
Ekkor Rómeó is feltűnt, azonnal a bőröndhöz lépett. Matatott benne valamit, aztán visszahúzta a cipzárt, és gondosan kerülve a tekintetemet, csatlakozott az anyjához.
– Hallod? – bökte oldalba vigyorogva Bálint a barátját. – Rómeó rákattant Adrira.
Armandó vigyorgott, rám nézett.
– Végülis, nem para, én is ennyi idős voltam, amikor...
– Én ezt a beszélgetést nem akarom végighallgatni – szóltam közbe, és gyorsan otthagytam őket, így is kínos volt számomra a helyzet. A konyhában hallottam, hogy nagyokat röhögtek. Inkább én is csináltam magamnak egy szendvicset.
Nem sokkal fél kilenc után, el is indultunk. Bepréselődtünk az ötszemélyes autóba hatan. Felötlött a gondolat a fejemben, hogy nem fognak-e megbüntetni minket emiatt, de úgy nézett ki, hogy a többiek nem aggódtak. Hirtelen elmosolyodtam. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Bálint Adrinak hívott. Zavart is, amikor Adriennezett, csak nem szóltam neki. Amint Armandó és Cukra elköszöntek tőlünk, előre másztam az anyósülésre, Bálint pedig bepattant a volán mögé.
Izgultam. Fogalmam sem volt, hogy mire számítsak a fiú anyjától. Néhányszor már találkoztunk; akkor úgy éreztem, hogy nagyon nem bír. A gyomrom görcse rándult, amikor felkanyarodtunk az autópályára. Legszívesebben Bálintra szóltam volna, hogy ne menjünk olyan gyorsan, mert így hamar oda fogunk érni. Izzadt a tenyerem; letekertem az ablakot, mélyeket lélegeztem. Sandán oldalra pillantottam. Bálint is ideges lehetett, görcsösen markolta a kormányt, meredten bámulta az utat. A horpadt kesztyűtartóra néztem, majd kinyitottam, hogy kilapogassam; le kellett foglalnom magamat valamivel. Teljes csönd honolt az utastérben, majdnem megőrültem. Nem sikerült kiegyengetnem, így becsuktam és hátradőltem az ülésben. Nagyot sóhajtottam, fészkelődtem. Bálint fél szemmel rám pillantott, és féloldalas mosolyra húzta a száját.
– Mi az?
– Semmi – rázta a fejét. – Félsz?
– Á – legyintettem grimaszolva. – Mikor érünk oda?
– Mindjárt – érkezett a nyugtalanító válasz.
Annyit idegeskedtem, hogy azon kaptam magam, csikart a hasam. Basszus! Ne, ne! Most mit csináljak? Leizzadtam, szédültem.
– Figyelj már – szóltam Bálintnak halkan. Kérdőn nézett rám, én meg kétségbeesetten vissza. Hogy mondjam el neki? – Van egy kis probléma – nyögtem.
– Mi?
– Hát... Mindegy, hagyjuk.
– Mondjad!
– Nem tudom, hogyan mondjam.
– Megálljunk? – Bálint aggódott, azt hitte, hogy valami komoly baj van. Mondjuk, én komolynak éreztem.
– Nem, nem tudok átmászni a kerítésen – böktem a mellettünk elsuhanó erdő felé, amit vékony drótkerítés választott el az autópályától. A fiú felvonta a szemöldökét, nem értette a dolgot. Összeszorítottam a fenekemet, a térdemet markoltam.
– Mikor érünk oda? – Most már kifejezetten örültem volna neki.
– Tíz perc. – Nagyot sóhajtottam. Bálint kitette az irányjelzőt, lassított, majd lehajtott a pályáról.
– Majd megmutatod a vécét? – A fiú enyhén csodálkozva pislogott felém, majd lassan vigyorra görbült a szája.
– Pisálnod kell?
– Nem talált.
Felnevetett, végig nézett rajtam, miközben megállt a falu határában egy stoptáblánál. Olyan mereven ültem, mintha karót nyeltem volna. Már nem bírtam sokáig.
– Ki akar jönni a gyros? – röhögött.
– De nagyon gyorsan – morogtam. – Jó bemutatkozás lesz ez.
Néhány perc múlva Bálint lefékezett egy fakerítéses ház előtt. Azonnal kipattantam a kocsiból, és toporogva vártam, hogy a fiú is megérkezzen. Hátraszólt Karoláéknak, hogy mindjárt visszatér, majd kinyitotta előttem a kaput. Beszaladtunk a házba, még arra sem volt időm, hogy jobban körülnézzek. Nem találkoztam az anyjával, egyből a vécé felé irányított. Rohantam, ahogy csak tudtam. Szabályosan feltéptem a mosdó ajtaját, és egy nagy sóhaj kíséretében huppantam a vécére. Hallottam, amint Bálint harsányan röhögött, az egész ház visszhangzott tőle. Szemét.
Hamar végeztem, de még vártam egy kicsit; hallottam, hogy odakint beszélgettek. Úgy képzeltem el, hogy majd megbújok Bálint mögött, onnan fogok kipislogni rá, de így mindenki engem fog nézni. Vettem egy mély levegőt, és óvatosan kinyitottam az ajtót, majd hangtalanul vissza is csuktam. Kiosontam a nappaliba. Ahogy gondoltam, mindenki felém kapta a fejét, én meg éreztem, hogy elvörösödök.
– Nocsak – szólalt meg szélesen vigyorogva Bálint anyja, Magdi. – Sikerült?
Azt hittem, hogy elsüllyedek ott helyben. Bálint ugyanúgy mosolygott, mint az anyja.
– Jó napot! – motyogtam magam elé. Örültem volna, ha a fiú támogat, de ebben az esetben nem számíthattam rá; láthatóan jól szórakozott a cikis helyzetemen.
– Jó napot? – Félénken pislogtam fel a nőre. – Inkább szia. Nem vagyok olyan öreg. – Közelebb lépett hozzám, és a kezét nyújtotta. – Vagy annak látszom?
Megráztam a kezét, aztán felsandítottam rá.
– Nem.
