2019. május 19., vasárnap

30. fejezet

Sziasztok! :) Szó szerint a hét végén sikerült meghoznom a következő fejezetet, amiben Bálint ad egy korhatáros szerenádot Adrinak, mindenki füle hallatára :D Tankcsapda-rajongók figyelem! :D Továbbá, Adri végre döntésre jut a jövőjével kapcsolatban :) Jó olvasást kívánok! :)

30.
Adri
„Az egyetlen nő, akibe valaha szerelmes voltam.”

Az elmúlt két nap olyan volt, mint egy álom, amiből soha nem akartam felébredni. Erősen hajlottam arra, hogy beszélek a főnökasszonnyal. Sokszor arra eszméltem, hogy már a kezemben volt a mobil, megnyitva a nevénél a telefonkönyv, csak rá kellett volna nyomnom, mégis hezitáltam. Nem akartam kirántani az egyetlen biztos talajt a lábam alól.
Szerettem Bálintot, ez nem is volt kérdés, nem miatta halogattam a döntést. A fiú egy csapásra elfeledtette velem az összes rosszat, ami eddig ért. Valamilyen oknál fogva, még a rosszulléteimet is enyhítette. Igaz, hogy néha még mindig megfájdult a fejem, és szédültem, de ezek nem tartottak sokáig, a bordámmal ellentétben. Próbáltam nem gondolni rá, ám minden egyes óvatlan mozdulatnál, úgy beleszúrt az oldalamba, mintha kést forgattak volna benne. Nem akartam kimutatni a szenvedésemet, mert akkor jöttek volna a felesleges kérdések: „Jól vagy?”, „Nagyon fáj?”, „Nem akarsz pihenni?” Ezekre nem voltam vevő.
A csocsó után beszélni szerettem volna Bálinttal, mert láttam, hogy nagyon elkenődött a vereség miatt. Miután elhagytam a vécét, és láttam, hogy senki nincs a nappaliban, a fiú szobája felé osontam, abban reménykedve, hátha bent találom. Csalódnom kellett; amikor benyitottam, a helyiség teljesen üres volt. Biztos megint valamelyik lánnyal töltötte az időt, akikkel nagy élvezettel idegesített. Nagyon nem tetszett, ahogy hozzájuk viszonyult. Az a féltékenység, amit mutattam, semmi sem volt ahhoz képest, amit legbelül éreztem. Facsarta a szívemet, azonban ő nem vett komolyan, csak játszott. Nem hagytam, hogy a szomorúság eluralkodjon rajtam, helyette feldühített. Ha ő így, akkor én is. Majd megtudja, milyen érzés! Egyértelműen azért hagytam, hogy Gyuri visszakísérjen a nyaralóba, miután ügyesen leettem magamat. Amikor Gyuri pimaszul felajánlotta, hogy megmossa a hátamat, tiszta vizet öntöttem a pohárba, kerek perec megmondtam neki, csakis barátok vagyunk, és nem akarok tőle semmit. Még egy darabig elszántan győzködött, hiába. Ezután nem is szólt hozzám, amit annyira nem bántam, ám Bálint arckifejezése mindent megért, amikor újból meglátott minket a csocsóasztalnál.
Már majdnem kifordultam a fiú szobájából, azonban a kukában heverő papírgalacsinok felkeltették az érdeklődésemet. Kíváncsian hajoltam le, és szedtem ki őket, majd leültem az ágyra; széthajtogattam a lapokat. Mosolyogva olvastam el a verseket, el is érzékenyültem egy kicsit. Többször átfutottam a sorokat. Szerettem az írásait, mert olyan volt, mintha a lelkének egy darabját tartanám a kezemben.
– Nem neked szólnak – hallottam meg hirtelen Bálint hangját.
Riadtan kaptam fel a fejemet, mintha rosszban sántikáltam volna. A fiú becsukta az ajtót, és morcos képpel leült mellém.
– Nem úgy vettem észre. Miért dobtad ki őket?
– Mert nem azért firkáltam le, hogy megtartsam – vonta meg a vállát. – Meg szarok is.
– Nem igaz – mosolyogtam rá, mire elhúzta a száját.
– Kurvára elfogult vagy. Miért jöttél?
Szomorúan pillantottam Bálintra. Nem tudtam mire vélni a kérdést. Úgy csinált, mintha nem akarná, hogy ott legyek. Rosszul esett. Ennyire megsértődött volna a játék miatt?
– Gondoltam, hogy beszélhetnénk – mondtam bizonytalanul.
– Miről?
Felvontam a fél szemöldökömet.
– Szeretnéd, hogy elmenjek? – kérdeztem vissza.
– Me’rt?
– Mert már megint rossz a kedved, és bunkó vagy. Magadra hagyjalak?
– Bocs – morogta, majd elnyúlt az ágyon. – Csak most jöttem rá, hogy egyedül fogok megdögleni.
Letettem a lapokat, és törökülésben elhelyezkedtem mellette.
– Miért?
Bálint a feje alá csúsztatta a karját, úgy bámulta egy percig a mennyezetet.
– Karola nem akar velem összejönni – mondta végül, nekem meg fájdalmasan összeszorult a mellkasom. Egy darabig csak pislogni tudtam; azt hittem rosszul hallottam az előbbi mondatát. Amikor nem folytatta, nem magyarázta meg, megszólaltam:
– Tessék?
– Mind a ketten jól jártunk volna. Gondoltam, hogy ha néhány év múlva még mindig nem lesz senkink, akkor összecuccolhatnánk, de nem akar. Majdnem elküldött a faszba. Nem is értem – tette hozzá halkan.
Merőn bámultam le rá, szúrni kezdett a szemem, a tenyerem izzadt. Mi ez a hülyeség már megint? Miért mond nekem ilyeneket?
– Én meg téged nem értelek – nyögtem fojtott hangon. A torkomban gombóc nőtt. – Nem tudtam, hogy többet érzel Karola iránt.
Könny futotta el a szememet. Elfordultam, sűrűn pislogtam, nehogy elsírjam magamat.
– Nem érzek, de tudnék – érkezett a válasz. Képtelen voltam visszatartani, kicsordult egy könnycsepp, amit kapkodva letöröltem.
– Értem – mondtam rekedten, majd felkeltem az ágyról. – Akkor sok sikert hozzá.
– Hova mész? – ült fel hirtelen Bálint.
– El.
Nem néztem rá, úgy fordítottam neki hátat, és sétáltam az ajtó felé. Az óvatosságra ügyet se vetve léptem ki a nappaliba. Abban a percben nem érdekelt, hogy ki láthat meg, és ki nem. Az egyetlen lélek, aki kint tartózkodott, pont Karola volt. A lány érdeklődve nézett rám a telefonja mögül, de lehajtottam a fejemet, úgy szaladtam ki a házból. Eddig azt hittem, hogy Bálint csak az enyém. Elhitette velem, most meg így kell megtudnom, hogy mást is képes lenne úgy szeretni, mint engem. Akkor a versek? Mit jelentettek, amiket beleírt? Csak velem akar lenni, rám vágyik. Nem volt igaz? Remegő kézzel előszedtem egy szál cigit, szipogtam, aztán meggyújtottam. Az épület mellé értem; nekivetettem a hátamat a falnak; nagyot szívtam a cigiből. Becsuktam a szememet, és szaggatottan felsóhajtottam.
– Adri!
Oldalra néztem, és megpillantottam Karolát, amint felém közeledett. Lehajtottam a fejemet, cigiztem. Nem akartam most senkivel sem beszélni, főleg nem vele.
– Mi a baj? – kérdezte, amikor mellém ért.
– Semmi – motyogtam, a fejemet ráztam. – Mit szeretnél?
– Láttam, hogy szomorú vagy, gondoltam kijövök hozzád.
– Köszi, de nem kellett volna.
– Bálinttól jöttél – mondta ki a nyilvánvalót a lány, mire bólintottam. Karola is elővett egy cigit. – Nem vagytok normálisak – szólalt meg újra.
– Mikor voltunk azok? – néztem rá könnyes szemmel. – Két szerencsétlen, aki azt sem tudja, hogy mit kezdjen a másikkal.
– Bálint elmondta, hogy együtt vagytok.
– Nekem meg elmondta, hogy többet akar tőled.
Karola megrázta a fejét, aztán legyintett.
– Csak fél. Nem engem akar, hanem valakit, aki mellette van.
– Én szeretnék mellette lenni – mondtam őszintén, és legördült még egy könnycsepp az arcomon. A lány kedvesen nézett rám.
– Mondd meg neki!
– Tudja.
– Az kevés. Mondd meg neki! Te mit akarsz? Ha félretesszük a körülményeket, akkor mit akarsz tőle?
– Egyértelmű – szipogtam, az arcomat törölgettem. – Nagyon szeretem!
– Ő is téged – bólintott Karola, és szívott a cigiből. – Lehetek veled őszinte? – Bólintottam. – Semmi értelme nincs annak, amit most csináltok, csak egymást nyúzzátok már megint. Vagy legyetek normálisan együtt, vagy sehogy, mert ez így nem állapot.
Gondolkozva pislogtam a lányra az összeragadt szempilláimon keresztül.
– Azt mondta, hogy erre a kevés időre nem akar összejönni. – Újra legörbült a szám. – Félek, hogy ha beszélnék vele, és választás elé állítanám, akkor azt mondaná, hogy hagyjuk abba az egészet, ennyi volt, de én nem szeretném abbahagyni.
– Pedig ezt meg kell beszélnetek előbb vagy utóbb – erősködött Karola. – Nem húzhatjátok a végtelenségig. Felnőttek vagytok, oldjátok meg felnőttek módjára.
Egy darabig hallgattam, mélyet szívtam a cigiből. Kicsit megszédültem, még jó, hogy támaszkodtam.
– Adri? Ugye, nem vagy rám féltékeny? – szólalt meg újra a lány. Elhúztam a számat. Válaszolnom se kellett, lerítt rólam. – Akármire megesküszöm, hogy soha semmi nem lesz köztem, és Bálint között!
– Szeret téged – nyögtem rekedten.
– Igen, ahogy egy házikedvencet szeret az ember, vagy az édestestvérét. A fiú azt sem tudja, miket beszél.
– Láttad, mit csinált Kamillával is! – néztem mérgesen Karolára. – Hogy teheti ezt? – Karola nem szólt semmit, csak a fejét csóválta. – Igazad van – bólintottam dacosan. Leguggoltam, elnyomtam a cigit a homokban, ahol nem volt fű, nehogy felgyújtsam a telket, aztán kihúztam magamat; nagy levegőt vettem. – Beszélek vele!