Magdi felnevetett. Az évek alatt szinte semmit nem változott, csupán a ráncai mélyültek el kissé. A vastag szemüvege felnagyította a szemét, kék pöttyös egyberuhába bújtatott, testes alakja kitakart mindenkit előlem. Meg nem mondtam volna, hogy ez a határozott, enyhén őszülő asszony, régen az utcából tartotta el a családját, akárcsak Karola, és még csak alig tölthette be a negyvenet. A múltja meggyötörte; ezt a szeme árulta el, ami fakón, boldogtalanul kereste az enyémet, mégis valahol mélyen még bújkált benne az a huncutság, ami a fiáéban tisztán kivehető volt.
– Ne legyél már beszarva! Csak izzasztalak.
Sikerült neki. Ennél kínosabban nem is érezhettem volna magamat. Egész közel hajolt a fülemhez, mire szoborrá dermedtem, Bálintra bámultam.
– Mutatni akarok majd valamit – súgta, majd eltávolodott tőlem, és végigmért. – Adrikám, jól megváltoztál. Na – összecsapta a tenyerét –, ki akar enni?
Rómeó azonnal jelentkezett. Én a magam részéről egy kicsit sem voltam éhes, valószínűleg kihánytam volna, Magdi azonban nem fogadta el az ellenkezésemet, nekem is le kellett ülnöm az asztalhoz. Eddig kész horror volt az egész, pedig csak néhány perce érkeztünk. Alig tudtam szedni az asztal közepére tett lábosból, úgy remegett a kezem. Bálint velem szemben ült, az anyja pedig mellettem, így nem kellett ránéznem, de feszélyezett a helyzet. Átkoztam magamat, amiért eljöttem. Mennyivel jobb lenne otthon feküdni a kanapén. Tervezhettem volna tovább a Barlang szórólapjait.
– Bálint, mondjad csak, hogyan is találkoztatok újra? – szólalt meg hirtelen Magdi. Roppantul örültem, hogy nem nekem kell beszélnem. – Csak nem egy osztálytalálkozón?
A fiú felhorkantott.
– Olyanra én nem járok. Lakótársat kerestem, aztán Adri jött – foglalta össze tömören a lényeget.
– Lakótársat? Minek?
– Az egyik haverral fogadtunk, hogy nem merek felrakni egy szexhirdetést – vont vállat. Úgy megdöbbentem, amiért így kimondta nyíltam az anyja előtt, hogy félre is nyeltem. Magdi felém fordult.
– Mi az?
– Semmi – ráztam a fejemet könnyes szemmel.
– Szexhirdetést? – fordult a fiához. – Miért? Ennyire meg vagy szorulva?
Mosolyogva pillantottam Bálintra, aki elhúzta a száját.
– Nem. Mondtam már, hogy fogadás volt.
– Aha. És a nyeremény is jó – jegyezte meg komoly arccal a nő. Felkuncogtam, mire rám mutatott. – Ő tudja is, mennyire.
Már bántam, hogy nevetni mertem, inkább folytattam az evést. Magdi most Karolára pillantott, aki eddig mosolyogva hallgatta a beszélgetést.
– Jól gondolom, hogy a ti sztoritok, nem asztalhoz való téma? – Karola szomorúan bólintott. – Akkor majd később. Úgyis van időnk bőven. – Kedvesen rájuk mosolygott, én pedig elhúztam a számat. Még mindig nem kedvel? Velem nem volt ilyen szívélyes. Eddig csak kellemetlen helyzetekbe hozott.
– Akkor maradjunk a szexhirdetésnél. – De jó, morogtam magamban. – Szóval erre jelentkeztél? – fordult felém a nő, én meg újra leizzadtam.
– Nem egészen... – Fogalmam sem volt, hogyan magyarázzam meg a dolgot. Nehogy még rosszabbat gondoljon rólam, mint amúgy. – Éppen elvesztettem a munkámat, és kiraktak az albérletből. Miután nem találtam másikat, utolsó lehetőségként mentem oda. Olvastam, hogy nem kell fizetni lakbért, meg ilyenek. Annyi a feltétel, hogy a tulaj néhány éjszakát szintén a lakásban tölt.
– Néhány éjszakát – ismételte, és ugyanolyan féloldalas mosolyra húzta a száját, mint ahogy Bálint szokta. – Nem is tudtad, hogy miről van szó?
– De. – Hallgattam. – De úgy gondoltam, hogy majd kidumálom magamat valahogy.
– És sikerült?
Miért csinálja ezt velem? Miért kell erről beszélni? Láttam, hogy Bálint és Karola is figyelt.
– Addig nem jutottam el, mert Bálint elhajtott.
– Miért?
– Egyértelmű – szusszantottam. – Mert utált. Utcára kerültem.
– És a szüleid?
– Nem beszélek velük – hárítottam. Magdi nem kérdezett rá, hogy miért nem, hála istennek.
– Akkor hogyan kerültetek mégis össze?
– Kiraboltak, megvertek, rosszul voltam. Bálint megmentett, elvitt a kórházba, aztán minden nap jött be hozzám. Amikor hazaengedtek, mondta, hogy költözzek hozzá. Ennyi.
– Megmentett?
Ingerülten felékaptam a fejemet, és belenéztem a zöld szemébe. Kezdett kihozni a sodromból a folytonos kérdéseivel.
– Túl sokat kérdezel – mondtam barátságtalanul. El sem gondolkodtam azon, hogy ezzel talán kihúzom nála a gyufát, vagy, hogy szemtelen vagyok. Megfagyott közöttünk a levegő, a nő kifejezéstelen arccal bámult vissza rám, aztán elmosolyodott.
– Kíváncsi voltam, mikor szólsz miatta.
Szóval direkt csinálta? Összehúztam a szememet, és folytattam az evést. Felsandítottam Bálintra, aki hunyorogva figyelt minket. Mit nem adtam volna, ha beleláthatok a fejébe.
– Szóval együtt éltek most – szólalt meg újra Magdi. – Miért szakítottatok?
– Kurvára éreztem, hogy meg fogod kérdezni – jegyezte meg Bálint mogorván, én pedig elcsodálkoztam. Fogalmam se volt, hogy Bálint beszámolt neki a kapcsolatunkról.
– Jó hogy! Érdekel, mi van veletek.
– Nagyon unatkozhatsz. – A fiú kimondta, amit én is gondoltam.
Magdi sunyin elmosolyodott; nem tetszett az arckifejezése.
– Kényes téma? Nem jött össze a szexhirdetés? – Óvatosan megnyomta a szex szót. Bálint mogorván bámult rá a tányérja fölül. Karolára sandítottam, aki somolyogva evett, nem szólalt meg, Rómeó azonban tátott szájjal bámulta Magdit. A nő nem volt szívbajos, akár a fia. Hátradőltem a széken.
– De, összejött – válaszoltam Bálint helyett. Magdi rám nézett, majd felállt az asztaltól.
– Jöhet a sültcsirke? – fordult a többiekhez.
Én nem reagáltam, Karoláék bólintottak. Amikor a nő eltűnt a konyhában, rákönyököltem az asztalra.
– Nem bírom tovább – súgtam mérgesen. – Felbasz.
– Csak kóstolgat – húzta el a száját Bálint. – Azt nézi, hogy meddig mehet el.
– Jól állod a sarat – jegyezte meg Karola.
Összepréseltem az ajkaimat; én nem úgy éreztem. Magdi néhány perc múlva visszatért, a kezében egy hatalmas tálat egyensúlyozott. Már éppen megszólaltam volna, hogy én nem kérek, amikor megelőzött.
– Ha vega vagy, akkor nem kell enni belőle, hozhatok valami salátát is.
– Nem vagyok vega.
– Ja, azt hittem, hogy azért vagy ilyen sovány.
Ráharaptam a számra. Csak azért is enni fogok abból a nyamvadt csirkéből!
– Soha nem voltam kövér – morogtam, és elsőként martam el egy combot a tányérról.
– Tudom. Pedig nem ártana felszedned magadra néhány kilót. A fiúk azt szeretik, ha a bordádon kívül, mást is tudnak rajtad fogni.
Annyira ledöbbentem, hogy még a számat is eltátottam. Bálintnak is kikerekedett a szeme. Hitetlenkedve bámultam a nőt, miközben leült mellém. Hátratoltam a székemet, és felálltam; Bálintra mutattam.
– A fiad mégsem panaszkodott, miközben feldobott a mosógépre! – Most már mindenki eltátotta a száját. Rámarkoltam a csirkecombra, majd sarkon fordultam, és kirobogtam az udvarra. Nagyot haraptam a csirkéből, és felnéztem az égre. Mélyeket lélegeztem. Néhány perc múlva megjelent előttem Bálint; vigyorgott.
– Jó voltál.
– Faszt! – legyintettem a combbal ingerülten. – Bunkó voltam.
– Mert ő is.
– Miért utál ennyire? – pislogtam a fiúra szomorúan. – A múlt miatt? Mert geci voltam veled. Ugye, azért?
– Nem utál – rázta a fejét.
– Nem, a faszt nem!
– Gyere, sétáljunk – intett a fejével, én pedig követtem. – Kedvel téged, látom rajta. Ahogy mondta, csak szívat. – Felhorkantottam. – Tetszik neki, hogy visszaugattál, hidd el.
Elérkeztünk egy fakerítéshez, ami kettéválasztotta az udvart. Hátul állatokat tartottak; disznók röfögtek, nyulak ugráltak türelmetlenül a ketreceikben, valahol egy kecske mekegett. Bálint egy kis házikóba vezetett. Kíváncsian néztem körbe a fészerben. Az egyik falán kasza, kapa és mindenféle kerti szerszám lógott, a másikon ruhák.
– Takarítani fogunk – jelentette ki Bálint, és felém dobott egy pár gumicsizmát, meg egy sötétzöld kezeslábast.
– Komolyan? – pislogtam rá döbbenten.
– Komolyan. Ne finnyáskodj, megyünk szart lapátolni. Öltözz át, jobban jársz.
Nem ellenkeztem; legalább levezethettem a feszültségemet. Levetkőztem bugyira és melltartóra, miközben reménykedtem, hogy nem szedek össze egy szép kis tüdőgyulladást, így december derekán. Bálint mosolyogva végignézett rajtam, mire elfordultam, de aztán rájöttem, hogy az még rosszabb.
– Ez az! – nevetett fel. – Sokkal jobb!
Grimaszoltam. Elcsodálkoztam, amikor rájöttem, hogy a kezeslábas sokkal melegebb, mint a ruhám. Kellett is. A fiú a kezembe nyomott egy vödröt, meg egy kőműveskanalat, és elhagytuk a fészert.
– Megkapod a nyulakat.
– De velem leszel, nem? – néztem rá rémülten. – Még nem csináltam ilyet.
– Valahogy sejtettem – vigyorgott. – Megyek én is.
A takarítást azzal kezdtem, hogy első körben végigsimogattam az összes nyulat, még beszéltem is hozzájuk. Bálint megállt mellettem.
– Nem haladsz – jegyezte meg.
– Nekem kell egy ilyen – mondtam lelkesen. – Vigyünk egyet! – Olyan könyörgő szemmel bámultam rá, ahogy csak tudtam. A fiú csillogó zöld szemével nézett vissza rám.
– Ezek nem háziállatok.
– De lehet házban is tartani – ellenkeztem.
– Inkább takaríts!
Legörbült a szám, majd az egyik nyúlhoz fordultam.
– Úgyis hazaviszlek.
Fogtam a kanalat, és elkezdtem vödörbe szedni a kis, Nesquik-golyókra hasonlító bogyókat. Néha Bálintra sandítottam, láttam, hogy mosolyogva figyel.
– Mi olyan vicces? – kérdeztem, amikor mellé értem.
– A gazdag negyedi, első kerületi Petrás Adrienn, szart lapátol vidéken, gumicsizmában – nevetett a fiú. – Ezt ne hagyd majd ki az önéletrajzodból. Ja, és az osztálytalálkozón se. Értékelni fogják. Pont annyira, mint azt, hogy bonyolult kapcsolatban vagyunk.