Karola elmosolyodott.
– Sok sikert! Előtte töröld meg a szemedet.
Újra bólintottam, halványan mosolyogtam, inkább csak azért, hogy oldjam a bennem lévő feszültséget, aztán megkerültem a lányt, és határozottan elsétáltam a ház fala mentén. Siettem; még azelőtt oda akartam érni Bálinthoz, hogy meggondolhattam volna magamat. Belefáradtam a féltékenykedésbe, a gyerekes játszmákba. Vagy együtt vagyunk, vagy nem, döntse el, és én hozzá fogok alkalmazkodni. Igaz, hogy én vetettem fel a nyitott kapcsolatot, de már megbántam, ez sehova nem vezetett. Tényleg csak egymást tettük tönkre vele. Felkészültem arra a helyzetre is, hogy elutasít, azt mondja, hogy így nem, köszöni szépen. Megértem, aztán csak este sírom tele a párnámat. Iszonyatosan szerettem, szerelmes voltam belé, nem akartam elveszíteni, viszont Karola jól mondta: ez nem állapot, nem mehet így tovább.
Rettentően féltem, görcsölt a hasam, izzadtam, rosszul lettem. Amint beléptem a nappaliba, azonnal megcéloztam a kanapét, ahol Bálint ült Armandó mellett. Érdeklődve pillantott fel rám, amikor megálltam előttük.
– Beszélhetnénk? – kérdeztem magabiztosságot színlelve, és nagyon örültem neki, amiért nem remegett a hangom.
A fiú szó nélkül kelt fel a kanapéról, és követett a szobámba. Olyan érzésem volt, mintha a vesztőhelyemre tartanék. Lehet, hogy most rontok el mindent kettőnk között? Lehet, hogy be kéne fognom, és csak élvezni azt, ami van? Az nem én lennék. Tisztán akarom látni a dolgokat, és nem idegeskedni. Ez a nyitott kapcsolat félig volt csak rossz ötlet, mert izgalmasnak tartottam a bujkálást, viszont feszült is lettem tőle, így nem tudtam száz százalékig megbízni a fiúban, ami féltékenységet szült.
– Lökjed! – mondta Bálint, miután becsukta maga mögött az ajtót.
Szembefordultam vele, és vettem egy mély levegőt.
– Nem igazán tetszik az a kapcsolat, ami köztünk van – kezdtem bele, miközben azt sem tudtam, hogyan mondjam meg neki. Bálint komolyan nézett, várta a folytatást. – Tudom, hogy arról volt szó, nem akarsz összejönni velem, de én ezt nem bírom tovább idegekkel. Biztos szeretnék lenni abban, hogy ha velem vagy, akkor tényleg velem vagy, és nem ölelgetsz, puszilgatsz közben mást, mert ez rohadt szarul esik. Ilyenkor úgy érzem, hogy vissza kell vágnom. Ezért viseltem el Gyurit is, hagytam, hogy hazakísérjen, pedig a hátam közepére se kívántam. Egyszerűen nem bírom ki, hogy szó nélkül elmenjek azok mellett, amiket csinálsz az orrom előtt. Nevetséges, amit művelünk.
Hallgattam, megint mélyet lélegeztem. Összekulcsoltam az ujjaimat magam előtt, hogy csillapítsam a kezem remegését. Szánalmas voltam, hogy így féltem. Én beszéltem a felnőtté válásról, és arról, hogy már nem kéne tinik módjára viselkednünk. Kicsit szédültem is, mindennek a tetejébe elkapott a hányinger. Bálint nem szólalt meg, tudta, hogy még nem fejeztem be.
– Beszéltem az előbb Karolával, és felnyitotta a szememet. – A fiúnak felszaladt a szemöldöke a haja alá. – Vagy együtt vagyunk rendesen, vagy sehogy.
Kimondtam, de nem könnyebbültem meg egy kicsit se. Lerogytam az ágyra, és szaporán vettem a levegőt, nehogy elhányjam magamat. Bálint sokáig nem szólalt meg, csak bámult. A csukott ablak felé fordultam, majd felkeltem és kinyitottam a szárnyakat. Nagyot szippantottam a hűvös nyáresti levegőből.
– Még mindig azt mondom, hogy kurvára nem lenne értelme így összejönni – mondta halkan a fiú.
– De hát már majdnem járunk! – ellenkeztem, széttártam a karomat. – Mitől lenne ez más, mint az, amit eddig csináltunk? Annyiban, hogy biztos lenne a dolog, kimondanánk, hogy igen, összetartozunk, és nem ködösítenénk, semmilyen nyitott szarság nem lenne, meg barátság extrákkal. Ez készít ki! A bizonytalanság. Nem tudom, mi van köztünk. Mi van köztünk? Lefekszünk, csókolózunk, és még? – Hallgattam, de amikor Bálint változatlanul nem mondott semmit, folytattam: – Szeretjük egymást, akkor miért csináljuk ezt? Miért nehezítjük még jobban az életünket?
– Mert akkor könnyebb lenne, ha megint szakítani kéne a reptéren? – kérdezte rekedten Bálint.
– Nem feltétlenül kéne szakítani – jegyeztem meg halkan. – Lehetne távkapcsolat is.
Bálint gúnyosan felhorkantott.
– Nem bírnám – jelentette ki, mire komolyan néztem rá.
– Nem szeretsz annyira, hogy a gatyádban tartsd a cerkádat? Én kibírnám miattad, te miért nem? Miért esne nehezedre hűségesnek maradnod? Nem csak akkor kellene szeretned, amikor a közeledben vagyok.
– Eddig soha nem bírtam sokáig.
– Melyik a fontosabb: én, vagy a szex? – kérdeztem halkan. Nem akartam elhinni, hogy a testiség többet jelent neki, mint egy normális kapcsolat. Elléptem az ablaktól, és Bálint felé sétáltam. – Adok gondolkodási időt – mondtam, majd kikerültem, és elhagytam a szobát. Ideges voltam, ilyen felfokozott állapotban könnyebben döntöttem. Kibányásztam a telefont a zsebemből, tárcsáztam, miközben kiléptem az udvarra. Jó messze sétáltam a háztól, egészen a telek végébe. Tessék, ha nem működik a távkapcsolat, akkor nem lesz távkapcsolat, ennyire egyszerű! Nem fogom hagyni, hogy mások irányítsák az életemet, mert a magam ura vagyok.
Hosszan kicsöngött, mire Frau Seidel felvette, addig csak fél száz hajszálamtól szabadultam meg.
Jó napot kívánok! – szóltam bele gyorsan, megelőzve a nőt.
Jó napot, Ms. Petrás! Miben segíthetek?
Érdeklődni szeretnék, hogy miként működne a Magyarországra való visszahelyezésem?
Miért szeretne itt hagyni minket? – kérdezett vissza a nő. – Valami probléma van?
Semmi probléma nincs, csak vissza szeretnék jönni.
A főnökasszony nagyot szusszantott a túloldalon. Rövid ideig hallgatott, aztán megszólalt:
Ehhez személyesen kell benyújtania egy kérvényt, amit aztán nyolc napon belül a felettesei elbírálnak, döntenek a végleges áthelyezésről.
Értem – bólintottam, bár tudtam, hogy ezt nem látja.
Biztos ebben? Abban az esetben, ha elfogadják, nem vonhatja vissza a döntését.
Biztos vagyok benne – jelentettem ki határozottan.
Frau Seidel megint sóhajtott egyet.
Rendben. Jelezni fogom az igazgatóságon, hogy fontolgatja a dolgot, de mindenképpen személyesen kell aláírnia a kérvényt.
Értem – ismételtem.
Ha jól tudom, ön most éppen a szabadságát tölti. Mikor ér vissza, hogy alaposabban megbeszélhessük a továbbiakat?
Ezen elgondolkoztam, gyors fejszámolást végeztem.
Július elején, hatodikán.
Két hét múlva?
– Igen.
– Utoljára megkérdezem: Biztos benne? Nem régen emeltük a bérét, és nagyon jó a munkájában. Nem szívesen válnánk meg öntől. Ha vissza is kerülne, kevesebb lenne a fizetése, egy alacsonyabb pozícióban.
Igen, szeretném – válaszoltam, miközben a földet rugdostam a tornacipőm orrával.
Rendben. Amint véget ér a szabadsága, egyből jöjjön be hozzám az irodába.
– Bemegyek – ígértem magabiztosan.
Akkor a viszont látásra!
– Viszontlátásra!
Amint bontottam a vonalat, eltettem a telefont, majd rágyújtottam. Ráérősen elindultam visszafelé. Nem nyugodtam meg, pedig arra számítottam. Mi van, ha minden rosszul sül el, mint eddig akármi, amibe belekezdtem? Már mindegy, elindítottam az áthelyezési folyamatot, még akármikor visszamondhatom. Addig ki tudja, mi lesz? Azt sem tudtam, hogy ma este mi lesz, sőt, mi fog történni, amikor belépek a házba és találkozok Bálinttal.
Két cigit is elszívtam egymás után, mire rávettem magamat, hogy átlépjem a nyaraló küszöbét. Döbbenten vettem észre, hogy a gyerekek kivételével, mindenki a nappaliban tömörült. Én már le sem tudtam volna ülni, ha Ákos nem adja át a helyét Kamilla mellett, pedig már indultam volna a szobám felé. Majdnem letuszkolt a kanapéra, annyira erősködött, hogy üljek le.
Zavartan pislogtam körbe. Majdnem mindenki engem vizslatott. Kezdtem úgy érezni, hogy lemaradtam valamiről, az alatt a fél óra alatt, amíg nem tartózkodtam az épületben. Hirtelen kinyílt az egyik szobaajtó, és Bálint jelent meg előttem zsebre dugott kézzel, nyugodt és komoly arccal. Úgy vonult a nappali közepére, mint egy király. A figyelem egyből ráterelődött. Meg szerettem volna kérdezni, hogy mi a fene folyik itt, de egy hang sem jött ki a torkomon. Nyilvánosan akarja velem közölni, hogy többé nem kíváncsi rám? Egy pillanatra lehajtotta a fejét, amikor találkozott a pillantásunk, aztán ő is körbenézett.