Elmosolyodtam. Szóval még mindig el akart menni velem az osztálytalálkozóra, állapítottam meg jókedvűen.
– Hülye vagy. – Játékosan kinyújtottam a nyelvemet.
 – Ne nyújtogasd, mert leharapom.
Ráhunyorogtam, majd gondolkodás nélkül kimondtam:
– Gyere!
– Tényleg? – Bálint tett felém egy lépést. Összerándult a gyomrom. – Szeretnéd?
– De ha vissza is tudod varrni.
A fiú féloldalas mosolyra húzta a száját, nem jött közelebb.
– Még csak egy nyúl van készen – bökött az ujjával a mellettem lévő ketrecre.
– Zsarnok vagy – húztam fel színpadiasan az orromat.
Kinyitottam a második ketrecet is. Ezek után némán takarítottam tovább. Rettentően nehéz volt, többször be is görcsölt a karom, ahogy próbáltam felfeszíteni a fagyott ürüléket az aljáról. Amikor végeztünk, átmentünk a disznókhoz. Bálint a kezembe nyomott egy lapátot.
– Csak nem azt akarod, hogy én szedjem ki ezt a sok trutymót? – néztem rá felháborodottan.
– Csak próbáld meg.
Hát jó! Alátoltam a lapátot, de felemelni már nem tudtam. Belekapaszkodtam a nyelébe, és úgy lógtam rajta, mint egy rongybaba, de a csekély ötvenöt kilóm kevésnek bizonyult, meg sem mozdult. Nyögtem, szuszogtam, nem jutottam előbbre. Bálint a hátam mögött hatalmasat nevetett, majd elvette tőlem a lapátot, és halál lazán kezdte felszedni a cuccost. Csodálkozva pislogtam rá. Ezt meg hogyan?
– Túl nagyot akartál egyszerre. – Rám nézett. – Vannak helyzetek, amikor a mohóság kifejezetten előny, de ez nem az a helyzet.
A megjegyzéséért jól hátba csaptam. Hamar befejezte az egésznek a kipucolását, és visszatértünk a fészerbe.
– Húgy-és szarszagú vagyok – panaszkodtam, miközben lehámoztam magamról a kezeslábast és a gumicsizmát.
– Mint egy jó pisi-kaki szexben – röhögött Bálint, mire én is.
– Honnan jön belőled ennyi hülyeség?
– Adottság – húzta ki magát büszkén.
Mosolyogva néztem rá. Megkérdőjelezhetetlenül sikerült belészeretnem. Ha eddig, akár egy kicsit is bizonytalan voltam az érzéseimmel kapcsolatban, most már határozottan kijelenthettem: fülig szerelmes voltam. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy nem csak egy barátot találtam, hanem a legjobb barátomat, akivel akármiről el lehet beszélgetni. Akkor is jól érezzük magunkat egymással, ha nem csókolózunk, nem ölelkezünk, hanem simán hülyülünk. Visszaadta az életkedvemet, pedig nem csinált semmi különöset, csak hozta a formáját. Nem akartam visszamenni a házba az anyjához.
Amikor magamra húztam a ruháimat, szótlanul léptünk ki ismét az udvarra. Ahogy az épülethez közeledtünk, egyre feszültebbé váltam. Ahogy átléptem a küszöböt, levettem a bőrkabátomat, és felakasztottam az ajtó melletti fogasra. Magdi és Karola még mindig az asztalnál ültek, beszélgettek, Rómeó a sarokban rajzolt. Amint a nő meglátott, felállt.
– Adri, jönnél egy percre? – intett a fejével az egyik szoba felé.
Komoran bólintottam, és követtem. Most jön az a rész, hogy hagyjam békén a fiát, mert jobbat érdemelne nálam? Le fog szidni, hogy milyen neveletlen vagyok, aztán kihajít az utcára, hogy menjek, amerre látok? Miután becsuktam magam után az ajtót, Magdi leült az ágyra, és megveregette a takarót maga mellett. Vonakodva bár, de én is helyet foglaltam; az egyik lábamat feltettem, a bokámat lelógattam. Vártam a mondandóját, de amikor megszólalt, teljesen mást mondott, mint amire számítottam.
– Ne haragudj, amiért olyan voltam, amilyen. Igazán kedvellek. Kíváncsi voltam rád, a reakcióidra, arra hogyan állod a gyűrődést. – Felvontam a szemöldökömet. – Bálint mellett állni is kell. Biztosra akartam menni, hogy nem egy kis picsát fogott ki magának, hanem olyat, aki még az anyjának is megmondja, ha valami nem tetszik. Kinyitottad a szádat, és megvédted magadat. Ezt értékelem! Határozott vagy, és balhézol, ha kell. Pont ilyen lány illik a fiam mellé. Fel akartalak idegesíteni, hogy igazából lássalak, milyen vagy, dobd le a felvett álarcodat. A szülői látogatásokkor általában mindenki a legjobb formáját akarja hozni, de én nem erre voltam kíváncsi, hanem rád. Béke?
A monológja végén kinyújtotta a kezét, én meg némi habozás után elfogadtam.
– Nem vagy hétköznapi – mondtam.
– Mondták már – kacsintott, majd felállt az ágyról, és az egyik szekrényhez lépett. – Mondtam, hogy mutatni akarok valamit. Szereted a fiamat? – nézett komolyan a szemembe. Bólintottam.
– Nagyon is.
– Tudom, csak biztosra akartam menni. – A kezembe nyomott egy dobozt. – Bálint nem tudja, hogy megtartottam. Megtaláltam a matraca alá dugva, amikor költöztünk.