– Nos – szólalt meg mély hangon –, azért gyűltünk ma össze, hogy ne legyünk szanaszét. – Nevetés söpört végig a társaságon, még én is elmosolyodtam. Ekkor a fiú rám nézett. – Petrás Adrienn. – Szünetet tartott. Visszafojtott lélegzettel vártam, hogy mi fog következni. – Az egyetlen nő, akibe valaha szerelmes voltam. – Éreztem, hogy rekordsebességgel öntötte el az arcomat a forróság. Ezt tényleg itt kell, mindenki előtt?, gondoltam kétségbeesetten. – Kurva sokszor rappeltünk már együtt, de énekelni még nem hallottál.
– Ne engedjétek neki! – kiáltott fel jókedvűen Tomi. Ezen már a többiekkel együtt nevettem; Bálint is csatlakozott hozzánk, aztán sandán ráhunyorgott a barátjára.
– Rockot pedig amúgy se szoktam hallgatni, szóval ez így elég érdekes lesz – vakarta meg a fejét vigyorogva. – Ez neked szól!
Abban a pillanatban, ahogy rám mutatott, felhangzott a mögötte lévő szobából egy Tankcsapda szám, a két hatalmas hangfalból. Ahogy a fiú elkezdett énekelni, nem nevettem, hanem felvisítottam, a tenyeremet az arcomra tapasztottam. Nem a hangja miatt reagáltam így, mert az meglepő módon nem volt annyira rossz, még illett is az énekeséhez, hanem a szöveg miatt:
– „Leszek a szexuális tárgyad,
Én kielégítem a vágyad és
Az sem érdekel már, ha
Nem akarsz tőlem mást.
Szíjazz oda az ágyhoz, elég ha
Annyit mondasz: „Lábhoz!” és
Én leszek majd a leghűségesebb kutyád.”
Még oda is mutatott a lábához, miközben énekelt, én meg legszívesebben elsüllyedtem volna ott helyben. Úgy lángolt a fejem, mintha kandallóba dugtam volna. Csak az ujjaim közül pislogtam ki, és senkire nem mertem nézni. A fiú is végig vigyorgott.
– „Bánj velem úgy, mint egy állat
Csorgasd rám a nyálad
Látod, itt van egy ember aki
Mindenre kész.”
Széttárta a karját, a szeme boldogságtól csillogott.
– „Örömmel, haraggal
Mindegy, csak vigyél magaddal, és
Én követlek téged
Bármerre mész.
Gyere, gyere hadd fájjon
Harapj belém
Nyitva állok bármire én!”
Még egyszer elénekelte, a refrént már szinte ordította. Levakarhatatlan mosoly terült szét az arcomon, a fejemet csóváltam. Leeresztettem a kezemet az arcom elől, és teli torokból kacagtam, hátradőltem a kanapén.
Amint véget ért a zene, hatalmas tapsvihar tört ki a helyiségben, néhányan még füttyögtek is. Bálint vigyorogva meghajolt, aztán elém sétált, és kinyújtotta a kezét.
– Dumálhatnánk, mert a’sszem kéne.
– Nem vagy normális! – nevettem, és a tenyeremet a fiúéba csúsztattam. Maga után húzott a szobájába, majd szembe fordult velem, amikor becsuktam az ajtót. – Mi volt ez az előbbi?
– Csak válaszoltam a kérdésedre – mosolygott, és egészen közel lépett hozzám. Elakadt a lélegzetem. – Meg szerintem rohadtul illik hozzánk.
– Ez igaz! – bólogattam vigyorogva.
– Nem volt nehéz eldönteni, hogy mit akarok – suttogta, miközben mélyen a szemembe nézett. Diónagyságúra zsugorodott a gyomrom. – Téged, de kibaszottul, és ha ez azzal jár, hogy mondjuk, egy évig nem dughatok, akkor vállalom – jelentette ki eltökélten. – Kurvára igazad van, nevetségesek vagyunk. Ha csináljuk, akkor csináljuk normálisan! – Bennem rekedt a levegő, csak pislogni tudtam. Ez több volt, mint amire számítottam. – Mindennél fontosabb vagy, királynőm! Veled akarok lenni, vagy így, vagy úgy. Ha távkapcsolatban, akkor úgy.
Meghatódtam, könny futotta el a szememet.
– Köszönöm – nyögtem rekedten.
– Mit? – mosolygott Bálint.
– Hogy nem küldtél el a francba.
– Adri! – Megfogta az arcomat, és hátraigazította a hajamat. – Tizenhat éve szeretlek. Miért küldtelek volna el?
– Mit tudom én – szipogtam. – Már csak egy kérdésem van. Mit akarsz Karolától?
Bálint elmosolyodott, majd megsimogatta az arcomat.
– Semmit – válaszolta.
– De azt mondtad...
– Tudom, mit mondtam – vágott a szavamba. – Rohadt őszinte leszek most veled. Összejöttem volna vele, ha nem lennél. Meg tudnám győzni, ebben biztos vagyok, de itt vagy te, így semmit nem akarok tőle. Ha ez a kapcsolat működik közöttünk.
– És ha mégsem működik?
– Működnie kell! – jelentette ki határozottan Bálint. – Működnie kell, mert többször nem szakítok, nem engedlek el!
– Csak kérdeztem – védekeztem gyorsan.
Bálint komolyan nézett a szemembe.
– Ha kurvára nem működne – mondta egy kis szünet után –, akkor bepróbálkoznék Karolánál, mert faszom se akar egyedül lenni, plusz kellek nekik. Rómeónak mindenképp.
Letörten bólintottam.
– Értem.
– Azért mondtam, mert nem akarok kamuzni. Kibaszottul imádlak, és ez nem fog változni! Csak ez számít igazán. Elhiszed? Megbízol bennem?
Belenéztem a csillogó zöld szemébe, és arra gondoltam, hogy akármit elhinnék neki. Azt is, ha azt mondaná, ő Batman. Bólintottam.
– Bízok benned.
– Vakon?
– Igen. – Egyszerre mosolyodtunk el. – Amúgy van egy meglepetésem – szólaltam meg újra, kis idő múlva. Bálint kérdőn pillantott rám. – Nem akartam még elmondani, mert nem biztos a dolog, de ezután a mutatvány után muszáj bevallanom. Megpróbálom visszakérni magamat, az előbb beszéltem a főnökasszonnyal.
– Mégis visszajössz? – pislogott rám Bálint reménykedve. Olyan volt, mint egy kisfiú, aki a fa alatt lapuló ajándékáért szalad.
– Ez még nem biztos! – hangsúlyoztam. – De már szóltam bent, hogy igen, szeretnék visszajönni. – A fiú hirtelen kapott a derekam után, és magához rántott. Halkan felnevettem, miközben átkaroltam a nyakát. Éreztem, milyen hevesen dobogott a szíve, ahogy a mellkasához szorított. – Majd személyesen kell benyújtanom a kérelmet, és az igazgatóság fogja elbírálni.
– Ez a legfaszább hír ma! – ujjongott Bálint. Hallottam a hangján, hogy mosolygott.
– Miattad. – Megsimogattam a tarkóját.
Bálint felemelte a fejét, és szerelmes arckifejezéssel nézett rám. Kissé zavarba jöttem tőle, éreztem, hogy elpirultam.
– Soha, senki iránt nem éreztem így – suttogta szenvedélyesen.
– Tudom, én se – motyogtam.
– Működni fog a kapcsolat!
Elmosolyodtam, mire Bálint is, aztán megmarkolta a derekamat, és megcsókolt. Összerándult a gyomrom, melegség áradt szét a testemben, ami a mellkasom közepéről indult. Néhány percig ha tarthatott a dolog, ugyanis megzavartak minket. Nyílt az ajtó, és Kamilla dugta be rajta a fejét. Döbbenten, kikerekedett szemmel bámult ránk. Bálint morcosan kapta felé a fejét, aztán kinyújtotta a karját, és szelíden, mégis határozottan rátenyerelt az ajtóra; becsukta a döbbent lány előtt, és ismét felém fordult; hallottam, hogy kattant a zár.
– Faszom – morogta, aztán váratlanul felkapott, és az ágyra döntött.
A várakozásommal ellentétben nem mászott fölém, hanem mellém feküdt, úgy csókolt tovább, miközben a kezével simogatott, bejárta az egész testemet. Szabályosan elolvadtam belülről, belesüppedtem a takaróba. Igazán boldog voltam; én is úgy gondoltam, hogy működni fog a kapcsolat akkor is, ha ezer kilóméter lesz köztünk. Majd megoldjuk. Akár kéthavonta is eljöhetek hozzá, vagy ő látogat meg. Már láttam is magam előtt, ahogy Németország utcáit járjuk nagy egyetértésben. Hihetetlen érzés volt, ahogy egymás karjában hevertünk az ágyon. Nem nyomult, nem próbálkozott, nem ment tovább, és ez így volt tökéletes, valahogy erre volt szükségem, mintha tudta volna. Azonnal elillant minden idegeskedés, minden szomorúság. Reméltem, hogy ő is ezt érezte; hogy én is segítettem neki, nem csak ő nekem.
Néhány órája azt mondtam neki, hogy nem felejtek, de akkor nagyon nem érdekelt, hogy Kamillát ölelgette a Balatonban, hogy puszit kért tőle, hogy Karolától is akart volna valamit, mert tudtam, éreztem: csak én kellek neki, az enyém, engem szeret. Nem akart mást, és én sem vágytam senkire, csakis rá. Az első és egyetlen szerelmem volt; leírhatatlanul szerencsésnek tartottam magamat, ahogy Bálint a combomat fogta, a nyakamat puszilta, majd a fülembe súgta:
– Nagyon-nagyon, tigrisem!
Nagyot szipogtam. Észrevettem, hogy mostanában érzékenyebb voltam a kelleténél.
– Én is, nagyon-nagyon – mondtam sírós hangon.
Bálint rám nézett, és őszintén, boldogan mosolygott.
– Megsírattalak?
– Meg, te szemét! – Legörbült a szám, a könnyem belefolyt a fülembe.
Bálint szélesen vigyorgott, aztán a derekam alá nyúlt, és az oldalamra gördített.
– Gyere ide! – Magához húzott. Azonnal a mellkasába fúrtam a fejemet, amíg a hátamat simogatta. Átkaroltam, majd becsuktam a szememet. Úgy ellazultam a karja között, hogy néhány perc múlva abbahagytam a sírást, és sikerült el is aludnom.