Hevesen dobogó szívvel nyitottam ki a dobozt. Régi csecsebecséket tartalmazott; egy jojót, turbórágós papírokat, egy flopit. Az egyik osztályképnél megálltam. Kivettem, és nagy szemmel bámultam rá. Nekem is megvolt a kép, de ezen egy hatalmas piros szivecske díszelgett a fejem körül, úgy, hogy még a hátuljára is átnyomódott. Lapoztam tovább; megtartotta a hatodikos, hetedikes és nyolcadikos képet, sőt még a tablót is. Mindegyiknél megjelent körülöttem a szivecske. Észrevettem, hogy Emese fejét viszont feketével kisatírozta. Halványan elmosolyodtam rajta. Félreraktam a fotókat, és nézegettem tovább. Széthajtogattam egy rajzot, ami egyértelműen engem akart ábrázolni, pluszban még a nevem is ott virított a lap alján. A dátum szerint abban az egy hónapban készült, amikor együtt voltunk.
– Kint volt a falon – mutatott rá Magdi. – Közvetlenül Angelina Jolie mellett.
– Kicsit ijesztő – vallottam be.
– Mi? A rajz, vagy a rajongása?
– Mindkettő – nevettem. – Viszont aranyos is. Nem tudom eldönteni.
– Tudod, hogy mi a még ijesztőbb? – hunyorgott rám Magdi. – Az, hogy ezeket még húsz évesen is megtartotta. Akkor költöztem el Pestről, ő meg a nyolckerbe. Vagy elfelejtette, amit kétlek, vagy ezekre valóban emlékezni akart. Rád – bökte meg a lábamat.
– Nekem pont azt mondta, hogy el akart felejteni.
– Ugyan már – legyintett Magdi. – Az első szerelmet az ember soha nem felejti el.
Elmosolyodtam, és tovább nézegettem a gyűjteményt. A sok papír között egy vers akadt a kezembe; rengeteg áthúzás és javítás tarkította.

Neked!
Neked írom ezeket a sorokat, de tudom, hogy soha nem olvasod majd.
Neked énekelek álmomban, de tudom, hogy soha nem hallod majd.
Veled álmodok, de tudom, hogy soha nem tudod meg.
Érted élek, örökké szeretlek, még ha tudom, hogy ezt soha meg nem érted.
Te bántasz, én viszont csodállak, még akkor is, amikor taposol, szívem dobban érted.
Te vagy és leszel a végzetem, tudom, mert örökké velem leszel, Adrienn, édesem.

Amikor a végére értem, meg sem tudtam szólalni. A szememet könny futotta el. Ezen is volt dátum: 2006. Tovább keresgéltem, és még több versre bukkantam. Voltak néhány sorosak, de több versszakosak is.

Nézz rám!
Kérlek, figyelj rám, ha hozzád szólok,
Nézz rám, amikor érted sírok.
Ölelj meg, ha arra kérlek,
Csókolj meg, ha feléd lépek.

Kérlek
Megvertél, megaláztál, én mégis szeretlek,
Légy az enyém, csak arra kérlek.
Légy az enyém, amíg meg nem halunk,
Karolj át, amíg együtt vagyunk.

Lehajtottam a fejemet; sírtam.
– Nem a legjobbak – szólalt meg Magdi.
– Gyönyörűek – szipogtam; felnéztem rá. A nő mosolygott.
– Azok – bólintott.
– Elvihetem? – Megtöröltem a szememet a kézfejemmel.
– Az összeset, azért készítettem össze. De úgy, hogy Bálint ne tudja meg! Leharapná a fejemet.
Bólogattam; összehajtogattam kicsire a képeket, a verseket, a rajzot és betuszkoltam a nadrágom zsebébe. Még soha senki nem írt nekem semmit. Összeszorult a szívem, amikor belegondoltam, hogy ezeket a tizenhárom éves Bálint írta, aki még romantikus volt, nem rontotta meg az élet annyira. El sem tudtam képzelni, képtelen voltam összevetni a mostani Bálinttal. Vajon ez az énje még mindig benne van valahol? Mélyen, a lelkében.
– Egyet kérek csak – szólalt meg hirtelen Magdi. Felkaptam a fejemet; nagyon beletemetkeztem a gondolataimba.
– Igen?
– Tudom, hogy már felnőttetek, és nincs beleszólásom a dolgokba. Emlékszem rád, hogy milyen voltál, és arra, hogy mit tettél a dagadttal. Elmondott mindent, miután elballagtatok. Látom, hogy megváltoztál, ahogy ő is, de egy dologra mégis meg akarlak kérni. – Vett egy mély levegőt. – Ne készítsd ki úgy, ahogy akkor. Tudni akarom, hogy rád bízhatom-e a fiamat.
Belenéztem a szomorú szemébe, és komolyan, őszintén kijelentettem:
– Igen. Szeretem, és boldoggá szeretném tenni.
Egy darabig hosszan néztünk egymásra; álltam az asszony fürkésző pillantását, aztán Magdi elmosolyodott.
– Hiszek neked. Meddig maradtok?
– Nem tudom, Bálinton múlik.
– Miért nem vagytok már együtt? – próbálkozott be most nálam, hátha megtudhatja a szakításunk okát.
– Összevesztünk – feleltem kurtán.
– Gondoltam – nevetett.
– De már tisztáztuk a dolgokat.
A nő mosolygós szemmel nézett rám.
– Örültem, amikor megtudtam, hogy be akarja mutatni nekem a barátnőjét – mondta némi habozás után. – Még soha senkit nem hozott ide. Már azt hittem, hogy egyedül fog megöregedni.
– Nem is mesélt egyik lányról sem?
– De, egyről. Valami Kinga volt, de nem sokat mondott róla.
Elhúztam a számat. Jobb is. Arra a csajra kár volt a szót pazarolni.
– Fontos lehetsz neki, máskülönben nem lennél itt.
Örömittasan elmosolyodtam. Eddig nem láttam bele sokat a látogatásba, de ha jobban belegondoltam, Magdinak igaza lehetett. Az ember nem mutat be ok nélkül senkit a családjának. Egyszerre kaptuk fel a fejünket, amikor kopogás ütötte meg a fülünket. Magdi gyorsan beledobálta a dobozba azokat a dolgokat, amiket nem tettem el, majd a háta mögé rejtette. Nyílt az ajtó, és a fiú kócos feje jelent meg a résben.
– Minden oké?
– Miért ne lenne? – kérdezett vissza a nő. – Csak csajosan csevegünk.
Bálint felhorkantott.
– Indulni kéne – csak ennyit mondott, majd visszahúzta a fejét, és becsukta az ajtót.
Magdival együtt felálltunk, és miután visszarakta a dobozt a helyére, szótlanul elhagytuk a szobát.
– Hova sietsz, dagadt? – nézett rá az anyja. – Még csak most jöttünk bele az ismerkedésbe.
– Na, pont ettől fosok – röhögött fel a fiú. – Még a végén ellenem fordítod.
– Elkéstél – legyintett Magdi –, már teletömtem a fejét. – Felém fordult. – Érdekelnek a kiskori képei?
– Azt már nem! – háborodott fel Bálint.
– Miért? Nem hiszem, hogy olyat tudnék mutatni neki, amit még nem látott.
Jóízűen felnevettem. Már sejtettem, honnan szerezte a fiú a humorát, és a bunkóságát. Kiköpött anyja volt.
– Húzunk sétálni, majd jövünk.
– Szép vagy, kölyök. Évente egyszer dugod le a pofádat, akkor is csavarogsz!
Bálint csak intett felém, aztán eltűnt a bejárati ajtó mögött, miután követtem. Sajnos itt sokkal tovább megmaradt a hó, mint a városban, így majdnem térdig elsüllyedtünk benne, amikor kiléptünk a kihalt utcára. Séta közben sokszor pislogtam fel a fiúra; próbáltam elképzelni, amint a versek fölé görnyed, szorgalmasan körmöl, aztán kihúzza, finomítja a rímeket. Tényleg nem voltak a legjobb írások, de a szememben tökéletessé tette őket a tudat, hogy nekem írta; a mély és őszinte érzéseiről szóltak. Talán fontosabb voltam neki, mint azt képzeltem.
– Miről dumáltatok a muterral? – szólalt meg hirtelen a fiú, visszarántva a gondolataim közül.
– Az titok – feleltem megjátszott komolysággal.
– Mi az, hogy titok?
– Tényleg Angelina Jolie volt a faladra ragasztva? – kérdeztem vissza, szélesen mosolyogva. Ő is elvigyorodott.
– Arról beszéltetek, hogy kire vertem ki régen?
– Rá? – képedtem el.
– Többek között.
Végigfuttattam a tekintetemet a parkon, ami mellett éppen elhaladtunk. Szóval itt nőtt fel, gondoltam. Vehettem úgy, hogy bevitt a bizalmi körébe? Úgy hittem, hogy igen. Tettünk egy jó nagy kört a faluban; megmutogatott mindent, ahogy ígérte. A régi iskoláját, a sportpályát, ahol néha focizott Dezsővel, még az óvoda előtt is elmentünk. Mesélte, hogy ott ismerték meg egymást a sráccal, amikor az először megvédte a többi gyerektől. Elmentünk Dezsőék régi háza mellett, az ő régi házuk mellett, amit az anyjának nem sikerült visszavásárolnia, pedig megpróbálta. Elvitt egy közeli kis erdőbe is, ahol még nyolc évesen bunkert építettek a barátjával.
Ittam a szavait. Jó érzés volt hallgatni, ahogy kötetlenül mesélt, többek között a családjáról. Nem tudtam, mivel érdemeltem ki a bizalmát, de abban biztos voltam, hogy ezt soha nem akartam elszúrni. Fogalmam se volt, hogy meddig sétálgattunk, bár nem is nagyon érdekelt. Arra sem emlékeztem, hogy mikor csúsztattam a kezemet a tenyerébe, de Bálint nem ellenkezett, automatikusan szétnyitotta az ujjait, és úgy haladtunk tovább, kéz a kézben. Kezdett ránk sötétedni, amikor én kérdeztem, hogy meddig szeretne maradni.
– Ígértem egy csillagbámulást is, nem? – kacsintott rám, mire elmosolyodtam. – Holnap lépünk.
Némán bólintottam; tökéletesen megfelelt. Már sokkal jobban éreztem magamat lent, mint az elején. Kiszakadtunk a pörgős nagyvárosból, teljes csend vett körbe minket, békesség. Csupán egymásra figyeltünk, ez kellett nekünk igazán. Akkor nyugodtam meg teljesen, amikor már a Lada langyos motorháztetején feküdtünk. Nem zavart, hogy kezdett elfagyni a lábam a végén, nem akartam bemenni a házba. Órákig néztem volna a csillagokat, és hallgattam volna Bálint mély hangját, ahogy mély filozofálgatásba kezdett a világűrről. Mosolyogtam, úgy néztem rá; éreztem, hogy megtaláltam a helyemet mellette. A korábbi gondok, problémák egytől egyig elszálltak, csak mi voltunk; a többi semmiségnek tűnt abban a percben. Nem is emlékeztem rá, hogy mikor voltam utoljára ennyire kiegyensúlyozott; talán soha.
Ő is felém fordította a fejét, és mélyen a szemembe nézett. Összekapcsolódtunk egy pillanatra; akkor az egész világomat a fiú töltötte ki, úgy éreztem. Mintha kinyílt volna belül egy ajtó a lelkemben; teljesen együtt voltunk, pedig még csak nem is értünk egymáshoz. Hát idáig jutottunk az első barlangi beszélgetésünk óta. Annyira távolinak tűnt, mint a csillagok fölöttünk.
– Kurvára nem érzem a lábam – szólalt meg Bálint, mire halkan nevettem.
– Én se.
Így közös megegyezéssel bemenekültünk a házba a hideg elől, aztán vettünk egy jó meleg fürdőt, külön-külön. Én lényegesebben több időt töltöttem bent; újra meg újra elolvastam a verseket, amiket a zsebemből bányásztam elől; a végén már néhányat kívülről fújtam.
– Már azt hittem, hogy soha nem jössz vissza – jegyezte meg Bálint, amikor beléptem a szobába. Még szerencse, hogy a házban három hálószoba volt, így nekünk is jutott egy külön kis zug. Végre ágyban aludhattam a kényelmetlen kanapé helyett.