Nagyot nyújtóztam, aztán riadtan, csipás szemmel emeltem fel a fejemet. Bálint a hátán feküdt, az egyik kezével átkarolt, a másikkal a telefonját nyomkodta. Még mindig öleltem, a mellkasán nyugtattam a fejemet. Amint észrevette, hogy felébredtem, elmosolyodott, és megpuszilta a fejem búbját.
– Jó reggelt – nevetett halkan.
– Nagyon bealudtam? – ásítottam.
– Csak fél órára.
– Mit csinálsz? – böktem a mobilra.
– Törlöm a társkeresős regisztrációmat. – Amikor mérgesen ráhunyorogtam, a fiú felnevetett. – Kamu, ne szarjál! Soha nem volt szükségem a társkeresőre. Paintballpályákat kerestem a környéken.
– Mit? – pislogtam, és megdörzsöltem a szememet.
– Paintballpályát. Ki akarlak végezni, nem emlékszel?
Elmosolyodtam.
– Aha, persze. Csak nehogy pofára ess.
Bálint letette maga mellé a telefont, és felém fordult, majd megcsikizett. Felvisítottam; már menekültem volna, de olyan erősen fogott, hogy képtelen voltam szabadulni. Nevetve könyörögtem, hogy hagyjon békén, miközben alatta vergődtem. Néhány perccel, ami nekem egy örökkévalóságnak tűnt, el is engedett, én meg elmásztam tőle; levegő után kapkodtam. Kintről égtelen kiabálás ütötte meg a fülünket. A homlokunkat ráncoltuk, úgy néztünk össze, aztán felkeltünk az ágyról, és kinyitottuk az ajtót. A látványra, ami a szemünk elé tárult, szerintem egyikünk sem volt felkészülve. Nusi meztelenül szaladgált a nappaliban, Diegót és Rómeót kergette; a fiúk kacagva rohantak el előle. A lány lovári nyelven magyarázott folyamatosan, feltehetőleg káromkodott, és szidta őket.
Cukra is bekapcsolódott a vitába, próbálta Nusi útját állni, de aztán jobbnak látta, ha inkább félreugrik; Nusi képes lett volna átgázolni rajta.
– Hé! – kiáltotta el magát Karola. Éppen akkor sietett be kintről. Rómeó rögtön odarohant hozzá, és bebújt a háta mögé, Diegóval együtt. Karola széttárta a karját, hogy megvédje a gyerekeket. Valamit kérdezett a húgától, az meg válaszolt neki, mire Cukra a háttérben felhorkantott. Nusi hirtelen sarkon fordult, és megindult felé; Armandó vetődött be közéjük, és tolta el a lányt a felesége közeléből.
– Segíts már! – kiáltotta Bálintnak. A fiú rögtön mozdult, és hátulról lefogta Nusit. Nem volt könnyű dolga; a bálna vergődött a keze között. Tomi hirtelen felbukkanása sokat segített a helyzeten.
– Mi történt? – néztem Karolára.
– A kölykök elvették a ruháit. – A fejével Nusi felé bökött.
– Ezt a csocsó miatt! – kiáltotta Rómeó az anyja háta mögül. Nusi felmordult, mint egy veszett kutya.
– Adjátok vissza neki a gönceit! – szólt rá Karola a nevető fiúkra.
– Soha! – fonta karba a mellkasa előtt a kezét Rómeó.
– Ez rossz dolog! Erre tanítottalak?
– Az nem volt rossz dolog, amikor csalt a csocsóban?
– Pajtás! – szólalt meg Bálint is. – Egy csajjal nem csinálunk ilyet, kivéve, ha meg akarod dönteni, de azt rohadtul kétlem! Ráadásul, mi sem akarjuk így látni, szóval fiam, adjátok vissza a ruhákat! Mindenki jól jár.
– Nem adjuk!
– De igaza van, én sem akarom ezt látni – fordult felé Diego, aztán elhúzta a száját. – A kertben vannak, a sövény mögött – mondta kelletlenül.
– Miért mondtad el? – nézett rá mérgesen Rómeó, majd fogta magát, és beviharzott a szobájába.
Bálint és Tomi elengedték Nusit, aki azonnal kiszaladt az udvarra, hogy összeszedje a ruháit. A fiúk megütközve álltak egy darabig a nappali közepén, aztán egyszerre rázták meg magukat, mintha egy rossz emléket akarnának kitörölni a fejükből.
– Eddig azt hittem, hogy már mindent láttam, de ez... – Tomi a fejét csóválta, nem fejezte be a mondatot. – Gyere, felejtesd el velem – ragadta meg Vivi karját, mire a lány felnevetett.
– Aztán rám gondolj közben – mondta.
– Nem ígérek semmit – morogta Tomi. – Beleégett az agyamba.
Bálint felém fordult, és szélesen elvigyorodott.
– Nálunk is mehet a felejtés?
Kacagtam, aztán a fejemmel a hátam mögé böktem. A fiú azonnal ugrott; gondosan bezártuk magunk után az ajtót, hogy aztán reggelig ki se jöjjünk a szobából.

2019. május 11., szombat

29. fejezet

Sziasztok! :) Lassan, de biztosan a végéhez közeledünk a második résznek is, csupán nyolc fejezet maradt hátra, A/4-ben hetven oldal. Köszönöm, hogy eddig kitartottatok, de még nem búcsúzkodni szeretnék, ugyanis Bálinték még egy jó darabig velünk maradnak :)
A mostani fejezet egy csocsó-összecsapásról szól, miután Bálint ismét megmutatja a művészi énjét, a borzalmas versein keresztül :D Jó olvasást! <3

29.
Bálint
„Az ócska kis takarítónő beégette a királyt.”

 Sokat kellett várnom a lányra, mire végre nyílt az ajtó. Adri úgy surrant be rajta, mint valami betörő. Elvigyorodtam.
– Mi tartott eddig?
– Le kellett ráznom a többieket, és megvártam, amíg kimentek az udvarra.
– Kurvára feltűnő akkor is.
Adri is elmosolyodott, aztán felém lépett.
– Nem baj. Mi volt Rómeóval?
– Visszaszereztem tőle valamit.
A lány kérdőn nézett rám. Elfordultam tőle, majd felemeltem a tangát. Amikor meglátta, felkacagott.
– Már el is felejtettem.
Elvette tőlem, és szórakozottan forgatta az ujjai között. Egy darabig csak néztem rá, aztán közelebb léptem hozzá. A karomat a vállára tettem, hátraigazítottam a haját.
– Tuti, hogy le akarunk menni a partra?
– Le kéne, mert az már tényleg feltűnő lenne.
Némán bólintottam, aztán elmosolyodtam és megpusziltam a száját. A lánynak felcsillant a szeme. Végigsimítottam a karján, megfogtam a kezét, majd egy percre összekulcsoltuk az ujjainkat. Amikor hosszas szemezés után el akartam tőle távolodni, egy hirtelen mozdulattal utánam kapott. Fel is szisszent, feltételeztem, hogy a bordája miatt. Szabályosan a nyakamba ugrott, és hevesen tapasztotta az ajkait az enyémre. Megragadtam a csípőjét, magamhoz szorítottam. Úgy csókoltam, mintha bármelyik percben eljöhetne a világvége. Kibaszottul hiányzott, pedig csak néhány órája volt az utolsó csók. Rohadtul nem volt kedvem lemenni a partra; legszívesebben Adrival maradtam volna a szobában egész nap. Elképesztően durván reagáltam rá. Amint megcsókolt, azonnal megszűnt a külvilág, mintha csőlátásom lett volna, csak ő létezett, semmi más. Tudtam, hogy Adri is így érzett. Remegett a karomban, tiszta libabőr volt; szaporán vette a levegőt, majdnem megfojtott, úgy tapadt a számra. Megőrültem tőle, megőrültem érte. Az, hogy fürdőruhában volt, csak rátett egy lapáttal. Ennek ellenére nem én nyomultam, hanem ő mászott rám. Váratlanul letolta a gatyámat, és mielőtt kettőt pisloghattam volna, lelökött az ágyra. Elvigyorodtam. Eszembe jutott, hogy már egy hónapja nem szexelt, mert azt állította, hogy nem akart. Ahogy most végignéztem rajta, ezt kurva nehezen hittem el. Az egy dolog, hogy az éjszakai négy együttlét ellenére rohadtul kívántam a lányt, viszont a hevessége meglepett. Azt hittem, hogy legalább megvárjuk majd az estét; ahhoz képest bugyi már nem is volt rajta. Még levegőt se volt időm venni, máris rám ült, és újra megcsókolt. Felnyögtem, miközben a combját markoltam, aztán a seggét fogtam. A maradék eszemet is elvette.
Annyira tisztára mosta az agyamat, hogy mire feleszméltem, majdnem elmentem benne. Gyorsan fogtam, és felemeltem; épp időben, azonnal elélveztem. Az egyik kezemmel benyúltam a lába közé, így egy perc múlva Adrinak is sikerült. Zihált, a homlokát az enyémnek támasztotta. Szélesen mosolygott, miközben az oldalát simogattam. Rám nézett, könny csillogott a szemében. Én is elmosolyodtam, aztán faszán el is basztam a hangulatot, amikor megszólaltam:
– Adsz egy zsepit?
Adri halkan nevetett, szipogott egyet, majd leszállt rólam és az éjjeliszekrényhez lépett. Amíg megtöröltem a hasamat, addig visszavette a fürdőruhaalsót.
– Elmegyek pisilni – jelentette be. Rohadt aranyos volt, mosoly kúszott az arcomra.
– Menjél.
– Találkozunk kint – mondta, aztán az ajtóhoz sétált.
Óvatosan kidugta rajta a fejét, majd gyorsan kicsusszant a résen keresztül. Úgy bujkáltunk, mint két tini, akik a szüleik elől rejtegetik a kapcsolatukat. Így tényleg izgalmasabb volt, még jobban akartam, mert vissza kellett fognom magamat, ugyanis a többiek előtt nem érhettem hozzá. Valamiért nagyon élveztem ezt a játszmát.
Felöltöztem, fogtam a cigis dobozt és kiléptem az üres nappaliba, onnan az udvarra.
– Adri? – pillantott rám kérdőn Kamilla a hintaágyból.
– Nincs itt? – tettem az ártatlant, és körbenéztem a kertben.
– Azért kérdeztem, mert nincs. Azt mondta, hogy csak elintéz egy hívást, és már jön is. Ez húsz perce volt. – A lány gyanakodva végigmért. – Te hol voltál?