– Gondolkoztam – feleltem, és bemásztam mellé. Még mindig tartottuk a távolságot, ami előző este működött, mert két takaró állt a rendelkezésünkre, így be tudtam magam bugyolálni, most viszont bajosan oldottam meg, hogy ne préselődjek teljesen a fiúhoz.
– És min?
Egy kis ideig hallgattam, majd halkan megszólaltam:
– Úgy érzem, hogy a múltkori vallomásod után, nekem is kell mondanom valamit.
– Nem kell – rázta a fejét.
– De én szeretném – ellenkeztem. – Az elmúlt pár napban nagyon szarul voltam. Amikor nem beszéltünk, utáltál, keresztül néztél rajtam. Karolát jobban elviselted, mint engem; magam alá kerültem. Hiányoztál. – Zavarban voltam, ő meg csak mosolygott. – Amikor összevesztünk, csak bántani akartalak, nem mondtam komolyan a dolgokat, dühös voltam. Nem mondtuk ki nyíltan, hogy együtt vagyunk, így ezt kihasználtam, felhasználtam.
– Akkor nem én voltam a fasz! – vágott a szavamba. – Tényleg együtt voltunk.
Bólintottam, Bálint pedig diadalittas képet vágott.
– Akkor csalódtam benned. Szerettelek, erre te azt vágtad a fejemhez, hogy Emesével... Tudod – mutattam rá. – Aztán jött az a... az a dolog, és végleg megzuhantam. Félek. Folyton eszembe jut. – A plafon felé fordítottam az arcomat.
– Sokat jelentesz nekem – folytattam. – Sokkal többet, mint ahogy azt te gondolnád. Szeretlek. – Összerándult a gyomrom, ahogy kimondtam. Felgyorsult a szívverésem, leizzadtam; kiadtam magam, kitárulkoztam előtte. Ismét rá néztem; Bálint visszafojtotta a lélegzetét, úgy hallgatott; pislogás nélkül meredt rám, a szeme hatalmasra tágult.
– Szeretlek! – ismételtem meg az előbbi kijelentésemet.
A fiú reakciójára nem számítottam; lassan megrázta a fejét. Sűrűn pislogni kezdett, a szeme csillogott.
– Ne bassz át – mondta halkan.
– Nem, ez az igazság. Mindent szeretek benned, rajtad. Azt, hogy meg tudsz nevettetni, azt, ahogy nézel, ahogy beszélsz, ahogy hozzám érsz. Mindent, úgy ahogy vagy. Sajnálom, amiket csináltam, ahogyan régen viselkedtem. El nem tudod képzelni, mennyire bánom! Rohadtul nem érdemelted meg, szégyellem magamat. Mindent megtennék, csak hogy tiszta lappal kezdhessünk. Hogy ne azt a lány lásd bennem, aki felgyújtotta a ruháidat, és beléd rúgott, hanem azt, aki itt fekszik melletted, aki szerelmet vall és aki nekimenne akárkinek miattad, hogy megvédjen.
Nem szólt semmit, csupán nézett. Azon gondolkozhatott, hogy hihet-e nekem, hogy őszinte voltam-e vele. Teljes testtel felé fordultam, és egészen közel másztam hozzá. Kicsit felcserélődtek a szerepek; most én toltam a feje alá a karomat, én öleltem át. Magamhoz szorítottam a fejét, amikor viszonozta az ölelést; erősebben, mint vártam.
– „Kérlek, figyelj rám, ha hozzád szólok” – suttogtam. Bálint megdermedt. Valószínűleg felismerhette. – „Nézz rám, amikor érted sírok. Ölelj meg, ha arra kérlek.” – Megszorított; szaggatottan vette a levegőt. – „Csókolj meg, ha feléd lépek.”
A fiú nagyokat sóhajtott; erősen küszködött a könnyeivel, ahogyan én is. Beletúrtam a hajába, simogattam a hátát, miközben éreztem, hogy a derekamnál a pólómat markolja. Percekig úgy kapaszkodtunk egymásba, mintha az életünk múlna rajta. Ilyen erősen soha nem mutatta ki az érzéseit felém, kivéve, amikor veszekedni kellett. Szerettem volna a gondolataiban olvasni abban a percben, de aztán szükségtelen is volt, mert megszólalt:
– Fingod sincs, milyen régóta várok erre. Évek óta ezt akartam hallani. Nem hittem, hogy meg is fog történni még ebben az életben. – Elhúzódott tőlem, és komolyan a szemembe nézett: – Kurvára leszarom, ha később rábaszok, de hiszek neked.
Akkor először láttam meg benne a kisgyereket; a sebezhető, érzékeny kisfiút. Lehullott az álarca, és egy olyan ember feküdt mellettem, aki ki volt éhezve mindenfajta szeretetre, aki eleget szenvedett már ahhoz, hogy megérdemelje a boldogságot. Mélyen, legbelül magamat láttam benne, és én kész voltam neki mindent megadni, amit csak tudtam. Megköszörülte a torkát, és féloldalas mosolyra húzta a száját. Azonnal eltűnt a kisfiú, felkerült az álarc; újra a mostani Bálinttal néztem farkasszemet.
– Amúgy meg, honnan van ez a kibaszott szar vers? Azt hittem, hogy már nincs meg. Direkt hagytam a matrac alatt.
– Magdi anyus adta ide. – Ezen mind a ketten halkan felnevettünk. – Miért tartottad meg őket?
– A többi is megvan? – csodálkozott. Némán bólintottam, aztán megismételtem a kérdést. – Egyértelmű – vont vállat. – Kurvára nem tudtalak elfelejteni, és nem tudtam kidobni. Pedig ha tudnád, hányszor halásztam ki a kukából. Amikor elköltöztem, akkor ott hagytam, lezártam a múltat. Sikerült, de aztán egy hónapja megláttalak. – Elhallgatott. – Kajak megtanultad azt a szart?
– Nem volt nehéz. Annyiszor elolvastam már, hogy benne maradt a fejemben – mosolyogtam változatlanul. – Szóval, ha ezek után mással kezdesz, az már megcsalás.
Bálint szélesen elvigyorodott.
– A picsába.
– Bizony – nevettem, ő meg csillogó szemmel pislogott rám. – Veled szeretnék lenni.
Féloldalas mosolyra húzta a száját.
– És azt milyen értelemben gondoltad?
Töprengve néztem. Bálintnak megindult a keze a takaró alatt. Nem tudtam, hogy készen állok-e komolyabb dolgokra vele, főleg az anyja házában.
– Mindenhogy – mondtam végül.
A fiú felkönyökölt, és fölém hajolt; megtámaszkodott a fejem mellett a párnán. Óvatosan megfogtam a derekát, így egy kicsit közelebb húztam magamhoz.
– Mit akarsz? – kérdezte halkan.
Ránéztem, és gondolkodás nélkül kimondtam:
– Csókolj meg.
Egy fél másodpercig még nem mozdult, aztán az egyik kezével végigsimított az arcomon, majd a tarkómnál fogva magához vont, és megcsókolt. Először óvatosan, lassan kezdtük, de aztán elvesztettem az önkontrollt; a kezem lecsúszott a fenekére, és teljesen hozzá préseltem magam, amitől bátrabbá vált; egyre mélyebben, szenvedélyesebben csókolóztunk. Kicsit lejjebb tornáztam magam, elnyúltam alatta, de amikor belemarkolt a combomba, és egy mozdulattal szétnyitotta a lábamat, hirtelen megdermedtem. Rám feküdt, éreztem, ahogy hozzám nyomta az ágyékát. Legszívesebben lelöktem volna magamról; menekültem volna, de ez nem az ő hibája volt. Akartam, vágytam rá, viszont valami mégis visszatartott. Megszakítottam a csókot, és határozottan eltoltam a csípőjét. Hazugnak éreztem magamat, hiszen az előbb azt mondtam, hogy mindenhogy az övé akarok lenni, ám amint odakerült a sor, megijedtem. Bálint mélyeket lélegzett, és a fülemhez hajolt:
– Én vagyok az – szuszogta. – Csak én vagyok az.
Próbált nyugtatni. Én is levegő után kapkodtam:
– Azt hittem... Azt hittem, hogy készen állok.
– Nem gáz – rázta a fejét, majd a szemembe nézett. – Dolgozunk rajta.
Akaratlanul is legörbült a szám, és elfordítottam a fejemet.
– Ne haragudj! Pedig tényleg akarom – motyogtam, magyarázkodtam. A fiú lekászálódott rólam, megigazította a boxerét. – Úgy csinálok, mintha még szűz lennék – szólaltam meg hosszas hallgatás után. – Voltál már szűz lánnyal?
Felhorkantott.
– Ja. A második csajom az volt. Szar.
– Miért?
– Túl szűk. Szabályosan legyalult. – Más helyzetben nevettem volna ezen, de akkor még egy gyenge mosolyra se futotta. – Mondhattam én, hogy lazítson, szart se ért. Pedig rendesen volt előtte előjáték, minden, akkor is. Olyan lassú és gyengéd sem voltam még soha.
– Meddig voltatok együtt?
– Nem sokáig, néhány hét. Nem illettünk össze. – Hirtelen bűnbánó arcot vágott. – Jól vagy? – Bólintottam. – Nem akartalak megijeszteni.
– Sajnálom, velem van a baj – mondtam gyorsan.
– Hülye vagy – jelentette ki azonnal. – Nincs veled baj. Megoldjuk, nem lesz gond.
Elmosolyodtam; bíztam benne. Megkerestem a kezét mellettem, az oldalamra fordultam, és összekulcsoltuk az ujjainkat, Bálint pedig megpuszilta a homlokomat. Elfáradtam, talán a takarítástól, vagy úgy az egész naptól. Olyan hirtelen aludtam el, hogy észre sem vettem.
Másnap reggel mindenkitől elbúcsúztunk. Karola odajött hozzánk, és szorosan megölelt mind a kettőnket.
– Vigyázzatok magatokra!
– Ti is – mosolyogtam rá. Láttam, hogy Rómeó a háta mögött toporog. Felé fordultam. – Szia! – Nyújtottam a kezemet, ő pedig megrázta.
– Na, gyere, hadd nyaljalak képen! – lépett oda Magdi Bálinthoz, aki pánikszerűen elmenekült előle.
– Menj innen!
A nő felnevetett, aztán hozzám sétált; megölelt, és a fülembe súgta:
– Sok boldogságot! – Őszintén elmosolyodtam. – Szerintem még látjuk egymást – kacsintott.
Bólintottam. Felvettem a kabátomat, és az ajtó felé indultam.
– Ja, és neveld meg a hülyét! – kiáltott utánam. – Ráfér!
Felkacagtam, integettem. Bálint a fejét csóválta mellettem. Már a kocsinál jártunk, amikor meghallottam a nevemet:
– Adri! – Rómeó szaladt utánam. Leguggoltam hozzá és kíváncsian pislogtam rá. – Izé... Csináltam neked valamit.
A kezembe nyomott egy kockára hajtogatott papírt, majd mielőtt még akármit is mondhattam volna, odahajolt hozzám és megpuszilt. Zavartan belenézett a szemembe, aztán sarkon fordult, és elrohant. Felegyenesedtem; Bálintra néztem, aki vigyorgott, a kocsit támasztotta. Megkerültem a Ladát, és bepattantam előre.
– Na, mi az? Csak nem adta vissza a tangádat?
Széthajtogattam, és kiterítettem a combomon a lapot. Egy hatalmas piros szivecske foglalta el az egészet, a szélétől a széléig.
– Ó, de aranyos! – A szívemre tettem a kezemet.
– Kezdjek félni? – hunyorgott rám Bálint, miközben elindultunk.
– Jobban teszed – mosolyogtam. – Komoly rivális.

Korán utaztunk, ki sem tudtam rendesen pihenni magamat. Talán ennek volt betudható, hogy amint felkanyarodtunk az autópályára, elringatott a kocsi; megint elaludtam.