Felvontam a fél szemöldökömet, miközben azon ügyeskedtem, hogy minél hitelesebb legyek.
– Miért is kéne elmondanom?
– Együtt voltatok – jelentette ki, mintha tudná, mintha olyan sok köze lenne hozzá.
– Igen? Akkor miért nem vele jöttem most ki?
– Itt vagyok! – szólalt meg Adri a hátam mögött.
– Tessék – böktem hátra a vállam fölött, aztán megfordultam, és ott hagytam őket a teraszon.
Tomi végignézett a társaságon, majd amikor megállapította, hogy mindenki megérkezett, elindultunk a partra. Egész úton a haverrel dumáltam. Úgy fel volt dobódva, mintha megnyerte volna a lottót. Folyton röhögött, vigyorgott, miközben Vivi kezét markolászta nagy lelkesen. Majd’ megdöglöttem, olyan irigy voltam rájuk. Megtalálták egymást, a másik felüket, az én másik felem viszont méterekkel előttem sétált és Karolával beszélt. Inkább nem agyaltam ilyeneken. Szerencsére Tomi annyira el volt varázsolódva, hogy nem kérdezett rá Adrira.
Amint leértünk a Balcsihoz, Cukra azonnal betalált, hogy vigyázzak már a kölykökre, amíg ő elszalad lángosért magának, mert úgy megkívánta hirtelen. Persze Armit is magával cipelte, így Karolával maradtam megint a négy gyerekre. Szerencsére Diegóra és Rómeóra nem nagyon kellett figyelni, ők elvoltak egymással, valamiről elmélyülten dumáltak, így csak az ikrekkel kellett vért izzadnunk.
– Most gyakorolhatsz a sajátodra – mondta mosolyogva Karola.
– Isten ments! Hol van az még? – legyintettem, mielőtt Gojma után rohantam volna, nehogy túl messze szaladjon tőlem. – Jobb volt, amíg csak másztak – jegyeztem meg, amikor visszaértem a lányhoz a gyerekkel a kezemben. – Most már gyorsabbak.
Karola csak nevetett rajtam. Cukráék rohadt sokára értek vissza. Addig bámulhattam a vízben ugráló embereket, meg Adrit, akit éppen Gyuri dobott arrébb a derekánál fogva. A csávó még mindig nem szakadt le róla, állapítottam meg sötéten. Ha így folytatja, vagy a lány vagy én fogom pofán baszni.
– Adri nagyon kivirult tegnap óta – szólalt meg Karola, rövid hallgatás után.
– Ráfért – jegyeztem meg, miközben próbáltam közömbös maradni. – Jobban áll neki, mintha bőgne.
– Az biztos – értett egyet a lány. – Kibékültetek?
– Ja, megdumáltuk a dolgokat az este.
– Megdumáltátok?
Vettem egy mély levegőt, és Karola mosolygós arcára néztem.
– Meg – bólintottam. – Haverok vagyunk.
Karola egy darabig az arcomat fürkészte, aztán hirtelen Joka után vetődött, aki kihasználta, hogy senki nem figyelt rá; meg akart lógni tőlünk. A lány nem mondott semmit. Kezdett idegesíteni, hogy mindenki olyan kurva kíváncsi volt ránk.
Amint végre lepasszolhattam az ikreket Cukrának, bemásztam a vízbe. Rómeó azt mondta, hogy inkább kihagyja; gondoltam, hogy még mindig fájt az ágyéka. Lassan, akár egy cápa, odaúsztam a többiekhez, aztán megkerestem a tekintetemmel Kamillát. Ő volt a legkíváncsibb, hát jól megijesztem, hadd érezze a törődést. Mögé evickéltem, és egy határozott mozdulattal elkaptam a derekát; felsikított, amikor eldobtam. A levegőben kapálózott, majd a vízbe csapódott. Felröhögtem. A lány köhögve állt fel, és félig nevetve, félig morcosan mutatott rám.
– Hülye! – Megindult felém, mint egy minibuldózer. – Ezt visszakapod!
– Na, gyere! – tártam szét a kezemet. – Úgysem bírsz el velem.
– Fogadjunk!
Kamilla odaért hozzám, és a nyakamba csimpaszkodott, úgy próbált lehúzni a víz alá.
– Esélytelen, kislány – vigyorogtam rá. A lány erőlködött, ráncigált a vállamnál fogva, de nem mozdultam, szinte meg sem éreztem.
Csípőre tettem a kezemet, mire a lány felugrott rám, átkarolta a derekamat. Kissé érdekes volt a szitu. Elröhögtem magamat, és felhúztam a szemöldökömet. Kamilla rám nézett, átkarolta a nyakamat.
– Ezt mire véljem? – hunyorogtam rá, mire szélesen elmosolyodott. A fülemhez hajolt, úgy súgta:
– Figyelemelterelés.
Mielőtt még megszólalhattam volna, éreztem, hogy többen is rám ugrottak. Felkiáltottam, és elestem. Morogva rúgtam magam a felszínre, majd körbepislogtam. Az összes csaj körülöttem csoportosult, és jókedvűen nevettek. Résnyire szűkült a szemem.
– Így kurva könnyű – jegyeztem meg. – Négyen egy ellen.
– Sok lúd disznót győz! – kacagott Adri, mire ránéztem.
Elvigyorodtam.
– Inkább liba.
Egyszerre hördültek fel, és támadtak, de most résen voltam, megvetettem a lábamat. Úgy csüngtek rajtam, mint a díszek a karácsonyfán. Kétségbeesetten néztem Armi és Tomi felé, akik kurva jól szórakoztak a háttérben.
– Segítség! – ordítottam nevetve.
– Nem értelek, Töki – röhögött Tomi. – Akármelyik csávó lenne most a helyedben.
– Most mit mondjak? – tártam szét a kezemet, amin balról Kamilla lógott, jobbról pedig Vivi. – Tapadnak rám a nők!
Elölről Adri csimpaszkodott belém, a hátamat meg Cukra kaparta. Megráztam magamat, mint a kutyák, de nem engedtek el. Gondoltam egyet, és hátradőltem a vízben, így egy plusz súlytól megszabadultam; Cukra pánikszerűen úszott ki alólam. A többiekkel már végképp nem tudtam mit csinálni.
– Nusi! – kiáltotta el magát Kamilla.
Rémülten kikerekedett a szemem.
– Ne! Csak azt ne! – könyörögtem, de hiába.
Nusi amint meghallotta a nevét felénk fordult, aztán ördögi vigyorra húzódott a szája, és megindult. Hátráltam előle, ám ő gyorsabb volt. Amikor elért minket, Adri sebesen elengedett, így a mellkasom szabaddá vált, amit godzilla ki is használt. Ugrott, én meg lassított felvételben láttam egy percre a jelenetet, mielőtt nekem csapódott volna. Mit ne mondjak, lehengerlő volt a csaj. Kajakra belepasszírozott az iszapba. Gyorsan lelöktem magamról, és elúsztam a közeléből. Amikor újra felegyenesedtem, résnyire szűkült szemmel Kamillára mutattam.
– Csalás!
– Csak bevetettük a titkos fegyverünket – kacagott a lány. Bemutattam nekik, majd elúsztam onnan.
Amíg be nem sötétedett végleg, addig a vízben áztattuk magunkat. Kamilla próbált békülni, miután azt tettettem, hogy megsértődtem rá. Öröm volt nézni, ahogyan szenvedett, ölelgetett, dumálni akart, könyörgött, hogy álljak már vele szóba. Adri arckifejezését pedig meg kellett volna örökíteni közben. Kibaszottul féltékeny volt, le se tagadhatta volna. Mogorva képpel úszkált mellettünk, miközben Kamilla a nyakamban csimpaszkodott. Olyan csúnyán bámult ránk, mintha meg akart volna ölni a tekintetével. Nem nyugtattam meg túlságosan. Megfogtam Kamilla derekát, és kijelentettem, hogy csak akkor bocsátok meg neki, ha kapok egy puszit. Persze azonnal kaptam, Adri meg vérig sértődve kimászott a partra, majd rágyújtott.
Ezek után Kamilla békén hagyott, örült magának, hogy kibékültünk, holott össze se voltunk veszve. Vivi feldobta az ötletet, hogy zabáljunk, mire Cukra azonnal ugrott a témára, ahogy a többiek is. Amikor kiszálltam a vízből nem követtem őket, hanem leültem Adri mellé az egyik törölközőre. Karola rögtön felpattant Rómeóval együtt és a lángosos felé szaladtak. Elvigyorodtam, aztán én is rágyújtottam. Adri tüntetően nem nézett rám, helyette egy távolban úszkáló hajót méregetett komoran.
– Tudom, hogy kurva ideges vagy – szólaltam meg kis idő múlva.
– Arra nincsenek szavak – morogta.
– Direkt csináltam, mert vicces.
– Vicces? – Adri felhúzta a fél szemöldökét, aztán szívott a cigiből. – Igen, tényleg vicces, hogy remegek az idegtől.
– Nem az, hanem a féltékenységed a semmire.
– A semmire? – kérdezett vissza gúnyosan. – Dobjál rá még egy lapáttal. Igazad van. – Elnyomta a cigit, és felkelt mellőlem. – Elfelejtetted, hogy nekem is van ütőkártyám – nézett le rám, majd hátat fordított, és elcsörtetett.
Felmordultam. Kurvára igaza volt, messzire mentem, fasz voltam. Miután elszívtam a cigit, felálltam, hogy csatlakozzak a többiekhez, akik befoglaltak egy hatalmas asztalt a lángosos stand előtt. Leültem Adrival szemben Karola mellé, aztán nekiálltam a zabálásnak amikor Vivi letette elém a kaját. Minden figyelmemet a lángosnak szenteltem, addig, amíg mozgást nem fedeztem fel előttem.
Felkaptam a fejemet. Gyuri Adri füléhez hajolt, és valamit súgott neki. A lány felhorkantott, aztán szélesen elmosolyodott, és a csávóra nézett. Próbáltam visszafogni az indulataimat, miközben belül ordítottam. Nem idegesített volna annyira, ha Adrival komolyan járnánk, de így... Ráadásul már megint felhúztam, és tudtam, hogy ilyenkor milyen; csak magamból kellett kiindulnom. Bosszúálló. A lóvémat tettem volna rá, hogy amikor az ütőkártyát említette, azt Gyurira értette. Kurvára reméltem, hogy a lány tudja, hol a határ, és nem smárol a pöccsel. A dugásra inkább gondolni se akartam.
Még a talpam is ökölbe szorult, amikor láttam, hogy Gyuri átkarolta. Adri felém sandított; közömbös arccal néztem vissza rá, miközben gondolatban a csávó már nem is élt. Te is a Dunában akarsz kikötni? Legszívessebben minden gyíknak lebasztam volna egyet, aki hozzá akart érni a lányhoz. Némán bekaptam az utolsó falat lángost, és hangosan böfögtem egyet. Karola rosszallóan rám nézett, miközben a többiek röhögtek.
– Ez nagyon szexi volt – jegyezte meg.
– Tudom – bólintottam komoran. – Csak nehogy rám vesd magadat, bébi.
Cukra csúnyán nézett rám.
– Bálint! A gyerekek!
Rómeóra néztem, aki szélesen elvigyordott, aztán az anyja felé fordult.
– Na, muter? – A fejével felém bökött, mire felröhögtem. – Jó parti!
– Az én fiam – mutattam a kölyökre, aztán átkaroltam Karola derekát, és közelebb húztam magamhoz a padon, nyomtam egy cuppanós puszit az arcára. Adrinak megvillant a szeme.
Karola elmosolyodott, felvonta a szemöldökét.
– Igen? Mióta a tied?
– Amióta megszületett. Hasonlít is rám – vigyorogtam.
– És melyik része? – nevetett Karola. – A fekete, göndör haja, a barna bőre, vagy a barna szeme?
– A bensője – kacsintottam a gyerekre. Rómeó csillogó szemmel mosolyogta meg a kajáját.
Az asztalnál ülők érdeklődve figyeltek minket, és a homlokukat ráncolták; talán próbáltak rájönni, hogy mi folyik az orruk előtt. Karola csak kacagott, és legyintett. A szemem sarkából láttam, hogy Adri gyanakodva pislogott a lányra. Neki egy ütőkártyája volt, nekem meg kettő. Ilyenkor mi van, drágám?, gondoltam jókedvűen. Most már Karolára is féltékenykedhetsz. Féltékenykedett is; összeszorította a száját, és a fél lángosa felé fordult. Felemelte, hogy beleharapjon, de abban a percben fel is kiáltott.
– Baszki!
– Adri! – szólt rá rögtön Cukra.
– Bocsi – szabadkozott Adri, miközben összekaparta az öléből a kaja maradékát.
Gúnyosan felhorkantottam, mire villámló szemmel nézett fel rám. Amint visszapakolta a papírtányérra a lángost, már nyúlt volna a szalvétáért, de Gyuri megelőzte.
– Majd én! – hadarta lelkesen, és nekiállt letörölni a lány combjáról a tejfölt meg a sajtot. Adri kicsit hátradőlt, hogy a csávó hozzáférhessen, aztán kedvesen elmosolyodott, úgy pislogott rá.
– Köszi – mondta halkan.
Gyurinak megvillant a szeme, majd ugyanolyan halkan válaszolt.
– Szívesen.
Nem akartam hinni a szememnek. Csak pislogtam rájuk. Ezek kajak előttem flörtöltek egymással? Kibaszott jó!
– Le kéne fürödnöm – jegyezte meg a lány.
Magamban felmordultam.
– Elkísérlek, ha szeretnéd.
A fickó milyen mézes-mázos lett hirtelen; szinte rá sem ismertem. Tud normálisan is beszélni? Na persze, a punciért mindent, gondoltam sötéten.
– Elkísérhetsz – mosolygott Adri, én meg majdnem eltátottam a számat döbbenetemben. Nem csinálhatja ezt! Kurvára ne csinálja ezt velem! Még meg sem állíthattam őket, amikor felkeltek az asztaltól, és kettesben elsétáltak. Dermedten bámultam magam elé. Még nem dolgoztam fel a történteket. Adri kajak elment Gyurival fürdeni? Ezek után mi jön még? Néma csend borult ránk; éreztem a többiek perzselő tekintetét; így még szarabb volt. Azzal nyugtattam magamat, hogy a lány csak vissza akart vágni, kurvára nem lenne képes mással dugni. Az a kibaszott élénk fantáziám azonban közbeszólt, és máris láttam magam előtt a jelenetet, ahogy körbenyalják egymást a zuhany alatt. Fél másodperc alatt kúrta fel az agyamat.
Vettem egy mély levegőt, aztán kényszeredetten elmosolyodtam, és az asztalra csaptam.
– Ki akarja, hogy elverjem csocsóban?
Tomi hunyorogva nézett rám. Biztosra vettem, hogy rohadtul tudja, mi zajlott le a fejemben az előbb, de nem mondott semmit. Rómeó jelentkezett, hogy ő kiállna ellenem, aztán Diego is, így felkeltünk a helyünkről, és megkerestük azt a kocsmát, ahol délután voltunk Adrival. Nem kíméltem a srácokat, mind a kétszer én nyertem. Cukra megjegyezte, hogy lehetnék kicsit elnézőbb is, hiszen még gyerekek, mire visszaválaszoltam, hogy szokják csak, az életben senki nem lesz velük elnéző.
Mivel az volt a rögtönzött szabály, hogy a győztes nyomta tovább a következő önként vállalkozóval, így mindenkivel játszanom kellett. A kölykök után Armit vertem el, aztán Tomit, Vivit, Kamillát és Karolát. Miután a lány morcosan és vesztesen távozott az asztaltól, végignéztem a többieken; vártam a következő ellenfelemet. Most tényleg rohadt jó voltam, mert kibaszottul felhúzott a csaj. Az a csaj, aki épp akkor jelent meg Kamilla mellett. Nem kerülte el a figyelmemet Gyuri komor ábrázata, és az, hogy messze álltak egymástól. Nem úgy tűntek, mint akik percekkel ezelőtt keféltek.
– Jó, hogy itt vagy! – fordult Adri felé Kamilla. – Nyomd le Bálintot a nevünkben is!
Adri rám nézett, miközben az asztal lapján könyököltem, és ördögien elvigyorodott. Felvontam a fél szemöldökömet; féloldalas mosolyra húztam a számat. Szó nélkül kilépett a körülöttem állók közül, és az asztalhoz sétált. Nem mozdultam meg, ugyanúgy könyököltem tovább, aztán halkan, csak hogy a lány hallja, megszólaltam:
– Jó volt a baszás?
Adrinak megvillant a szeme; nem tetszett neki, ahogy fogalmaztam. Közelebb hajolt hozzám, úgy szűrte a fogai között a szavakat:
– Jobb, mint akárkivel.
Elvigyorodtam, és kihúztam magamat.
– Hát, még ha nem hazudnál ekkorát.
A lány előszedett egy ötvenest a zsebéből, majd bedobta az asztal oldalán lévő nyílásba.
– Felkészültél a sírásra? – nézett rám mosolyogva.
– És te? – kérdeztem vissza azonnal.
Adri nem mondott semmit, helyette begurította a labdát a pályára. Néhány percig némán játszottunk; mintha az életünk múlna rajta. Egyikünk se könnyítette meg a másik dolgát. A többiek dermedten, lélegzetvisszafojtva bámulták a meccset.
– Nem felejtek, Besztercy – szólalt meg hirtelen Adri.
Nem néztem rá, inkább bevittem a labdát középre, aztán gyorsan oldalra, és rálőttem. Persze bement, a lány későn reagált. Felemeltem a fejemet, és mélyen a szemébe bámultam.
– Én se, hercegnő.
A gól láttán egy emberként hördültek fel a többiek. Adri elvette a labdát, és felemelte a kezét.
– Meglesz, nyugi – mondta határozottan.
Gúnyosan felhorkantottam.
– Készítheted a zsepidet.
Adri felém hajolt.
– Inkább neked adom azt a zsepit, mert este úgyis szükséged lesz rá.
Teli torokból felröhögtem. Imádtam az idiótát. Tudtam, hogy arra célzott, ma nem lesz szex, amiben én erősen kételkedtem. Úgyis megpuhítom addigra, mert ő is csak annyira tudott rám hosszútávon haragudni, mint én őrá.
A lány begurította a labdát, és játszottunk tovább. Pár perc múlva nagyon csúnyán egyenlített; a kapusával lőtte a gólt, én meg csak kapkodtam a rudak felé, hiába. Az egy-egynek nem csak Adri örült, hanem mindenki, rajtam kívül. Örömtáncot jártak, a hátát veregették, mintha most kapta volna meg a miniszteri széket. A lány vigyorogva nézett rám, és kinyújtotta a nyelvét.
– Látom, nagyon a véremet akarjátok – morogtam az ujjongó társaságnak.
– Le fogunk taszítani a trónodról! – bizonygatta Kamilla. – Ezért küldtük azt, aki erre képes. A királynőt.
– Királynő? – Adrira pillantottam. – Szerintem meg csak egy takarítónő a palotámban.
A csajok felhördültek, Adri pedig összepréselte az ajkait.
– Egy takarítónő a palotádban – ismételte halkan. – Szóval csak arra vagyok jó, hogy utánad pucoljam a padlót?
Nem éppen erre gondoltam, és ahogy a lány kimondta, azonnal rá is jöttem, hogy kurva szarul hangzott.
– Nem úgy gondol...
– Kösz! – vágott a szavamba. Sejtettem, hogy magában elküldött az anyámba, és ezt szóban is megtette volna, ha nincsenek ott a kölykök. Sikerült vérig sértenem, így viszont rohadtul lecsökkent a nyerési esélyem. Végig elszántan küzdött; kibaszott erős ellenfélnek találtam. Amikor ügyesen kicselezett, és a félpályáról rábikázta a labdát, így belőve az utolsó, tizedik gólt, mindenki ünnepelte, jó hogy nem kapták a vállukra. Elhúztam a számat, és karbafontam a mellkasom előtt a kezemet. Nem mozdultam az asztal mellől; mogorván néztem, hogyan ugrálják körbe Adrit. Amint elengedték, és levegőhöz jutott, felém fordult.
– Az ócska kis takarítónő beégette a királyt.
Az utolsó szónál olyan lenézően mért végig, hogy egy fél percre megláttam benne a régi Petrás Adriennt, és újra annak a szerencsétlen kölyöknek éreztem magamat, akit lépten-nyomon megaláztak az osztálytársai. Az osztálytársakat most a haverjaim helyettesítették, akik a lány mellé álltak. Abban a pillanatban tényleg úgy nézett ki, mintha ő lett volna a királynőjük. Az önbizalmi szintem kurva gyorsan zuhant a padlóra, és ott is maradt.
Egész úton szótlanul, lehajtott fejjel battyogtam hátul, kissé lemaradva a többiektől. Tomi néha felém pillantott, majd lassan ő is leszakadt tőlük, és hozzám csatlakozott.
– Mi a helyzet, Töki?
– Semmi – vontam vállat.
– Ennyire nem bírsz veszíteni?
Erre csak megráztam a fejemet. Rohadtul nem erről volt szó, de úgysem tudnám elmagyarázni a havernak; nem értené meg. Adri elölről folyton hátrafelé tekintgetett, de kerültem a pillantását. Az előbbi szitu, a lány egyetlen nézése kihozta belőlem az évek óta eltemetett másik énemet. Fingom se volt róla, hogy még létezik, de ezek szerint nem tudtam teljesen kiírtani magamból. Tiszta letargiába estem; újra az a csúnya és balfasz kisgyerek voltam, aki hagyta, hogy elnyomják. Szinte már vártam, hogy Tomi lebasszon nekem egyet, és a hajamnál fogva rántson le a földre, ahol majd jól megtaposhat, belém rúghat néhányszor, ahogy azt a patkány Csabi tette a klikkjével együtt. Eszembe jutott, hogy az osztálytalálkozón hogyan akart nyalizni a görény.
Nem dumáltam Tomival sokat, bár ő próbálkozott. Amint visszaértünk a szállásra, egyből a szobámba siettem, mint egy hernyó; kerestem, hol bújhatnék el a többiek elől. Lefeküdtem az ágyra, és csak bámultam a plafont. Egyre erősebb feszítést éreztem a mellkasomban; sűrűn pislogtam, az ujjaimat sokszor behajlítottam egymás után. Írnom kell! Megdöglök, felrobbanok, ha nem írom le! A szavak feszítettek, égettek belülről; mindenáron ki akartak jönni. Felkeltem, és kiléptem a nappaliba. A tekintetemmel megkerestem Vivit, majd fojtott hangon megszólítottam. A lány kérdőn pillantott rám.
– Tudsz adni papírt meg tollat?
Tudtam, hogy mindig tartott magánál, mert elmondása szerint akármikor megszállhatta az ihlet, egy ötletmorzsa, amit azonnal le kellett írnia, nehogy elfelejtse. Vivi bólintott, aztán felállt a kanapéról. Követtem a szobába, miközben a szőnyeget bámultam; senkire nem akartam nézni. A lány mélyen a bőröndjébe nyúlt, majd hosszas kotorászás után előhúzott egy lapot, meg egy tollat. Több papírt kértem tőle, mire a homlokát ráncolta.
– Minden oké, dagadt?
– Ja – bólintottam kurtán.
Elvettem tőle a lapokat, és már szaladtam is át a saját szobámba. Újra ledobtam magamat az ágyra; a hasamra fordultam, a fehér papírra meredtem. A kezembe fogtam a tollat, és körmölni kezdtem, de rögtön ki is satíroztam. Szar! Gondolkoztam, újra írtam, majd újra kihúztam. Ez is szar! Felmordultam, a karomra hajtottam a fejemet, és becsuktam a szememet. Kiürítettem mindent az agyamból, csakis az érzéseim maradtak, plusz az azokhoz kapcsolódó gondolatok. Befelé figyeltem, magamra. Hosszú percekig hasaltam mozdulatlanul, majd ismét a lap fölé hajoltam.

Sajnálom, mit vétettem,
Sajnálom, mit ellened tettem.
Sajnálom, ha bántottalak,
Sajnálom, ha szomorú vagy.
Az életünk egy meccs,
Az, hogy ki veszít, és ki nyer
Nem számít,
Mert a végén mind csak vesztünk,
Nem számít, mivé leszünk.
Por és hamu marad csak utánunk,
Akkor is, ha szeretünk vagy utálunk.
Az életünk egy meccs,
Ahol a labda a szívem.
A szívem, melybe újra és újra rúgsz,
Akkor is, ha tudod, ezzel előbbre nem jutsz.
Változunk, de van, mi örök,
Nem bírom a börtönt, lassan kitörök.
Szabadulnék a fogságból
De a szerelmem visszahúz, engedek neki gyávaságból.
Mi lenne velem nélküled?
Mi lett volna belőlem nélküled?
Mik leszünk mi egymásnak a végére?
Házastársak, szeretők vagy csak idegenek?
Te vagy a királynő, én meg a szolgád,
De nem érdekel, vállalom a szerepet, csak szóljál!
Mondd meg te, mit tegyek,
Ha kéred, fogom a kezed.
Titokban, amikor senki nem látja,
Simogatlak, csókollak, te drága.
Engedd meg, hogy én legyek a királyod,
Szaladok, ha a nevemet kiáltod.
Egy rémálmokkal teli éjszakán,
Ahol egyetlen társad csak a magány.
Én mégis ott leszek, ha hívsz,
Megvigasztallak, ha sírsz.
Érted élek, nem kell soha más,
Add ide a kezed, csókolom a szád!

 Átolvastam a firkálmányt, aztán elhúztam a számat, és gombócba gyűrtem a lapot. Belőlem se lesz egy Petőfi, állapítottam meg, majd megvontam a vállamat. Feltornáztam magamat az ágyon, megmozgattam az elzsibbadt karomat, és egy határozott mozdulattal az ajtó melletti kukába hajítottam a gombócot. Kurvára nem akartam senkinek se megmutatni, nem azért írtam, hanem hogy megnyugodjak, ami sikerült is. Megkönnyebbültem, mintha a testem kilökte volna magából az oda nem illő szavakat, mondatokat. Akár csak a szarás, gondoltam, miközben felhorkantottam. A szervezet megszabadul a salakanyagoktól. A versírás soha nem volt hobbi, hanem egy belülről jövő kényszer. Amikor elöntött a szar, úgy éreztem, hogy mindjárt megőrülök, a kezem remegni kezdett; írni akart. Újabb papírt vettem elő, aztán megint fölé hajoltam. Kurva sok dolgot kellett leírnom.
Alattam a kemény ágy, előttem a rácsok,
Az előző napon agyalok, közben rád várok.
Rád várok, a szavaidra vágyom,
Ments meg életem, ez az egy kívánságom,
Ments meg ettől a földi pokoltól.
Mondd Istenem, miért büntetsz ennyire?
Mit tettem, amiért ezt érdemlem?
Kamu váddal bezárni,
A három napot nem tudom kivárni.
Három nap egy örökkévalóság,
Ez biztos csak egy rémálom, nem lehet valóság!
Lehajtott fejjel számolom a perceket,
Az agyam pörög, képeket kerget.
Rád gondolok, a csávódat látom,
Ahogy előttem ölelget, az ujjaimat a torkára zárom.
Elönt a düh, a kezem ökölbe szorul,
Vele vagy, ez érint kibaszott szarul.
Még a rácsok mögött is te jársz a fejemben,
A parasztot melletted, hogy nyelném le keresztben.
A féltékeny zöld szemű szörny fészket rak bennem,
Akárhogy akarom, nem tűnik el, nem enged.
Felidézem, amikor a kanapén öleltelek,
Megállt az idő, éreztem, hogy őrülten szerettelek.
De pofára estem, a lelkem darabokban,
Ki tudná összerakni?
A válasz: csak te, azon nyomban!
Te vagy a gyógyszerem, az éltető levegő,
De ez a levegő, félek, hogy fertőző.
Egyet kérek csupán tőled,
Velem legyél, a faszidat meg öld meg.
Taposd el, dobd ki a kukába,
Mert szeretni igazán, csak én tudnálak!

Amikor befejeztem, elhúztam a számat, és ez is az ajtó melletti szemetesben végezte. Máshova nem is volt való, ezekkel a kurva szar rímekkel. Felkeltem az ágyról, aztán nagyot szusszantottam. Lekapcsoltam a villanyt, mielőtt kiléptem volna a nappaliba. Még körül sem tudtam nézni, Nusi rögtön felpattant a kanapéról, és felbődült:
– Bejbe!
Kirázott a hideg, kinyújtottam felé a karomat.
– Húzzál a faszba!
Nem voltak a közelben a kölykök, így szabadon káromkodhattam.
– Dumá’junk mán!
– Kurvára nem akarok, és most mondom utoljára: akadj le rólam, de kibaszott gyorsan, mert eskü leütlek, ha még egyszer rám mászol! Nem akarok tőled semmit, és előbb dugnék meg egy csávót, mint téged, úgyhogy kocc van!
Meg sem vártam, hogy Nusi válaszoljon, hátatfordítottam neki, és átsétáltam a nappalin, ki az erkélyre. A hintaágyban Karola ült, és cigizett. Elmosolyodtam, aztán odamentem hozzá és ledobtam magamat mellé. A hintaágy fájdalmasan megnyikordult.
– Kövér vagy – mosolygott rám.
– A te súlyodat nem bírja el – vágtam vissza. Karola felkacagott, és szívott a cigiből.
– Mi volt Rómeóval? Miért hívott?
Most én röhögtem, aztán rágyújtottam.
– Összeragasztotta az ujjait – legyintettem. – Semmiség, megoldottuk. – Egy darabig hallgattunk, aztán megint én szólaltam meg: – Kéne mellé egy apa, melléd meg egy férfi.
Karola felém fordult.
– Itt vagy neki te, én meg megvagyok egyedül is.
– A vibrátoroddal édes kettesben? – hunyorogtam rá, mire felháborodottan a felkaromra csapott. – Bocs, megtaláltam a cuccai között, amikor krémet kerestem a fiadnak. Olyanra gondoltam, aki veletek él. Akár én is lehetnék – vigyorogtam rá, és szívtam a cigiből.
Karola döbbenten meresztette a szemét.
– A’sszem nem értettem jól.
– Tegyük fel, hogy ha öt-hat év múlva is egyedül leszünk, akkor össszecuccolhatnánk.
Karola dermedten nézett; egy percig el sem jutott az agyáig amit mondtam, aztán szélesen elvigyorodott, és felröhögött. Zavartan pillantottam rá, aztán leesett, hogy mit mondtam.
– Nagyon kétségbeesett lehetsz – szólalt meg a lány, amikor abbahagyta a nevetést.
– Most miért?
– Bálint, ezt te komolyan gondoltad?
– Nem lennénk egyedül, mindenki jól járna – vontam vállat. – Amúgy dumáltam erről Rómeóval, és megengedte a dolgot.
– Persze, mert imád téged.
– Én is titeket – mondtam őszintén.
Karola elgondolkozva nézett, aztán megszólalt:
– A te érdekedben, nemet mondok.
– Az én érdekemben?
– Igen. Együtt tudnál lenni velem? – Erre határozottan bólintottam. A lány kétkedő képet vágott. – És le is tudnál feküdni? – Nem mondtam semmit, csak bámultam rá. Ahogy elképzeltem, rájöttem, hogy rohadtul nem tudnék. Ezzel Karola is tisztában volt. Szomorúan lehajtotta a fejét. – Erről van szó – mondta némi hallgatás után.
– Bocs – morogtam.
– Nem, semmi – hadarta.
– Nem miattad... – kezdtem, de a szavamba vágott.
– Nem? – Felvonta a szemöldökét. – Tényleg nem a múltam miatt van?
– Rohadtul nem tehetsz róla, hogy arra kényszerültél – ráztam a fejemet, és hozzá léptem. – Nem nézlek le!
– Csak undorodsz tőlem, ahogy mindenki, aki megtudja, hogy miből éltem évekig.
– Nem undorodok. Akkor hozzád sem érnék – mondtam őszintén, és átkaroltam a derekát.
– Feleslegesen győzködsz. Ettől már soha nem fogok szabadulni.
– Még soha nem dumáltál róla – jegyeztem meg. Kibaszottul megsajnáltam, ahogy ott ült mellettem, lehajtott fejjel. Boldogtalan volt, én meg eddig észre se vettem.
– Miről? – Rám nézett, aztán fáradtan, elgyötörten elmosolyodott. – Arról, hogy milyen érzés egy éjszaka több férfival is lenni, csak hogy másnap tudjak kaját adni a gyerekemnek? Vagy, hogy milyen érzés rettegve mászkálni az utcán éjszaka, és beszállni vadidegen emberek kocsijába, hátha megkéselnek, megvernek, kirabolnak?
Komolyan tekintettem rá.
– Igen, arról.
– Nagyon nem vagy erre kíváncsi.
– Karola, kíváncsi vagyok rád – mosolyogtam rá őszintén, majd magamhoz öleltem. – Szeretlek, te nő! – simogattam meg a hátát. Nagyot sóhajtott, és a vállamra hajtotta a fejét.
– Nem tudom, hol lennénk nélküled – motyogta.
– Így vezekelek, amiért az elején átbasztalak.
Karola felhorkantott.
– Mikor volt az már?
– Azért még mindig érzem azt a pofont, amit kaptam – röhögtem fel, szívtam a cigiből, miután elengedtem. – Ha csak a szex a gond, megoldhatjuk – emeltem fel a kezemet, mire a lány teljes testtel felém fordult. Az egyik lábát felrakta a hintaágyra, a bokáját lelógatta.
– Mit értesz megoldás alatt? Csak úgy kíváncsiságból.
– Hát szexelünk – vontam meg a vállamat, és kifújtam a füstöt.
Karola hátravetette a fejét, úgy kacagott.
– Egyszer elég volt átélni.
Résnyire szűkült a szemem.
– Most nem húznám fel fordítva a gumit – morogtam szégyenkezve.
– Az jó volt – mutatott rám a lány. – Elnéztem egy darabig, ahogy szerencsétlenkedtél, aztán öt perc szenvedés után meguntam, inkább segítettem.
– Kurva gáz volt!
– Jól szórakoztam – vigyorgott.
– Azóta sokat fejlődtem. Már fél perc alatt sikerül.
– És gondolom a technikád is fejlődött.
Ezen már együtt nevettünk.
– Hát, most már nem csukom be a szememet – röhögtem, Karola a hasát fogta.
– Aranyos voltál – mondta, amikor levegőhöz jutott.
Elvigyorodtam, és szívtam a cigiből.
– Még mindig ég a pofám miatta.
– Miért? Először voltál lánnyal, érthető, ha féltél.
– Féltem? – Felhorkantottam. – Fostam, mint az állat. Ezért nem állt fel először.
– Tudom – mosolygott a lány. – Miért engem választottál a Barlangban?
Hátradőltem, és egy utolsót szívtam a cigiből, aztán elnyomtam. Rövid ideig hallgattam, visszaemlékeztem a szitura, amikor először megláttam Karolát a pultnál miniszoknyában, és kiengedett hosszú, göndör hajjal.
– Szép voltál, és kedvesnek tűntél – válaszoltam végül. – Ha elküldtél volna, akkor sem bunkón, hanem normálisan, de nem küldtél el a picsába – néztem Karola mosolygós arcára. – Miért nem?
– Aranyos kisfiú voltál.
– Te sem voltál öregebb – vágtam vissza gyorsan. – Csak három év van köztünk.
– Akkor is kisfiú voltál. Normális, és megtetszettél. Azt hittem, hogy több is lehet a dologból, de te nem akartad – vonta meg a vállát. – Nagyon megbántottál akkor.
– Kurvára sajnálom, még mindig! – pillantottam rá komolyan.
– Azért vagy most velünk?
Elmosolyodtam.
– Is. Azért mentem fel hozzád, amikor két év után megláttalak a lépcsőházban, mert te voltál az első csaj, akit átbasztam. Rohadt sokat gondoltam rád, aztán összefutottunk a házban Armiéknál, és úgy éreztem, hogy dumálnunk kell. Előtte összehaverkodtam a kölyökkel is.
Karola változatlanul mosolygott, és lehajtotta a fejét.
– Nem véletlenül találkoztunk a lépcsőházban. – Elvigyorodtam, felvontam a fél szemöldökömet. – Láttalak az ablakból, amikor megérkeztél a ház elé, és direkt kimentem hozzád – magyarázta.
– Nahát! – röhögtem.
Karola sóhajtott egyet.
– Bálint, nem hiszem el, hogy tényleg erről beszélünk. Nem akarok pótlék lenni, és nem is leszek!
A homlokomat ráncoltam.
– Mi van?
– Szereted Adrit, de nem lehettek együtt, mert megy majd vissza Németországba. Keresel a helyére valakit, és ezért engem fárasztasz ezzel. Nem kényszerítenélek a szexre, ha nem akarnád. Nagyon nem jó ötlet, nem lenne jó!
– Tudnék veled lenni, nem kényszer – győzködtem, és igazat is mondtam. Akkor nem érdekelt, hogy mit csinált előtte, nem érdekelt, hogy tiszta seb volt a teste, mert szerettem, mint embert. Karola kétkedő fejet vágott
– Mindegy, zárjuk le a témát. Amúgy is meg kéne keresnem Rómeót, mert már megint eltűnt valahova a házban. Mostanában elég sokszor vonul félre – tette hozzá a lány, inkább csak magának. A homlokát ráncolta. Volt egy sejtésem, hogy miért tűnt el mindig a fiú. Csak remélni tudtam, hogy már nem használ ragasztót.
– Várjál már! – szóltam, amikor Karola felkelt a hintaágyból. Kérdőn pillantott le rám. – Miért nem akarsz velem összecuccolni?
– Már mondtam, hogy nem akarok pótlék lenni. A hülye is látja, hogy Adriba vagy szerelmes, és ez nem is fog változni. Senkivel nem töltheted be a helyét, akárhogy is akarod. Akárhány barátnőd lehet, akárhogy is szereted majd őket, egyik sem lesz olyan, mint ő. – A lány lehajolt hozzám, és megfogta az arcomat. – Úgyhogy ne zaklass ezzel, mert nem fogok belemenni.
– Egyedül fogok maradni – néztem rá kétségbeesetten.
– Te? – mosolygott kedvesen.
– Ja. Normális csaj kell, nem egy egyéjszakás dugás. Szeretném, ha belemennél! – Olyan szépen és bájosan pislogtam rá, ahogy csak tudtam. Karola kihúzta magát, és komolyan bámult.
– Mi van most köztetek Adrival?
Egy darabig hallgattam, aztán úgy döntöttem, hogy nem hazudok neki.
– Titokban együtt vagyunk, azt hiszem – tettem hozzá bizonytalanul. – De ezt senkinek ne mondd! Nem akarjuk, hogy mi legyünk már megint a téma.
– Mindig ti vagytok.
– Ja, tudom – morogtam.
– Együtt vagytok, de engem fűzöl.
– Csak addig, amíg itt van. Nálam fog lakni, aztán visszamegy a picsába, és ennyi – húztam el a számat.
– Nem vagyok hülye, nem engedek neked. Ha egy férfivel együtt vagyok, akkor neki is velem kell együtt lennie.
– Ja, vágom – bólogattam.
– Nem, nem érted. Teljesen velem kell lennie, és nem úgy, hogy közben egy másik lányba szerelmes, és másra gondol folyton.
– Ez az egyetlen akadálya?
– Ez – jelentette ki. – Utoljára megkérlek, hogy hagyjál békén ezzel! Soha nem megyek bele egy olyan kapcsolatba, amiből csak szarul jöhetek ki! Elég sokat szívtam eddig is, nem kell több.
Elgondolkozva néztem a szomorú szemébe, aztán határozottan bólintottam.
– Oké, nem hozom fel többet a témát, ha holnap bejössz velünk a vízbe.
– Ne zsarolj! – Karbafontam a mellkasom előtt a kezem. Karola mérgesen szusszantott, majd bólintott. – Jó, ha ezzel lekopsz rólam.
– Le – ígértem kelletlenül.
Tényleg bírtam a lányt, és el tudtam volna képzelni vele az együttélést, viszont kibaszottul igazat adtam neki mindenben. Adri helyére kerestem valakit, szinte már pánikszerűen. Karola szerint ez esélytelen, és sajnos osztottam a véleményét. Jó nagy szarban voltam, mert így kurvára egyedül maradok majd a végére. Adri megint talál egy csávót, lehet, hogy már soha többet nem fogunk találkozni személyesen. Egy idő után a dumálás is megszakad közöttünk. Megházasodik, családja lesz, én meg agglegényként döglök meg, arra várva, hogy egyszer csak visszatalál hozzám. Amikor felhoztam neki, hogy maradjon itthon, nem tűnt valami lelkesnek, egyértelműen nem akarta a dolgot.
Elővettem még egy szál cigit, és rágyújtottam. Rohadt szar kedvem lett ettől. Elhatároztam, hogy a következő hetekből mindent kihozok, ami csak lehetséges, mert valószínűleg nem lesz még egyszer ilyen lehetőségem.